puputeve képe

puputeve

1012 reputáció

349 hozzászólás

Bejegyzések

PuPu blogja
2013. szeptember 16. 01:24

VACSORACSATA

Fene tudja, mi a jobb: ha egy politikus beszélni k

PuPu blogja
2013. szeptember 13. 22:51

ÍGÉRETEK

Mesterházy Attila Miskolcon tartott nagygyűlést.

PuPu blogja
2013. szeptember 10. 21:25

SZEMBE A VÁLASZTÓVAL

A választók demokratikusnak mondható része telje

PuPu blogja
2013. szeptember 9. 20:19

NYÍLT LEVÉL

Szokatlan műfaj a szövetségkötések során.

PuPu blogja
2013. szeptember 7. 12:41

Ria, ria, Hungária!

Válogatott mérkőzésre kísérte az aranylábú fiúkat a

Blogok

31 követő

Hozzászólások

puputeve    5 év

Konkrétan azt, hogy ez az egész csak arra volt jó, és csak az volt a célja, hogy az idő menjen, és ma már ne legyen semmire sem elég.

ÍGÉRETEK

puputeve    5 év

Kedves Erika, a DK a közvéleménykutatási adatok alapján kérte a helyeket, ahol a közösen támogatandó jelöltet indíthatja, cserében minden más helyen ő is támogatta volna a jelölteket.

ÍGÉRETEK

puputeve    5 év

Köszönöm.

ÍGÉRETEK

puputeve    5 év

Nagyon fontos a tömeg, fontos, hogy erőt mutassunk és mellénk álljanak még mások is, de az se baj, ha az a tömeg nem csak örülhet, hanem hihet is nekünk.

ÍGÉRETEK

puputeve    5 év

Na, ennek meg a szanalmas.hu -n a helye...

Ha neked ez tetszik, akkor ugyan, miről is tudunk mi beszélgetni?

:O)))

ÍGÉRETEK

puputeve    5 év

Erikám, nálam a nőknek nagyobb tisztelője a világon nincs, de azt hiszem, te itt most félreértettél valamit.

ÍGÉRETEK

puputeve    5 év

Hát ja, - de talán olvasd hozzá a kommenteket is.

ÍGÉRETEK

puputeve    5 év

Több dologban tévedsz, galambocskám.

ÍGÉRETEK

puputeve    5 év

Hát, kedves playA én most éppen nyaralok, a net állandóan szarakodik, ledob, mikor már írtam egy lexikonnyi választ, lenyelve a szöveget, ez kissé idegőrlő, de majd hazamék a hét végén és válaszolo

NYÍLT LEVÉL

puputeve    5 év

Tudod, ez annyira gyerekes szivatás volt, ami nem méltó komoly politikusokhoz, ez olyan fociöltözőben kifőzött alázgatás volt, - szerintem szánalmas.

SZEMBE A VÁLASZTÓVAL

puputeve    5 év

Bizonyára.

Csak nekem szelektív a hallásom, például a szirénhangokat és az ötéves gyerekek hülyítésére való dumákat inkább nem hallom meg.

NYÍLT LEVÉL

puputeve    5 év

Gyurcsány nem a hasára ütve kérte a tíz helyet, hanem a közvéleménykutatásokkal alátámasztott támogatottság alapján.

NYÍLT LEVÉL

puputeve    5 év

Kedves plalyA, talán nem lep meg, hogy ez esetben nem értünk egyet.

NYÍLT LEVÉL

puputeve    5 év

Mindenképpen szeretnék neked válaszolni, de csak estefelé lesz rá módom - nem baj?
:O)))

NYÍLT LEVÉL

puputeve    5 év

Hát, az úgy bizonyára nehezebb volt, de a kondérban puhuló béka sem látja azért tisztábban a helyzetet, mint aki felemeli róla a fedőt, nemde?

NYÍLT LEVÉL

puputeve    5 év

Kedves plalyA, természertesen nem vagyok csalhatatlan, az én véleményem is csak egy a sok közül.

NYÍLT LEVÉL

puputeve    5 év

Hát Katicám, a helyzet az, hogy a DK egy önálló párt, önálló politikával, és a tagság által választott (nem vagyok tag...) pártelnökkel.

NYÍLT LEVÉL

puputeve    5 év

Tévedsz az állampolgárok tévesztik össze a demokráciát a "mindent szabad" elvével.

Amerikában már az intézkedés alűá vont állampolgáraink fele a temetőben lenne...

:O)))))

Rendőr a motorosnak: „megtörlek, te köcsög, anyádnak rázd a fejed”

puputeve    5 év

A jelentkezésnek feltételei vannak, azok pedig szigorúak, - a pontszám pedig magas, nem a műköröm-ruhatár szak követelményeit kell teljesíteni.

Rendőr a motorosnak: „megtörlek, te köcsög, anyádnak rázd a fejed”

puputeve    5 év

Persze ez még nagyjából sincs így, a Közszolgálati Egyetemre többszörös a túljelentkezés, a követelmények meg igen magasak, emellett nem elég megfelelő pontszámot elérni, ami nem a legalacsonyabb a

Rendőr a motorosnak: „megtörlek, te köcsög, anyádnak rázd a fejed”

puputeve    5 év

Hát, persze ez így könnyebb, csak az a baj, hogy szarok én arra, hogy más is lop, nekem a hivatalban levő magyar miniszterelnök ne lopjon, se intézményesen, se egyénileg.

Ugye érted?

CSUPASZ SEGGEL A TÖRTÉNELEMBE?

puputeve    5 év

Igazat adhattál neki, ettől a frász kitörte, hogy valamit elrontott...

:O)))))))

Pénztárgép

puputeve    5 év

Hát, eltekintenék attól az olcsó poénkodástól, hogy mi a különbség egy argentín szarvasmarha és nagyrabecsült személyed között - én is csak egy óceánt és 20 ezer kilómétert tudnék vélelmezni.

ÚTBAN ARGENTÍNA FELÉ

puputeve    5 év

Az igaz, ügyesebb vagy, mint az átlag...

:O)))))))))))))))))))

Kis kiegészítés

Követi

Követők

  • nikkolaus
  • Kataaa
  • Katkarozi
  • jmartus
  • plalyA
  • Preky69
  • steladiluna
  • Citoyen
  • vadrozsa50
  • Csillagszemű
  • begonia
  • Margaretta04
  • oxenos
  • ledin25
  • klara5
  • Frankie-76
  • antalszegedi
  • kanadaimagyar1
  • Kataszgd
  • kopatika
  • Delma42
  • lilla-
  • Beneske
  • petycomp123
  • Pete Natália
  • kovacs0704
  • gyulane.toth.39
  • Ikrek50
  • fajlok
  • Tücsökfalvi Tücsi
  • bmw65048

Reputáció

1

Hozzászólt a(z) ÍGÉRETEK című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ÍGÉRETEK című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban VACSORACSATA címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ÍGÉRETEK című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ÍGÉRETEK című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ÍGÉRETEK című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ÍGÉRETEK című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ÍGÉRETEK című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ÍGÉRETEK című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ÍGÉRETEK címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) NYÍLT LEVÉL című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) SZEMBE A VÁLASZTÓVAL című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) NYÍLT LEVÉL című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) NYÍLT LEVÉL című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) NYÍLT LEVÉL című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) NYÍLT LEVÉL című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) NYÍLT LEVÉL című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban SZEMBE A VÁLASZTÓVAL címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) NYÍLT LEVÉL című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) NYÍLT LEVÉL című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban NYÍLT LEVÉL címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Ria, ria, Hungária! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban RIA, RIA, HUNGÁRIA! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban RIA, RIA, HUNGÁRIA! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Nem a kútba sz... sz... szemetelnek, csak a kávájára... címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Miből? Félelemből címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Rendőr a motorosnak: „megtörlek, te köcsög, anyádnak rázd a fejed” című tartalomhoz.5 éve

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban JÁSZLADÁNYI GYEREKEK címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Leben und leben lassen címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban EGYSÉG? KÉTSÉG? SZÖVETSÉG? címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Tanévkezdés, orbánjárás címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban FOGJ MINDENT A NYUSZIRA címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban OSZD MEG ÉS URALKODJ! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Pedagógus életpálya címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Kétszázhuszonkét nap címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban VESZNI LÁTSZÓ ILLÚZIÓK címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban UGYANABBA A FOLYÓBA címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban POINT OF NO RETURN címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban KIÉ LESZ A FELELŐSSÉG? címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Csóringerek címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban István, a viszály címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban SZOKOM A BLOGOM címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban EGYSZERŰ BOLDOGSÁG címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban EGYSZERŰ BOLDOGSÁG címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) CSUPASZ SEGGEL A TÖRTÉNELEMBE? című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban CSUPASZ SEGGEL A TÖRTÉNELEMBE? címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Pénztárgép című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ÚTBAN ARGENTÍNA FELÉ című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ÚTBAN ARGENTÍNA FELÉ címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban UBORKASZEZON címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Kis kiegészítés című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Kis kiegészítés című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Kis kiegészítés címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban CSALÓDÁS címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban A bunkók és az IMF címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ŐSZÖD, NEM ÖSZÖD című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ŐSZÖD, NEM ÖSZÖD című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ŐSZÖD, NEM ÖSZÖD című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ŐSZÖD, NEM ÖSZÖD címmel.5 éve

1

Kedveli Szanyi Tibor az Egyenes beszéd ma esti vendége volt cikket a Facebookon.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban USE, VAGY SEMMISE? címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban USE, VAGY SEMMISE? címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Magyar titkok címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban MAGYAR TITKOK címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Populizmus címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban POPULIZMUS címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban JUT ESZEMBE... címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ÉRTELEMSZERŰEN címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Hol vagyunk mi Kanadához? címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) HÍRÜNK A VILÁGBAN című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban HÍRÜNK A VILÁGBAN címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tag… című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tag… című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Felségsértés címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban TISZTELETET ÉRDEMLŐ ELLENFÉL címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban TISZTELETET ÉRDEMLŐ ELLENFÉL címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) POLITIKUSI TÉVESZMÉK című tartalomhoz.5 éve

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban POLITIKUSI TÉVESZMÉK címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban BANKRABLÁS címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Ripacskodunk, ripacskodunk? című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) FELSÍRT A KISEGÉR című tartalomhoz.5 éve

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Ripacskodunk, ripacskodunk? címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) FELSÍRT A KISEGÉR című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) A Gyula című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) A Gyula című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban FELSÍRT A KISEGÉR címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) SZERENCSÉTLENKEDJÜNK EGYÜTT! című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) A Gyula című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban SZERENCSÉTLENKEDJÜNK EGYÜTT! címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) A Gyula című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban A Gyula címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban REPÜLJ VIKTOR, REPÜLJ! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Siker siker hátán címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) KAKASÜTÉS című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) KAKASÜTÉS című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) KAKASÜTÉS című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban KAKASÜTÉS címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban KAKASÜTÉS címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) MINDENKI EGYEDÜL 2014 című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban MINDENKI EGYEDÜL 2014 címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Sárga, barna, fekete stb. veszedelem című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban JUHÁSZ PÉTERRŐL – NEM ÉRZELMEK NÉLKÜL címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Sárga, barna, fekete stb. veszedelem című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Sárga, barna, fekete stb. veszedelem című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) THE DAY AFTER című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Sárga, barna, fekete stb. veszedelem címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) THE DAY AFTER című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Ahol rácsinálnak a jognak asztalára címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban THE DAY AFTER címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Zsidózták az ATV stábját a tűzoltók című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Vízfej címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban VÍZFEJ címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Zsidózták az ATV stábját a tűzoltók című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Majd én megmutatom, ki itt az úr! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban TOLVAJBANDA, HOL A LÉ? címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Trianoni turultojás címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban NINCS ÚJ A NAP ALATT! címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) A pofátlanság himnusza című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) A pofátlanság himnusza című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban A pofátlanság himnusza címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban HOGYAN KÉSZÜL A DESPOTA címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Érdekes idők címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) FEHÉR POR ÉS TÁRSAI című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban FEHÉR POR ÉS TÁRSAI címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Újra betiltották Szanyi interpellációját című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Újra betiltották Szanyi interpellációját című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Devizahitel libaólra címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Az MSZP szerint a Fidesz azért készül bevezetni… című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Barbierózsaszín gyermekboldogság címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Maugli a dzsungelben címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban A NYULAK SZIGETE címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) GYURCSÁNY, A CSODAFEGYVER című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) GYURCSÁNY, A CSODAFEGYVER című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) GYURCSÁNY, A CSODAFEGYVER című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban GYURCSÁNY, A CSODAFEGYVER címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Orbán bohóca: Kerényi című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Orbán bohóca: Kerényi című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban NYUGDÍJ VAGY KEGYDÍJ címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Orbán bohóca: Kerényi címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Szerecsenmosdatás címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Ügynökölünk címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) A PÉNZ BESZÉL című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban A PÉNZ BESZÉL címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Vegyél ágyút! címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Csak nézz ránk! (Michael Ellner) című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Ez a kiba***tt Híradó című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Simicska a dobogón címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Ez a kiba***tt Híradó című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Ez a kiba***tt Híradó című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Ez a kiba***tt Híradó című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Ez a kiba***tt Híradó címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban EZ A KIBA***OTT HÍRADÓ címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban IRRACIONÁLIS címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ELSUMÁKOLT TÖRTÉNELEM című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ORBÁN MEMORIAL STADION címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ORBÁN MEMORIAL STADION címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Csirkefogók címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ELSUMÁKOLT TÖRTÉNELEM címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ...De szabadíts meg minket a szúnyogtól! címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) POLITIKAI PEDOFILIA című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban POLITIKAI PEDOFILIA címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Túl a józan észen című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Túl a józan észen címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban TÚL A JÓZAN ÉSZEN címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Tolvajkormány című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Shalom címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) 4 millióan élnek a létminimum alatt, 500 ezer gyermek éhezik című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Anyák napja címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Yo el Rey... címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban PUCH LÁSZLÓ MONDJON LE! címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ZAVAROS MÁJUS című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ZAVAROS MÁJUS című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ZAVAROS MÁJUS címmel.5 éve

1

Kedveli Május 1. cikket.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Május 1. című tartalomhoz.5 éve

1

Kedveli Május 1. cikket a Facebookon.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ÉNEKSZÓ, ÉS TÁNC KÖSZÖNTSE... címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Gusztustalanok címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) SOK HŰHÓ... című tartalomhoz.5 éve

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Életminőség címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) SOK HŰHÓ... című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) SOK HŰHÓ... című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) SOK HŰHÓ... című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) SOK HŰHÓ... című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) SOK HŰHÓ... című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) SOK HŰHÓ... című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) SOK HŰHÓ... című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) SOK HŰHÓ... című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) SOK HŰHÓ... című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) SOK HŰHÓ... című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban SOK HŰHÓ... címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban SZIGORÚAN ELLENŐRZÖTT SAMESZOK címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) HOGYAN MANIPULÁLD MAGYARODAT? című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban A dohány a lényeg! címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) HOGYAN MANIPULÁLD MAGYARODAT? című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) HOGYAN MANIPULÁLD MAGYARODAT? című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Számvetés címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) HOGYAN MANIPULÁLD MAGYARODAT? című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) HOGYAN MANIPULÁLD MAGYARODAT? című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) HOGYAN MANIPULÁLD MAGYARODAT? című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban HOGYAN MANIPULÁLD MAGYARODAT? címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) TÖKÖLŐDÉS című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Betépve címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban TÖKÖLŐDÉS címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban LEGO-ORSZÁGOT ÉPÍT A LEGO-KOSABB címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban LEGO-ORSZÁGOT ÉPÍT A LEGO-KOSABB címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Mehetünk a Pacsába címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Most akkor van Békeszerződés, vagy nincs? címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban HÁROM ÉV HELYBENJÁRÁS címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Csodaszarvas címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban CSODASZARVAS címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ELLENTENGERNAGY A BALATONON címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban HAJLÉKOSOK, MEG AKIKNEK NINCS TETŐ A FEJÜK FELETT címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Wunderwaffe címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Harc az Unióval címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban NAGYKÖVETI TÉVEDÉS címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Orbán értelmisége című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban A köz véleménye címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Orbán értelmisége címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) A szellemi söpredék alapvetése című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Termelési központ címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban KINEK A KÉPVISELŐI? címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Devizahitel címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Harmincöt perc címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ÁPRILIS NÉGYRŐL SZÓLJON AZ ÉNEK című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ÁPRILIS NÉGYRŐL SZÓLJON AZ ÉNEK címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) POPULISTA NAGYROHAM című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ORBÁN CIPELLŐJE címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) POPULISTA NAGYROHAM című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban POPULISTA NAGYROHAM címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban A MAGYAR JERUZSÁLEM címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Locsolkodás címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) A VÖRÖS TENGERALATTJÁRÓ című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban FÉLELEM címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban A VÖRÖS TENGERALATTJÁRÓ címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) MIND EGYFORMA című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) MIND EGYFORMA című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) MIND EGYFORMA című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Miniszterelnökjelölt című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban TBC vagy FTC - ez itt a kérdés címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Jönnek a népnevelők címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) MIND EGYFORMA című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) MIND EGYFORMA című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) MIND EGYFORMA című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban MIND EGYFORMA címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban MIND EGYFORMA címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Miniszterelnökjelölt címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Összefogás című tartalomhoz.5 éve

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban TISZTESSÉGTELEN MÓDSZEREK címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) NEMZETI KÉTSÉG című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban NEMZETI KÉTSÉG címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Böbe majom országa címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban BARBATRÜKK, AVAGY MÁR MEGINT A MUSZKA címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Koldus travel címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Ellenzéki sunnyogás címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban MAJD ELOLVAD címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban MAGYAREMBER ÜNNEPEL címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Habemus papam címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Diktatúra című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ISKOLAKERÜLŐK címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Diktatúra című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Diktatúra című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Diktatúra című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Diktatúra címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban AUTONÓMIA címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása teljes képtelenség című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Nyakig betonban című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Nyakig betonban című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban DIE FAHNE HOCH címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Beszélgessünk!!! (Politikamentes tere-fere) című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Beszélgessünk!!! (Politikamentes tere-fere) című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban CHERCHEZ LA FEMME címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Beszélgessünk!!! (Politikamentes tere-fere) című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Süssünk, főzzünk - receptek cseréje című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Süssünk, főzzünk - receptek cseréje című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Győzni fogunk hátra! címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Süssünk, főzzünk - receptek cseréje című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Nyakig betonban címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban NYAKIG BETONBAN címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban GURULÓ DOLLÁROK címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Kommunisták című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Kommunisták című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Kommunisták című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Süssünk, főzzünk - receptek cseréje című tartalomhoz.5 éve

1

Szavazott egy hozzászólásra.5 éve

1

Szavazott egy hozzászólásra.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Kommunisták címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Süssünk, főzzünk - receptek cseréje című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Süssünk, főzzünk - receptek cseréje című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Hittan címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban HITTAN címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban POLGÁROK címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Titkosszolgák címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) EGY MILLÁVAL TÖBBEN VAGYUNK... című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) EGY MILLÁVAL TÖBBEN VAGYUNK... című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban POFON címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban EGY MILLÁVAL TÖBBEN VAGYUNK... címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban KORMÁNYKAMPÁNY címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Rogán vörös csillaga című tartalomhoz.5 éve

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Bartus címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) DSCHINGHIS KHAN című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) DSCHINGHIS KHAN című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) DSCHINGHIS KHAN című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Rogán vörös csillaga címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) DSCHINGHIS KHAN című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) DSCHINGHIS KHAN című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) DSCHINGHIS KHAN című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) DSCHINGHIS KHAN című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) DSCHINGHIS KHAN című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) DSCHINGHIS KHAN című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Nemzeti bullshitgenerátor címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) DSCHINGHIS KHAN című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Az én évértékelőm című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) DSCHINGHIS KHAN című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Rézeleje címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) DSCHINGHIS KHAN című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban DSCHINGHIS KHAN címmel.5 éve

1

Kedveli Konkrétumokat! cikket a Facebookon.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Az én évértékelőm című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Rohan az idő című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Az én évértékelőm címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Rohan az idő címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Viktorral egy kultúrkörben címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Akik maguknak keresik a bajt címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Bírói vizsga címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Beszélgessünk!!! (Politikamentes tere-fere) című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban DIADALMÁMOR címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Cintányéros cudar világ címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban A SÖTÉT PARASZT, MEG A SAKKTÁBLA címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban MENETEK címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ÚTBAN VAGY, FLETO! címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) A fotel kényelméből című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Ahhoz képest címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Ahhoz képest címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Csömör című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Csömör címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) TÖRÖKVILÁG MAGYARORSZÁGON című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) TÖRÖKVILÁG MAGYARORSZÁGON című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) A próféta című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban TÖRÖKVILÁG MAGYARORSZÁGON címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) A próféta című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) A próféta című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban A próféta címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Szállunk rendelkezésére címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Pávatáncok című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Pávatáncok címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Külkapcsolatok című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban KEDVES NEMZET, NESZE! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban HARC A LÚDTALP ELLEN címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Külkapcsolatok című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Külkapcsolatok című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Külkapcsolatok címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Kancsal szembenézés című tartalomhoz.5 éve

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Kancsal szembenézés címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban HELYÜNK AZ UNIOBAN címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Sikertörténet címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Paksifüles címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban MANKÓRA FEL, NYUGGEREK! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban A SUKORÓI CSŐSZKUNYHÓ címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban A sukorói csőszkunyhó címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Schiffer szövetségesei címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Újrakezdés a nemzetpolitikában című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban GYŰLÖLET címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) GETTÓ című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban GETTÓ címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban A FELVIRÁGZÁS ÉVE címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Beszélgessünk!!! (Politikamentes tere-fere) című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Beszélgessünk!!! (Politikamentes tere-fere) című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Beszélgessünk!!! (Politikamentes tere-fere) című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Beszélgessünk!!! (Politikamentes tere-fere) című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Beszélgessünk!!! (Politikamentes tere-fere) című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Beszélgessünk!!! (Politikamentes tere-fere) című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban MESTERHÁZY címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban LEGJOBB SZEGÉNY A HALOTT SZEGÉNY – SZEGÉNY… címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban MESÉS INDIA címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban GENETIKUSAN NACIONALISTÁK címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban LÁZÁR címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban LÁZÁR címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) HANTAVÍRUS című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Magyar Nemzeti Bank címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban HANTAVÍRUS címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Tizenharmadik havi nyugdíj című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Közösség elleni izgatás címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Tizenharmadik havi nyugdíj címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Bolhacirkusz címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban VADÁSZAT LABORCZRA címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban BHUTAN címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Párt vagy szekta? címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban GERONTOFÓBIA címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban LUDMILLA címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) SZANYI című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) SZANYI című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) SZANYI című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban BUÉK 2013! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban HANGFELVÉTEL NÉLKÜL címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Kutyák, macskák, petárdák címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban KUPOLACSŐSZÖK címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban SZANYI címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Készüljetek! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ROKONJÁRÁS címmel.5 éve

1

Kedveli Karácsony... cikket a Facebookon.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban SZERETET címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Rezsi a fa alatt című tartalomhoz.5 éve

1

Kedveli Az én karácsonyom cikket.5 éve

1

Kedveli Az én karácsonyom cikket a Facebookon.5 éve

1

Kedveli Évszakok cikket a Facebookon.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Rezsi a fa alatt címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban PUCCSOK címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban CSOMAGOLUNK címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Kövér László fogyjon le! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Kiegyezés kell címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban A kivétel neve: Ángyán címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Nehézfelfogásúak címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Haláltánc? címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Van másik! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban EMBERTELENEK címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban FIZETJÜK A TANDÍJAT címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban A CSODAFEGYVER címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Túl a szavakon - Feldmájer Péter a zsidóellenesség leküzdéséről című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban SEMJÉN címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Léleknyugtatgatás című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Léleknyugtatgatás című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Léleknyugtatgatás című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Léleknyugtatgatás című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Léleknyugtatgatás címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ALL IN címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Mit hozott a Mikulás? címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Amnéziás ország címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban A negatív Lenin címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban VÉDELMEZŐNK címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) CSAPDÁBAN című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban CSAPDÁBAN címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) MEG AZ ÉN DURVA ANYÁM! című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban MEG AZ ÉN DURVA ANYÁM! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban KÖZVÉLEMÉNY címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ROGÁN című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ROGÁN című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ROGÁN címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban TÉGLA A PATAKBAN címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban DERÉKIG A TAKONYBAN címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban TELJES METAMORFÓZIS címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt !blog_name blogban BAJNAI A HIBÁS! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban BAJNAI A HIBÁS! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Puff, egy koki! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban És még a Genk is veri a magyart! címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Van ambíciód? Alapíts pártot! című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Van ambíciód? Alapíts pártot! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Bunkók címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Vessétek Semjént a mókusok elé! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban MERŐ MÉREG AZ ÉLET címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Beszélgessünk!!! (Politikamentes tere-fere) című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Beszélgessünk!!! (Politikamentes tere-fere) című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Beszélgessünk!!! (Politikamentes tere-fere) című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban 4K! UGOCSA NON CORONAT! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Élettársak címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ŐSZI SZÁNTÁS címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban A szűklátókörűség átka címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban TÖNKRETETT SORSOK címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Az illúziók halálának napja című tartalomhoz.5 éve

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban KÓSA LALI GYÓGYSZERE címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Obama címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Az illúziók halálának napja című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Szegény Bodri címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Vizelünk címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Az illúziók halálának napja címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Halottak napja című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban KIFLICSÜCSKÖK HERCEGNŐJE címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) DUNADUMA című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban DUNADUMA címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Halottak napja című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Halottak napja címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Csúf napok előtt címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban KI ELLEN IS HARCOLUNK? címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Válság című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Válság című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Válság címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLET 1.0 című tartalomhoz.5 éve

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLET 1.0 címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban A HARMADIK ROHAM címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban JELRE VÁRVA címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) 2014 - EGYÜTT? című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) 2014 - EGYÜTT? című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) 2014 - EGYÜTT? című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) MÉGIS, KINEK A MINISZTERELNÖKE? című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban 2014 - EGYÜTT? címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ÚJSZÖVETSÉG című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban MÉGIS, KINEK A MINISZTERELNÖKE? címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ÚJSZÖVETSÉG című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ÚJSZÖVETSÉG című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ÚJSZÖVETSÉG című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ÚJSZÖVETSÉG című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ÚJSZÖVETSÉG című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ÚJSZÖVETSÉG címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Október 23. címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban BOLHAPIAC címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) PIARISTÁK című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban PIARISTÁK címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban SZIVATÁS címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban EGYESÜLET A DIVAT címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ELŐTTEM AZ UTÓDOM című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ELŐTTEM AZ UTÓDOM címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Kedves Milla ez az M6-os autópálya hogy is van? című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Kedves Milla ez az M6-os autópálya hogy is van? című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban MENJÜNK VILÁGGÁ! címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ORBÁN NYÁJÁNAK JUHÁSZA című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ORBÁN NYÁJÁNAK JUHÁSZA című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ORBÁN NYÁJÁNAK JUHÁSZA címmel.5 éve

1

Szavazott egy hozzászólásra.5 éve

1

Hozzászólt a(z) A Nagy Októberi Szo... Összefogás és Tüntetés Elemzése című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban EURO ÉS EURÓPA címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban SZÁNT A PARASZT RECECE... címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ÉPÍTÉS ÉS ROMBOLÁS című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ÉPÍTÉS ÉS ROMBOLÁS című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ÉPÍTÉS ÉS ROMBOLÁS című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ÉPÍTÉS ÉS ROMBOLÁS című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ÉPÍTÉS ÉS ROMBOLÁS címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) EGYSÉGBEN AZ ERŐ című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) EGYSÉGBEN AZ ERŐ című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban EGYSÉGBEN AZ ERŐ címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban BAJNAI címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban MENNI, VAGY NEM MENNI? címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Mesterházy: „mindig a kisember szívja meg” című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban SZERETEM A MUTYIT! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban SZOCIÁLIS KISCSIRKE címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) A Fidesz legitimációs válsága című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) A Fidesz legitimációs válsága című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban NAPNYUGTA ELŐTT címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) Akkor és most - IV. című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban TÁRSADALMI STABILITÁS címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) ELŐ A HÓLAPÁTTAL, NAGYNÉNIK! című tartalomhoz.5 éve

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban DISZNÓT A KÁDBA! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ELŐ A HÓLAPÁTTAL, NAGYNÉNIK! címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban MINDSZENTY NÉLKÜL címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) TURULAVATÁS című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) TURULAVATÁS című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) TURULAVATÁS című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban TURULAVATÁS címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ÁLLAPOTROSSZABBODÁS címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban HORTHY LE VAN... címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban HAGYÓ ÜGYE - VAGY A MI ÜGYÜNK? címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) A DISZNÓ című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) QUO VADIS MAGYARORSZÁG? című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) QUO VADIS MAGYARORSZÁG? című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) QUO VADIS MAGYARORSZÁG? című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) QUO VADIS MAGYARORSZÁG? című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban A DISZNÓ címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) QUO VADIS MAGYARORSZÁG? című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) QUO VADIS MAGYARORSZÁG? című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) QUO VADIS MAGYARORSZÁG? című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) QUO VADIS MAGYARORSZÁG? című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) QUO VADIS MAGYARORSZÁG? című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) QUO VADIS MAGYARORSZÁG? című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban TIBORSÁGOK címmel.5 éve

1

Hozzászólt a(z) QUO VADIS MAGYARORSZÁG? című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) QUO VADIS MAGYARORSZÁG? című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) QUO VADIS MAGYARORSZÁG? című tartalomhoz.5 éve

1

Hozzászólt a(z) QUO VADIS MAGYARORSZÁG? című tartalomhoz.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban QUO VADIS MAGYARORSZÁG? címmel.5 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban CIVILKEDÉS címmel.5 éve

1

Kedveli Reagálás a Fidesz szóvivőjének nyomatékos kérésére cikket a Facebookon.6 éve

1

Hozzászólt a(z) ORBÁN SZEKÉRTOLÓI című tartalomhoz.6 éve

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ORBÁN SZEKÉRTOLÓI címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban JÖJJÖN AZ ENSZ! címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban GYEREKJÁTÉK címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban KÖZÖMBÖSÖK címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban EMANCIPUNCIK címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban KÉREK HÁROM KILÓ SZAKSZERVEZETET címmel.6 éve

1

Hozzászólt a(z) Föderáció című tartalomhoz.6 éve

1

Hozzászólt a(z) Föderáció című tartalomhoz.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban PÉNZ SZÁMOLVA... címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban Európai föderáció címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL címmel.6 éve

1

Hozzászólt a(z) A kormány hazudott! című tartalomhoz.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban MATOLCSY, AZ ÁTÜTŐ címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban BESZÉLJÜNK MÁSRÓL címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban DOHÁNY címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban GAZDASÁGPOLITIKA - SZAKRÁLIS TÉRBEN címmel.6 éve

1

Hozzászólt a(z) Összecsapnak a civilizációk? című tartalomhoz.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban DAFLICS EZREDES CIGÁNY GÁRDÁJA címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban HAZUDIK, MINTHA LEVÉLBŐL OLVASNÁ címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban KONTRASZT címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban BOSSZÚ címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban MINT A LEGYEK címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban MI VAN MÉG ELADÓ? címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban TANUL AZ ORSZÁG címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban TÜNTETÉSEK, SZERVEZŐK címmel.6 éve

1

Hozzászólt a(z) VÉR KELL, HALÁL KELL című tartalomhoz.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban VÉR KELL, HALÁL KELL címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ZSÁK, MEG A FOLTJA címmel.6 éve

1

Hozzászólt a(z) Gréczy, Fodor és az MSZP című tartalomhoz.6 éve

1

Hozzászólt a(z) Tóta W.: Gyökerek című tartalomhoz.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban AZ ELSŐ DOMINÓ címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban TÚSZ-SZABADÍTÁS címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban CSORDASEREGSZEMLE címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban KUTYAÜTŐ címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ORBÁN TOJÁSAI címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban ÖNÁLLÓ KÉPVISELŐK címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban FEHÉREMBER NEM FELEJT címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban SZENT ISTVÁN NEVENAPJA címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban NAVRACSICS címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban HATVANKETTŐ címmel.6 éve

2

Bejegyzést írt PuPu blogja blogban AZ ERŐD FOGLYA címmel.6 éve

Teljesítmények

Friss regisztrált

Köszöntünk a kapcsolat.hu felhasználói között!
8 éve

Tipománia

Váó! Már 100 szöveges bejegyzést készítettél, csak így tovább!
5 éve

Tipománia

Elkészítetted az első szöveges bejegyzésedet, csak így tovább!
5 éve

Tipománia

Már 10 szöveges bejegyzést készítettél, csak így tovább!
5 éve

Videó guru

Először osztottál meg videót, csak így tovább!
5 éve

Fotó-gép

Első képed, amit megosztottál velünk, köszönjük!
5 éve

Sztároló

Egyvalaki már elkezdte követni az aktivitásodat, csak így tovább!
5 éve

Sztároló

Már húszan követik az aktivitásodat, csak így tovább!
5 éve

Sztároló

Már tízen követik az aktivitásodat, csak így tovább!
5 éve

Tipománia

Már 30 szöveges bejegyzést készítettél, csak így tovább!
5 éve

Like király

Az első dolog, ami tetszett neked, csak így tovább!
5 éve