A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Nagy Imre unokája szerint szinte ellopták a mártír miniszterelnök szobrát, ő nem megy el az újbóli felavatására

via 168 Óra Online

2018. december 30. 11:21 | 1 hozzászólás

Nagy Imre unokája sem tudja, jelenleg hol van a nagyapja szobra. Azt mondta, nem fog részt venni az újbóli szoboravatáson - de utána mindig elmegy koszorúzni azt.

Jánosi Katalin szerint Nagy Imrének az emlékét is elakarja törölni, ezért ő semmiféleképpen nem vesz részt a Jászai Mari téri szoboravatáson, de utána mindig fog menni koszorúzni.

A Vértanúk terére Nagy Imréé helyett egy 1930-as években készült, 1945-ben eltávolított emlékmű másolata kerül, amely az 1919-es vörösterror áldozatainak állít emléket. Ezt még Horthy Miklós avatta fel.

Közvetlenül azelőtt, hogy Nagy Imre emlékművét elvitték a vértanúk teréről, Jánosi Katalin Facebook-posztban fakadt ki, hogy miközben a jobboldal nem átallja „tele pofával szidni” a nagyapját, Nagy Imre volt az, aki  a fizetéséből bérelt lakásban lakott, és amikor halálra ítélték, teljes vagyonelkobzás sújtotta. Ezt először mindenki úgy értette, hogy Jánosi Katalin  Orbán Viktor Várba költözését bírálja, kiderült hogy Kövér László 2,5 milliárd forintos új rezidenciája miatt akadt ki, mégpedig azután, hogy az Országgyűlés elnöke karácsonyi interjújában Nagy Imrét a „legrosszabb fajta kommunistának” nevezte. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár válaszolt Jánosi Katalinnak, Nagy Imre unokája pedig azóta törölte a maga bejegyzését a Facebook-oldaláról.

Tovább...


A cikk eredetije: Nagy Imre unokája szerint szinte ellopták a mártír miniszterelnök szobrát, ő nem megy el az újbóli felavatására


Hozzászólások


tom
3 hete

Én már azt sem egészen értem , hogy miért jár szobor egy egykori rákosista kommunistának?

Itt egy 2012. június 16-i kapcsolat.hu hozzászólás . :

https://kapcsolat.hu/comment/11559#comment-11559

" . . . - 1953-ban, Sztálin halála után Nagy Imre szenvedélyes beszéddel illette a szovjet diktátort, és felszólította az országgyűlést Sztálin emlékének törvénybe iktatására.
- 1950. december 1-én mint élelmezési miniszter (a kötelező beszolgáltatás legfőbb irányítója volt), újra a Politikai Bizottság tagja lett. 1951. március 2.-án az MDP II. kongresszusa után a KV újfent a PB, s egyidejűleg a Titkárság tagjai közé választotta. 1952. november 14.-én megkapta miniszterelnök-helyettesi és begyűjtési miniszteri kinevezését az országgyűléstől.
- Miközben Kádárt perbe fogják és koncepciós perben elítélik.
- 1953. július 4-én Nagy Imrét miniszterelnökké nevezték ki. .
. . "