Marika

"Egy hadsereg inváziójának ellen lehet állni, de az eszmék inváziójának lehetetlen." (Victor Hugo)

Nem értem. Tényleg nem értem...

 
Tegnap szinte egész nap a képernyőre ragadva figyeltem az eseményeket. Drukkoltam az MTVA-székházban lévő képviselőknek, hogy sikerüljön a céljukat - közös célunkat - elérni, hogy be tudják olvasni az öt pontot tartalmazó petíciót. Látszott - én legalábbis, így érzékeltem - hogy az MTVA vezetőinek eszükben sincs szóba állni a képviselőkkel, és szándékuk sincs lehetővé tenni azt az öt percet a műsoridőből, hogy a köztévé végre az legyen, ami a neve, a köznek a tévéje.
 
Láttam a verekedéseket. Láttam, hogy letepernek a biztonsági őrök egy képviselőt, láttam, hogy szorítja sarokba 7-8 meglett, szekrény termetű őr a női képviselőt, Bangóné Ildikót.
 
Láttam a képviselők elgyötört, fáradt arcát, amiről le lehetett olvasni, hogy hosszú órák óta helytállnak, nem pihennek. Hálával, köszönettel és elismeréssel figyeltük mindannyian, hogyan igyekeznek élőben tájékoztatni az internetet használókat, hogy mi történik.
 
Láttam, hogy most tényleg teljesen mindegy, hogy ki, milyen párthoz tartozik, egy a cél: az Orbán-kormány megdöntése. És ebben minden ellenzéki párt egyetért. Minden ellenzéki látja és belátta, hogy csakis együttműködéssel lehet ezt megtenni.
 
Szóval..., egész nap bizakodó hangulatban voltam, hogy igen. Most már valóban van oka Orbánéknak a hatalmuk féltésére.
 
És akkor megnéztem a Facebookon a Hírfolyamot.
 
Bár ne tettem volna. Mert mit láttam?
 
Ismert értelmiségiek, közírók fanyalgását, egyetnemértését, a kritizálgatást, egy-egy párt lejáratását. Személyeskedő posztokat, kommenteket egy-egy ellenzéki képviselő múltbeli vélt (vagy valós) hibáiról, vétkeiről. Összeesküvés-víziókat arról, hogy miért jöttek ki az épületből, hogy miért tárgyaltak ott benn "kerekasztalról", "választási együttműködésről." Hogy az ellenzék ismét mindent elrontott.
 
A Bárány Balázs meg miért ment be a "fasiszta" tévébe? (Szerintem pedig jól tette, hogy bement és igazán nagyon sikeres volt, hogy egy kormánypárti csatorna hozta le elsőként az ellenzékiek öt pontját.)
 
És ezek az emberek azt állítják magukról, hogy szintén elegük van az Orbán-rendszerből. Tényleg? Akkor mi a jó fenéért nem segítik az ellenzéket? Miért kell ellenük fellépni? Akik tegnap az MTVA székházában voltak, tudják, hogy csak együtt, minden ellenzékivel összefogva lehet a célt elérni. És ebbe nem csak a pártok, civilszervezetek, szakszervezetek tartoznak bele, hanem Ti is kedves értelmiségiek, közírók és képernyő előtt ülő véleményt alkotók.
 
Nem értem. Tényleg nem értem. Értelmes, intelligens, okos emberek miért nem veszik ezt tudomásul?
 
Nem lehetne, csak most az egyszer, féket tenni a klaviatúrákra és együtt lenni azokkal, akik napok óta végzik azt, ami az ellenzékiek dolga? Nem kívánok én semmi olyant, hogy szeressétek őket, hogy maradéktalanul egyetértsetek velük és ódákat írjatok az ellenzék működéséről. Csupán csak annyit, hogy ne tegyetek keresztbe.
 
Mert ezzel ártotok.

 …

Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Zsadi, csak egy mondat a Facebook védelmében. Igen, nagyon sokan vitáznak, akár trágárul is, mocskolódnak, és írnak hülyeségeket - de nagy előnye a Facebooknak, hogy ezeket kizárhatom a látóteremből.

Szerintem azok a fiatalok, akik pl. telefonjuk kezdőképe a horogkereszt - nem ismerik a történelmet. Vagy, ha mégis, akkor gonoszlelkűek, vagy meg lettek vezetve. Azt gondolom - talán - hogy nincsenek nagyon sokan. Nem tőlük várnám a kormányváltást, hanem azoktól, akiknek nem pozitív jelkép a horogkereszt, hanem együtt tudnak most működni a jelenlegi eseményekben. Most bizakodó vagyok. :)

Igen, nem vagyok fenn... MÉG mindig erősen tartom magam az elveimhez:
NEM SZERETEM A PARÁZS VITÁKAT, NEM SZERETEM A KÍGYÓ-MAGATARTÁST (megfojtanák egymást sokan egy kanál vízben!), hát, EZEK nekem nem hiányoznak!
De azért gyakran vagyok képben, mi a helyzet az országban, a párom sokat olvassa a Népszavát, és - gondolom, a TE jóvoltodból - sok mindenről értesülük a Kapcsolaton is.
Elkeserítő, milyen hiszékenyek az emberek! Az idősek - számomra teljesen érthetetlen módon! - gazsulálnak Döbröginek, a fiatalok meg... Hát ne tudd meg, ki a példaképük!
Elég legyen annyi, hogy a párom már 2 éve az egyik közeli - hajdan nagy gyárban! - dolgozik, amely mára külföldi érdekeket szolgál ki, de legalább munkahelyet ad a helybélieknek és a környéknek....
Szóval ő mondja felháborodva, nem érti a mai fiatalságot!
Kis faluban lakik az egyik munkatársa, alig múlt 25 éves, és szabad idejében háztáji gazdaságot vezet, s képzeld, az "okos telefonján" képernyővédőként egy náci horogkeresztes zászló pöffeszkedik!!!:(((
A párom eleinte próbálta neki elmondani, milyen ordas eszmét is képvisel ez a jelkép, de oda se neki, sőt! Meggyőződésből tette fel, mondja a fiatalember, s hogy ő kétségbe vonja ezt az egész gázkamrás ceremóniás MESÉT! :(((
A kis fekete bajszos pedig a példaképe, és ő feltétlen híve neki... Kedvenc olvasmánya a FŐ MŰVE, gondolom, tudod, melyik az...

Szóval érthetetlen ez az egész! Nem tudom, mennyien vannak ilyen fiatalok, de úgy tűnik, sokan!
S mond, Katicám, MIT VÁRHATUNK ezektől az ilyen elveket valló itthon maradt fiatal, és aktív korú emberektől?!:(((
Ezekkel nekem NINCS beszélnivalóm! SEMMI!:(((
Tőlük várjuk az áhított kormányváltást?! Tőlük? Milyet?!:((( 

Nincsenek illúzióim velük kapcsolatban...

Tudod Zsadi, - még mindig nem vagy a Facebookon - ott látnak napvilágot azok a magvas vélemények, amik lényegében arról szólnak, hogy igen, csinálnak valamit, de nem így kéne... stb.

Pedig ha semmi mást nem nézünk, csak azt, hogy végre belátta az ellénzék, csak együttműködéssel tudnak eredményeket elérni - már nem lehet rájuk mondani, hogy "nem így kéne" :(

Kiütéseim vannak már azoktól, akik állítják, hogy az Orbán-kormány leváltását akarják - de azért ott rugdosság az ellenzéket, ahol érik :(

Kedves Katicabogár!

Aludtam rá egyet, és eszembe jutott egy réges-régi történet. mikor még épphogy be tudtam kapcsolni a számító gépet..

És átgondoltam az előbb írtakat.

Nem, nem, én nem akarok ártani, nem akarok keresztbe tenni, sőt!

Mert hiszem, hogy IGAZAD VAN!:)))
 

REMÉNY mindig van!
Bár időnként kihuny.... Azonban a zsarátnok is kialudni látszik, mégis fel-fel izzik... 
Aztán kezdődik minden előlről, egy ÖRÖK KÖRFORGÁSBAN!;o)

Évekkel ezelőtt én is kaptam egy videó linkjét, már nem tudom, kitől, s nem tudom azt sem, hogy amelyre most találtam, az valóban egy  biblikus történet mesében megörökítve, ahogy állítják, vagy CSAK ÚGY kitalálták, és akadt ember, aki történetté gyúrta, de azt hiszem, mindegy is. 

A lényeg:
Az embereket mindig is foglalkoztatta a REMÉNY, mint HOZZÁÁLLÁSI érzet olyan esetekben, amikor már szinte kihunyni látszik. 
Valóban van, amikor újra éled a lángja, de sajnos bizony sok példa akad arra is, hogy kialszik... VÉGLEG!
Ismerős ez is mindannyiunknak, ugye? Mikor már csak egy egyenes vonal látszik az intenzív osztályon lévő gép monitorján, s egy egyenletesen sípoló hang hallatszik az üres nagy csendben... Ez jelenti azt:
NINCS TOVÁBB! De vajon tényleg nincs tovább?... 
A zsarátnok felizzik újból, bizony! A gyerekeinkben, majd azok gyerekeiben, és így tovább, ÖRÖK KÖRFORÁSBAN.

.........

A NÉGY GYERTYA MESÉJE

Írta: Veress Andrea Hajnalka

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya.
Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek.

Azt mondta az első :
– ÉN VAGYOK A BÉKE!
De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni.
Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.
A második azt mondta:
-ÉN VAGYOK A HIT!
Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem.
A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.
Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
– ÉN A SZERETET VAGYOK!
Nincs már erőm tovább égni.
Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám.
Ezzel ki is aludt.
Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott:

-De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké!
Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt.

Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:
-Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát.
– ÉN VAGYOK A REMÉNY!
A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit.

A remény szikrája ott ég bennünk, csupán lángra kell gyújtanunk, s akinek csak lehet továbbadnunk- lehet, hogy mesével, lehet, hogy máshogyan…
 

http://2.bp.blogspot.com/_ze4gZtIYDtI/SxEykXftMpI/AAAAAAAAA3k/9zGLKEILHUc/s320/4_gyertya_3.jpg

Íme a megható videó, amit valamikor én is megkaptam egy azóta számomra homályba vesző nevű valakitől:
https://www.youtube.com/watch?v=QH4WIJnIlHQ
A négy gyertya meséje

............

Reménykedem tehát én is, hogy IGAZAD VAN! Remény mindig van, és mi idősebbek NEM ALAPTALANUL érezzük így, hisz tovább adtuk, nekik, a fiataloknak!
Azonban az ő dolguknak kell, hogy legyen újra éleszteni a zsarátnokból, hogy fényesen égjen MINDÖRÖKKÉ, ÖRÖK KÖRFORGÁSBAN!
 

Öt fecske nem csinál nyarat! Sajnos, még ötven sem!
El vagyok keseredve, mert KEVESEN vagyunk! 
Hiába a gondolat, az együttérző szimpatizálás, ha az ellenszél nagyobb.

Mindig is az alulról jövő bírálatot hangoztatók lettek a vesztesek...
EZ nem József Attila ideje... Mikor is írta a Favágó c. versét? Közel 100 éve, pontosabban 90:

"Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz, ne szisszenj minden kis szilánkhoz! Ha odasujtsz körül a sorshoz, az úri pusztaság rikoltoz - a széles fejsze mosolyog. 1929."

Tapasztalatunk szerint (lásd face, ahol én nem is vagyok fenn, TE írtad, Katicabogár...)
Most bizony mintha pont FORDÍTVA működne ez a dolog!

Nekem úgy tűnik már rég, hogy SENKI SEM akarja a tőkét dönteni, senki!

Ezért aztán nem a fejsze mosolyog, hanem EZEK! A TŐKE EMBEREI!:(((
Hisz aki csak teheti, ODA menekül, sőt! Aki nem, az meg BEHOZTA, BEHOZZA ide is...
Patt helyzet állt elő már 90-ben, nem veszitek észre!? Senki nem világosította fel a zembereket, ha ide ikszelsz, ez lesz, ha oda, akkor az...
ITT A FŐ PROBLÉMA!

ANYÁM! Nem ilyen lovat akartam!:(((

Úgyhogy Katicám, én értem a jelenlegi helyzetet, de NEM vagyok képes vele megbékélni!!!...
Kesernyésen veszem tudomásul: A MI időnk lejárt!:(((

 

Szerintem nem is fogják abbahagyni :)

Egyetértek a cikkben írtakkal. Most kell folytatni, nme szabad leállni, jó lenne, ha  ezt mindenki megértené aki, a rezsim ellen  van.