A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Így alakítanák át a határon túliak szavazati jogát Karácsonyék

via Index

2018. február 4. 11:57 | 8 hozzászólás

„Megkérdezték, hogy szerintünk mit kellene tenniük Erdélyben a választási kampányban. Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak” – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Karácsony Gergely az MSZP-Párbeszéd szövetség miniszterelnök-jelöltje és Molnár Gyula, az MSZP elnöke tegnap Kolozsvárra utazott, ahol közleményük szerint megbeszélést folytattak Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével és a történelmi egyházak helyi képviselőivel.

Azt írják, az MSZP-Párbeszéd szövetség felelős nemzetpolitikára törekszik, amely alapja a partnerség és a párbeszéd.

A szövetség éppen ezért megőrzendő vívmányként tekint a határon túli magyar állampolgárok választójogára, de azt úgy alakítaná át, hogy a határon túli közösségek tagjainak ne a magyarországi pártok listájára, hanem a saját maguk által állított egyéni jelöltekre szavazzanak. Ezáltal elkerülhető lenne, hogy a magyar belpolitika vitáit a határon túli közösségekre terheljük

- írják.

Tovább...


A cikk eredetije: Így alakítanák át a határon túliak szavazati jogát Karácsonyék


Hozzászólások

katicabogar képe

katicabogar
8 hónapja

Kedves Anna, bár nagyon nem értek egyet a mondanivalóddal, mégsem sütöm rád, hogy el vagy tévedve.

Továbbra is az a véleményem, ha nem kapják meg a lehetőséget, hogy határon túlról szavazzanak és ezzel beleszóljanak az itthoni életbe, akkor nyilván nem alakul ki ez a vita sem a kérdésről.

Rengeteg támogatást kapnak a magyar államtól, nyilván, hogy ők ezt a szavazatukkal fogják majd meghálálni. Ezért írtam azt, hogy mocskos a Fidesz, Orbán határon-túli politikája. Soha nem volt felhőtlen az erdélyiekkel való viszont, de az áldásos politika erre nem egy, hanem sok-sok lapáttal rá is tett. És - egyre szomorúbban, de tudomásul veszem - a magyar olyan nép (tisztelet a kivételnek) aki nagyon könnyen befolyásolható, ha utálkozásról, gyűlölködésről, ellenségeskedésről van szó.

Az ukrán nyugdíjakkal is (az én gondolkodásomban) hasonló a helyzet. Azok az itthon élő magyarok, akik tüzet okádnak az ukránok ellen, ha lehetőség lenne rá, talán elsőként használnák ki az ilyen lehetőséget. Nem az ukrán emberek a hibásak (persze vannak ügyeskedők is) - hanem azok, akik ezt a lehetőséget biztosítják és nem tesznek semmit azért, hogy megszüntessék.


anna
8 hónapja

Szerintem nagyon el vagy tévedve!! A hülyitéshez is két partner kell, aki hülyit és aki hagyja, hogy hülyítsék.

Te ne beszélj gyülöletről a részünkről, elöbb nézz körül, hogy minek a következménye az, hogy ma már sokan nem kedvelik őket idehaza. Én sokat jártam náluk és vérlázítónak tartom ahogy Ők nyilatkoznak rólunk, pedig soha nem ártottunk nekik. Az meg külön pofátlanság, hogy ők akarják eldönteni rólam, hogy magyar vagyok e vagy nem. Szerintük ha nem a viktorra szavazok akkor nem vagyok magyar és hazaáruló vagyok. Érdekes engem nem tudnak senki ellen sem uszítani, de a saját emberi méltóságomban senkinek sem engedek turkálni, legyen az erdélyi ősmagyar, akkor sem. A követelőző magatartásukról akkor még szót sem említettem. A milliárdokat amit tőlünk kaptak ingyen és bérmentve, azt udvariasan köszönjék meg, ez a minimum amit megtehetnek és hagyjanak bennünk békén.

Ezért a magyar választók meggyalázásának tartom amit a Gergő és a Gyula tett. Jobb lett volna, ha szépen itthon maradnak és akkor nem alázzák meg őket. Ezért nem kellett volna oda bumlizni, elég lett volna, ha a saját választóikat megkérdezik.

katicabogar képe

katicabogar
8 hónapja

Lehet Zsadi, ha a politika nem mászik bele páros lábbal a határon túli magyarok ügyébe - akkor te sem néznél más szemmel az erdélyiekre, mint korábban.

Nekem eléggé vegyes érzelmeim vannak ezzel az egész határon túli témával kapcsolatban, de a végkövetkeztetésem mindig az, hogy mocskos dolog, amit a Fidesz művel ebben az ügyben. Véleményem szerint a határon túliakkal kapcsolatos politikája elmélyíti a szakadékot az itthoni és a határon túli magyarság között és szítja az ellenszenvet és az ellentéteket. Még azt is megkockáztatom, hogy a gyűlöletet.

Olyanért haragszanak az erdélyi magyarságra, olyan dolgokért ítélik el őket, amit - valószínű - mi is megtennénk, ha az ő helyükben lennénk. Nem rájuk kell haragudni, hanem azokra, akik ezt a helyzetet előidézték. Szerintem.

ZSADIzene képe

ZSADIzene
8 hónapja

Lehet, hogy az itthoni kampányolásaik során a választók javasolták nekik, hogy feltétlenül találkozniok kellene a romániai magyarok potentátjaival...
Tény, hogy akárhogy is volt, sajnos, ROSSZUL sült el, de ez - szerintem is! - várható volt.
Tudják ezek ott nagyon jól, hogy az apanázst, és egyéb jót csakis Ovitól kaphatják.
Már csak azért is, mert nap, mint nap AZT sulykolják beléjük, ha nem ők lesznek, akkor a pénzcsap el lesz zárva, hiába a "hazafiság"!:(((

Utálom az ilyen haszonleső kétszínű embereket, legyenek azok bárhol, és bárkik! :(((

Érdekes, igaza van annak a fórumtársunknak, aki azt írta egy helyütt, hogy miért nincs ilyen probléma  a burgenlandi, vagy szerbiai, vagy akár a szlovákiai magyar népességgel? Talán azért, mert azok ilyen dolgoknak nem ültek fel és nem is akarnak.
 


anna
8 hónapja

Igen,igen:Ezért tartom rossz lépésnek a Gergő és a Gyula látogatását Erdélyben. A belhoni normálisan gondolkodók már nincsenek oda értük. Sem itt, sem ott nem hozott szavazatokat az MSZP-nek, ezért kár volt megalázkodni nekik, lásd a K. Hunor válaszát.

ZSADIzene képe

ZSADIzene
8 hónapja

Kedves Anna!

Tudod, nemrég esett már szó itt valamelyik blogban az erdélyiekről, és én is hozzászóltam, mert a volt kollégáim révén van némi tapasztalatom a hozzáállásukról.
 

Bevallom, nekem már jó ideje tele a pityum Erdéllyel!
Valaha tinikoromban (még a 3 ft-os olcsó könyvtársorozatban) olvastam Móricz Zsigmond: Tündérkert c. regényét, és AKKOR szimpatizáltam is az erdélyiekkel.
De mostanság - tudja csuda, miért? - már nem annyira, sőt!
Mintha valamilyen hatásra 180 fokos fordulatot vettem volna, azaz: Kezdem őket egészen más szemszögből látni, mint régebben.
A szimpátiám kezd kihunyni az irányukba!
Egy megjegyzést ebből be is írtam a kapcsolat egyik blogjába:

"Erdély meg jobb, ha hallgat, ugyanis kivagyibbak még nálunk is, mert közigazgatásilag sosem akartak igazán SEHOVÁ se tartozni, mindig ÖNÁLLÓAKNAK tekintették magukat a történelem folyamán.
Hogy is nevezték magukat? Így: "Erdélyi Fejedelemség"... Ó, hogy oda ne rohanjak!

Még szép, hogy ne ŐK akarják már megmondani, nálunk ki dirigáljon!!! :((("

Hát ez van!
Ha visszatekintek rájuk a történelem folyamán, valahogy mindig igyekeztek mindenkivel, akik nekünk ellenség voltak, ők lepaktálni, legyen az török, vagy orosz... Minket meg jól elverettek velük többször is! :(((
Felette bosszantó, micsoda egoizmus lehet bennük!:(((
Mikor meg Ceusescu idején hozzánk "emigráltak", azonnal követelőztek!
Lakás, állás, nem is akármilyen!

Elmondok egy igazi történetet, melyet átéltem:
Ahol dolgoztam, oda pályázott üzemorvosnak egy erdélyi magyar dokinő.
Mikor megkapta a tanácselnöktől a 2 szobás szolgálati lakás kulcsát, felháborodva kérdezte:
"- Ez csak 2 szoba! És a CSELÉD hol fog lakni?!
A tanácselnök válasza: 
- Önök a lányával ketten vannak. Cseléd?! Miféle cselédről beszél, hölgyem?!
- Hát aki majd mos, főz, takarít ránk.
- Igeeeeen?!... Hmmmm ... Asszonyom! Én itt tanácselnök vagyok, de a nejem maga mos, főz, takarít rám és a 2 gyerekünkre.
Itt a 2 szobás tanácsi lakás kulcsa. Kell, vagy nem?!"

Azután jöttek ám ide zenetanárok is... Hasonló igényekkel. Sőt! Benősültek falból, aztán mikor megmelegedtek, elváltak, s a lakást, állást persze maguknak tartották meg, mert megérkezett Romániából az IGAZI MAGYAR feleség...
Hát akkor most KI az, aki kér, és ki az, aki AD?!

Kérdem én: Kik ezek az erdélyi magyarok?! 
És még szavazati joguk van nálunk OVI jóvoltából!
Meghatározó lehet a szavazásuk, nem kicsit, NAGYON!:(((
Fel vagyok háborodva!:(((
 

Ha nem cselekszünk hamarosan, ők fognak nekünk dirigálni, mert ha a románoknak nem tudtak, rátelepednek a magyar anyaországra, és tartják a markukat a miáltalunk befizetett adóból adományért. (Oktatás, iskolák, templomok, magyar ez, magyar az....)
Hogy a csuda vinné el az ilyen "hazaszeretetet"!:(((

Ovi is vigyázhatna magára, mert még megéri, hogy kicsavarják a marsallbotot is a kezéből!:(((

 


anna
8 hónapja

Nagyon egyetértek. A K.Hunor nagyon pofátlan választ adott a két emberkének.

A rokonságomban több erdélyi származásu személy is van. Van aki nagyon régen, van aki kb. tiz éve jött hozzánk. Aki annyira nagyon be van bukva székely rokonainknak, azoknak ajánlom halgassák meg az Ő véleményüket az erdélyi Orbánhívőkről. Mit mindjak, nem éppen hizelgedő véleményük van. A Múlt héten az ATV fórumában is telefonált egy erdélyi származású itt élő ember, tessék meghallgatni. Ezek a vélemények azért jelentenek valamit. Lassan nekem kell bocsánatot kérni, hogy magyarnak meremmagam vallani.

ZSADIzene képe

ZSADIzene
8 hónapja

Már bocsánat, hogy "betartok" ezzel a hozzászólásommal, de én VÁLTOZATLANUL KITARTOK amellett, hogy mindenki ott szavazzon, ahol adózik, azaz anyagilag is VISELNI TUDJA a szavazása következményeit!
Milyen dolog az, hogy ITT adózunk, és itt is, meg OTT is szavazunk...?!
Azaz a határon túliak mondják meg, a MI általunk befizetett adót, s EU támogatást hogyan osszák el az általuk is megszavazott hatalomra kerülők.Szerintem ez teljesen etikátlan!:(((
Tudom, hogy sokan vélekednek hozzám hasonlóan! Hisz először arról volt szó, mikor a határon túli magyarok is kaphatnak állampolgárságot, hogy szavazati jogot viszont nem...
Aztán mégis kaptak, Mikolának IGAZA LETT! Naná! BIZTOS szavazók, akik eldöntötték EGY MÁSIK ORSZÁG SORSÁT, de amelyikben élnek, bezzeg azét nem tudják...
Hogy is van ez?!:(((

A lányom is kettős állampolgár, németben él 25 éve, és szavazhatna magyarként is ITTHON, de nem szavaz, mondván, ÚGYSEM ő fogja a szavazata eredményét sem élvezni, sem szívni, arról nem is beszélve, hogy nincs is világos rálátása az itt történő politikai eeményekre.

Szerintem ez egy egészséges, etikus hozzáállás.