A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Nevezze demokráciának és remélje, hogy ez még az

via Kolozsvári Szalonna

2016. július 28. 12:37 | 3 hozzászólás

Ha jól tévedek, az NVI elnöke, bizonyos Pálffy Ilona éppen a Kárpát-medencében turnézik a kvótaellenes népszavazásról tájékoztatni az illetékeseket, nehogy túl kevesen éljenek majd szavazati jogukkal. Olyanok, akiknek egyáltalán nem kellene. Vagy ha nem, jól megérdemelt pihenőszabadságát tölti, vagy a legkisebb gondja is nagyobb annál, amiről az alábbiakban szó lesz.

Ezért alakult úgy, hogy a helyettese, a Nemzeti Választási Iroda alelnöke, Gáva Krisztián lódult be az ATV-be a (rég nem) Egyenes beszédben benyögni, hogy az aláírási ívek jelenlegi, 96%-os feldolgozottsága mellett nem lesz meg az állami földek privatizációjával kapcsolatos népszavazáshoz szükséges 200 ezer hiteles aláírás, vagyis nem lehet majd referendumot kiírni a kérdésben. Dobpergés, virágeső.

Nem szeretek olyan megállapításokra szorítkozva cikket írni, hogy az ember szeme se állt jól, nem hogy az összevissza beszélés, habogás, amit a szájával produkált. Úgyhogy nem is mondok ilyet. Ellenben remélem mindenkinek feltűnt, nem csak nekem, hogy  az ilyen premier-számba menő, kormányoldalról jövő bejelentések valahogyan az ATV-n hangzanak el. Két társadalmi célú hirdetés között. Mindegy is, a lényeg, hogy

„az ívek csaknem 96 százalékos feldolgozottsága mellett 173 341 érvényes és 42 859 érvénytelen aláírást találtak”,

így hiába van még hátra 10 ezer leellenőrizetlen aláírás, ha azok mind érvényesek lesznek is esetleg, akkor sem lesz meg a szükséges 200 ezer.

Tovább...


A blogbejegyzés eredetije: Nevezze demokráciának és remélje, hogy ez még az


60 -42

Hozzászólások

csejoska képe

csejoska
2 éve

Ne haragudj, de most közönséges leszek ! Lehet lovagolni a szavakon, kifejezéseken.Pl. az anyagcsere végtermékét sokféleképpen lehet (szalonképesen) kifejezni. De végeredmény, hogy a szaga elárulja!!!

És itt a lényeg ! 

A látszatdemokráciát  azért irtam, mert a "külvilág" felé megtartjuk (megtürjük, engedjük némileg), de sorolj már fel néhányat azon tények közül, amikor a "felek" párbeszédje tükröződik a kormányzati intézkedésekben, a politikai akaratban ! Jelenleg ez szóba sem jöhet, itt "erőből" történik a politizálás, minden "másirányú" kezdeményezés azonnall lesöpörve.(persze azért a látszatdemokráciát mutatva magyarázat az van dögivel, néha naponta változtatva a miértet., esetleg egy utólagos törvényalkotással  megfejelve.)

lilla- képe

lilla-
2 éve

Dehogy ! Itt illiberális demokrácia van , az összes ismérve mellett.

"

Illiberális demokráciaBővebben: Illiberális demokrácia

Az illiberális demokrácia (konzervatív demokrácia vagy irányított demokrácia, egyes értelmezésekben pszeudodemokrácia, részleges demokrácia, alacsony intenzitású demokrácia, üres demokrácia vagy hibrid rezsim) olyan kormányzati rendszer, melyben a választások ellenére a polgárok nem ismerhetik meg a kormányzati tevékenység jó részét a polgári szabadságjogok nagyfokú korlátozása miatt."

csejoska képe

csejoska
2 éve

Látszat demokrácia van itt kérem !

Ugyanis valós demokráciában az "ellenérdekű fél" véleményére is adnak - de itt !!

És mindazok, akik válig állitják a "mostan" demokráciáját vagy megalkuvók, vagy megvezethetők, esetleg önámitják magukat, nehogy "tenni kelljen" valamit.