A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Vásárhelyi Mária: Nomen est omen

via 168 óra

2019. március 21. 17:02 | 0 hozzászólás

"Mindenkinek rossz ez így. Mélyen méltatlan a díjak névadóihoz, de manapság nyilván keserű pohár a díjazottak számára is."

Bár a médiában és a közösségi oldalakon sokan háborogtak, miután átböngészték azok névsorát, akiket március 15-e alkalmából az állam különféle „magas kitüntetésekben” részesített, szerintem ez a névsor többé-kevésbé rendben van. Sőt, úgy vélem, hosszú idő óta az egyetlen becsületes döntés a kormány részéről. Amikor az állam kitüntetésben részesít nyíltan zsidózó, homofób, rasszista, egyébként többségében középszerű és teljesen érdektelen életművet maguk mögött tudó embereket, akkor ezzel végre saját értékrendjét is nyíltan vállalja. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy ezek a döntések nem az érintettek munkásságáról, alkotótevékenységéről szólnak, hanem ideológiai, erkölcsi meggyőződésüket és a regnáló hatalom iránti feltétlen lojalitásukat részesíti elismerésben a kormány.

Nekem a névsorral tehát nincs problémám, annál inkább van a díjakkal. Teljes anakronizmusnak tartom ugyanis, hogy egy kormány, amely kilenc éve folytat ádáz szellemi hadjáratot a baloldal, a liberalizmus, mi több, a felvilágosodás eszméi ellen, képviselőit keresztény-, Európa- és nemzetellenesnek minősítve, közismerten baloldali, liberális, de legalábbis a felvilágosodás eszméi iránt mélyen elkötelezett művészekről elnevezett díjakkal jutalmazza saját híveit.

A legabszurdabb kitüntetés az újságíróknak évről évre átadott Táncsics Mihály-díj. Önmagában az újságíró szakma éthoszának meggyalázása, hogy a hatalom díjat osztogat a sajtó munkatársainak, hiszen a sajtó immanens feladata a hatalom ellenőrzése és kritikája lenne. Az pedig, hogy a mai kormány rendre a legdühödtebb szélsőjobboldali propagandistáinak a 19. század talán legradikálisabb baloldali írójáról elnevezett elismerést ad át kimagasló szakmai tevékenységük elismeréseként, egyszerre alázza meg Táncsics emlékét és a kitüntetteket is.

Legalább ilyen képtelenség az is, amikor a közismerten kommunista Balázs Béláról, aki a Tanácsköztársaság idején a Forradalmi Írók Direktóriumának tagja volt, majd harcolt a Vörös Hadseregben, elnevezett díjjal jutalmazza a mai kommunistafaló kormány a filmművészet terén kimagasló teljesítményt nyújtó művészeket.

Hasonlóan anakronisztikus a szélsőjobboldali kormány által átadott József Attila-díj is. Mindaz, amit ez a kormány és az általa kitüntettek többsége képvisel, József Attila szellemének és művészetének egyértelmű tagadása. Így állhatott elő az a tragikomikus helyzet, hogy a nettó náci Takaró Mihály irodalomtörténészi tevékenységét József Attila ismerte el, holott Takaró mélyen megveti a díj „zsidóbérenc” névadóját. Ennél már csak az lenne cifrább, ha mondjuk a Takaró szerint „nem ember” Spiró Györgyről vagy a „nem magyar Imre Kertészről” elnevezett díjat kapna.

Nem kevésbé ellentmondásos a helyzet a Márai Sándor nevét viselő díj esetében sem. Márai nem volt ugyan baloldali, de nála éleslátóbban és keményebben talán senki nem ostorozta azt a jobboldali mentalitást, amelyet a mai kormánypártok is képviselnek. „Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a »jobboldaliság« címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, »mint keresztény magyar ember«, előjogokkal élhet e világban egyszerűen azért, mert ő »keresztény magyar úri ember«, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem »keresztény magyar« vagy »úriember«, tartani a markát, s keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potyanyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában.”

És vajon miért osztogat az „illiberális állam” a magyar liberalizmus atyjáról, Kossuth Lajosról vagy a Tudományos Akadémiát megalapító Széchenyi Istvánról elnevezett díjakat saját kádereinek, akik lelkesen bólogatnak az MTA ellehetetlenítéséhez?

Mindenkinek rossz ez így. Mélyen méltatlan a díjak névadóihoz, de manapság nyilván keserű pohár a díjazottak számára is. Hiszen miféle elismerés az, amely azokról van elnevezve, akik szellemi örökségének üldözéséért érdemlik ki azt az érintettek? Talán az ekképpen díjazottak, Bartók Béla Corvin-láncához hasonlóan, a vécé falára szegezve tartják majd a kitüntetéseiket?

A leginkább célravezető az lenne, ha az állam egyszer s mindenkorra lemondana arról, hogy tudományos vagy művészi teljesítményeket különféle díjakkal ismerjen el.

Ám ha mégis ragaszkodik a kormány ehhez a szokáshoz, akkor tisztelje már meg az általa kitüntetetteket azzal, hogy közös értékrendjüket híven kifejező díjakat alapít. Legyen a névadójuk az ismert rasszista, antiszemita, szélsőjobboldali, nacionalista Horthy Miklós, Prohászka Ottokár, Hóman Bálint, Wass Albert, Nyirő József vagy Tormay Cecile, és akkor minden érintett számára egyértelmű lesz, hogy ki, kitől és miért kap állami elismerést.

 


A cikk eredetije: Vásárhelyi Mária: Nomen est omen


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges