A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Valaki már tudja, mit fog mondani Orbán Putyinnak

via Zoom

2018. július 15. 11:14 | 0 hozzászólás

Ujhelyi arra számít, „súlyos diplomáciai lépésekre kerülhet sor a magyar miniszterelnök Orbán Viktor és az orosz elnök, Vlagyimir Putyin mai találkozóján, amelynek érdemi és hosszan ható következményei lehetnek.” Úgy vélte, Orbán kemény szavakkal illeti majd Putyin politikáját, ami aligha elkerülhető azok után, hogy Orbán az eheti NATO-csúcson „keleti veszélynek” nevezte Oroszországot.

Sőt, az ellenzéki politikus szerint Orbán biztosan számon kéri Putyint a visszás hátterű gazdasági nyomulás miatt is, mert ahogyan néhány éve fogalmazott: „nem azért nyitottunk ajtót a Nyugatnak és mutattunk ajtót az oroszoknak”, hogy „visszamásszanak az ablakon”. Talán a magyar kormányfő világossá teszi majd az orosz elnöknek azt is, hogy egy egységes és erős EU-ban érdekelt és ezért elutasítja az ezzel ellentétes burkolt és kevésbé burkolt orosz szándékokat.

„Biztosak lehetünk abban is, hogy a magyar kormányfő a mai moszkvai egyeztetésen – ahogyan majd a szeptemberi újbóli látogatáskor is – bátran és büszkén kiáll majd az európai értékek és az ehhez szorosan kapcsolódó magyar érdekek mellett. Bizonytalanságra talán csak az a nyilatkozata adhat okot, amelyet korábban az orosz Kommerszant című lapnak adott, miszerint: a politika nagyon veszélyes üzem, ahol könnyen összekeverednek a dolgok” – vélte Ujhelyi.

Tovább...


A cikk eredetije: Valaki már tudja, mit fog mondani Orbán Putyinnak


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges