A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Újabb kényesnek vélt konferenciát halasztanak el az MTA-ban

via Hvg.hu

2018. október 10. 15:23 | 0 hozzászólás

„Feszültségek és áthallások" miatt. Egyébként Marx-konferenciáról lett volna szó. Meghatározatlan időre halasztották el.

Ezúttal egy Marx-emlékülésbe nem mertek belevágni a tudósok.

Hónapokkal ezelőtt vetődött fel egy Marx-emlékülés ötlete az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztályán, ezt el is kezdték szervezni, majd most, a legutóbbi osztályülésen úgy döntöttek, elhalasztják – tudta meg a hvg.hu.

Az ülést novemberben tartották volna, és az elmondások szerint a "feszültségek és áthallások" miatt halasztották el az emlékülést, de azt nem tudni, mikorra. Az ülésen érdemi vita nem volt a kérdésről, szinte egyhangúlag szavazták meg a halasztást.

Több olyan akadémikussal is beszéltünk, aki helytelenítette a döntést. Egyikük azt mondta, ez nem egy szerencsés lépés, és attól, hogy valami egy emlékülés, még nem kellett volna Marxot dicsőíteni. "A tudományos rendezvények tudományos tartalommal és mondanivalóval bírnak, nem közvetlenül van politikai jelentésük, jelentőségük" – fűzte hozzá egy másik, aki szerint "a tudomány szempontjai a politikai és társadalmi áthallásoknál fontosabbak".

Egy másik tudós szerint ennek "iszonyatosan rossz üzenete van az Akadémia szempontjából, azt mutatja, hogy annyira gyávák vagyunk, hogy velünk bármit meg lehet csinálni, mindent hajlandók vagyunk lenyelni".

Tovább...


A cikk eredetije: Újabb kényesnek vélt konferenciát halasztanak el az MTA-ban


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges