A miniszterelnöki évértékelő és az epekrízis sok szempontból hasonlítanak, elannyira, hogy nálam egybe is estek. Véletlenül, természetesen, merő egy tiszta véletlenségből – bennem valóban akad némi mazochizmus, hiszen képes voltam figyelemmel kísérni a főméltóságú agymenést, de magamtól sosem súlyosbítottam volna eperohammal.
Mindennek van határa, nem lehet büntetlenül halmozni az élvezeteket: vagy Orbánt elemzem, vagy a rosszullétet, és mivel az előbbi a közérdekű, maradjunk a miniszterelnöknél, még akkor is, ha hatásaiban nagyon sok közöset mutat az utóbbival. Persze, vannak különbségek is: például az előkészületeket illetően. Az epegondokra nem nagyon lehet felkészülni, engem majdnem mindig váratlanul érnek, a miniszterelnöki évértékelőre viszont igen: épp ezért körül is kerítették fekete lepellel borított kordonnal a Várkert Bazárt, ami így tehát felvette a „Várkert Bezárt” nevet. Én mindig mondtam, hogy akármilyen ígéretes is ez a politikus, egyszer még rács mögött és gyászkeretben végzi. Ennek is eljött hát a napja…
Na jó, de hagyjuk meg a hedonista víziókat a hanyatló Nyugat ópiumának: mit mondott ez a drága ember?
Szokása szerint sokat és vadakat. A legradikálisabb kijelentése az volt, miszerint:
„A magyarok ismét hisznek a jövőjükben”
Abban mindenképpen hisz a nép, hogy lesz holnap is nap: csak abban nem biztos senki, milyen lesz ez a holnap. Orbán szerint ragyogó.
„A magyar gazdaság a dimenzióváltás állapotában van, a hagyományos ipari termelés mellett nő a magas hozzáadott értékű, kutatásra épülő ipar részesedése. De fizikai munka mindig lesz, a munkások nem fognak eltűnni, mindig szükség lesz a munkájukra, ezért meg kell becsülni őket – közölte. Azonban fel kell futtatni az új digitalizációra, robottechnikára épülő iparágakat is.”
Igen, persze, dimenzióváltás, Csillagkapu, féregjárat, robotok… mindig mondtam, hogy ebben az emberben egy nagy sci-fi író veszett el. Sajnos teljesen elveszett, pedig annak jobb volna, mint kormányfőnek.
„Mindenkinek lesz munkája, otthona, minden gyermeknek lesz bölcsőde, óvoda, iskola, étkezés és tankönyv, lesz támogatás a fiataloknak, és jut mindenkinek tisztes idős kor is.”
Édes úr: nincs politikus a világon, aki ezeknek az ellenkezőjét ígérné. Vagy ennél kevesebbet. Ezek azok az alapvetések – más dolgokkal együtt, természetesen – amiket minden államnak biztosítania kell a polgárai számára. Ha ezeket egy kormány nem biztosítja, joggal döntik meg, hempergetik meg kátrányban és tollban, és zavarják ki a prérire. Hogy a valóságban az alapkövetelmények nem mindig teljesülnek, például esetünkben sem? Az most még csak jó magának (és rossz nekünk, választóknak), mert megígérheti a betartásukat és érvelhet úgy, hogy ellenfelei ezektől a minimálisan is járó dolgoktól akarják „elvágni” a népet. Azonban ha sokáig hibádzni fognak a fent említettek, változni fog a helyzet, és magának nagyon rossz lesz. Az előbb idézett mondattal nem mondott többet, mintha az ígérte volna: „Szabad lesz lélegezni és a víz felülről lefelé folyik majd”.
De egyébként minden rendben van az országban, a világban már nem annyira, Brüsszel az új internacionalizmus fellegvára (már bocsánat, de milyen legyen egy államszövetség központja, netán nacionalista?), ámde mi választ adunk nekik.
„Nekünk, közép-európaiaknak még megvan a saját jövőnk”
– hangsúlyozta, kijelentve ezért: a kormány bevándorláspolitikája szilárd marad,
„nix ugribugri”.
Ez bevándorláspolitikának elég lapidáris. Viszont tény, hogy rugalmas: szinte bármi beleférhet. Ugyanis semmit sem jelent. A valódi intézkedések a családvédelem terén zajlanak majd, éspedig feltehetően azért, mert ha kellőképpen megszaporodunk és elsokasodunk, az Orbán Viktor fejében hemzsegő migránsok majd elkerülik a Kárpát-medencét, mert olyan nagy lesz a zsúfoltság, hogy egyszerűen be sem férnek.
Akkor lássuk azt a hétpontos családvédelmi akciótervet:
Tovább...