A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Szanyi: Az MSZP-nek már nincs gondja azzal, hol kap helyet Gyurcsány

via Híradó

2014. január 14. 11:04 | 11 hozzászólás

Az MSZP-nek már nincs gondja azzal, hol kap helyet Gyurcsány a közös listán, ha több szervezet fog össze, természetes, hogy vezetőik valahol elől állnak - mondta a 180 percben a párt elnökségi tagja.

Újságírói túlzásnak tartotta a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában Szanyi Tibor azt a laphírt, hogy Bajnai Gordon esetleg nem lesz ott a közös ellenzéki listán, az MSZP elnökségi tagja úgy tudja, azt reméli, hogy az Együtt-PM vezetője a második a rangsorban. Persze – tette hozzá -, senkit nem lehet erőszakkal felrakni semmilyen listára, nem lehet bikacsökkel beterelni országgyűlési képviselőnek. Az összefogásban részt vevő pártok, mozgalmak megállapodása alapján a közös lista vezetője és a közös miniszterelnök-jelölt az MSZP jelöltje, Mesterházy Attila lesz, amit a szocialisták január 25-én, rendkívüli kongresszus keretében hivatalosan is kimondanak – jelentette be a politikus.
Szanyi: leváltani „a gonosz birodalmát”

Az egyeztetésekről Szanyi a 180 percben azt mondta, azok már valahol a finisben járnak, és szerinte ötven órán belül lesz eredmény is, Gyurcsány Ferenc esetében működnek még „bizonyos politikai érzékenységek”. Az MSZP-nek mindenesetre már nincs gondja azzal, hol kap helyet a DK vezetője, úgy látják, ha egy szövetségben több szervezet fog össze, természetes, hogy azok vezetői a közös listán is valahol elöl állnak. Szanyi Tibor hangsúlyozta: nem lett megengedőbb, és jottányit nem változott a véleménye a DK vezetőjéről, ez egyszerűen már egy másik műfaj, egy közös lista, egy olyan koalíció, amellyel választást lehet nyerni, leváltani „a gonosz birodalmát”. Vannak olyan szent célok, ebben az esetben a tolvaj Orbán-kormány leváltása, amiért akár a patás ördöggel is össze kell állni, ráadásul Gyurcsány messze nem az – tette hozzá. (A Ma reggel Rekontra rovatában, ahol a politikust szintén a listáról kérdezték, Szanyi Tibor azt mondta, Gyurcsány Ferenc valahol az első öt között lesz.)

Szanyi szerint az ország bőven megérdemli, hogy ne maffiafőnökök uralkodjanak rajta, ne egy maffiózókormány szívja a vérét, a hangulat pedig kormányváltó, az embereknek elegük van a tolvaj, pöffeszkedő, álszent, hazudozó, képmutató, urizáló kormányzásból, és ezért a célért mindenkit, aki demokratikus érzelmű, a fedélzetre is várnak. Most, az utolsó pillanatban összejönni látszik a rezsimet megdönteni képes összefogás, de – tette hozzá a szocialista politikus - mindig is azt mondták, időt kell hagyni arra, hogy ez beérjen. Szanyi megismételte, nem hisz a meggyőzésre váró bizonytalanok tömegében, a lelke mélyén ugyanis mindenkinek megvan a preferenciája, mostanra pedig a kép is kristálytiszta: aki magát demokratának vallja, összefogott, hogy ezt az antidemokratikus rezsimet leváltsa.

A közös listából az MSZP-s politikus szerint „nem lesz hasfájás”, azt sikerül majd úgy kikeverni, összerakni, hogy mindenki az erejénél és hiténél marad. Bár nem aktív részese a tárgyalásoknak, úgy vélte, lényegében nem változik a korábbi helyzet: hetven-egynéhány helyen az MSZP jelöltjei indulnak közös jelöltként, 30-35 helyen pedig a többi mozgalom, párt emberei, ami megfelel a korábbi állapotoknak. Szanyi azt mondta, nem tart a programegyeztetés nehézségeitől sem, nem számít éles vitákra, mert szerinte az alapkérdésekben hamar megtalálják a közös nevezőt.


A cikk eredetije: Szanyi: Az MSZP-nek már nincs gondja azzal, hol kap helyet Gyurcsány


Hozzászólások

dmolnar képe

dmolnar
4 éve

Nyugi.. A Népszabadság "független" napilap, ami innen is és onnan is közöl híreket. No meg ne feledd, sokan vannak azért azok is, akik eddig mindent megtettek azért, hogy lehetőleg ne jöjjön létre az együttműködés. Ez a felmérés és ennek megjelentetése úgy lett időzítve, hogy gyengítse az együttműködést, csak hát ugye kicsit későn jött. Van, amikor a fidesznyikek is elszámolják magukat.. :0))

victorb képe

victorb
4 éve

Kedves Katicabogár!

Az Egyenes beszédben Gy. F. egyenesen beszélt -szokása szerint.

Régóta azt papolom, hogy a baloldal számára Gy. F. káros. Ezért sok támadás is ért, de ez a meggyőződésem.

A hír egyébént nem negatív, legfeljebb nem tetszik, valóban keveseknek szalonképes Gy. F. Evvel számolni kellett volna, számolni kell és számolni fog kelleni.

victorb képe

victorb
4 éve

Reméltem, a Népszabadság elég hiteles. Nem gondolom, hogy azért közölte, hogy hülyét csináljon magából.

katiicabogar képe

katiicabogar
4 éve

Érdekes, hogy egy sereg pozitív cikk, blog van az interneten a mai napról - viktorb kötelességének érzi, hogy egy negatívat hozzon ide. Egyébként az Egyenes beszédben Gyurcsány azt mondta, hogy az sem igaz, amit kérdez a Századvég :(

NewTiborc képe

NewTiborc
4 éve

Kedves victorb!

Szerintem eltévedtél, a fenti lniket azt máshol szokták olvasni. Egy biztos, nem idevaló vagy, nomális baloldali most nem fúrja az összefogást. A századég baloldali kérdésekben nem mértékadó.

victorb képe

victorb
4 éve

Hogy hol is kéne lennie a listán Gy. F.-nek, érdemes megnézni:

http://nol.hu/belfold/szazadveg__a_tobbseg_nem_szavazna_egy_gyurcsanyt_s...

nonarancs képe

nonarancs
4 éve

Kedves katiicabogar !

A kiszivárogtatással semmi gond nincs, ha jól csinálják..
A  reakciókból lehet következtetni arra, hogy érdemes e tovább folytatni vagy módosítani kell a célon.

dmolnar képe

dmolnar
4 éve

Eeeegen... A demokratikus erők az Istennek se akarják megtanulni, hogy momentán az, ha valaki eljátssza a "jól értesült menő vagyok" szerepet, azzal inkább kárt okoz, semmint hasznot hajt... De úgy látszik ezen az oldalon (már a demokraták oldalán) ez egy szépnek nem szép, de állandó jellegű hagyomány. Kipofázunk, beszólunk, hablatyolunk.. Ha már kérdeztek, ugyebár... De majd ennek is vége lesz hamarosan, ahogy kijön a hivatalos verzió és onnantól lehet a kormánytagokra találgatni... Az élet szép....

Kataaa képe

Kataaa
4 éve

Most az a lényeg, megszületett az, ami reményt ad arra, hogy  leváltsuk az Orbány rezsimet...

 

katiicabogar képe

katiicabogar
4 éve

A politikában nincs olyan, hogy soha. A politikában véleményeket kell ütköztetni, kompromisszumokat kötni, meg kell taláni, hogy melyik a helyes döntés. A tárgyalások folyamán ezért bizony nem naponként, hanem óránként változhatnak a vélemények - nyilván a kialakult körülmények hatására. Ezért káros nagyon, ha a tárgyalások befejezése előtt kiszivárognak információk. Dehát..., úgy tűnik ezellen még most sem lehet semmit tenni. Így aztán csak a magyarázkodás marad a nyilvánosság felé - ami bizony ront mindenki hitelességén - a nyilatkozó  pártok, és a politikusok körében.

nonarancs képe

nonarancs
4 éve

Ezt is Szanyi Tibor mondta, előző nap:
" Úgyis mindenki tudja, hogy összeállt a triumvirátus, ezért ez már mindegy. És ha már ott ült Gyurcsány kormányában, bírja ki még azt a három hónapot Bajnai. ....."

Ez most akkor valódi összrfogás lesz, vagy csak sima átverés?