A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

„Ordítottam, majdnem bolondnak néztek” – Kunhalmi Ágnes mesélte patkánykalandját

via HVG

2018. november 15. 12:30 | 0 hozzászólás

„És ha már itt vagyok, a két úrnak mondanám, meg az összesnek, aki elindul az előválasztáson: van egy személyes problémám. Két hónappal ezelőtt a Deák téren egy akkora patkány szaladt át előttem, hogy én akkorát ordítottam, hogy majdnem bolondnak néztek” – adta elő szuggesztíven, ráadásul ugyanez megismétlődött vele a Nyugati téren is.

Személyes élményét megosztva üzent a jövő főpolgármester-jelöltjeinek Kunhalmi Ágnes. A szocialista képviselő nem először fogalmaz plasztikusan, ezúttal megtudtuk, hogy már másodszor jött vele szembe egy patkány Budapest utcáin.

Elsősorban a Corvinus, a CEU és az ELTE több tanszékének közös szerdai demonstrációjáról kérdezték az ATV Egyenes beszéd című műsorában Kunhalmi Ágnest. A szocialista országgyűlési képviselő a tőle megszokott hévvel beszélt arról, hogy ha nem mennek az utcára – már évekkel ezelőtt is – a diákok, már rég beszántotta volna a felsőoktatást a kormány, amely piacosítani akarja az egyetemeket. „Egy egész generációt tesznek taccsra” – jelentette ki.

A másik fő téma a főpolgármester-választást megelőző előválasztás volt, amire „tízezres nagyságrendben” vár résztvevőket. Szerinte a PM részéről Karácsony Gergely és az MSZP-s Horváth Csaba is kiváló jelölt, de azt nem árulta el, hogy ő kettejük közül kire szavazna – bár „mindkettőre rábízná a várost”. A lényeg, hogy amint eldőlt a jelölt személye, a másik álljon be mögé és gőzerővel támogassa.

Tovább...


A cikk eredetije: „Ordítottam, majdnem bolondnak néztek” – Kunhalmi Ágnes mesélte patkánykalandját


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges