A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Ordas csellel csökkentette a kormány papíron a szegénységet

via 24 HU

2016. szeptember 29. 14:43 | 3 hozzászólás

Újragondolt szegénység címmel rendezett konferenciát Kemény István emlékére az OSA Archívum szeptember 28-29-én.

Kemény Istvánról

A magyar szociológia kiemelkedő alakja 2008-ban hunyt el. Élete során teljes nyíltsággal beszélt a szegénységgel kapcsolatos társadalmi jelenségekről, munkájával iskolát teremtett.

Hazánkból emigrálnia kellett, de az itteni fejleményeket Párizsból követte tovább a Szabad Európa Rádió munkatársaként.A rendszerváltás után visszatért Magyarországra.

A csütörtök délután a kiírás szerint a jövőről és a kitörési pontokról szólt. Az előadók próbáltak valamiféle pozitív jövőképet festeni, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Daróczi Gábor, a Roma Versitas Alapítvány igazgatója előadásában beszélt arról, hogy az alapítványnál mennyiszer tapasztalják azt, hogy a roma fiatalok a budapesti felvételin járnak életükben először a fővárosban. Éppen az ilyenek miatt fordulhatott elő az is, hogy egy alapítványi program keretében rendezett mozilátogatáson az egyik lány azt kérdezte,

ehhez a nagy tévéhez nincsen távirányító?

Az igazgató elmondása szerint téves az a kép, amit mostanában a roma fiatalok helyzetéről a kormány előszeretettel hangoztat.

Tovább...


A cikk eredetije: Ordas csellel csökkentette a kormány papíron a szegénységet


Hozzászólások

Citoyen képe

Citoyen
2 éve

Azért ezt nem igazán értem.... Egy dolog a hit, más dolog a pénztárca vastagsága a valóságban... Szóval, ha valaki ezt összeveti, az nem hiheti, hogy igaz...

Sajnos átlagolnak és a többmiliós jövedelmek épp úgy benne vannak az átlagban, mint a munkanélküliek 0 jövedelme...

Ez számomra csak azt jelzi, hogy iszonyatosan nagy különbségek vannak a jövedelmekben, ha ilyen átlag jöhetett ki :(

katicabogar képe

katicabogar
2 éve

Sikerrel, mert még mindig vannak, akik szentírásnak veszik a szavaikat :(

Citoyen képe

Citoyen
2 éve

Ehhez értenek... Lepapírozni azt, amit akarnak... Aztán fújják ezerrel, azt gondolván, hogy elhisszük... Egyelőre úgy tűnik, hogy mindezt sikerrel teszik :(