A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Orbán szavaitól hangos a világsajtó

via 168 Óra Online

2015. március 10. 10:25 | 2 hozzászólás

A magyar kormányfő elkerülhetetlennek tartja a konfliktust a nyugati partnerekkel, köztük Németországgal és az Egyesült Államokkal – írja a Der Standard. A lap idézi Orbán nagyköveti értekezleten elhangzott beszédét, melyben Németország, Lengyelország, Litvánia példáját említette, mint olyan országokét, amelyekben nehéz dolga van mostanában a nagyköveteknek.

Washington és más nyugati szövetségesek azt vetik Orbán szemére, hogy túlságosan támaszkodik Oroszországra. A miniszterelnök tegnap a nagykövetek előtt úgy fogalmazott, hogy nem vagyunk Moszkva ellenségei. Egyben azonban hangsúlyozta, hogy a magyarok a nyugati integráció részét alkotják.

Ugyanakkor Berlin és más, fejlett államok a tekintélyelvű törekvéseiért, valamint a független sajtó és a kritikus civil szervezetek elleni fellépésért is bírálják Orbánt. Ő maga tegnap arról beszélt, hogy gyakran kellemetlen önálló külpolitikát folytatni, és lehet, hogy emiatt kedvezőtlen a fogadtatás néhány nagykövet számára a fogadó országokban, ám ezzel a helyzettel meg kell barátkozni.

Az AP beszámolója azt emeli ki a nagyköveti értekezleten elhangzott miniszterelnöki beszédből, hogy a kormány katonákat akar küldeni Irakba az Iszlám Állam ellen harcoló nyugati erőkbe. Orbán azzal érvelt, hogy a lépés tekintélyt és elismerést hoz a magyar külpolitika számára a szövetségesek körében. Előzőleg Szijjártó Péter azt taglalta, hogy amerikai kérés alapján 100-150 emberről lenne szó, akik az ország északi övezetében a német és olasz kontingens részeként az iraki hadsereg kiképző központjait őriznék. A Fidesznek immár nincs kétharmados többsége a parlamentben katonai feladatvállalás jóváhagyásához, viszont néhány ellenzéki képviselő úgy nyilatkozott, hogy hajlandó lesz megszavazni az indítványt.

(Klubrádió/Szelestey Lajos)


A cikk eredetije: Orbán szavaitól hangos a világsajtó


Hozzászólások

NewTiborc képe

NewTiborc
3 éve

Ez a seggimádó lökött nép meg hagyja. Még legalább 3/3-ot neki. Hátha felgyújt mindent.

Kataaa képe

Kataaa
3 éve

Hogy   milyen  konfliktusba  megy  bele, kevésbé érdekelne, ha  nem az ország  megy  rá....