A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

"Nem a pofon fájt a legjobban" - elhagyja az országot az ezredik nővérke is

via Stop

2014. január 3. 00:05 | 3 hozzászólás

Kétdiplomás, fiatal, bájos és nagy munkabírású nővérke az újév első kivándorló egészségügyi szakembere. Celeb alázta, beteg pofozta, kórház átverte itthon, így most Londonba költözik Boruta Krisztina, aki információink szerint az ezredik emigráló ápolónő lesz.

Már a román, sőt az ukrán nővérkék is hazamentek - mondogatják a kórházvezetők. Mindenhol jó, de legjobb nem itthon lenni, teszik hozzá ugyanezen berkekben. Egy helyütt azt is felvetették: szilveszter után nem az ÁB-bébi, hanem az elsőként kivándorló szakdolgozó személye lesz az újévi vezető egészségügyi hír.
"Az itthon maradók jelentős hányada a létszámhiány miatti túlterheltségre panaszkodik" - állítja egy neve elhallgatását kérő intézetvezető főnővér. Elmondta, a többiek meg az ugyanezen kényszerből felvett vagy megtűrt "vatta-kollégákra" neheztel, hiszen helyettük kell dolgozniuk. A szakmai kompetencia-beosztások tarthatatlanok, mivel számos osztályon örülnek, ha a minimum létszámot ki tudják állítani. A magasabban iskolázott, rutinosabb ápolószemélyzetre a korábbinál is nagyobb felelősség hárul. A gyengébb képességű munkatársaik teljesítményére csakúgy oda kell figyelniük, mint a kevesebb orvos által rendelt egyre több teendőre. Az európai uniós, egy betegágyra jutó nővér-kvócienssel dobálódzó kincstári ellenérvelés ott bukik meg, ahol a szakmai protokollok kezdődnének. Csakhogy azokat még évekkel ezelőtt több, képzettebb és gyakorlottabb ápolóra alakították ki. Már ahol elkészültek...

Boruta Krisztina tekintete, tartása, hangja is megváltozik, ahogy a kávézó után az üres orvosi ügyeleti rendelőbe, beszélgetésünk színhelyére érünk. A filigrán huszonéves nővérke egy fővárosi kórház baleseti sebészetének nagyüzemében dolgozott és mondott fel néhány hete, de érezhetően még nem szakította el az édes-keserű emlékekből font köldökzsinórt.

"Nálam van az enyém, majd azzal!" - hárítja el a fényképezéshez kínált idegen fonendoszkópot, mert ugye nem vesszük fel a másét. Saját "foniját" még mindig magánál tartja. Ha úgy hozná a sors. Legyen mivel szívhangot fognia az eszméletlen sérült mellkasán. Most az ő helyzete "eszméletlen", mert a szívére hallgat.

Tíz év gyakorlat, két diploma és most fapadossal ala London, de nem retour.

"Amikor feljelentettek, az volt lelkileg a legrosszabb, persze a támadásnál sem a pofon fájt a legjobban, pedig akkorát kaptam, hogy majd' kiestem a számon" - sorolja az ápolónő. Az történt, hogy egy közismert fiatal színész, egy "szárnyaszegett" celeb osztályukra kerülését követően meggyanúsította a szolgálatos nővérkét, hogy ellopta ruháiból a pénzét. Krisztinát kihallgatták a rendőrök, vegzálták a családtagok. Később ők maguk találták meg az ellopottnak hitt pénzt. Néhány hónapja pedig egy agresszív beteg taglózta le az ellátását végző teremtést. Az ápolónő már napok óta hiába kérte a kezelőorvost: hívjon pszichiáter konzíliumot, mert a tagbaszakadt férfi állapota javulásával arányosan egyre fenyegetőbb lett. Aztán egyik nap, minden előjel nélkül irgalmatlan ütést mért Krisztina arcára, aki a kórterem padlójára zuhant.

"Amikor tanulni kezdtem, azt hittem, diploma után többet ér majd a munkám, a szerzett tudás, ami milliókba került nekem meg a szüleimnek". A kórház helyett a nővérkének, mert nem kötött tanulmányi szerződést munkaadójával, de így sem értékelték Krisztina törekvéseit. Nem léptették előbbre a kórházi ranglétrán, hovatovább meg mondták neki, hogy marad korábbi beosztásában.

"Nem a pénz miatt esett rosszul, tisztában vagyok az egészségügyi bérezés határaival" - állítja tényszerű béketűréssel Krisztina. "Hanem mert tíz év munka és munka melletti tanulás után hozzátehettem volna valamit a betegellátáshoz abból, amit elsajátítottam." Erre azonban nem volt igény a kórházban, ahol az alacsonyan kvalifikált, így "kézi vezérlésre" szoruló ápolóknak nagyobb a becsülete, mint az önálló munkára képes ám, az ellátási hiátusokra érzékeny szakembernek.
"Ugyanúgy kellett ágytálaznom és más, segédnővéri munkákat ellátnom, mint korábban", ami nem derogált az ápolónőnek, viszont a segédnővéri melók előtt, után s közben a magas szintű szakmai feladatok ellátását is elvárták tőle. Belefáradt. Amikor benyújtotta felmondását, felettesei alkut ajánlottak: legyen fél állásban ápolás-koordinátor, osztályos nővéri "sarzsija" mellett. Ebből látta, hogy továbbra is hülyének nézik, hiszen ezzel az "álelőléptetéssel" további munkaköröket testáltak volna rá. Ugyanazért a bérért. Itt ért véget Krisztina hónapokig tartó vívódása a kitartásról vagy kivándorlásról. Ugyancsak szakmabeli vőlegénye is elfogadta, hogy nincs értelme maradni, s ha már lúd, hát legyen kövér - Angliában. Döbbenten hallgatták Londonban élő barátaikat: tortaszeleteléssel éppen tízszer annyit keresnek, mint itthon orvoslással. Azóta ez a rigmus járja otthon: leszek inkább tortaszeletelő Londonban...

Krisztina január első napjaiban száll fel egy "fapados" légitársaság gépére, hogy 6-án megkezdje fél éves nyelvtanfolyamát. Közben, ahogyan azt megszokta itthon az elmúlt tíz évben - munkát vállal. Fél év elteltével aztán döntenek: egy angol kórház, vagy más ottani munkahely legyen a közeljövő megoldása, akkor már mindkettejüknek. S bár az Egyesült Királyságban sem lehet Dunát, sőt Temzét rekeszteni kétdiplomás nővérkékkel, Krisztina mégsincs megrészegedve sorsfordító tervétől. Higgadt nyugalommal néz saját jövendő életére, akár újraélesztés előtti pillanatban a beteg pupillareflexét mérve, "egy és kettő" másodpercnyire a következő pontos mozdulattól. Biztosan nem a honi kórházi éra iránti olthatatlan lojalitás vagy a bérnívó csábítása csal cinkos mosolyt a nővérke szája szegletébe amikor azt mondja: "Láttam itthon olyan álláshirdetést, ami jó lehet, ha visszajönnénk... mégis."

"Miért teszik itt állni, főorvos úr?" - kérdi a traumatológia ajtajában toporgó idősebb doktortól egy műszakváltásra érkező nővérke.
"A Krisztikét várom, ilyenkor jön éjszakára... nélküle nem vizitelek" - feleli a kérdezett, mire emez csodálkozva felvonja szemöldökét: "Ő már felmondott. Angliába megy".
"Már el is utazott?!" - kérdez vissza makarenkói műcsodálkozással az ősz férfi, mire az ápolónő fejét ingatja, hogy még nem, nem utazott el, de...
"Őt én tanítottam meg egy speciális beavatkozás asszisztenciájára, amit ragyogóan csinál és csak ővele tudok elvégezni" - replikázik az orvos. "Úgyhogy, én még várnék, egy kicsit".
 


A cikk eredetije: "Nem a pofon fájt a legjobban" - elhagyja az országot az ezredik nővérke is


Hozzászólások


Epreske
4 éve

Nagyon megalázó, amit itt ma az egészségügy dolgozóival művelnek.

De a legmegalázottabbak a betegek! Azok közül is az idős emberek.

Hogy mernek egyáltalán megbetegedni? Ha mégis, TB ellátást igénybe venni?

Mi a jófenéért fizettünk egy életen keresztül egészségügyi járulékot? Hogy amikor szükségünk lenne rá, akkor csak  a túlterhelt (maradék) orvosok, nővérek rosszhangulatú, sértődött arcát nézzük? Akik már idő előtt a pokolba kívánnak minket?

Mi lesz még ebből?

Haljunk ki mielőbb, legalább nem kerülünk pénzbe!!!!

Tisztelet a kivételnek, azoknak az orvosoknak, nővéreknek, ápolóknak, akik még egyelőre kitartanak és esküjükhöz híven lelkiismeretesen ellátják a betegeket nemtől, kortól, (pénztől)...stb függetlenül.

Kataaa képe

Kataaa
4 éve

Valamikor  kapkodtak a külföldön a magyar munkavállalókért. Napjainkban is szívesen befogadják őket. Megértem és elismerésem az itthonmaradottaknak  és a kivándorlóknak is.

Aki egyszer ki megy, az esetleg  nyugdíjas éveire jön vissza...

katiicabogar képe

katiicabogar
4 éve

Ez a szomorú. Nem hiszem, hogy valaha visszajönnek :(