Szerkesztők ajánlják Szele Tamás: Sri Lanka könnyei
A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Nagy N. Péter: Ki lakik, ki lakol

via 168 óra

2019. április 15. 17:01 | 0 hozzászólás

"Ebben a közegben kell szembesülnünk azzal, hogy a politikai elit emberei jellemzően alig ezerforintos négyzetméteráron bérelnek lakást a Várnegyedben, miközben az átlagembernek az új lakás minden négyzetméteréhez húszszázaléknyi, átlag 100-150 ezer forintnyi önrészt kell letennie a bankhitelhez."

„A várban lakni világnézet” – írta Márai Sándor. Az, de most ez mást jelent.

Korzózásra szóló meghívóban olvasom, hogy „a budavári Úri utcán végigsétálva az egykori magyar arisztokrácia életét és végnapjait követjük nyomon”. Végnapjait? Épp az Úri utcában tart egyikük sajtótájékoztatót arról, miért van rendben az, hogy zsákfalu végére méretezett lakbért fizet a város egyik legdrágább környékén. Ahogy annyian arrafelé.

Nem meglepő. De vajon miért alakult úgy, hogy a lakásbérleti díj politikai dézsmálása immár annyira kívánatos, hogy Palkovics Lászlótól Habsburg-Lotharingiai Mihály főhercegen át Bayerig, Garancsihoz köthető cégtől a volt fideszes energetikai főnök Dorkota Lajosig hetente derül ki kifogástalanul megfizetett emberekről, hogy szinte ingyen laknak? Nagyon jól.

Ha nem volna ritkaságértékük e javaknak, nem vadásznák őket összeszorított szájjal. Ha nem volna brutálisan drága a pesti bérlet, pláne a budai, meglehet, e körökben sem kockáztatnák ennyien ezeket a kínos összegeket.

Ezzel van az igazi baj, nem az urak örömével.

Azzal, hogy minél több pénzt tesz a kormány a szektorba, annál nehezebb lesz az átlagembernek felnőtthöz méltóan laknia.

Pedig ahogy az első ciklusában, 1998 után, most is tolja a rendszerbe a pénzt a kormány. Az eredmény az, hogy a lakhatási szegénység legtöbb mutatója Magyarországon jelentősen magasabb, mint a hozzánk hasonló fejlettségű visegrádi országokban. Hogy Európában Budapest kínálja jövedelemarányosan a nyolcadik legmagasabb áron a lakásokat, bérleti díj szempontjából pedig még rosszabb a helyzet, hiszen az első ötben van. Európában Budapestnél csak Moszkvában és Kijevben nehezebb a fiataloknak saját lakáshoz jutniuk.

E helyzet nem jöhetett volna létre az állam segítsége nélkül.

Találkozik itt jó szándék, út és pokol.

A jó szándékot az állami tíz-, majd százmilliárdok jelentik. Ezeket kedvezményes kölcsön, kamattámogatás és direkt ajándék formájában adja a kormány. Összekötve a segítséget a másik fél által felkínált gyerekekkel. Három gyerekkel egy kisvárosban már szinte ingyen lakáshoz lehet jutni. Forgalmasabb helyeken nem, de ha valaki hitelképes, és három gyerek mellett is tud törleszteni, akkor igen. Ezek a százmilliárdok összefognak azokkal a hasonló nagyságrendű társaikkal, amelyek azért vonulnak be erre a piacra, mert a jegybank lényegében nulla kamat politikája miatt befektetési területet keresnek. A kormány által jól megtámogatott lakáspiac az. E két óriási tőkehullám néhány év alatt megduplázta a lakásárakat. Az új építésű lakások árai pedig magukkal viszik a lakásbérleti díjakat is. Hozzátéve a több mint huszonötezer itt tanuló külföldi egyetemista és az idegenforgalom airbnbző tízezreinek vásárlóerejét. Ezek együtt az égbe lőtték az árakat és elszakították őket a munkajövedelmektől. Nem segít a helyzeten a bérszínvonal emelkedése, mert az jórészt a minimálbér-növekedésen alapszik, ám ez a bérkategória nem versenyképes a lakáspiacon. Munkával jellemzően nem lehet lakást szerezni. Bérelni is egyre nehezebb.

Ebben a közegben kell szembesülnünk azzal, hogy a politikai elit emberei jellemzően alig ezerforintos négyzetméteráron bérelnek lakást a Várnegyedben, miközben az átlagembernek az új lakás minden négyzetméteréhez húszszázaléknyi, átlag 100-150 ezer forintnyi önrészt kell letennie a bankhitelhez.

A fejlett világ egésze verekszik az átokkal, hogy hiába az egyre hatékonyabb termelési kultúra, az emberek többsége majd belerokkan abba, hogy tisztességesen lakjon. Magyarországon a kormányok lassan ötven éve a gyerekvállalási kedv emelésére használnák ezt a területet, szemmel nem látható eredménnyel. Miközben pedig előbb lakni kellene, minden más ebből következhetne. Közben, mint minden világproblémát, ezt is a lehetetlenségig kifeszítjük. A bevándorlásból nemzeti mitológiát gyártunk, a globális felmelegedésről tudni sem akarunk.

A szélsőségek rendszerébe illik, hogy míg vannak, akik havi negyvenezerért laknak a Várban, a hirdetésben azt olvasom, hogy „lakótársat keresek, aki tudna szánni havi 105 000 forintot egy XI. kerületi, nagyjából bútorozott lakás felére”.

Mindeközben az állam tudomást sem vesz a magán- vagy más bérleti szektorról, amelynek okos menedzselése nélkül lehetetlen lakhatóvá tenni az országot. És amely nélkül gyereket csak a felső húszezer fog szülni.


A cikk eredetije: Nagy N. Péter: Ki lakik, ki lakol


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges