A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Milyen szexuális nevelés legyen az iskolában?

via Zipp

2013. december 14. 11:04 | 11 hozzászólás

A szülők világnézete alapján az osztály egyik felét az óvszerhasználatról világosítanák fel, míg a másik felének azt tanítanák, hogy a mesterséges fogamzásgátlás bűn.

Az új lengyel közoktatási miniszter Joanna Kluzik-Rostkowska a gyerekek szexuális nevelését próbálná ily módon összeegyeztetni a szülők eltérő világnézetével. A konzervatív szemléletű szülők gyerekeit a családi életre nevelnék, míg más társaik a fogamzásgátlás különböző módjairól, a homoszexualitásról vagy a női egyenjogúságról tanulnának az órán - írta a Gazeta Wyborcza című lengyel lap.

Felmérésekből az derül ki, hogy a lengyel fiataloknak meglehetősen hézagosak az ismereteik a szexualitásról. Szexológusok évtizedek óta sürgetik a szexuális felvilágosítás kötelező bevezetését az iskolákban, eddig sikertelenül. Közben Lengyelországban is egyre korábbi életkorra tolódik a nemi aktivitás kezdete. Míg 1990-ben a 15-16 éves fiúk 17,7 százaléka volt túl az első szexuális kapcsolaton, 2010-ben már 20 százalékuk ismerte el ugyanezt. Az ugyanilyen korú lányok részaránya e téren 1990-től 2010-ig 5,5-ről 13,7 százalékra nőtt.

A 17-18 éves lányok körében megduplázódott, az 1990. évi 18-ról 2010-re 38,5 százalékra nőtt a szexuális életet megkezdők aránya. Az ugyanilyen korú fiúknál az emelkedés kisebb mértékű volt, az 1990-es 36-ról 2010-re 45,3 százalékra emelkedett.

Szexológusok arra hívják fel a figyelmet, hogy ma már több lány kezdi meg korábban a nemi életet, mint fiú, különösen a 15-17 évesek körében. A lengyelek szexuális életéről készült 2011. évi jelentés szerint az ilyen korú lányok 28 százaléka már túl van az első nemi aktuson, szemben a fiúk 22 százalékával.


A cikk eredetije: Milyen szexuális nevelés legyen az iskolában?


Hozzászólások

dmolnar képe

dmolnar
4 éve

Ez, bár lassan eléred a plalyA féle hosszúságot, de jó. Bizisten megérte elolvasni...:0)

Folyt. köv.:

Véleményem szerint  a probléma túlmutat a szexuális felvilágosításon. Sokkalta komplexebben kell kezelni a kérdést. Egyszerre kell rendszabályozni a médiát, megreformálni az oktatást, azon belül is elsősorban a nevelést, és valamit kezdeni kell magával a szexuális felvilágosítással is.

Első körben a szülők felvilágosításával kell kezdeni. Meg kell velük értetni, hogy a gyermek nevelésének elsődleges színtere a család. Nem az iskola, nem az óvoda, hanem a család. Az iskolában mi már csak úgymond "hozott anyagból" dolgozunk, nem tudjuk a gyerekeket olyan nagy mértékben átformálni, amilyennek egyébként a szülő, a társadalom (és az állam) elvárná. A jelenlegi keretek között biztosan nem. Az egyediséget, az autonóm személyiséget ki tudjuk ölni belőlük, az önálló gondolatokat el tudjuk sorvasztani, igen, ez megy (sajnos nagyon is jól), de jó erkölcsre nem tudjuk nevelni őket, ha nincs meg az alapanyag. Azt otthon, a szülők tudják. Igenis rá kell szánniuk az időt, és az energiát, akár a 10-12 órás műszak után is, és igenis félre kell tenniük a prüdériájukat, és a téma "cikiségét" és meg kell beszélni a gyerekkel. Már ha persze nem akarnak idő előtt nagyszülővé válni... És ebben az iskola (és az állam) segíthet. Adhat támpontokat, adhat tippeket, hogy hogyan kezdjenek neki. 

Az állam ebben a kérdéskörben több helyen is segíthet. Először is, adhat továbbképzést nekünk, tanároknak, finanszírozhatja az iskolapszichológusokat (akikre egyébiránt égető szükség lenne), akik alkalomadtán segíthetnek a szülőknek is, ha van rá igény (szvsz lenne). Ha adhatok még ötleteket az állami szerepvállaláshoz, akkor az első példának okáért az lenne, hogy állítsa vissza a tanári autonómiát, vonuljon ki az iskolából, hagyjon minket dolgozni. Ne pofázzon bele folyamatosan a munkánkba, ne gördísten a lábunk elé állandóan semmire se jó bürokratikus marhaságokat. 

Szabályozza a médiát! No, ne úgy, ahogy azt most a Fidesz teszi, hanem úgy, hogy nem nehezedik rá teljes súlyával és hogy nem szorítja ki a bulvármocskon kívül minden egyebet. Ne az éppen regnáló kormány csinovnyikainak a sáskahadát küldje rá a közmédiára. Azt mondtad, hogy színházi közvetítések. Szerintem az nem kell a tv-be. Nem a tv-re készülnek azok, igény se lenne rá, inkább a Barátok Köztöt fogja a magyar ember választani, nem az (magyar) Ember tragédiáját. Számomra a BBC az etalon. "Állami" tudajdonú, mégis független, teret ad a művészi autonómiának, mer kísérletezni ill. első látásra nem annyira bombasikerű műsoroknak is megadja az esélyt (például, melyik másik országban került volna műsorra a Monty Phyton Flying Circus-a?), és közben zseniális, minőségileg annyira jó, hogy azt Magyarországról nézve egyszerűen nem lehet szavakba önteni. Iszonyú jó sorozatokat csinálnak, míg a magyar paraszt a "Kurvapestet" (csillagos ötös fogalmazás, grat) kapja az arcába, meg a Barátok Köztöt meg a Hajdú Pétert, ők addig a valaha volt legjobb Sherlock feldolgozást, a Doctor Who-t, meg Downtown Abbey-t. Mekkora különbség, mekkora! Tehát nálunk is ez a cél. 

A netet meg nem tudja szabályozni. Kész, ebbe bele kell törődni. Az internet legalább 40%-a pornó, tehát lehet a kiszűréssel próbálkozni, de eredmény az nem lesz. A hangsúlyt arra kell fektetni, hogy a tinédzser eleve ne is akarjon rákattintani. Ehhez az kell, hogy a szülők végre odafigyeljenek a gyerekeikre, hogy foglalkozzanak velük, hogy a nevelés elsődleges színteréül ne a haveri körök szolgáljanak. Persze azok is fontosak, nem is kicsit, de ma sajnos ez az elsődleges. Aminek eredményéül (hathatós tanári segítség mellett) a gyermek elveszíti a maradék autonóm tudatát is, divatmajmoló, gondolkodni képtelen, megfelelési kényszeres robot lesz, ráadásul olyan idolokkal megáldva, amelyek az élet minden tekintetében csak torzítják őket, hovatovább szellemileg nulla, gátlás és erkölcstelen életutat és "felemelkedési" pályát mutatnak. Már ha az ilyen Alekosz meg Győzike féle celebstátusz eléréséhez felemelkedésre van szükség. Az iskolai szexuális felvilágosításnak én továbbra is csak kiegészítő szerepet szánok, tehát a lényeg otthon, az iskolában legföljebb a szexualitás biológiai hátterétr és a fogamzásgátlás módjaira helyezném a hangsúlyt. Esetleg még a nemi betegségekre, persze csak úgy, hogy ne elrettentse a tiniket, hanem tényleg csak a megelőzés fontosságának a kihangsúlyozására.

Én így kezelném a kérdést.

Kedves plalyA!

Sok mindenben egyetértek veled. Egyet azonban szeretnék leszögezni: ez nem magyar probléma, hanem az úgymond nyugati világ minden országában jelen van. Arra például nagyon jól rávilágítottál, hogy a szülő általában arra hivatkozva felejti el a gyermeke nevelését (továbbá a mindennemű vele való foglalkozást), hogy dolgozik, nincsen rá ideje, stb. Na most ez részint érthető, hiszen egy 10-12 órás műszak után valóban ki a fenének van arra ideje, hogy a gyermeke ellenőrzőjének gyors átfutásán kívül (már ha egyáltalán...) meg a "mi volt ma a suliban?" elcsépelt kérdésén túl is foglalkozzon vele? Ez a kérdés ráadásul pont olyan felesleges formalitás, mint az angoloknál a "how do you do?", annyi különbséggel, hogy a gyerek nem megismétli a kérdést, hanem annyit mond, hogy semmi. Üres formalitás, amivel le van tudva a családi beszélgetés. Pedig egy kis ötleteléssel simán lehet rá időt szakítani minden nap arra, hogy mi történt aznap a gyermekével. Példának okáért be lehet fogni a főzésbe, takarításba (fél-egy órába nem fog belehalni szegény tini sem, legfeljebb tanulás után [muhahah] kevesebb ideje lesz fészbukozni). De nem, és nem azért nem, mert nincsenek ötletei, hanem mert nem akar. S itten van a kutya elhantolva, kérem szépen! 

Ugyan ez van a szexualitással kapcsolatban is. Abban már megegyeztünk, hogy a szülők prüdek. Tény, hogy nem kapott ő sem felvilágosítást, viszont, ő már megélte. És itt jön elő az, amit nem igazán fejtettem ki eléggé az előző kommentemben, miszerint nem az a fontos, hogy hú de mennyire pontos és szakszerű felvilágosítást végezzen. Egyáltalán nem. Azzal, ha őszinte, a bizalmi kapcsolata révén (már ha megvan) az általa adott felvilágosítás sokkal hasznosabb lesz a gyerek számára, mintha egy vadidegen embertől, egy csomó másik, hasonló szinten lévő, szorongó sorstársával egy életidegen, rideg terembe összezárva egy tudományos bikkfanyelvet használó szerencsétlentől hallja a sokszor egyáltalán nem színvonalasabb, életidegeny, tankönyvíző, ámde a szeretetet és a bizalmat teljesen nélkülöző úgymond felvilágosítást. Ebből az lesz, hogy a gyerek nem érti, nem mer kérdezni (ami ebben az esetben a messze a legfontosabb!), vagyis az egész célt tévesztett, vagyis nem érte el a célját, tehát felesleges volt, és a gyerek ugyanúgy az internetről és a társaival közösen világosítják fel magukat.

És itt most ki kell térni egy kicsit. Azt írod, hogy pornólapokból szerzik az infókat teszem azt az ellenkező nem testéről. Sajnos ezen már túl vagyunk. Annyival, de annyival egészségesebbek lennének a fialatok, ha a Playboyban meg az FHM-ben látnának először meztelen nőt! Pedig azok is csak a pumpált mellő fröccsöntött kurvákkal vannak tele, már elnézést a kifejezését. De sajnos nem. Ma már szinte minden háztartásból elérhetőek a legkisebbek számára is az ocsmány és beteg pornóvideók. Gondolj bele, hogy amire én, húszas éveinek végén járó felnőtt férfiként azt mondom, hogy ocsmány és undorító, és azt akár egy óvodás korú személy is láthatja, akkor azt hogy tönkre tudja tenni? Szerencsétlenen már tényleg csak a pszichológus tud segíteni hosszú évek alatt. És tetszik vagy sem, a mai tinédzser korosztály már ezen (is) nevelkedik. Belegondolni is szörnyű, hogy mennyire torz lesz a lelkiviláguk, ha ilyeneket néznek. És bizony nézni foglyák, mert ha nem, akkor nem lesznek "menők", meg le lesznek maradva a társaiktól. S hogy még szebb legyen a kép, az esti programban meg a családdal együtt nézik a tv-ből ömlő moslékot. És akkor még adjunk hálát a magasságosnak, hogy nálunk egyelőre még nem adják az Egyesült Államokban rettenetesen nézett, a trash-reality-k egyik legpusztítóbb, legdegeneráltabb, a felelőtlenséget és a következménynélküliséget a leggátlástalanabbul propagáló műsorát, a Teen Moms-t.

Összefoglalva az előbbieket, lényegében ezekről a területekről elégítik ki a kíváncsiságukat (azaz: barátok, net, tv), aminek eredményeként a tiniből minden lesz, csak egészséges szexualitású felnőtt nem. És ez baj. Nem kicsit, nagyon. Még annál is jobban. Hogy fokozzam a látszólag fokozhatatlant, ehhez jön még az alkohol és a drog. Mert ne legyen semmi kétség afelől, hogy a házibulikon nem szexelnek. Persze, mert a nagyfokú alkoholbevitel jellemzően a gátlások erősödéséhez, elbátortalanodáshoz és az ellenkező nem "elcsúnyulásához" szokott ugyebár vezetni... Másnap meg szaladgálhatnak eseményutáni tablettákért, még szerencse, hogy azok meg nem borítják fel teljesen a hormonháztartásukat... 

katiicabogar képe

katiicabogar
5 éve

Tulajdonképpen a cikk abból indul ki, hogy az már eldöntött az iskolában, hogy van szekszuális neveléssel kapcsolatos tantárgy, és a vita azon van, hogy az óvszer használatáról, vagy a terhességmegszakításáról, mint bűnről - legyen a tanítás. Én biztosan az óvszer használatára történő tanítás mellett voksolnék.

Értem amit írok arról, hogy a család az elsődleges a szekszuális nevelésre - de azt is tudomásul kell venni, hogy az emberek zöménél még ez mindig tabutéma, és nem képesek a gyerekükkel erről beszélni. Még mindig az van, hogy a gyerekek többnyire innen-onnan szedik fel az ismereteiket. Ennél azért jobb, ha az iskolában legalább beszélnek velük róla. El tudom képzelni esetleg azt, hogy nem az osztállyal beszélgetne a tanár, hanem egy-egy gyerekkel.

plalyA képe

plalyA
5 éve

Kedves dmolnár!

Tudod, hogy a családi neveléssel kapcsolatosan nekem fenntartásaim vannak - by polgári monogám család és benne a nevelés elvei.

Úgy gondolom, hogy az alapvető nevelést én úgynevezett nevelési központokra hagynám- ahol az autoriter nevelés és minta nem lenne domináns.

Így aztán ebbe a Nevelési Központban az Antropológia  (embertan) már kicsi gyerekkortól egy tantárgy lenne.

Ebbe a nevelésbe a fizikai antropológiába sorolom be a sexuális felvilágosításnak a fiziológiás részét, míg a kulturális antropológiába a pszichikai pszichológia vonatkozásait. De ide csoportosítom az etikai, etimológiai antropológiai folyamatokat elemző tantárgyakat. Mint például a nyelvészeti a néprajzi, történelemtudományi  tárgyakat is. ( köztük persze a világnézeti kérdéseket taglaló, vagy az erkölcsi kérdéseket és morális hatásokat taglaló tárgyakat. ) Úgy gondolom, ez egy óvodáskortól a felsőoktatásig tartó folyamatnak kellene hogy  legyen. Ebbe a folyamatba a szülőnek igen fontos példamutató szerepnek kéne lennie( csak hát pont a szülőkkel van a baj- prüdéria, erkölcsi és morális lezüllésstb.stb.) az ilyen nem lesz példakép, illetve olyan példakép lesz, ami nem megengedhető. Ezzel nem a szülők nyakából akarom kivenni a nevelés kérdését,(ha úgy tetszik akkor igen- by polgári monogám család nevelési problémája is megér egy misét) hanem éppen annak negatív hatásait akarom kiküszöbölni( Ilyen a sexuális nem nevelés is) A családok és a Nevelési Központ szoros együttműködése megalapozhatja egy majdani „Kúltúra váltást” ha már mindenáron ragaszkodni akarunk ehhez a megnevezéshez. Na de ugye ez ésszerű tehát nem lehet megcsinálni. „Nehogy má, más mondja meg, hogy hogy nevelem az a kurva kölköt. Enyém az - senkinek semmi köze hozzá” ---- nem ismerős ez valahonnan?

dmolnar képe

dmolnar
5 éve

Mondjuk erről csak annyit, hogy a nevelés alapvetően a család feladata, illetve a szűkebb közösség feladata kellene, hogy legyen... Az iskola ehhez aránylag keveset tud hozzátenni, részben azért, mert nincs rá megfelelő ember (attól, hogy valaki peadgógus, még nem biztos, hogy a viselkedési normáktól a szexualitás kérdésével bezáróan ő az atyaisten.... aki tudja az egyetlen jó módszert), másrészt meg hogyan lehet ilyesmiről értelmesen beszélni egy húsz-harminc fős osztályban? Sok esély nincs rá. Alapdolgokat el lehe mondani, sőt el is kell, de a szülői felelősség nem hárítható.. Persze, szó se róla, nem egy kényelmes dolog, mert néha az ember maga is zavarba jöhet, de hát ugye a családban ez nem egy tragédia...

Jó, tudom.. Az alapvető probléma, hogy amíg lehetett volna (kádár rendszer) addig is tabu volt a téma, sőt, akkor volt igazán tabu (kivéve a végefelé). Azaz a legnagyobb bibi, hogy maga a szülő se tudja mit is kéne mondania, mert neki sincs sokkal több ismerete a dologról (tisztelet a jkivételnek), no meg ugye úgy gondolja, hogy hát ő is csak átesett a dolgokon, hát ugye...

Szóval kéne nagyon az értelmes felvilágosító munka, de az igazi a családon belüli értelmes felvilágosítás lenne...

plalyA képe

plalyA
5 éve

Kedves Kiábrándult értelmiségi!
Sok dolgot írtál le, és sok mindenben egyet is értek veled. A szülői prüdériában mindenesetre azonos hullámhosszon vagyunk. A szülőben nincs és nem is lesz annyi „tökösség”hogy leüljön a gyerekével a kötelező tíz percen túl is beszélgetni. Egyrészt azért mert akkor nem tudja a pénzt hajhászni és az meg hogy néz ki. Másrészt azért mert neki sem mondták el a szülei ő is a porno magazinokból tudja - ha tudja egyáltalán, anyukája neki sem mondta, hogy nem a kuka tetején kell csinálni, hanem be kell menni.

A prüdériáról meg csak annyit, hogy az Magyarországon alapfelállás- anélkül, nem lehet élni. Abban nem értek egyet, hogy az iskola kezéből teljesen ki kelle ezt a témát venni. Azt gondolom, hogy a mostani hittan és erkölcstan helyett inkább embertannal kellene foglalkozni, ami magába foglalja a sexuális felvilágosítástól az erkölcs és morál kérdéséig mindent a világnézeti kérdéseken keresztül, az etikai kérdéskig bezárólag.( Hittant nem –mert az az egyházra tartozik és nem az iskolára) Hogy nincsenek erre kiképzett pedagógusok- ebben igazad van. Egy olyan társadalomban, ahol csak a „legközelebbi” történelmünk sincs tisztázva, és még mindig triannonkodunk- elfelejtve, hogy azóta már volt egy másik háború, amit szintén elvesztettünk és a mostani határokhoz a triannonnak már semmi köze sincs. Ahol lételemünk az acsarkodás a környezetünkre, fajra, nemre és felekezetre való tekintet nélkül.  Amikor azt sulykoljuk a gyerekbe, hogy mi milyen, hű de okosok vagyunk, csak mindig valaki keresztbe tesz nekünk (hol a zsidók, hol a komenisták, hol mindakettő ) szóval ne is várd, hogy lesz erre kiképzett tanerő. Pedig kellene. Addig marad az hittan és erkölcstan az iskolába (pedig a keresztényerkölcs az egyik legkárosabb a fiatal fejlődő értelemre) és marad az otthoni prüdéria, valamint a pornólapok felvilágosító munkája – na meg a sápítozás hogy milyenek a mai fiatalok. Hát ki a fene, neveli őket (illetve nem neveli), ha nem mi – akkor minek is sápítozunk? Jött már ide az Eu- ostorral a kezében és kergetett bennünket az asztal körül, ha nem adjuk a gyerek kezébe a pornográf irodalmat és ránk kényszeritette azt a szennyet ami a kereskedelmi csatornákból ömlik a gyerek fejébe – nem hiszem. Mi csináljuk ezt és nem más.

Utoljára mikor láttál a TV-ben szinházi közvetítést? Mert én az elmúlt tíz évben nem láttam Valamikor pedig egy programpont volt a „Színházi esték” Ma miért nem.   Ma miért csak a tetvarek fixfaktort, meg undormány ValóVilágot és Kurvapestet lehet nézni?

(Pedig a Kurve az kanyart jelent, na mindegy ezt sem érem) Mert erre van igény? Ha nincs más, akkor nem is lesz másra igény az tuti. Szóval azt gondolom, hogy ez bonyolultabb annál mintsem elintézzük azzal, hogy ne az iskola, hanem a szülő, vagy ne a szülő, hanem az iskola. Kicsit másképpen látom a dolgokat ebben a kérdésben nem sokkal csak egy picit. De ez nem baj.

Alapvetően ostoba dolog az iskolákra hárítani a szexuális felvilágosítást. Nem a tanár feladata ugyanis. Nem kapott rá kiképzést, hogy hogyan kell, meg egyébként is, ez a lehető legintimebb téma, mégis hogy az istenbe várják el, hogy 30 fő előtt beszéljék meg? Kínos a tanárnak, kínos a gyereknek. 

Ez tipikusan azon témáknak egyike, amelyet mindenképpen egy meghitt, otthonos, biztonságos közegben kell megbeszélni, olyan személyekkel, akikben a gyerek megbízik. A tanár igen ritkán ilyen személy, és az iskola semmiképpen sem az a hely, amit a gyerekek meghittnek és otthonosnak szoktak jellemezni. Nincs meg a bizalmuk ezirányba. Akkor meg miért erőltetni?

Egyszerű. A szülők, sajnálatos módon szeretnének minél több feladatot áthárítani az iskolára/államra, olyanokat is, amelyek egyébként teljes mértékben az ő feladatuk lenne, amelyet messze ők tudnának a leghatékonyabban elvégezni. Csak így egyszerűbb. Nekik is "ciki" ilyen témákról beszélgetni a gyerekkel, hiszen a szexualitás sajna még mindig tabunak számít a családokban. Próbálják védeni a gyermek ártatlanságát, úgymond, noha a technikai fejlődés termékei, mindenekelőtt az internet és a televízió ma már majd' minden otthonban fellelhető. És hát a szülőknek az a legkényelmesebb, hogy ha leültetik a gyereket a tv vagy a számítógép elé, és az államtól várják el, hogy ott ne szembesüljenek a legbetegebb pornóval, ami alapjaiban torzíthatja el szerencsétlen gyerekeknek a szexualitásról alkotott képét. És erre mit mond az ostoba szülő? Tartson az iskola szexuális felvilágosítást, meg az állam korlátozza a médiát, vagy tökmindegy, hogy ki, csak ne nekik kelljen foglalkozni a témával. No meg persze a gyerekkel. 

Nehéz szavakba öntenem, hogy mennyire gyűlölöm, méghozzá a szívem legmélyéből ezt az ostoba, primitív, mérhetetlenül kétszínű, hazug és prűd hozzáállást! Legyen már a szülőkben annyi tökösség, hogy leüljenek a gyerekkel és megbeszéljék a szexualitás kérdéskörét! Egészen biztos vagyok benne, hogy ha ezt teszik és ők teszik ezt meg, akkor biztosan a lehető legkevesebb kárt okozzák és a lehető legnagyobb "nyereséget" érhetik el. 

Ezt a kérdéskört nem lehet egyszerűen a fogamzásgátlás problémájára egyszerűsíteni, ez sokkalta sokrétűbb és összetettebb. Igenis le kell ülni a gyerekkel, beszélni kell róla, és csak azután szabad az internet meg a tévé elé engedni. Fun fact: bármennyire is okosnak hiszi magát a szülő, bármilyen tartalomkorlátozó programot vagy akármit telepít a számítógépére vagy a tévére, a gyerek okosabb és ki fogja játszani azt. És ha érdekli - márpedig érdekli, ez bizonyos -, akkor meg fogja találni az utat, hogy megtalálja azokat a bizonyos tartalmakat. Beszélgetni kell a gyerekkel, tisztában kell lenni, hogy hol tart az érdeklődése, s annak szintjétől függ, hogy mikor és mit kell vele megbeszélni. 

Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy száműzzűk az iskolákból a témát, de azt egyetlen szülő se várja el, hogy a tanárok végezzék el az ő munkályukat. A szexuális felvilágosítást mindenkénppen otthon, négy-hatszem között kell elvégezni. Vagy ha továbbra is a tanárokra hárul az egész, akkor legalább ne tessék csodálkozni, ha a következő nemzedékek is olyanok lesznek, mint a mostani tinédzserek. Ők már a netes pornón, a TV2 és a Retek klub agymosó, primitív és vérbunkó műsorain szocializálódtak, ja meg persze tanári szexuális felvilágosításon. 

Egyebek mellett pedig kötelező irodalom mindenki számára: South Park S05E07 "Proper Condom Use" (magyar cím: "Szexiális felvilágosítás óra"). 

kisgalamb képe

kisgalamb
5 éve

Valamilyen legyen, mert elképesztő a mai fiatalok felfogása.

plalyA képe

plalyA
5 éve

Kedves Kataaa!

Nem gyerekjáték ez, elhiheted. Neked sem volt az még akkor sem ha nem akarod beismerni. Az meg hogy a szülők adnak sexuális felvilágosítást, na ne nevettess már.  Ugyan, hogy tennék ezt meg, amikor ők sem kaptak. Legfeljebb az volt a „felvilágosítás” hogy „nehogy gyerekkel gyere haza”

Érdekes az a dolog, hogy az általunk olyan barbárnak tartott kultúrákban a lányokat kis korukban kezdik el sexulisan nevelni és a fiukat 2-3 évvel később. A keleti országokban már óvodás korban kezdik a nevelést nálunk meg mikor? Nagyon helyeselni tudom, hogy ilyen kérdésekkel  foglalkoznak. Én az általános embertan tantárgyba sorolnám be az ilyen kérdéseket és már kora kis gyerek kortól elrendelném.  a tanításukat Mindenesetre sokkal többet ér mint az ájtatatos hittan. Na, látod annak nincs értelme. Ennek viszont jelentős értelme van.  Egyrészt tisztában volna a partner igényeivel és felépítésével meg mondjuk finoman a működésével és végre el lehetne felejteni azt az óhéber dumát, hogy lakva ismeri meg egymást az ember. – na látod ilyen volt a te felvilágosításod ( meg az egyém is) Ha ehhez még azt is hozzá veszed hogy a házasság intézménye- ami mára már csak formalitássá vált és talán elérjük azt hogy a benne lévő autoriterséget átadják a múltnak, akkor nem volna szükség mondjuk olyan megkötésekre mint a családon belüli erőszak kérdése. Nem gondolod, hogy például már csak ezért is megéri az ilyen nevelés?

Én inkább azt mondom, hogy végre valakinek van valamilyen ötlete a kérdés megoldására. Inkább innen kéne megközelíteni mintsem gáncsolni. Többet érnénk vele – azt hiszem.

Kataaa képe

Kataaa
5 éve

Nocsak, már szabályozzák a szexuláis életet?  Vagyis  gyártanak embereket, mint a droidokat? Eddig úgy tudtam, a szexulatís nevelés kérdése a szülők feladta volt, - terelik a figyelmet a történelemről...