A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Merkel csak elutasítani tudja Orbán népszavazását

via HVG

2016. február 29. 10:09 | 57 hozzászólás

Orbán Viktor arról a kérdésről akar népszavazást, hogy érkezhet-e Magyarországra 1294 menekült – mondta Angela Merkel német kancellár, hozzátéve, hogy ő elutasítja ezt az eljárást.

Nincs tagállami szintű B terv a menekültválság megoldására, továbbra is annak a közös megoldásnak a kivitelezéséért kell dolgozni, amelynek alapelveiben valamennyi európai uniós tagország egyetért – mondta a német kancellár egy vasárnapi német televíziós interjúban. 

Angela Merkel az ARD közszolgálati televízióban késő este élőben sugárzott interjúban hangsúlyozta: a 28 tagállam közös meggyőződése, hogy tenni kell a menekülésre késztető okok megszüntetéséért, a menekülteknek a hazájuk közelében kell segíteni, gondoskodni kell az uniós külső határ védelméről, és végre kell hajtani az EU és Törökország közös akciótervét. 

A kancellár az Anne Will című politikai vitaműsor tavaly októberi különkiadása után ismét egyedüli vendégként szerepelt a műsorban. Hangoztatta, hogy kitart 2015 őszén kialakított politikája mellett, és legföljebb a körülmények változása miatt szükségessé váló apró "kiigazításokra" hajlandó, a lemondásának lehetőségére utaló kérdésekre pedig rendre kijelentette, hogy folytatja a munkát.

Tovább...


A cikk eredetije: Merkel csak elutasítani tudja Orbán népszavazását


Hozzászólások

dmolnar képe

dmolnar
3 éve

Köszönet neked, hogy elolvastad és elgondokodsz rajta.. Ez a legtöbb, amit el lehet érni... :0)

lilla- képe

lilla-
3 éve

http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20160304-182852.mp3 

Ez Marsovszky Magda a klubrádióban

én végighallgattam.

A mai Orbáni szövegről szóló elemzés. Hogy MM ért a témához az kitetszik 

lilla- képe

lilla-
3 éve

Ehhez nem lehet semmit hozzátenni

csak javasolni, hogy az etnocentrizmus - fajelmélet - rasszizmus stb. fogalmakat értsd meg az entitás fogalma sem elvetendő 

a másik oldala mindennek az is, hogy legyen képességed minden családtagoddal együtt nyugodt környezetben élni, védve egy burokban.

Ez pedig egy napló története: Nem tudom a magam szavaival idézni:

http://mno.hu/magazinpublicisztika/az-ember-ez-a-jarvany-1330637 

piranha53 képe

piranha53
3 éve

A tisztelet kölcsönös! Miért is ne lehetne ellentétes véleményünk egy dologban, azért is irtam, hogy itt zátonyra futottunk, hiszen nyilván egyikünk sem enged a meggyőződéséből, és ez igy van jól!

Jó pihnést a kerti munka után!

Plessatt képe

Plessatt
3 éve

kedves dmolnár barátom!

Külön köszönöm, hogy békésen megírtad a véleményedet, minden kioktatás nélkül. Ezt értékelem! Hidd el, sokat gondolkozom mindenen, de eddig, amit leírtam, nem jutottam többre. Ma sokat dolgoztam, fáradt vagyok, majd jelentkezem! 

Plessatt képe

Plessatt
3 éve

kedves piranha53!

Tisztellek, ezért is nem szeretném, ha egy nézetkülömbség éket verne közénk. Én tiszteletben tartom a véleményed, kérlek, Te is tartsd tiszteletben az enyémet. Nem muszáj mindenben egyet értenünk. Az idő majd bebizonyítja, hogy melyikünk állt közelebb az igazsághoz!

Egyébként, nem Te mondtad rólam, hogy fasiszta nézeteim vannak, ezt plalyA mondta, de gondolom, hogy ezt Ő sem gondolta komolyan, ezért sem haragudtam meg rá! Én továbbra is nagyon tisztelem Őt is, hisz eddig is nagyon sokat tanultam Tőle. Hogy most nem értünk egyet, van ilyen.

Most sietek, mert eddig a kertben dolgoztam és fáradt vagyok. Majd jelentkeuzem!

piranha53 képe

piranha53
3 éve

Kedves Plessatt!

Itt futottunk zátonyra, hiszen ahogyan irod a véleményedet megtartod, és én is tartom magam ahhoz amit leirtam.Felesleges tovább ragozni a dolgokat. Visszanéztem de nem látom azt hogy valahol is irtam volna hogy fasiszta vagy,vagy olyan nézetet vallasz,sőt probáltam értelmezni hogy a fasiszta kifejezés egyáltalán nem illik ide.

 

dmolnar képe

dmolnar
3 éve

Gondolod (de úgy őszintén), hogy ezek a szerencsétlenek (mert a túlnyomó többségük az), nem élnének szívesen a saját hazájukban? Dehogynem, csak éppen nem lehet.

Hogy mikor lesz vége? Akkor, amikor ott megindul a békés újjáépítés. Hogy ez mikor lesz, az már más kérdés, egyelőre ennek nyoma nincs. De addig mi legyen? Viseljék el a törökök, az olaszok, vagy a görögök a sokmilliós menekültáradatot, mi meg hagyjuk, hagy főjenek a mások által kevert levesben? Vagy mi? Nem érzed úgy, hogy puszán az emberiesség miatt, a humánum miatt nekünk is kötelességünk nem csukott szemmel és hátradőlve üldögélni? Mert arról ne feledkezz meg mi is benne voltunk Afganisztánban, Irakban, stb. 

Meg akarod választani a szomszédodat? Miért? Eddig se választottad meg, továbbmegyek, legfeljebb nem álltál vele szóba. Mit értesz te ezen? 

Én annyit értek, hogy féltek az esetleges terrorizmustól, meg az úgymond "idegen kultúrától". A részeg erőszakolóktól, a drogos gyilkosoktól, a többiektől nem féltek? Csak majd attól az ezer, vagy akár tízezer mnekülttől, akik között esetleg (!) akad erőszakos és beilleszkedni nem tudó? 

Szerintem (de persze nem szükséges megfogadnod a tanácsomat), ülj le és gondold végig, lehetőleg indulatok nélkül az egészet. Rá fogsz jönni, jelenleg nem nagyon van más választás, ami után nyugodtan a tükörben ézhet ez ember.. Az pedig egy más kérdés, hogy valóban, sürgősen be kell fejezni a háborúkat, mert ha nem, hát akkor eléggé durvák a kilátások...

Plessatt képe

Plessatt
3 éve

Kedves piranha53!

Félreértés elkerülése miatt, csak azt szeretném mondani Neked, hogy a megállapításod azon részével, amit az Orbáni politikáról mondasz, teljes mértékben egyet értek. Ebben nincs vita közöttünk! Ha vitának lehet nevezni, akkor az én nézetem abban különbözik Tőled, hogy én azt gondolom, hogy az arabok éljenek a saját hazájukba és akik okozták, hogy ezt nem tehetik, azok mielőbb teremtsék meg mindennek a feltételét!Azonban, engem senki ne akarjon arra kényszeríteni, hogy ilyen és olyan módon ezek a migránsok elözönjék kis hazánkat is és köztük kelljen élnem, ha egyszerűen nem akarok. Azt hiszed, hogy csak 1200 migránsról szól az egész történet? Nem lehetsz ilyen naív, kedves piranha53! Akkor, amikor, akár milliók útnak indulhatnak Európa felé, akkor azt hiszed, hogy mi ebből kimaradhatunk? Ha nem a határt kidöntve jönnek be, akkor újból az Unió fog ránk kényszeríteni újabb és újabb migránsokat és ennek hol lesz a vége? Ezt most Te sem tudhatod! Egyébként, mivel nekem ez a nézetem és szerete megválasztani a szomszédom, ezért miért is vagyok fasiszta és rasszista? Csak megjegyezném, hogy amikor a nyugdíj után vidékre költöztünk, igen is, megnéztem azt a környéket, ahol a házat vettem, mert van egy mondás is, hogy a rossz szomszéd török átok! Ez is rasszista mondás? Nem hiszem, igen is mindenkinek joga, a család iránt érzett felelősség is, hogy az ember megteremtse az élettere nyugalmát és igyekezzen ezt biztosítani is. És ezt a véleményemet fenntartom! Ettől én még tisztelhetem a más kultúrájú népeket, ettől még nem határolódok el tőlük, mert ha kell, még egyénileg is hozok anyagi áldozatot érdekükben, azonban ne én és családom kárára akarják azok a politikusok, azok a nemzetek megoldani ezt a kérdést, akik ezt megteremtették! Holvan most Amerika, Anglia, Franciaország Olaszország, azaz azok az államok amelyek az arab tavasz ürügyén szétbombázták az egész közelkeletet, észak -Afrikát? Most miért velünk is , akarják lenyeletni a békát?  A tömeg pedig csak jön, olyanok is, akik előéletét nem lehet tudni és akkor ehhez vágjak jó képet? És hol lesz ennek a vége? Mit fogsz akkor szólni, ha a te családod közvetlen szomszédságában előjönnek azok aproblémák, amik vannak azokban az államokban, ahol már tömegével vannak migránsok? Vagy azt hiszed, hogy ezek bennünket elkerülnek? Mit szósz majd akkor, amikor a közvetlen szomszédságodban igazi terrorizmus kialakul? Amikor a lányodat és feleségedet féltened kell, mint több helyen Ausztriában, vagy Németben? Vagy azt hiszed, hogy hozzánk csak rendes menekültek jönnének? Naiv feltételezés, főleg, ha elhisszük a NATÓ vezérének bejelentését, hogy a vizsgálatuk, a jelzéseik szerint a migránsokkal nagyon sok terrorista gyanús személy érkezi Európába folyamatosan. Ezt akarod Te is, én ezt nem hiszem. Ugyan azt mondom, mint Zsadi is mond, ezt a kérdést nem lehet pártszimpátiaként kezelni. Most sokkal többről van szó. Mi is elitéljül az Orbáni intézkedéseket, főleg azokat, amelyek gyűlöletet szítanak, de azért fejünket venni itt Nektek, hogy vagyunk egy páran, akik véleményt merünk mondani, hogy igen is, meg kell oldani a migráns kérdést, vannak erre szervezetek, felelős államok, oldják meg sűrgősen, de ne kényszerítsenek bennünket arra, hogy nálunk is elinduljon egy ujabb és újabb menekült-áradat. Ennek semm köze a rasszizmushoz, a Fasiszta nézetekhez!

dmolnar képe

dmolnar
3 éve

Ugyan plalyA nak írtad, de ki a fene várja el tőled, hogy szeresd, vagy akár tiszteld őket? Szerintem senki. De azt, hogy ne általánosíts, hogy ne hidd azt, hogy a "mi" kultúránk az aztán mindenek felett való, azt szerintem el lehetne várni... (jó, tudom, ez nem jön magától... )

dmolnar képe

dmolnar
3 éve

Szia ZSADIzene!

nem kell bizonyítanom semmit. lehet, a párod találkozott (találkozik) ilyen romákkal... De én meg a saját tapasztalatomból indulok ki, és azt mondom, mert naponta látom, hogy az itt dolgozó romák semmivel se rosszabbak, vagy jobbak, mint a többiek. becsületesen dolgozik mindenki, hajt, ahogy tud, keresi, hogy lehtne jobban... 

Most akkor kezdjek el köztük különbséget tenni a nemzetiségük alapján? Kezdjek el ferde szemmel nézni az itt dolgozó afrikai számazásu betanított munkásra (nem mellesleg kiváló munkaerő), vagy a többiekre. Bocs, de nem vagyok hajlandó ebbe belemenni. 

Az én személyes véleményem az, hogy emberek vannak és ezek az emberek az én szempontomból lehetnek jók, vagy rosszak, esetleg közömbösek, de ebben csak és kizárólag a cselekedeteik döntenek és csak és kizárólag arra a személyre. nem áltaklánosítok, nem mondom, hogy de bezzeg a "németek", "angolok", "romák", "arabok", "zsidók", "keresztények"... Azt mondom, hogy szerintem X egy komyoly becsületes ember, Y meg nem... 

Félek, azaz tartok tőle, ez nem igen fogható fel....

lilla- képe

lilla-
3 éve

Lényegében a "gyermek "ugyanaz, csak másként hívjuk

Te etnocentrikusság

én fajelméletes gondolkodás 

de 

mert lépésről lépésre kell a népet elvinni a kívánatos módiig, ezért Neked van igazad :) 

etno-. szóösszetételek előtagjaként az utótagnak a néppel való kapcsolatát jelöli; népi, nép-. Eredete: latin. )

(egyébként van benne elég gőg, hogy a kultúrák hierarchizálhatók. Még ez is rendben, de mi van akkor, ha mások(nem mi!) hierarchizálnak? Szóval az a legjobb, ha együttműködés és egymás elismerése működik, és mindkettő számára azonos szabályok)

ZSADIzene képe

ZSADIzene
3 éve

Ez lemaradt, pedig jobban kifejezi a gondolataimat ez a fantasztikus "vonalkép", mint a szavak:

http://www.hittansuli.hu/sites/default/files/images/szentlelek1.jpg

 

ZSADIzene képe

ZSADIzene
3 éve

Kedves PlalyA!
Köszönet a lényegre törő, félreérthetetlen magyarázatért.

Eszerint én jómagamat szubjektíve inkább a "semleges tartalmú értelmi általánosításúak" közé sorolnám.
Már csak a foglalkozásomból (zenetanár) és a volt beosztásom (intézményvezető) miatt sem engedhetném meg magamnak azt, hogy BÁRKI felé gyűlölettel forduljak...
DE!
Nem kívánhatja tőlem senki, hogy tiszteljem, szeressem is őket!
A tiszteletet ugyebár ki kellene vívni egymás iránt. A szeretet meg nem jön akaratlagosan, ezt be kell látnia mindenkinek. Az vagy van, vagy nincs...
A legtöbb, mit adhatok egy EMBERTÁRSAMNAK, az a "józan, hideg udvariasság"...
Aztán a többit majd kiforogná az IDŐ kereke, no meg a másik hozzáállása....

Ha rajtam állna, soha, sehol nem lenne háború, terrorizmus, embernek ember általi kizsákmányolása, lealázása.

 

plalyA képe

plalyA
3 éve

kedves lilla!

nem, nem háború, semilyen értelemben. de elvezethet a háboúig.

A lényeg, hogy az etnocentrikusságot fel tudja e váltani a politcentrizmus. Illetve az etnocentrizmus az társul-e mondjuk előítáélettel és sztereotípiával (valamely más ember, vagy embercsoport viselkedésére vonatkozó személyes tapasztalásokból levont szubjektív -  negatív, vagy semleges tartalmú - értelmi általánosítás, mely általában részlegesen utal a csoport viselkedésére.)

lilla- képe

lilla-
3 éve

Az etnocentrikusság= háború

plalyA képe

plalyA
3 éve

Kedves Barátaim!

mielőtt, olyan nagyon és vehemensen egymásnak ugranátok, azt hiszem egy kicsit álljunk meg.

Úgy gondolom, hogy ebbe a migrációs kérdésbe igen csak belegabalyodtunk, mint az a bizonyos majom a huzentrágerba, avagy a macska a pamutgombolyagba.

próbáljunk valamilyen kiutat keresni.

Először is szeretném, ha tisztáznánk néhány dolgot.

Kedves Plessatt azt írod a Zsadival egyetértve, hogy a menekülők kulturája annyira idegen az Európai kulturától, hogy szinte egyeztethetetlen.

Zsadi példának hozza az afrikai kulturát, rólam pedig azt mondtad, hogy fasiszta eszmék befogadásával vádoltalak meg.

Nos, kedves Plessatt, nem vádollak fasiszta eszmék befogadásval, de azt meg kell mondanom, hogy az állásfoglalásoddal, hogy a migráció résztvevői mások, hogy is írtad:

Annyira mások mindenben, hogy szinte lehetetlen egy európai embernek mind az a szokás, az a viselkedés, azok a cselekvési nüanszok, amiket művelnek. Ég és föld a külömbség a két náció között. Tudom, Te nem értesz félre, ugyan is én valójában sajnálom azokat a szerencsétlen családokat, akiknek kényszerűségből el kellett hagyniuk otthonaikat.”

Sajnálatos módon, egy másik „bűnt” követsz el. Ez nem más mint a lilla által oly sokszor emlegetett, de sohasem értelmezett( általa, csak hívatkozik rá, de nem mondja hogy micsoda) etnocentrikusság (azon tendencia, miszerint az emberek más kultúrák képviselőinek viselkedését saját kultúrájuk mércéje szerint ítélik meg, és úgy hiszik, hogy saját kultúrájuk értékrendje feljebb való.)

Attól, hogy nem érted azt a kulturát, még nem jelenti azt hogy rosszabb, vagy jobb lenne mint az a kultúra amiben te élsz.

Itt jön a második nagyon fontos dolog. Mi az a kultúra - aminek a nevében hoztok, vagy nem hoztok döntéseket és minősítetek embereket.

A kultúra a társadalomnak (amely egy viszonyrendszer), a társadalom tagjai által létrehozott szellemi, és anyagi javak összessége, a társadalmat alkotó népcsoportok szellemi fejlettsége és a műveltségének összessége. Röviden a társadalmat jellemző objektivációk megjelenési formája.

Ennek megítélése igen csak bonyolult, és igen csak hosszú időt vesz igénybe.

 Úgyan is, hogyan tudod eldönteni egy adott kultúráról, hogy az előre mutató vagy visszahúzó, esetleg erőszakos, vagy nem erőszakos, és egyáltalán milyen, amikor elkövetetd az etnocentrikusság vétségét és mindent a saját kultúrád szempontjai szerint ítélsz meg - és kijelented, hogy nem is szeretnéd, hogy a környezetedben megjelenjen. Mi a biztosíték arra nézve, hogy a te kultúrád olyan hajde jó, és magas szintű – semmi.

Kedves Zsadi -  te szintén az etnocentrikusság  „bűnébe” esel amikor „elátkozod” szegény „bantu négereket” mert nem hajlandók az asztalhoz ülni. Te zenetanárként akkor miért nem átkozod el a „botfülű” csemetéket - akik nem hajlandók különbséget tenni monjuk a C dúr, meg az A moll között hiába magyarázod nekik. Legfeljebb azt éred el, hogy ott is C durt fognak, ahol esetleg A mollt kellene.

No, őket miért nem tartod mindeféle más kulturáju, meg egyéb kategóriának.

Nem az a baj, hogy ebben a kérdésben egyezik, vagy nagyon közel áll a nézetetek az Orbáni nézetekhez, hanem az a baj, hogy mindketten az etnocentrikusságot tekintitek alapelvnek. Legyetek policentrikusak és rögtön másképpen látjátok az Orbáni retorikát, például.

Kedves piranha 53. Tudod nekem Samira a felelségem  magyarázta, hogy mi a különbség az Iszlám különböző irányzatai között, de bevallom egy hót kukkot sem értettem belőle. Így nem is igen értem, hogy mi a különbség a Tálibok iszlámhite, meg a palesztinok iszlámhite, vagy az Indonéz szigetvilág iszlámhite között. Szűk agyammal azt még felfogtam, hogy a siita meg a szunita között mi a különbség, de hogy például a Korán értelmezéseinek tucatnyi változata között, mi a fene különbségek vannak, azt már nem. Elég nehezen igazodtam el köztük, és bár Samira a felelségem nem gyakorolta az iszlám vallást - mondjuk úgy, hogy ateista volt - néha megjegyezte, hogy ha most Jeruzsálembe élne, akkor most mennének ilyen, meg olyan imára, és a siiták ekkor azt csinálnák, szembe a tálibokkal, meg a szunitákkal, nem beszélve mondjuk a libiai verzióval ( dzsahimarija). Szóval én nem ismerem az iszlámot, bár néhány szertatásában részt kellett vennem - kényszerűségből.( Bár szívesen megtettem  egyik részét – azt is elmondom)

Kedves lilla. nem gondolom, hogy a migráció által okozott megpróbáltatások azok olyan nagyban eltérnének bármilyen Rasszista, vagy antiszemita megnyilvánulástól. Az arabok között is vannak rasszisták és vannak antiszemiták is. Jordániában járva láttam egy ilyen antiszemita tüntetést, tehát ők sem mentesek semmitől sem. Sőt például a tavalyi migrációs folyamatnál tapasztaltam azt hogy a szírek kizárták maguk közül a nem szíreket, az Afgánok a nem afgánokat, és a pakisztánból menekülők nem keveredtek például a jemeni menekültekkel. Tehát ők maguk sem igen toleránsak egymás között sem.

Azt gondolom, hogy ma Magyarországon egy tökéletes összemosásnak vagyunk a tanúi. Sajnálatos módon, ezt, az Eu-ban meglévő nacionalista problémákra alapozzák és azokat használják ki. ( pl. Franciországban, 1968 óta nem tudták rendezni törvényileg a vallási szabadság kérdést- akkor miről is beszélünk lásd a 2-3 ével ezelőtti vallási  indíttatású lázongásokat a Sorbonon)

Szóval barátaim válasszátok szét a dolgokat és ne mossátok össze, mert így elbeszélünk egymás mellett. Ha ezt megteszitek, akkor például a Plessatt is tudni fogja, hogy kik a menekültek és kik a bevándorlók és kik a tenoristák.

Azt gondolom, hogy Orbán által megint egy fetisizált valami van kialakulóban, mert ugyan is ez a Népszavazás egy humbug. Magyarországnak a Végrehajtási szerződés szerint, amit ő is aláírt 1284 főt kéne befogadni- eddig 1139 főt fogadott be hivatalosan Magyarország, azaz ha jól számolom még 145 főt kéne befogadni- na ez ellen megy a Népszavazás. Tán nem kéne ezért néhány milliárdot kidobni az ablakon. Erről kéne inkább beszélni és nem arról, hogy most az etnocentrikusságunk az előbbre való –e, mint mondjuk az empátiánk(együttérzési képesség, amellyel az egyén igyekszik átérezni és megérteni a más kultúrájú partner gondolkodásmódját és értékeit). Vagy esetleg a kulturális relativizmus alkalmazásával (egyetlen kultúra sem rendelkezik olyan abszolút kritériumrendszerrel, amely alapján bármely más kultúra cselekedeteit "jónak" vagy "rossznak" minősíthetné. Ugyanakkor minden kultúra alkalmazhatja és alkalmaznia kellene kulturális értékrendszerét  saját cselekedeteiknek megítélésére, hiszen minden kultúra tagjai egyaránt cselekvői és megfigyelői az adott kultúrának.) eljutnánk a kulturális tudás (olyan tudás, amely elsősorban nem kulturális tények és követendő normák ismeretén, hanem a mögöttük rejlő indokok és összefüggések megértésén alapszik, mind az idegen- mind a saját kultúra tekintetében) olyan magas szintjére, amely biztosítaná a policentrikusságunkat (az etnocentrikusság ellentéte. Az a képesség, hogy interkulturális szituációkban a más kultúrák képviselői által mutatott értékeket, cselekedeteket ne saját kultúránk alapján ítéljük meg, hanem elfogadjuk minden önálló kultúra szuverén értékítéletének jogosságát), de nem csak a migráció kérdésében, ha nem minden kérdésben - akkor lehetne hozzá kezdeni az Integrációhoz és az Európai Egyesült Államok kiépítéséhez. Ez volna – szerintem, a baloldaliságunk egyik alapvetése.

Aztán persze lehet, hogy tévedek és az etnocentrikusság a megoldás. A tévedés jogát fenntartom magamnak.

lilla- képe

lilla-
3 éve

Hát ez igaz! Ez volt az a politikai akarat, amelyet a frankfurti filozófiai iskola tudósai tanulmányai alapoztak meg--és vittek végig. 

Emberjogi megközelítés uralkodik, és nagyon mentes a fajelméletességtől. 

Mi több érzékeny arra. 

Ezért emelkedett újra Merkel népszerűsége.

http://hir6.hu/cikk/118803/meredeken_emelkedik_merkel_nepszerusege 

A mássággal szemben viszont mindenkinek vannak fenntartásai, mert a megszokottat nem szívesen adjuk fel.

Ez normális. Csak itt kényszer van! Ha akarjuk, ha nem.

Sokkal inkább szigorú szabályozással kell kezelni a problémát. A nemzetállamok pedig azt nem teszik lehetővé. 

Dumál itt mindenki, de miért a görögök/ macedónok/ olaszok vegyék magukra a befogadást ? átmeneti táborokkal, kvázi együttéléssel stb. Ezt meg kell osztani!

Ha az európai kultúra gyengébb, mint azoké, akik jönnek, akkor tünjön is el. De ez nem így van! 420 millió lakos simán befogadhat jó sokat! 

Csak itt a fehér faj védelme van napirenden! Novák Előd szerint mindenképpen.

Ha még vallásilag is meg van alapozva, akkor meg tragédia.

Szerintem a rasszizmus ordibájával (és a holokauszt okán való néminemű kisajátítás miatt) a népek nem tudják, hogy mi a baj, és nem is tudják felfogni, hogy nagyon nagy a veszély a gyerekeink határon való fegyveres nemzetvédelemben  pusztulnak :(  ahelyett, hogy az átmeneti időt átvészelnénk közös akarattal.

Azt mondja a földrajzkönyv , hogy 900 $ lenne egy kút fúrása Afrikában, hogy öntözhető legyen a terület, de a faluközösségeknek nem jön ennyi össze , ezért az éhezés elől a városokba menekülnek, ahol bódéváros jut csak számukra. Hát eljönnek onnan. Ez nem megállítható. 

Viszont tenni lehet ellene, csak pénz kérdése. Afrika életkora 18.3 év! Rettenetes, hogy abból mi következik....

Szóval a határvédelem kerítésestül nem ér semmit. Ideig óráig sem. 

Az emberjogi megközelítés viszont a megoldás elfogadását mentálisan segítené.Bármi legyen is az!

A menekültáradatot megállítani nem lehet.A jelenlegi mérete viszont a 420 milliós Európát kultúrájában nem veszélyezteti, mert a világkütyűk azonos szisztémát igényelnek.

piranha53 képe

piranha53
3 éve

Valamikor nagyon régen már oda-vissza kitárgyaltuk a fasizmust és nemzeti szocializmust, páran még itt vagyunk akik akkor vitáztunk, és ott volt Filo és akire sokat hivatkoztunk:Gramsci!

ZSADIzene képe

ZSADIzene
3 éve

Kedves Lilla!

Ezt az írást - úgy látszik, már csak "divatból is!" - rengetegszer feltették már ide is, s más portálokra is.
Így elég rég ismerem.

Tudod, (talán írtam már) a lányom Németben van férjnél, ráadásul München környékén, ama városban, melyet a szocializmusban csak imperialista fészeknek neveztek, ahol székelt a "Szabad Európa Rádió" (a vejem meg is mutatta nekem, hol volt a bázishelyük).

És mikor először látogattam meg a lányomat, bizony, félve utaztam oda... Mit találok eme FÉLELMETES, zord városban?!???

Nos, mit találtam?
Egy hangulatos, kellemes, otthonos KISVÁROST, amely akár magyar is lehetne. Az emberek nyugodtak, derűsek, kiegyensúlyozottak.

ÉS!
Mondta a lányom, meg ne említsem a Hitler-féle háborút, a náci szót ki se ejtsem a számon, mert a mai JÓÉRZÉSŰ németség roppantul RESTELLI azt az időt!
És nem vállalnak semminemű közösséget az ordas eszmékkel, sőt!

Inkább ők azok, akik szinte túlzottan toleránsak minden mássággal szemben...

Nos, lehet, hogy EZ (is) oka annak a helyzenek, ami mára kialakult a migránsokkal kapcsolatban.

 

lilla- képe

lilla-
3 éve

"némi különbség van fasizmus, nácizmus, rasszizmus" közöttvan:

fasizmus: 1920. körül Mussolini által létrehozott mozgalomból nőtte ki magát, kilábalási útként a vh. utáni helyzetből. Kezdetben nemzeti heroizmusra építve 

Nácizmus(nemzeti szocialista): az is volt a németekre nézvést. A németek még a háború vége felé sem igen érzékelték, hogy háború van :( (más kérdés, hogy a szociáldarwinizmus jegyében a fajok nem egyenlőségét hirdették, megalkották az árja faj fogalmát, és annak jegyében tettek ezt s azt)

ma ez a rövidítés náci a magyar nyelvben és csak abban--mást is jelent (egy szűkebb értelmet is kapott a holokauszt megtörténte okán)

rasszizmus:

Nos ez a legvitatottabb fogalom. Gyűjtőfogalom is , meg speciális fogalom is egyben, és emiatt mindig a szövegkörnyezet dönt, arról, hogy mit is kell érteni alatta:

Rasszizmus = egyféle fajelméletben való hit és annak szellemében való elkülönülés."1.) a rasszizmus kulturálisan továbbadott, tehát generációkon át tanult előítélet, 2.) a rasszista gondolkodású ember nem per se gonosz, hanem sokkal inkább reflektálatlan. Olyan, aki nem kérdőjelezi meg a saját kulturális átöröklődéseit. Kritikai önvizsgálat hiányában nemcsak hogy továbbadjuk a kulturális hagyományokban akaratlanul magunkkal hozott nézeteket, hanem belevisszük a saját előítéleteinket is, s így háttér-tettesekké válunk." 

"a rasszizmus nem más, mint a fajelméletbe vetett hit.

Azt feltételezi, hogy léteznének az emberiségen belül egymástól elkülönült etnikumok, fajok vagy rasszok. A fajelmélet vagy rasszizmus gyökere/alapja pedig az attól való félelem, szorongás, hogy valamiféle ŐK „uralkodnak”, „hatalmaskodnak”, „élősködnek” MI-rajtunk, „kizsákmányolnak, gyarmatosítanak” MINKET stb. A rasszista/előítéletes emberbe olyan mélyen beivódott a szorongás kulturális hagyománya, hogy ezen keresztül szűri meg a valóságot. Azt látja, amit szorongó kulturális énje látni akar. Amit nem lát, az az, hogy a „rajtunk uralkodó ŐK” a valóságban nem léteznek, csak a szorongó ember fantáziája hozza létre őket. A valóságban azonban a szorongó emberek egyenként vagy kollektívumként tettesekké válnak, mert kirekesztenek olyan embercsoportokat, amelyekben felfedezni vélik a saját szorongásuk okát. Az emberi különbözőségbe (ami a pluralizmus és a demokrácia alapja) a rasszista gondolkodásmód magyarázza bele a „másságot”. A rasszista módon gondolkodó ember kényszeresen keresi a kvázi rasszjegyeket, hogy ezek alapján meg tudja különböztetni a „másikat”, akit aztán kirekeszt. Az „etnikai jegyek” keresése is ugyanazt jelenti: az etnizálás a faji alapú gondolkodás része."

ezért aztán Itt senki senkit le nem támad. Mert miért? Csak Novák Előd nem elszigetelt jelenség. És ha teret nyer mi lesz a vége? Az előkép fenyegető, mert nem tudjuk, hogy kit is ér el. 

A határvédelemre pedig mindenki aki nem normális emberséges, de határozott megoldást akar  az küldje gyermekét!

piranha53 képe

piranha53
3 éve

Innen már könnyű eljutni a sterilizálásig majd végül a gázkamrákig!

Magyarország 2016!

102 -100
piranha53 képe

piranha53
3 éve

Kedves Zsadi!

Magam részéről biztos vagyok abban, hogy Europa meg fogja oldani ezt a problémát, akkor is ha vannak kerékkötők, mint orbán!

Volt szerencsém járni az un. arab világban,  hidd el vallásukat is ismerem egy kicsit.

Ha jobboldali lennék akkor is ez lenne a véleményem a kérdésről, ez nem politikai hovatartozás kérdése, inkább humánum!

 

lilla- képe

lilla-
3 éve

Ez pedig Novák Előd! 

A magyar Parlamentben. Szerencsétlenségre: Hiller elnöklete alatt :( 

https://www.youtube.com/watch?v=w8RLye4gXog 

Hát megkezdődött!

 

piranha53 képe

piranha53
3 éve

Kedves Plessatt!

A lényeg itt van:

"Akár hogyan is támadnak migráns ügyben Téged, engem, ez különösen nem zavar, csupán azon csodálkozom, hogy minden valós alapot nélkülözve, a balldali tolarenciát hangoztatva, fasiszta eszmék hangoztatásával támadnak bennünket olyan társaink, akik a támadásokat kiváltó okoknak még a birtokában sincsenek--majd csak lesznek--, még nem is képzelhetik el, hogy milyen problémájuk lehet, lesz is, de azért az a lényeg, hogy leszidhassák a fejünket!"

Azt hiszem, hogy a vita felesleges! Nem emlékszem PlalyA hozzászólására, de hozzátenném, hogy némi különbség van fasizmus, nácizmus, rasszizmus között, még akkor is ha összekapcsolodnak néhány ponton. Nagy valószinűséggel nem fasisztázott le Téged PlalyA!

Ahogyan Te vélekedsz, úgy pl. én sohasem fogok a migráns ügyben, ne haragudj de Te megetted orbán mocskos hazugságát. Észre sem vetted de bősz rasszista lettél! Miközben orbán a Te hátadon is épiti a terrorista államát, most már létrejött a honvédség TEK-je is, ez nemcsak az un. külső, hanem a belső ellenség ellen is bevethető, sőt.......

 

 

Plessatt képe

Plessatt
3 éve

Kedves Zsadi!

Akár hogyan is támadnak migráns ügyben Téged, engem, ez különösen nem zavar, csupán azon csodálkozom, hogy minden valós alapot nélkülözve, a balldali tolarenciát hangoztatva, fasiszta eszmék hangoztatásával támadnak bennünket olyan társaink, akik a támadásokat kiváltó okoknak még a birtokában sincsenek--majd csak lesznek--, még nem is képzelhetik el, hogy milyen problémájuk lehet, lesz is, de azért az a lényeg, hogy leszidhassák a fejünket! Mindezt csak azért, mert a migráns ügyben a véleményünk közel áll az Orbáni migráns véleményhez. Miért baj ez? Orbánnak nem lehet olyan véleménye, vagy nekünk nem lehet olyan véleményünk, amely közel áll egymáshoz? Tényleg, miért kell ezen kiakadni? Mert Orbán a nagy ellenfél és nekünk baloldali embereknek nem lehet semmiben sem azonos a véleményünk? Nevetséges és kicsinyes!

Nekem is az egyik nagyon közeli hozzátartozóm egy bizonyos időn keresztül kénytelen volt egy közösségben tartozkodni a migránsok egy nagy csoportjával. Mit is mondjak. Annyira mások mindenben, hogy szinte lehetetlen egy európai embernek mind az a szokás, az a viselkedés, azok a cselekvési nüanszok, amiket művelnek. Ég és föld a külömbség a két náció között. Tudom, Te nem értesz félre, ugyan is én valójában sajnálom azokat a szerencsétlen családokat, akiknek kényszerűségből el kellett hagyniuk otthonaikat. De , hogy kik is azok a szerencsétlenek, akiket sajnálni kell, akikkel együtt kellene érezni, azt azonban nem tudom sem én, sem Te, de azt hiszem az itteni barátaink sem! Senkiről nem lehet tudni semmi pontosat, nem lehet tudni a valós szándékaikat sem a mostanit, sem pedig, hogy a jövőben mit is szándékozik csinálni? Hidd el, nagyon sok köztük az olyan, akik szándéka, hogy finom legyek, nem őszinte, nem tiszta! És melyek ezek az emberek, családok? Ezt senki nem tudja. Na, látod , ez is a z ellenszenv egyik mozgató rugója. Ha a többi nagyfokú külömbséget nem is nézzük, akkor is ez egy lényeges külömbség az, ami falat húz köztünk. 

Az un. arab tavasz csak egy nagy lökés volt a migráció elindításához, erre pedig rájátszottak egyes nemzetek, egyes embercsoportok és elindult európa meghódítása. Igen, meghódítás, ugyan is, ha ez a béna Unió mielőbb nem tesz valami hathatósat, akkor ennek számunkra jó vége nem lesz! Ha körbenézel, minden európai állam egyre szigorúbb határőrizetet vezet be, mert a tömegek csak jönnek és jönnek. És ez a határőrizet sajnos már nem lesz elég, mert az összegyűlt migránsok nem fogják tisztelni a határokat, erőszakosan át fogják törni őket, csak jöjjön össze a kritikus létszám. És utánna mi lesz? Az egyesek által hangoztatott baloldali tolarencia? Ahogy látom a mai valóságot, Ők tolarenciával nem fognak szolgálni velünk szemben. A végeredményt el sem tudom képzelni, csak ne lenne ilyen határozatlan, ilyen gyenge az Unió!

Tudom, mindketten azt szeretnénk, hogy ezek az emberek maradnának saját életterükben, ehhez kellene megadni minden létező segítséget minden ország részéről! És ez a gondolat távol áll attól, hogy pl. plalyA fasiszta eszmék befogadásával vádolt meg. Téged, nő létedre  nem akart, holott, mind a ketten azonosat mondunk a migráns ügyben. De nem vagyok túlzó, ha azt mondom, hogy a magyar ember nagy többsége, de lassan már az európai emberek nagy többsége is így gondolkozik. Akik pedig nem, csak idő kérdése, és azok is így fognak vélekedni.

 

lilla- képe

lilla-
3 éve

Itt pedig egy tudományos leírás is mindarról: http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=426296:debreczeni-jozsef-ne-bantsd-a-ciganyt-426296&catid=9:vendegek&Itemid=134

Nem kell egyetérteni a nézetekkel, de ismerni kell, hogy valamiképp az xy mesélte ne helyettesítse a saját tapasztalatot, és a helyzetből való útkeresési kényszert

lilla- képe

lilla-
3 éve

Ezért aztán a fajelméletes gondolkodás gáttalanul hódíthat, és hogy kit s hol talál meg az a biciklistáktól függ:

"Németországban a nácik először a kommunistákért jöttek, de én nem szóltam, mert nem vagyok kommunista. 
Aztán a szakszervezetisekért jöttek, de én nem szóltam, mert nem vagyok szakszervezeti tag. 
Aztán a zsidókért jöttek, de nem szóltam, mert nem vagyok zsidó. 
Aztán a katolikusokért jöttek, de nem szóltam, mert én evangélikus vagyok. 
Aztán értem jöttek, de már nem volt senki, aki szóljon."

Martin Niemöller, német lelkész

romák, és a muszlimok már szóbakerültek

:( 

ZSADIzene képe

ZSADIzene
3 éve

Valóban tökéletes!
Ha...
Ha valóban így lenne, de mennél előbb, annál jobb!
Viszont jelenleg csak az erőszakot látni az egyik oldalról, és a totojázást a másikon.
Lehet találgatni, ki hol is van?
Melyik oldalon az erőszak, s melyiken az ésszerű megoldás? Vajon melyik fog győzni?...
Nincsenek illúzióim! :(((

 

ZSADIzene képe

ZSADIzene
3 éve

Az alábbi videót azoknak ajánlom megnézésre, akik nem hisznek nekem, s elmaraszalnak.
Ugyanis ezt a videót éppen ma kaptam mail-ben, megnéztem, s bizony, én is kiakadtam!
DE!
Bevallom, nem voltam túlságosan meglepődve...
Miért is nem?! :(((

https://mail.google.com/mail/u/0/#inbox/1532bfbfab864ec6?projector=1
EURÓPA JÖVŐJE Calais iszlám megszállása magyar felirattal
 
Sajnálom, de ez itt mintha engem igazolna, bár ne így lenne! :'(
 

ZSADIzene képe

ZSADIzene
3 éve

Drága Piranha!

Dehogyis kívánom én, hogy elnézést kérj tőlem, hisz nem bántottál meg, csupán arról van szó, amit írtál, bizony, a "migráns-ügyben" nem vagyunk egy véleményen.

És ha ez így halad továbbra is, nem is fogunk.
Attól még szerintem Te is egy rendes, becsületes ember vagy, meg én is egy ilyen asszony vagyok!:)))

Bizony, bizony!
Számítottam rá, bevallom, hogy így lesz, mert RÉGÓTA tudom, mi a helyzet a Föld bolygó lakóinak ezzel a népcsoportjával, s mint említettem, elég RÉGI a rossz tapasztalatom velük kapcsolatban a férjem, s MÁS rokonaim által is!
Egy orvos rokonunk Afrikában szolgált pár éve, s képtelen volt őket rábeszélni, hogy ne a földön ülve egyenek, hanem az asztalnál.
Erre mit csináltak?
Felültek az asztalra török ülésben, és úgy ettek! :DDD
Hát érted Te ezt?! Ez a mi szemünkben ugye több, mint humoros!?...  Baromság!
NA!

Tudod, a férjem kamionosként 1980-81-ben 9-szer volt lent Bagdadban, s már az ELSŐ útjáról azzal jött haza:
"Eddig nem voltam rasszista, de most, hogy köztük jártam, az lettem! Ahogy ezek lenéznek bennünket, az nem emberi!!!"

Mert pl. csak be akartak egy társával kukkantani egy muszlim imaházba, s olyan gyűlölettől tüzes szemekkel találták szembe magukat, hogy elborzadtak ekkora elutasítás és LENÉZÉS(!) láttán!
Képzeld, bár nem értették, mit mondanak, de azt a szót, hogy JALLA! (=menj innen!) hamar felfogták, mert pl. még Damaszkuszban az EURÓPAIAKNAK fenntartott szálloda erkélyén sem mutatkozhattak az 50 fokos hőség dacára sem, férfi létükre sem hiányos öltözékben (atléta trikóban), mert a rendőr gorombán "bejallázta" őket az erkélyről.!!!:(((

Nos, azon voltak a magyar kollégáival felháborodva, hogy ha ŐK az arab világban járva KÖTELESEK alkalmazkodni az ottani szokásokhoz, tőlük MIÉRT nem kapjuk meg ugyanezt a hozzáállást Európában?!:(((

Pl. a török köp egyet München utcáin, ha miniszoknyás, dekoltált nőt lát az utcán!:(((
Egyáltalán NŐT kísérő nélkül!

Tehát:
Még egyszer mondom:
Nem MOST alakítottam ki ezt a véleményemet, hanem RÉGI ROSSZ TAPASZTALATBÓL utasítom el a jelenleg "migránsoknak" becézett fanatikus, a fehér ember irányában gyűlölettel és lenézéssel viselkedő muszlim világ BÁRMELY képviselőjét!

Szerintem ők azok, akik MINDENT EL IS KÖVETTEK azügyben, hogy okkal-joggal tartsunk tőlük!
És elvárják, hogy MI ITT a saját életterünkben alkalnazkodjuk (magyarán: BEHÓDOLJUNK!) hozzájuk, a "gyüttmentekhez" - ahogy a szomszéd faluban élő kisebbség hív pl. minket, magyarokat, ha éppen dolgunk van a falujukban.

Igazatok van abban: Ennek az egész lenézésdinek, a PRIMITÍVSÉG, az iskolázatlanság az oka, de ez nem segít semmit azon, hogy bármi is változni fogjon...
Ülnek a sárkunyhóikban a földön, s nézik a SZÍNES TV-T, mert a 80-as években nekik már volt, nekünk meg még csak elvétve...
Hja, igen!
Az emberi ideológia lassabban fejlődik, mint a technika!
És EZ nem fog változni... Sajnos!

Itthoni példa:
Említettem itt egy helyütt, hogy a ROMA kisebbség egymást - akár ismerős, akár idegen! - "TESÓKÁMNAK" nevezi.
Nos, tudjátok, hogyan neveznek ők minket, nem romákat?
"PARASZTOKNAK!"
Ez alatt az egy szó alatt kell érteni MINDENKI MÁST, aki nem közülük való, a legmagasabban képzett tudóst a valóban földet túró paraszttal együtt, a magyartól az ÖSSZES nemzetiségivel együtt: sváb, szlovák, szerb, stb. egy kutya nekik!

Szerintetek (Dmonár, PlalyA) ez mind RENDBEN VAN?!:(((

Ez utóbbit pedig a mostani páromtól tudom, aki velük egy munkahelyen van, s nap, mint nap megtapasztalja, hogy úgy állnak a munkához, hogy más is hozzáférjen, ott lógnak, ahol csak tudnak, mondván, "elfáradtam, jáj, de beteg vágyok!" - s a "parasztokat" (őket) mind lenézik, hadd dolgozzanak helyettük is.

Nos, ne csodálkozzatok kérlek, ha eme VALÓS tapasztalatok alapján ugyancsak megrémültem 2015-ben, mikor az első híreket meghallottam a "menekültáradatról"!

Azonnal azt mondtam:
Ez nem véletlenszerű menekülés a háborús övezetből, ez bizony CÉLZOTT, TERVSZERŰ INVÁZIÓJA a muszlim világnak Európa ellen, mint 500 évvel ezelőtt a törökök által.
Bezony!

Bizonyítsátok be, hogy nincs igazam! Nem fogjátok tudni, mert ismert mondás:
A puding próbája!

Látom én, hiába a sok aggodalom az emberekben, hiába a figyelmeztetés is, úgy érzem, ez már MIND KÉSŐ!!!
Mert TI a poliikai hovatartozás egyik KÖTELEZŐ hozzáállásának tekintitek a baloldaliságnak a toleranciát azokkal szemben is, akik nem érdemlik meg!

Én a baloldaliságomban TERRORELLENES vagyok.

Sajnos, mindig esnek ártatlan áldozatok is... De legyen ez mennél kevesebb itt is, ott is!
Ezért meg KELL tenni a kellő óvintézkedéseket a baloldaliaknak is, s nem szabad hitelt adni (csupán poliikai meggyőződésből!) a csalárd, éberséget elaltatni akaró trükkösök propagandájának.

Én így vélem helyesnek.
 

piranha53 képe

piranha53
3 éve

Kedves Lilla!

Ez tökéletes:

Szóval értsetek egyet továbbra is Orbánnal. És ne akarjatok választani a megoldások közül:

szabályozott befogadás, támogatott menekülttáborok. tárgyalások a bombázások felfüggesztésére, segélyek, útvonalak stb.

piranha53 képe

piranha53
3 éve

Kedves Zsadi!

Nem értem felháborodásodat! Tudod ha elnézést kellene kérnem Tőled, megtenném, de véleményem szerint nem bántottalak meg, viszont az ellentétes oldalon állunk migráns ügyben.

Nem jótékonyságról van szó, hanem az EU által szabott kvótákról, úgy, hogy pénzt is kaptunk, kapunk rá.

Ergo Neked  nem kell menekültet eltartanod, mint ahogy nekem sem.Mi egy rablóbandát és mocskos gazembereket tartunk el, akik képesek egy népszavazásra ötvenszeres pénzt áldozni mint amennyivel hozzá kellene járulnunk a menekült kérdéshez.

Csendben jegyzem meg: ha ilyen nagy fiú orbán, és nem engedi be az országba a nyomorultakat, miért van tele pl a Vámosszabadi menekült tábor?

Nagy kár hogy többen orbánnak adtok igazat, hiszen ő volt itt a legnagyobb szarkeverő az ügyben.

Mégegy adalék a dologhoz: Meg kell nézni mielől menekülnek ezek az emberek?

Lakhelyükön háborúzik a szir kormány hadserege, az ellenállókkal,és az IÁ aki harcol a kormányerőkkel és úgy mindenkivel. Az Iszlám Állam mondhatjuk a viszonyokhoz kiválóan felszerelt hadserege és mivel az IÁ katonai betelepedtek a városokba ezért azokat bombázza a szir az orosz  a francia légierő, és most hogy bejelentették a tűzszünetet a két nagyhatalom(?!) megjelent a világ két legjobban kiképzett elit alakulata, hogy felszámolják az Iszlám államot, és a harc a falvakban városokban fog folyni az IÁ vezetési pontjai, harcálláspontjai ellen. Nagy harc lesz hiszen az IÁ vezérkara, sőt harcolói egy része az   iraki hadsereg elzavart (vallásuk miatt) jól kiképzett vezetői és katonái.

A végére: Nem kételkedem jó szándékodban, nem kételkedem abban hogy sokakat támogatsz, de véleményem szerint ebben a kérdésben megvezetett orbán, mert hazudott!

Kérdésedre a válaszom:igen én is migráns vagyok az őseim révén!

lilla- képe

lilla-
3 éve

Soha nem értettem, hogy az mszp és jobbik szavazói miért   szavaznak ide s oda.

Már kezdem érteni!

Nemcsak az rendelkezik fajelméletes gondolkodással, aki nyíltan vallja a szociáldarwinizmus elvét.

Én sok tanulás után világosan tudom már, hogy két szinten kell gondolkodni.

1.

Van a fajelméletes gondolkodás amely akkor is az, ha a magyarokat "védi"

2.

és van egy tanult rasszizmus, amely gerjeszthető (Orbán teszi is rendesen) és úgy kezd el működni, hogy észre sem vesszük, először a szavak, és ki tudja, hogy napjainkban hova torkollana. Előkép már volt.

Erre itt mit olvasok?! 

Hogy Orbán , aki tudatosan gerjesztett, most igazat mond?!

Nem!mond igazat!

Aki idejön, az a jobb életért jön! Most tananyag a kisgimiben Afrika. Sokat kell hozzáolvasni, mert olyan a tankönyv, hogy félinformációkat ad.Nos Hatalmas kettősségek vannak: Csodás lakótelepek , és bódéváros. Nos aki az üzeleti negyedben dolgozik, és a bódévárosban lakik persze hogy eljön Afrikából is. 

Kis-Ázsia meg még közelebb van! ott a helyzet rosszabb, mert ott még bombáznak is. 

Nem tudom, hogyan lehet így beszélni emberekről.

Nem beszélve arról, hogy ez bizony háborút előz! Olaszország Görög ország Törökország egyedül nem bírja el az áradatot. Ha Magyarország és a többi kemény határokat emel, akkor békés megoldás helyett idejön a harc, és mi küldhetjük a fiainkat a hülyeségért . 

 

Szóval értsetek egyet továbbra is Orbánnal. És ne akarjatok választani a megoldások közül:

szabályozott befogadás, támogatott menekülttáborok. tárgyalások a bombázások felfüggesztésére, segélyek, útvonalak stb.

Egyébként azok akik jönnek, vagy jönni akarnak csak a szabályozott rendet fogadják el, mert a zéró lehetőséget biztosan nem! Ahhoz a helyben való életük túl borzalmas.

Ezt az sem írja felül, ha van néhány fanatikus fajvédő köztük is. (ami náluk akár vallási indítatású is lehet.) És nálunk?

 

dmolnar képe

dmolnar
3 éve

Mindenhol ugyanazt látod, mert annak van "hírértéke". Mi hír van abban, hogy négymillió (!) letelepedett vendégmunkás Németországban békésen dolgozik? Mi hyír van abban, hogy egy nyugdíjas zenetanár békésen éli az életét? Nos, a média számára semmi... 

Az a hír, hogy megölték, fellázadtak, kiirtották, megdobálták... Ámbár nem tudom, ők mennyivel rosszabbak, mint 2006-tól folyamatosan a mi gyújtogatóink és kődobálóink... hacsak attól nem jobbak, mert azok a "mieink"

(Ja, történelmi tévedés. Névleg az a lövés indította el, de persze köze se lett volna hozzá... Pontosabban csak egy jó ürügy volt... A tetejébe Gavrilo Princip nem volt "migráns", mert ott született szerb volt, akit nem mellesleg a monarchia annektált. hajaj, de sokat kell még olvasni...)

dmolnar képe

dmolnar
3 éve

Nos, ezt csak minden válasz helyett hozom ide... Tán valamit megvilágít az egészből..

 

ZSADIzene képe

ZSADIzene
3 éve

Hááááát... nem is tudom....
Úgy tűnik, ITT jó példa lehet, MI AZ AZ IGAZSÁG?!...
/Lásd: Beszélgessünk rovatban az IGAZSÁGRÓL, mint fogalomról gondoltakat: http://kapcsolat.hu/blog/citoyen/2217-beszelgessunk/

KINEK? KIKNEK van EBBEN a szituációban IGAZA?!...

Talán az is lehet, TI nem néztek tv-t, nem hallgattok rádiót...
Én több csatornát is, hogy kiszűrhessem a szándékos manipulációt, de mindenhol ugyanazt látom:
Arrogáns, erőszakos idegen kultúrából érkező embereket, akik rongálnak, s bántalmazzák az "őslakosságot" védeni kényszerült, hivatalból kirendelt fegyveres erőket.
Azaz: rángatják az oroszlán bajszát, míg meg nem unja, s eldördül az első lövés, és akkor aztán NINCS megállás!!!!

Lásd: I. világháború kirobbanását is EGYETLEN lövés indította el! :((( 
(Szarajevói merénylet.)

Hát ETTŐL (is!) tartok én...
 

dmolnar képe

dmolnar
3 éve

Köszi, teljes mértékben egyet értek veled.. :0)

ZSADIzene képe

ZSADIzene
3 éve

Szóval elvándorlót, ELKÖLTÖZŐT jelent a migráció...

Hurrrá!!!!

Akkor bizony ÉN is az vagyok, mert jelenleg a tizedik helyen lakom a születési helyem óta, amely település MA Jugoszlávia területén van. Akkor MÉG Magyarország volt Hitler jóvoltából, ha jól értelmeztem Cseres Tibor: "Vérbosszú Bácskában" c. könyvéből.
Igaz ez a tíz hely mind Magyarországon van, vagy volt, dehát istenem!
A határok jönnek-mennek, emberek meg vagy maradnak, vagy arréb hajintják őket.
..
Aztán a határ lezárása előtt az utolsó vonattal sikerült HAZACUCCOLNIA édesanyámnak bennünket a NagyAlföldre, hátrahagyva egy 6 szobás szépen berendezett hivatalnoki szolgálati lakást, de legalább megmaradt az életünk...
A nagyszülők Alföldön hol ide, hol oda dobáltak bennünket... Attól függően, kit nem zavart éppen az állandóan bömbölő 4 éves bátyám, s a 0 éves csecsemő húgom...
Mindhárman testvérek más és más településen születtünk. És most sem lakik a szülőhelyén egyikőnk sem. Tehát mindannyian igazándiból MIGRÁNSOK vagyunk a saját hazánkban!:(((

Nos, ha nagyon megkaparjuk, én úgy gondolom, kevés az olyan ember, aki egyetlen településen élte le az életét! Tán még TI, itt jelen lévő fórumtársak sem.
Tehát MIND, MIND "migránsok" vagytok TI IS, ugye?!

Namármost!
Vissza a "bőszen szidásra":

Kedves Piranha!

Úgy ismersz Te engem, mint akit csupa rosszindulat vezérel, s vulgáris tulajdonságokkal rendelkező ESZTÉTIKAI tanárgyat (zene) oktató nevelőtanárként gyűlöletet akarok kelteni az idegenek iránt?

Hát asszem, ezt ki KELL kérnem magamnak!

Nem vagyok sem bősz, és nem szoktam szidni senkit (még az ellenségeimet sem!), se vulgárisan viselkedő, sem populista Orbánista szövegeknek bedőlő BUTA egyén.
 
Tényleg elhiszed ezt rólam?
Vagy tévednék, hogy ezzel vádolsz?! 

Tudod, az a nagy helyzet, hogy én már több, mint féléve megjósoltam:
EZ AZ EGÉSZ MENEKÜLT-ÜGY ÚGY HIÁNYZOTT A FIDESZNEK, MINT EGY FALAT KENYÉR, MERT OLYAN MÉLYREPÜLÉSBEN VOLT A NÉPSZERŰSÉGÜK, MINT MÉG SOHA!

Ha akkor lettek volna választások, akkorát buktak volna, mint az ólajtó!!! :DDD

De aztán jött egy kóborló KÓBOR LÓVÁ TETT NÉP, s "ezek" a fidesznyikek meg meglovagolták a spontán adódó alkalmat, rácuppantak, mint választási malac a dudlira, s ez újra magasra repítette őket a népszerűségben.

Csakhogy  nem nálam!
Azért, mert EGY dologban igazat adok Orbánnak, ettől én még nem lettem sem fidesznyik, sem orbánista!

Ezt tessetek figyelembe venni...

Aki pedig szeretné a menekült migránsok jelenlétét, fogadja be őket magához, és bizonyítson könyörületből.
Én azt hiszem, a magam részéről eléggé kivettem már a részem a jótékonykodásból azáltal, hogy korom ellenére is rendszeresen támogatom a katasztrófa védelem mentő kutyáinak kiképzését, és a zeneoktatással kapcsolatos alapítványát iskolánknak.
Szerintem van bőven kis hazánkban is elég támogatni való nemes cél.
 

piranha53 képe

piranha53
3 éve

Tulajdonképpen a migráns szó nem is nagyon létezett régebben. A magyar nyelvben szinte nem is létezett.

A migráció az igen, lehet csámcsogni az értelemzésen, röviden elvándorlót, elköltözőt jelent.

Most PlalyA-val értek egyet:" A vendégmunkás is migráns kedves Zsadi. A menekült is migráns, meg a külföldi munkavállaló is migráns, a bevándorló is migráns. Mindegyik az mivel ez egy összefoglaló gyűjtőnév."

És a másik csoda Lillával is aki azt mondja, hogy Ti is kedves Zsadi, Plessatt bedöltetek aő hamis orbáni propagandának, mert miközben bőszen szidjátok a "migránsokat" gyermekeitek, gyermekeink migránsok nyugaton.

Azt is kell látni hogy Ti müvelten adjátok elő, de el kell olvasni egy-két hozzászólást blogokon, fórumokon, állatok, félemberek, kecsketoszók stb jelzővel illetik.

Tény az is, hogy mégha nem is beszél róla az orbáni propaganda, 2014 évvégén az EU és az ENSZ prognozist készitett a bevándorlás várható irányairól, sőt nagyjából pontos létszámokat is megjelölt. Mint az EU mint az ENSZ felajánlotta segitségét Magyrországnak az EU-s határok védelmére, a menekültek regisztrálására, a tagállamokra való szétosztására, a gyanus elemek kiszűrésére. Ezt az orbán kormány elutasitotta. Majd tudatosan tartotta vissza és késleltetve zuditotta Europára a szerencsétlen embereket. Azokat a sötét félembereket, akik között volt orvos, gyógyszerész, atomfizikus stb...Jelenleg hazánknak 1300 embert kellene befogadnia.

Biztosan emlékeztek a rendszerváltás utáni időkre. Hány menekült jött Romániából, Jugoszláviából - megjegyzem nemcsak magyarok. Sőt átáramlott hazánkon több százezer fehérorosz, ukrán,orosz zsidó is Izrael felé. Gyakorlatilag észre sem vettük.

 

plalyA képe

plalyA
3 éve

Kedves Zsadi!

 Bocsi, de az hogy milyen okból ment oda ahol él az teljesen mindegy. Sőt mi több migráns az is, aki mondjuk Mátészalkáról Budapestre jár dolgozni. Csak ő úgynevezett belső migráns vagy extern migráns, aki meg társadalmat cserél az úgynevezett külső migráns vagy intern migráns. A meghatározásban nincs külön feltüntetve, hogy a migrációs folyamatnak az oka szerint meg kéne különböztetni magyar meg német meg piréz migránst.

Ezért nem szabad a migrációs folyamat résztvevőit bármilyen általános jellemzővel illetni, mert mivel gyűjtőnév az általánosítás a gyűjtőnévre vonatkozik. Neked sem tetszik, ha a lányodat erőszakos és munkakerülő, vagy vallási fanitikus migránsnak nevezik. Pedig ha te ilyen kijelentést teszel, akkor bizony rá is teszed. Meg rám is, mert én is migráns voltam akkor, amikor külföldön dolgoztam. A gyűjtőnév nem válogat, hogy ki és miért hagyja el az életterét.  Ezért nem szabad elhamarkodott kijelentéseket tenni.

Tudom, a köznyelv, meg minden. A köznyelv téved és éppen ezért kell helyesen értelmezni a dolgokat.

A vendégmunkás is migráns kedves Zsadi. A menekült is migráns, meg a külföldi munkavállaló is migráns, a bevándorló is migráns. Mindegyik az mivel ez egy összefoglaló gyűjtőnév.

Nem tudom, hogy a török muszlimok minek szólítják az arab muszlimokat, mivel szerintem olyan megnevezés hogy „tesókám” nem igen létezik nálluK.  Másrészről nem gondolom, hogy a keresztények olyan marha nagy békességben élnek egymással pedig mindegyik keresztény ugyebár. Mégis, például  Eszak-Irországban, amikor a katolikusok átmasíroznak a protestáns negyeden, akkor bizony katonai készültség vigyáz rájuk, mert igen csak legyilkolásznák őket a derék istenfélő meg minden protestánsok. Azt ugye szabad, mert azt a keresztények csinálják, de hogy a kurd, meg a török gyilkolássza egymást, vagy a siita a szunitát az persze hu de megvetendő, meg barbár, meg minden.

A tesómnál, amikor voltam és lementünk sétélni az alig 3 éves kislányával - olyan pórázt csatolt rá mint a kutyákra szoktak, tudod ilyen rugós ami kinyulik, és amikor a kislány visszatér akkor meg összehúzódik. Mondtam neki, hogy ezt jobb helyen a kutyákra szokták alkalmazni. Ő is mondta, hogy tudja, de Londonban ez a divat. Így kell sétáltatni a gyerkeket. Mert ha nem a Gyerekvédelmisek megbüntetik a szülőket. Ugye milyen klassz. Úgy hogy kedves Zsadi  tiszteld embertársad agybaját és ne inzultáld, hogy téged se inzultáljanak, ha hasonló helyzetbe kerülsz.

Tudod ami nevetséges, hogy a hozzánk „beáramló” mintegy 1284 menekült majd elveszi a magyaroktól a munkát. Meg majd azok muszlim közösségeket hoznak létre, és hu meg juj meg sej.

Igen, el fogják venni a munkát a magyaroktól, de nem Magyarorszőgon, hanem Hollandiába, Angliába, meg Németországba. Az olcsó munkaerőt mindig szivesebben alkalmazza a tőkés mint a drágát. „Talán tetszettek volna forradalmat csinálni.”

Mielőtt ilyen kifogásokat hozunk össze talán meg kéne ismerni például a Sariat. Hozzá képest a Tízparancsolat egy vasárnapi könnyned kis szösszenet. Azt sem bírják, a derék keresztények betartani. Miről is beszélsz akkor? Pedig erre hivatkoznak a muszlimokkal szembe a legtöbben.

ZSADIzene képe

ZSADIzene
3 éve

Bocsika!

Elfelejtettem a 2-es számot beírni ide:

2./ Ő az, aki megtapasztalta - már a hamburgi bölcsödében! -, ... (stb.)

3./ Azért kíváncsi lennék, MIT szólnak (stb.)

Ez az utolsó pont új:

4./ Sajnos, azt is tapasztalta a leány a kint lévő majdnem 25 év alatt, hogy bizony nemcsak a Kelet- és Nyugatnémetek közt van ellentét (azaz nem fogadják el a nyugatiak soha egyenrangú félnek a keletnémeteket), hanem a tartományok közt is akadnak bőven lenézések.

Szerintem eléggé el nem ítélhető módon különösen lenézik a németek az oszrákokat!:(((
Csak tudnám, mire föl?!...
Akkor mit akarunk mi elvárni a németektől? MI? MAGYAROK?!
A lányom is tisztában van azzal, hogy a német férje és anyósa SOHA nem tekinti őt magukkal egyenrangúnak....

Az a gyanúm, hogy óriási csalódások érik majd az arabokat is, hacsak.... hacsak nem lépnek fel velük szemben úgy, ahogy egy régi mondás szól (mely miatt előre is elnézést kérek északi szomszédainktól, de ide vágóbb hasonlat nem jutott az eszembe):
"Adj a tótnak szállást, kiver a házból!"

Lehetséges, hogy tudnak a "migránsok" erről, s ezért viselkednek ilyen agresszíven...

Mondhatnám, engem már nem érint sokáig a ciriburi, ott egye meg a fene, ahol van!!!!... Egye meg Merkel, amit főzött! (Még mindig hirdetik a felkínálandó munkalehetőségeket!!!!) 
De a fiatal generációknak hamarosan megoldást kell találnia a problémára, különben BAJ LESZ!
Nem is kicsi! :(((

 

ZSADIzene képe

ZSADIzene
3 éve

Bár azt ígértem, hogy "Folytatom" a hsz-t, de mivel megszólíttattam, kedves PlalyÁnk által - akit a legmesszebbmenőkig tisztelek és becsülök, s elismerem a szakmai tapasztalatait és hozzáértését -, most mégis tisztáznom kell néhány dolgot:

1./ Azt írod:
"Mi az hogy ilyen meg olyan migráns. Először is kedves Zsadi a migráns az aki a születési helyét életterét országát, társadalmát valamilyen indokkal elhagyja."

Nos, nem hinném, hogy egy kalap alá lehet venni mindenkit, aki "születési helyét életerét országát, társadalmát VALAMILYEN indokkal elhagyja"!

Ezt azért nem vagyok hajlandó elfogadni, mert az én lányom SZERELEMBŐL ment el innen, egy testvérvárosi kapcsolat révén ITT Győrben férjhez ment egy hamburgi némethez, és - ugye teljesen természetes módon! - KÖVETTE a férjét Hamburgba.
DE!
Van ám egy óriási különbség!
Ő már AKKOR tudott németül majdnem perfekt, és szándékában állt munkába állni akár azonnal. Nem az ő hibája, hogy az itt szerzett szolfézs tanári diplomáját a németek SEMMIBE SE VETTÉK!
(A 90-es évek elején a "szabadon válaszott" kormányunknak szerintem első dolga kellett volna, hogy legyen: elfogadtatni a Nyugattal az itt szerzett felsőfokú végzettségeket!!!) Emiatt olyan állást vállalt, ami - akár mondhatnám úgy is, MÉLTATLAN volt a végzettségéhez: egy bölcsödében mosta a gyerekek sejhaját ... Majd lassan-lassan továbblépett, azaz ő teremtett magának egzisztenciát a szorgalmával, változtatni és alkalmazkodni tudó hozzáállásával.
Azaz: Baráti kapcsolatokat épített ki a környezetében élő németekkel
Mikor már lehetett, letette a német állampolgársághoz szükséges vizsgát is, s így jelenleg évek óta már KETTŐS állampolgár.

Namármost!

Ő az, aki megtapasztalta - már a hamburgi bölcsödében! -, milyenek a már ott élő muszlimok, azaz, a TÖRÖK vendégmunkások.
A férfiak a nőket (feleségeiket) az utcára ablaktalan házakban tartják, s legtöbbjüknek bizony fogalma sincs, melyik országban is vannak!

A meghatározás szerint ők vendégmunkások, ugye? Nem "migránsok"! Mint az ÉN lányom.... Ha-ha-ha!

SOHA! Érted, kedves PlalyA, SOHA, de soha nem akarnak ezek a "vendégmunkások" Törökországba visszamenni!!!
És az ÉN lányom a "MIGRÁNS", ők meg VENDÉGMUNKÁSOK...

Hát ez jó!

Azért kíváncsi lennék, MIT szólnak ezek a török vendégmunkások a most oda özönlő - jórészt arab - migránsokhoz?
Ők is "Tesókámnak" nevezik őket, mint az itteni roma kisebbség egymást?...
És szívesen átengedik nekik majd a munkájukat, megélhetésüket?!...

De ez egy MÁSIK történet...

 

plalyA képe

plalyA
3 éve

Kedves Plessatt!

Migránsokról beszélünk és nem menekültekről. A Migráns az egy gyüjtő fogalom, amibe beletartozik az európai munkavállaló is. Ilyen formán kérlek hogy tegyél különbségeket.

Az arabok nem mindengyike muszlim. Vannak keresztlény arabok, sőt ateista arabok is léteznek.

Ezek is különbségek. Azon kívül: Minden nációba vannak rendes emberek és vannak bűnözők 

A származás nem meghatározó ok ebből a szempontból.

Ha Magyarországon polgárháború volna, akkor ugyan úgy menekülők lennének mint most onnan ahol polgárháború dúl. 

Már ne haragudj de fanatikus kersztények is vannak - még Magyarországon is. 

Példa rá akik Napfénnyel eteték a Gyereküket és csodálkoztak hogy egyre csak fogyott és az éhhalál kerülgette. A származás a hülyeség ellen sem véd.

Ami pedig a nőkkel való bánásmódot illeti Kedves Plessatt 100 éve még a legkeresztéényibb Európában sem ismerték el a nőket azonos szinten mint a férfiakat.

Még ma sem. Vagy tán ma Magyarországon nem az a divat, hogy ha megkérdezik, hogy van e gyereked azt csak is a fiu gyerektre értik. Mert a gyerek a fiu a lány az meg csak lány. Ne itéld el azt ami nálunk is megvan, mert akkor saját magunkat is elitélhetjük. 

Vagy például mennyi is a családi erőszak Magyarországon? Egy cseppet sem kevesebb mint az Iszlám kulturában- akkor mitől is beszélsz?

Hoyg ez nálunk nem publikus? Ha nem az, akkor már nincs is? Vagy hogy van ez.

Miből gondolod, hogy a muszlim az akár rasszista is lenne, vagy fasiszta lenne. Pont annyira megosztott az arab világ mint az Európai. Ott is ugyan annyi a rasszista, vagy akár a fasiszta mint Európában.

A fasiszmus és rasszizmus sem származás függő kedves Plessatt.

Valóban minden ember akaratát el kell fogadni és tisztelni kell- így igaz. Te miért nem tiszteled vagy fogadod el például a kinait, vagy a vietnamit esetleg a négert,  Nem csak az arabokkal van baj, hanem minden nációval aki nem fér bele a fehér felsőbbrendüségi szemléletbe. De még azon belül is  megkülönböztetnek a fehár emberek. Tán nem szőröstalpu román, meg bocskoros német csigazabáló francia a megnevezése a nációknak- kedves Plessatt. 

Vajon nem utálnak-e bennünket a környezetünkben azért mert mindenkire és mindenre jelzőket aggatunk és szembe megyünk mindenkivel?

akkor most miről is beszélünk?

Már ne is haragudj - de nem Magyarország a tolerancia mintaképe- és nem a magyarok a toleráns emberek csimboraszszója. Csak mellesleg jegyzem meg.

Egy kérdés- ha mondjuk egy muszlim orvos dolgozik a kórházban akkor csak azért nem fogod hagyni magad megoperáltatni mert muszlim és hu meg hű meg sej?

 

Ani pedig a viselkedést illeti - például a repülőgépen- hát nekünk magyaroknak is van mit tanulni. Zajosak, hangosak vagyunk békétlenek lökdösődünk, nehogy már tudjunk várni addig amíg a másik leül, Néztd meg Pesten hogy viselkedünk a turistákkal szembe. Nálunk egy turísta az életét kockáztatja ha például fényképet akar készíteni egy középületről- Jordániába nyugodtan megtehettem nem akart elgázolni senki, nem üvöltötték le a hajat a fejemről és nem anyáztak. SZépen megvárták mig elkésuzítem a fényképet és utánna tovább mentek. Ezt Pesten nem csinálhatnám meg mert azonnal leanyéáznak. MIért?

Szóval nem vavygunk mi sen piskóták és inkább tanulni kéne és nem gyülölködni. Az még jóra sohasem vezetett - kedves Plessatt. AZt gondolom.

Plessatt képe

Plessatt
3 éve

Kedves plalyA!

Én tudom, hogy ez az egész kérdés Téged agyon mélyen érint, ezért Veled e témában nem szívesen vitázom! Azt azért engedd meg nekem, hogy elutasítsam azt a hasonlatodat, amit  Zsadi lányáról és a Te családtagodról tettél, hogy Őket összehasonlítod a muszlim menekültekkel. Ők először is európai pogárok. Másodszor, munkavállalók, dolgozni mentek és akarnak és be akarják tartani az adott ország törvényeit, irott, iratlan szabályait. Ez óriási külömbség. Harmadszor pedig, mint európai kultúr-emberek, akik nem segély miatt mentek az adott országba, igyekeznek az ottani nyelven érintkezni, és főleg beilleszkedni. Ez is óriási külömbség!

Az, hogy nem szeretném, hogy e kis hazában is egyre több legyen a muszlim, a fanatikus Iszlám hívő, nem szeretném, ha feleségeinket és lányainkat baj érné olyanoktól, akik a női nemet semmibe sem veszik, nem szeretném, ha nálunk is terrorista események történjenek, ezért még nem tekintem magam FASISZTÁNAK, és nem vagyok fajgyűlőlő, nem vagyok fasiszta. Azok a nemzetek, akik okolhatók mindenért, azok teremtsenek rendet és gondoskodjanak a békéről, hogy ezek a muszlimok is békében élhessenek saját hazájukban. Ezt akarom és nem mást. De engem se kényszerítsen senki arra, hogy olyan emberek társaságában éljek, akikkel nem akarok. Sok olyan ember van az un. keresztény emberek között is, akikkel szintén nem szeretnék egy közösségben élni. Tehát, ne keverjük össze a dolgokat, kedves plalyA barátom, mert mindennek meg van az oka és a miértje. Aki szeretne az Iszlám közösségek között élni, erre mindenkinek meg van a lehetősége, de a másik ember akaratát is el kell fogadni, egyszóval, tisztelni! 

Plessatt képe

Plessatt
3 éve

Úgy látszik, hogy keveset hallgatsz olyan híreket, amelyek amerikáról, az amerikai bűnözésről, az amerikai terrorizmusról szól. A muszlimok a lélekszámukhoz viszonyítva, lényegesen több problémát okoznak az USA hatóságainak és lakósságának, mint az egyéb népcsoportok. De ez csak egyik ok. A másik, szintén USA példájából, hogy dolgozni, azaz olyan termelői munkát értve alatta, nem akarnak, vagy a fekete csencselés, vagy a bűnözés és marad a segélyek maximális kihasználása.

hogy más kultúra, más , számunkra szokatlan szokás? Nézzed Németországot pl-ul, hisz ott van a legtöbb menekült. Merkelen kívül, már mindenki kiutálja Őket a viselkedésükkel, az arroganciájukkal, a követelőzésekkel, az egyébb viselkedéseikkel, a szemeteléükkel, a higéniai problémákkal és sorolhatnám. Csak megjegyzem, hogy nálunk, amikor táborban voltak Szeged mellett, ott sem a WC-ben intézték dolgaikat, hanem mellette össze vissza legugolva csinálták a dolgukat, a folyékony ürülék és pisiben totyogtak, nem idegenkedtek ilyesmitől. Higénia?... 

Egyébként, tényleg azt hiszed, hogy ha a határokat nem zárják le, az egyes államok nem védik meg az országukat, akkor ez a szám marad Európában? Tényleg, elhiszed, hogy rövid időn belűl nem jönnek több millióan? Én ezt nem hiszem, mert a háborúskodások tartani fognak sokáig, az emberek pedig megindulnak még nagyobb számban európa felé. És akkor?

Én mindenesetre nem kívánok a családommal együtt, hogy muszlimok legyenek a szomszédaim. Kiváncsi lennék, ha ez a Te környezetedben bekövetkezne, akkor mit szólna hozzá a családod? Ne hamarkodj el semmit, mert még be is következhet!

Egy a lényeg, én teljesen egyetértek Orbánnal, hogy mivel az Unio nem lép fel határozottan a menekült kérdésben, nem tudja megoldani a külső határok védelmét, ezért szükséges Orbánnak minden áron megvédeni Magyarországot a menekültáradat elől. Az emberek nagy többségében így is gondolkoznak!

Szomorú, hogy ennyi idő után is csak teszefoszáskodik az EU a külső határok megvédése érdekében, ezért, egyre több ország kénytelen saját határait védeni és ennek a folyamatnak, még nincs vége!

plalyA képe

plalyA
3 éve

Kedves Plessatt és Zsadi!

Bocsánat, hogy bele kontárkodom a dolgokba, de a dmolnárnak teljesen igaza van.

Nem is igen akartam ebbe a kérdésbe állást foglalni, mert minek. Viszont amit irtatok az egy kissé szíven ütött. Értelmes, megfontolt embereknek ismerlek benneteket. Gondolkozzatok már egy pillalnatig.

 Mi az hogy ilyen meg olyan migráns. Először is kedves Zsadi a migráns az aki a születési helyét életterét országát, társadalmát valamilyen indokkal elhagyja.

Így a lányod, aki Hamburgban él az bizony migráns. Mint ahogy az tesóm is aki Londonban él. És hogy ki mennyire agresszív, arról ha lehet ne nyissunk vitát, mert igen csak elveszítenénk, ha erre kerülne sor. Nem igen ismerek a fehér embertől agresszívebbet. Ti igen?

Kedves Plessatt. Te hívő ember vagy. Meséld már el nekem, hogy a fenébe létezik az, hogy eddig egyetlen ateista sem akarta rákényszeríteni a vallását más emberekre – még a megvetett „komenisták” se – és eddig egyetlen háború sem volt az ateista vallás miatt az emberiség történelmében. Viszont az úgynevezett istenhit miatti vallásháborúk azok aztán voltak dögivel.

Nem kellene mindenkit egy kalap alá venni. Az általam emlékként felidézett Délszláv háború idején 3 millió menekült volt Magyarországon és nem 1284 főről volt szó: Észre vetted? Pedig azok aztán ellepték a Dunántúlt- a Duna –Tisza közének déli részét, meg a Tiszántúl déli részét. Érdekes akkor Ásotthalomnak nem egy agyament polgármestere volt, aki valamiféle Nagymagyarországról vizionál .

Az is igaz, hogy ismered-e egyáltalán azt, ami ellen ágálsz: Nem hiszem – én is csak felületesen.

Nem kell ám mindent elhinni - amit idéznek, meg mondanak. Hidd el, például az angoloknak sem tetszenek a magyar szokások, vagy a hollandoknak se - mégsem rántanak kardot erre.) Pedig pl. Amszterdamban magyar negyed is van)

Tudod, én még az orosz mentalitást sem igen tudom tolerálni – pedig az fényévekkel toleránsabb, mint például a te állásfoglalásod.

Ők azt mondják, hogy  „ez itt Oroszország, -  mindenkit szívesen várunk és fogadunk, szeretetben és megértésben részesítünk, ha elfogadja, hogy ez itt Oroszország”

Ehhez képest a te állásfoglalásod már megbocsáss, de egészen fasisztának tűnik.

Másrészről pedig az integráció az azt jelenti, hogy a különböző kultúrákból a lejobbakat kell egyesíteni, és azt fenntartani, azt tovább vinni - nem pedig elvárni egyik vagy másik féltől az asszimilációt követelni.

Kedves plessatt és Zsadi. Azt gondolom, hogy mielőtt ilyen kijelentéseket tesztek legyetek szívesek egy kicsit gondosabban mérlegelni, hogy mit is mondtok.  Nem biztos, hogy igazatok van, és nem kell felelőtlenül beszélni - mert az igen ártalmas dolog. Én már csak tudom.

 

ZSADIzene képe

ZSADIzene
3 éve

Bár még életemben nem volt fegyver a kezemben, mégsem lőttem mellé ezúttal - SEM!!!

Tudod, drága Dmolnár, ha nekem közvetlenül nincs is személyes tapasztalatom az arab világgal, s a muszlim vallásúak fanatizmusával kapcsolatban, a családom több tagjának igenis van!

A férjem a Hungarocamionnal 9-szer volt lent Bagdadban, ugyanis Mercedes "alvázakat" vittek bérmunkában ATI-s dolgozóként Budapestről Bagdadba. És tették ezt azért, mert a NAGY RÁTARTI NÉMET KAMIONOSOK nem voltak hajlandók Budapesten túlra autókázni, már Romániába sem!!! :(((
Nos, már akkor (Szaddam Husszein volt hatalmon) az volt, hogy a háborús Bagdadba nem ment MALÉV gép, így hazafelé Bagdadból a sivatagon keresztül kellett buszozniok Szíriába, hogy Damaszkuszban repülőre szállhassanak Budapestre.
Hát mindjárt a repcsin probléma akadt az arab utasokkal!
Hangoskodtak. Elterpeszkedtek az ülésen, a lábaikat szétrakták, majd szétrúgták az üléseket, alig fért el a szomszéd utas tőlük. A térdükkel pedig DIREKT bökdösték az előttük ülő európaiakat.

Azok meg ugye mukkanni sem mertek! :(((
Arról nem is beszélve, hogy a Hungarocamion Bagdadban lévő cempingjében a hazautazásra várók a tv-ből azt hallották (volt már, aki tudot arabul közülük), hogy Szaddam azzal dicsekedett:
"Az arab világot a FEHÉR RABSZOLGÁK (!!!) fogják felépíteni!" :(((

Ennyit az arab "jóindulatról, és háláról", amiért a helyükbe vitték a német Mercedes kamionokat!

Megjegyzem, hogy erre azért volt szükség, mert mikor hajóval vitték le nekik a németek, az arab sofőrök nem voltak hajlandók figyelembe venni a "bejáratási időt", és "ADJ NEKI!" - alapon egykettőre tönkrevágták az új kamionokat, és ment a reklamálás a gyárba. Ezért úgy döntöttek a németek, hogy LÁBON viszik le az autókat. Az első szervíz Budapesten volt, a második Bagdadban, így adták át nekik. Ezután már nem volt reklamáció a kocsikra.

Az arab ugyanis olyan (sajnos!), hogy nem ért semmihez, és nem is akar!
Ha kipurcan egy autó, leül mellé törökülésbe, és azt mondja:
"Allah így akarta!" - És várja a sült galambot...

(Folytatom!)

 

dmolnar képe

dmolnar
3 éve

Bocsi, de most csak röviden. Mi az, hogy ellepjék? Kiket "leptek el" eddig? Mennyire van távol az ő szokásaik (ismered őket?) a "mi" szokásainktól? Egyáltalán mik a "mi szokásaink"?

Ezekre adjál választ, persze, csak ha kedved van hozzá. Mert közben talán elgondolkodsz azon, hogy hogy is van ez... Miért nem érdekel senkit az USA-ban az "ő szokásuk" és miért "iszonyatos probléma" nálunk?

A megoldás persze a béke lenne azon a tájon és a békés újjáépítés.. de az még beláthatatlan távolságra van, mert tüzet gyújtani sokkal könnyebb, mint oltani... 

Oldalak