A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Meglepő hibákat találtak az földügyi népszavazás aláírásainál

via Klubrádió

2016. augusztus 12. 10:50 | 2 hozzászólás

Az MSZP átnézte a Nemzeti Választási Iroda hibásnak titulált aláírásokat, amiket a földügyi népszavazáshoz adtak le és meglepő hibákat fedeztek fel. Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese a Klubrádiónak azt mondta: előfordult olyan, hogy a személyi szám végén szereplő 0-ást 6-osnak nézték, vagy az aláírást gyűjtő nem tüntette fel a személyi számának első számjegyét. A politikus szerint csalásról lehet szó, nem adják fel, jogorvoslatot fognak kérni az ügyben.

Az MSZP és Ács Sándorné, az egykori kishantosi biogazdaság vezetője júniusban közösen vitték el a választási irodához a 240 ezer aláírást a földügyi népszavazási kezdeményezéshez. 

Az egykor világhírű biogazdaság földjeit előbb más bérlőknek adták ki, majd egy részét eladta az állam. A földárverések tavaly kezdődtek. Jelentős részük nem a helyben lakó gazdákhoz került, legalábbis ezt állította tanulmányában Ángyán József, az Orbán-kormány egykori földügyi államtitkára. A Greenpeace megbízásából Fejér megyét vizsgálta. Az ott található földek legnagyobb részét Mészáros Lőrinc és családja szerezte meg. De a földárveréseken politikusfeleségek is szerencsésen licitáltak, mint az azóta már felmentett örökségvédelmi államtitkár, L. Simon László, neje. A Fidesz komolytalannak ítélte akkor a szocialisták kezdeményezését, és hozzátették, hogy ők ugyanennyi idő alatt több mint 2 millió aláírást gyűjtöttek a betelepítési kvóta ellen.
A Nemzeti Választási Iroda a szocialista Gőgös Zoltán által benyújtott aláírások közül mindössze 180 650-et talált érvényesnek, így az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a tilalmáról szóló népszavazás úgy tűnik, elmarad. Az MSZP elnökhelyettese a Klubrádiónak arról számolt be, hogy szúrópróbaszerűen ellenőrizték az íveket, és meglepő dolgokat találtak benne.

Kerestük a Nemzeti Választási Irodát is, hogy mit szólnak ehhez, de kérdéseinkre nem akartak válaszolni.

(Klubrádió)

A cikk eredetije: Meglepő hibákat találtak az földügyi népszavazás aláírásainál


Hozzászólások

dmolnar képe

dmolnar
2 éve

Részt vehetsz, egy részében... Mert abban már nem, amit levélben küldenek jó pár százezren... Nem mintha a boríték nyitása után em tunád ellenőrizni (vagy a pártok bármelyike, aki delegál ofa tagot), hanem azt nem tudod ellenőrizni, hogy valóban az küldte e, aki rá van írva. Vagy helyette valaki más... 

Szudoczky képe

Szudoczky
2 éve

Egészen biztos, hogy csalásról van szó! Még soha nem találtak ekkora százalékban hibás aláírásokat egyetlen aláírásgyűjtési akcióban sem! Nem szabad annyiban hagyni, a legvégsőkig el kell menni az igazságért! Egyszer már be kellene bizonyítani fehéren-feketén a Fidesz gyalázatos manipulációit! Ne hagyjuk magunkat mindig legyűrni! A kvótanépszavazásnál pedig nagyon nyitott szemmel kell figyelni, hogy hogyan fogja a Fidesz a neki megfelelő szavazatokat megsokszorozni és kimutatni, hogy 8 millióan szavaztak a betelepítés ellen! Szívesen részt vennék az ellenőrzésben.