A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Matolcsy is szemet vetett rá, de Orbán Ráhel köre kaphatja meg

via Magyarnarancs.hu

2019. március 22. 10:25 | 0 hozzászólás

Ahhoz képest, hogy milyen impozáns épület azon a kitűnő helyen, és eleve micsoda remek ötlet volt így építeni, nagyon szomorú szegény Bálna sorsa.

Versenyeztetés nélkül adja el a Bálnát a főváros az államnak.

Három évvel ezelőtt Tarlós István főpolgármester még leállíttatta a Bálna értékesítésének előkészítését, mivel több szempontból is gyanúsnak találta az ügyletet. Tarlós ahhoz sem járult hozzá, hogy a tender kiírására vonatkozó előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés egyáltalán megtárgyalja. Holott az adásvételi szerződés feltételrendszerét addigra már részleteiben megtárgyalta a Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes vezette tárgyalócsapat a vevőként bejelentkező Magyar Nemzeti Bank képviselőivel. Csakhogy kiderült, a vételt a kormány nem támogatta.

A fővárosi önkormányzat ekkor úgy döntött, pályázatot ír ki a Bálna értékesítésére. A tenderhez szükséges értékbecslésre a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.-t kérték fel. Bagdy akkor azt mondta, hogy legalább a bekerülési költséget szeretnék megkapni.

A 13 ezer négyzetméteres Közraktárak épületegyüttesre a beruházó Porto Investment Kft. 8,5 milliárdot költött, ebből 7,5 milliárd volt bankhitel. A főváros a perek idején kötött alkukban 6,5 millió eurót fizetett a beruházónak, 2,7 millió eurót a generálkivitelezőnek (ez együtt nagyjából 2,8 milliárd forint). Utóbb további 1,32 milliárd forintot szavazott meg a befejezésre. Épphogy meglesz.

A fővárosnak már az MNB ajánlata is kapóra jött, hiszen a multifunkcionális központ bevételei  jócskán elmaradtak a várttól. Az átadáskor még évi 3 milliárd forinttal számolt a városvezetés, dekésőbb már a 400 millió­ra taksált üzemeltetési költség kitermelésével is elégedett lett volna. Sokat elvitt a pereskedés is, ráadásul a főváros költségvetési bevételei felére csökkentek az elmúlt években. Az idén már óriási lyuk tátongott a kötségvetésen.

A 29 millió euró­ és kamatai megfizetését újabb követelő MKB bank időközben állami tulajdonba került. A 2015-ben indított második pert még így sem sikerült lezárni. Nincs ítélet egyelőre a CET Event és Adriana cégek 2015 kártérítési perekben sem.

A Bálna értékesítésére kiírt nyílt pályázat eredménytelenül zárult: heten érdeklődtek, ám a pályázati dokumentációt egyedül az MNB vásárolta meg, de végül nem adott be ajánlatot.

Ezt azzal magyarázták, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter november 30-án bejelentette: a központot megvásárolják a Magyar Turisztikai Ügynökségnek.

A városvezetés javaslatára a Fővárosi Közgyűlés 2018 januárjában felhatalmazta Tarlós István főpolgármestert, hogy tárgyaljon a kormánnyal arról, hogy az állam meg fogja venni a Bálna Budapest Kereskedelmi és Kulturális Központot.

Hosszan rágták a gittet, mígnem megszületett a jövő szerdán a közgyűlés elé terjesztendő javaslat. Ennek értelmében a főváros versenyeztetés nélkül 11,2 milliárd forintért átadja az épületet az államnak. A Csarnok és Piac Igazgatóságot, valamint a Budapesti Történeti Múzeumot kiköltöztetik. A birtokbaadás határidejét 2019. június végéig határozzák meg. A képviselők jövő szerdán szavaznak a javaslatról.

Turisztikai körökben már három éve tényként kezelik, hogy az épület Orbán Ráhel üzleti köréhez kerül. „A miniszterelnök valószínűleg rámutatott az épületre, a kedves papa pedig közpénzből megoldja neki ezt a lehetőséget, színlelt, valamilyen stróman cégnek átjátszva az üzemeltetést" - jelentette ki akkoriban Gy. Németh Erzsébet a Demokratikus Koalíció fővárosi képviselője.


A cikk eredetije: Matolcsy is szemet vetett rá, de Orbán Ráhel köre kaphatja meg


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges