A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Kiderült, kinek az érdekében állt átírni az Orbán-interjút

via Ellenszél

2016. december 28. 10:10 | 1 hozzászólás

Közleményben kért elnézést a Pannon Lapok, amiért “ismeretlenek” meghamisították Orbán Viktorral készített interjújukat. Egészen pontosan épp a nyomtatott Fejér Megyei Hírlap adott olyan szavakat Orbán szájába, amelyeket a miniszterelnök nem is mondott.

Az RTL Klub híradója telefonon érte utol a lapot kiadó Pannon Lapok Társaságának ügyvezető igazgatóját, Kázmér Juditot, aki a televíziónak azt mondta, támadás érte őket: vagy egy dolgozó volt, vagy kívülről hekkelték meg a számítógépes rendszerüket. Ezt továbbra is vizsgálják, és bár vannak részeredményeik, azonban azt nem feltétlenül szánják a nyilvánosságnak. Legalábbis Kázmér úgy fogalmazott: „nem érezzük úgy, hogy a nyilvánosság elé tudunk lépni ezekkel az eredményekkel”.

A híradóban elmondták, a lapkiadónál szigorítottak a belső rendszeren, bár az nem derült ki, hogy ez a gyakorlatban mit jelenthet. A miniszterelnök sajtósa nem szeretett volna reagálni a megváltoztatott interjúra.

Bármennyire is elégedetlen valaki Orbán politikájával, attól még nem illik interjút hamisítani – véli a fideszes feljelentő, Tényi István, aki ismeretlen tettes ellen kért intézkedést a Veszprém megyei rendőrségtől.
A feljelentéseiről ismert Fidesz-tag, Tényi István a rendőrséghez fordult az Orbán Viktor miniszterelnökkel készült karácsonyi interjú meghamisítása miatt – írta a keddi Magyar Nemzet.

Kinek állt érdekében a hamisítás?

A lapnál dolgozó újságíróknak biztosan nem. Elvégre mostanában meglehetősen könnyű repülni egy újságtól, ha a tulajdonosnak nem tetsző tartalmat ír meg valamelyik munkatárs. Úgy még könnyebb, ha Orbán Viktor interjúját meghamisítja. A Pannon Lapok mégsem zárja ki ennek esélyét, bár a külső támadás lehetőségét sem veti el. Utóbbi mégis furcsa lenne, hiszen ha valaki kívülről nyúlt volna a rendszerbe, nem csak a Fejér Megyei Hírlap tartalmát írta volna át, hanem a Pannon Lapok egészéhez hozzáférhetett volna. Mindenképpen valószínű tehát, hogy egy belsős ember áll a “merénylet” mögött.

Tovább...


A cikk eredetije: Kiderült, kinek az érdekében állt átírni az Orbán-interjút


Hozzászólások

Kataaa képe

Kataaa
1 éve

Tudjuk, hogy nincs  véletlen. Volt  már hasonló helyzet, emlékezzümk csak. Most  fejek hullanak azért, hogy  később  majd felhasználják a "vétkesek" általt átírt szöveget más kárára.  Közeledik a  választás éve. A hulló feje pedig megkapják megérdemelt jutalmukat.