A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Kásler Miklós szerint kell egy magyarságkutató intézet, hogy fény derüljön a valóságra a türk-finnugor vitában

via 168 Óra Online

2018. október 11. 12:27 | 0 hozzászólás

Nagy kérés lenne, hogy azzal foglalkozzon, ami a dolga?

Nemsokára az Orbán-kormány elé kerül az úgynevezett Magyarságkutató Intézet terve – derül ki abból az interjúból, amelyet Kásler Miklós humánerőforrás-miniszer adott a Magyar Időknek. A tárcavezető azzal indokolta az intézmény megalapítását, hogy a történészek, régészek, nyelvészek, néprajzkutatók, antropológusok és más tudományágak képviselői ma elbeszélnek egymás mellett, az egyik képviselői nem veszik figyelembe, amit a másik tudományág bizonyít, a Magyarságkutató Intézetben azonban „meghatározott célok mentén” kellene folytatni a kutatást.

– Ezzel véget vethetnénk a régi türk-finnugor hipotetikus eredet- vagy nyelveredetvitának, és fény derülhet a tudományosan megalapozott valóságra

– jelentette ki a politikus. Beszélt arról is, nem érzékel kultúrharcot Magyarországon, de mindenfajta túlzott befolyást meg kell szüntetni. Ennek a szükségét a következő, kissé hajmeresztő állítással magyarázta:

Az elmúlt évtizedekben gyakorlattá vált, hogy egyesek megmondták, ki a tehetséges és ki nem az. Ezek a minősítések jó néhányszor nem egyeztek a személyes véleményemmel, ízlésemmel.

Tovább...


A cikk eredetije: Kásler Miklós szerint kell egy magyarságkutató intézet, hogy fény derüljön a valóságra a türk-finnugor vitában


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges