A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Index: Orosz céget felejtett ki vagyonnyilatkozatából Mészáros Lőrinc

via HVG

2015. március 11. 12:24 | 2 hozzászólás

Nem szerepelt Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester vagyonnyilatkozatában az az orosz cég, amelynek rajta kívül a keleti nyitás lobbistája, a nemrég letartóztatott Kiss Szilárd is tulajdonosa volt. Az Index fedezte fel a társaságot, állítólag bacont akartak exportálni azzal. A céget ugyanarra a moszkvai címre jelentették be, ahová a brókerbotrányban érintett magyar vízumközpontot is. Mészáros Lőrinc azt állította: nem tudja, miért maradt ki vagyonnyilatkozatából az orosz vállalkozás, de mint mondta, „Oroszországban sok minden megtörténhet”.

Az Index január végén írt arról, hogy letartóztatták az Orbán-kormány moszkvai lobbistáját, Kiss Szilárdot, aki a moszkvai nagykövetség mezőgazdasági attaséja volt, de a keleti gazdasági kapcsolatokért felelős miniszteri biztosként is tevékenykedett. A felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet körüli mutyi miatt került előzetesbe. A rendőrség 2013 nyarán lehallgatta Kiss üzletfeleinek ezzel kapcsolatos telefonbeszélgetéseit, de Kiss Szilárdot és társait végül csak másfél évvel később vonták felelősségre ebben az ügyben – írta meg korábban a lehallgatási jegyzőkönyvekhez hozzájutó hírportál.

A Kiss Szilárd-sztori újabb fejezetét szerda reggel tette közzé az Index, amelynek munkatársai hetek óta nyomoznak a lobbista ügyében.

Miközben Kiss Szilárd orosz érdekeltségei után kutattak, képbe került a milliárdos felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc, akit sokan Orbán Viktor miniszterelnök jó barátjaként emlegetnek.

Az Index újságírói találtak egy olyan orosz céget, amelyben Kiss Szilárd és Mészáros Lőrinc is tulajdonos, de ez sehol nem szerepel a felcsúti polgármester vagyonnyilatkozatában. A társaság ugyanarra a moszkvai címre van bejelentve, ahová a magyar vízumközpont is. Utóbbi a brókerbotrányba kedden belekeveredett Quaestor-birodalom kezében van. A Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden azonnali hatállyal szerződést bontott a vízumközponttal.

Mészáros elkezdett jobban emlékezni

Megkeresték Mészáros Lőrincet és megkérdezték tőle, miért nincs benne az orosz cég a vagyonnyilatkozatában. A felcsúti polgármester először azt mondta, hogy nincsen Kiss Szilárddal közös orosz cége, de elismerte: ismeri az egykori agrárdiplomatát.

Amikor erre válaszul az Index munkatársai jelezték neki, hogy az orosz cégnyilvántartás adatai szerint igenis létezik egy közös cégük, és ott fekszik előttük a papír, akkor már jobban emlékezett. Azt állította azonban: nem tudta, hogy Kiss is tulajdonos a cégben. Mészáros magyarázata szerint ő 2013-ban volt tulajdonos a cégben, de csak néhány hónapig, és ma már nem is tulajdonos, mivel nem indult be az orosz üzlet.

Arra a kérdésre, hogy akkor a nyilvántartás szerint mégis miért szerepel tulajdonostársként, nem tudott érdemben válaszolni. Ugyanakkor megjegyezte: „Oroszországban sok minden előfordulhat”.

Nem sokkal később viszont már arról beszélt: a céget azért nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában, mert amikor azt ki kellett tölteni, már nem volt tulajdonos. Hozzátette, hogy amikor ő tulajdonos volt, akkor még csak Ljugyisjeva Karina Alexandrovna volt benne a társaságban, később pedig ő el is adta a részesedését az orosz nőnek.

Hogy került a képbe Kiss Szilárd?

Fogalmam sincs, ki ajánlotta Szilárdot! – ezt válaszolta Mészáros Lőrinc arra a kérdésre, hogy honnan ismeri Kiss Szilárdot. A felcsúti polgármester szerint a lobbista azt ígérte neki: elintézi, hogy a cég magyar szalonnával kereskedjen odakint, de ebből az üzletből aztán nem lett semmi.

Az orosz Magnit diszkontláncon keresztül adták volna el a szalonnát, de ezt megakadályozta, hogy időközben életbe lépett az orosz embargó.

A Magnit szerepvállalása azért is érdekes, mert a diszkontlánc topmenedzserei a papírok szerint abban a Winexport Kft.-ben voltak vezető beosztásban, melynek a tulajdonosa Kiss Szilárd unokaöccse-strómanja, Sándor Tibor volt. Ez az a cég, amelyiken keresztül Kiss Szilárd az orgoványi takarék pénzét lenyúlta – tette hozzá az Index.
 


A cikk eredetije: Index: Orosz céget felejtett ki vagyonnyilatkozatából Mészáros Lőrinc


Hozzászólások


kwepi
3 éve

Mert te nem vagy Orbán Viktor személyes barátja. 

Mi ebből a tanulság? Válogasd meg jobban a barátaidat. (ezt viccnek szántam)

Kataaa képe

Kataaa
3 éve

Ó, Istenem!  Milyen feledékenyek az emberek... Én, ha  csak egy  számot felejtettem volna el ... repültem volna... :(