A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Helytartókat ültetne Orbán a kerületi polgármesterek helyébe

via 168 Óra Online

2016. augusztus 8. 11:14 | 3 hozzászólás

Készül Orbán újabb trükkje a választások megnyerésére Budapest közigazgatási rendjének átalakítását alárendelik a 2018-as parlamenti, illetve a 2019-es önkormányzati választások céljainak, a történet végén a kerületek élére kormánymegbízottak, „helytartók” kerülhetnek.

Orbán Viktor miniszterelnök „depolitizálni” akarja Budapestet annak érdekében, hogy a balliberálisnak elkönyvelt magyar főváros ne veszélyeztesse a Fidesz 2018-as és 2019-es választási győzelmét – írja a Népszabadság. Ezért vették elő a kerületek összevonásáról szóló tervet.

A napilap úgy tudja, hogy az asztalon van még az a 2011-es elképzelés is, amely szerint a kerületek élén nem választott polgármesterek, hanem kormánymegbízottak, azaz egyfajta helytartók lennének.

Az biztosnak látszik, hogy a kormányfő nem támogatna olyan átalakítási változatot, amelyben a kerületek élén erős polgármesterek állnának. Ezzel szemben a lehető legnagyobb központosítást mellett állhat.

A Népszabadságnak korábban a Fideszhez közeli források azt mondták, hogy Boross Péter volt miniszterelnök évekkel ezelőtt szorgalmazta a Horthy-rendszerben működött budapesti közigazgatáshoz hasonló rendszer újjáélesztését.

Tovább...


A cikk eredetije: Helytartókat ültetne Orbán a kerületi polgármesterek helyébe


Hozzászólások

dmolnar képe

dmolnar
2 éve

Hát persze... nem kellenek itt mindenféle megválasztott és pláne nem a vezérhez nem hű polgátrmesterek.. Még a végén valamiféle saját ötleteik támadnának.. Persze vidéken is baj lehet ebből, úgyhogy úgy, ahogy van, meg kéne szüntetni az ilyesmit. Azután már csak az van hátra, hogy lehetőleg az nép, az istenadta nép se dönthessen semmiben, mert minek... Elég a hűség... 

ZSADIzene képe

ZSADIzene
2 éve

"Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!"

/Arany János: A Wales-i bárdok/

Polgármester már nem is elég, hogy rend legyen?
Helytartók kellenek hozzá?
Megáll az eszem!
EZT én nem eszem meg! Megfekszi a gyomrom! :(((
 

Csodálatos új világunk! Hálás köszönet mindazoknak akik kétszer is megszavazták ezt a rablóbandát!