A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Hatósági ügy lehet ifjabb Knézy Jenő közvetítése

via 24 HU

2016. augusztus 8. 10:56 | 1 hozzászólás

Ha már egyszer közszolgálat. A feljelentéseiről ismert Fidesz-tag a Médiatanácshoz fordult.

Tényi István pontosan idézi a törvényt arról, mi is a közszolgálati médiaszolgáltatás célja, és emlékeztet arra is, hogy a Médiatanácsnak felügyeleti hatóságként miként kell ellenőriznie a hozzá beérkező panaszokat.

A bejelentő szerint a közvélemény egy részében okkal vetődhet fel a gyanú, hogy a közszolgálati média riportere nem tett eleget a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének, amikor a 100 méteres női pillangó egyik előfutamát megnyerő Yusra Mardini nevét sem az indulók felsorolásakor, sem célba éréskor nem említette meg, noha a NOB kezdeményezésére olimpián először indul menekültcsapat.

Tényi István szerint ifjabb Knézy Jenő a másik négy versenyző nevét, háromnak az országát is bemondta, ezért az ügyben a hivatkozott törvényi előírások alapján hatósági állásfoglalást, illetve – ha szükséges – hatósági vizsgálat elrendelését kérte.

Az MTVA sajtóosztálya szerint nem szándékosság ifj. Knézy kommentátori magatartásában, a közvetítést technikai gondok nehezítették.

Tovább...


A cikk eredetije: Hatósági ügy lehet ifjabb Knézy Jenő közvetítése


Hozzászólások

A rövid véleményem: Mocskos szemétláda!