A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Die Zeit: Orbán lesz Magyarország végzete

via 168 Óra Online

2015. október 1. 11:49 | 7 hozzászólás

Magyarország végzetesen büszke a saját homogenitására. Orbán Viktor azzal utasítja el a menekülteket, hogy a magyarok nem akarnak változni a tömeges bevándorlás következményeként, ám ily módon elárulja, hogy nincs fogalma az Európai Unió igazi természetéről – írja a Die Zeit.

Felfogásával ellentétben, amit mellesleg oszt a nép jó része is, az európai klubtagság nem csak azt jelenti, hogy elfogadjuk az áldásokat Brüsszelből és amennyire csak lehet, gyarapítjuk a jólétünket. Egyidejűleg szembe kell szállni bizonyos kihívásokkal, folyamatosan át kell alakulni, nem lehet bezárkózni.

Sok magyar persze csalódott, mert az ország ugyan előrelépett rendszerváltás óta, de a havi átlagkereset átszámítva továbbra is siralmas 800 euró.

A szociológus Szombati Kristóf úgy jellemzi a magyarok lelkét, hogy a történelem során a népnek folyamatosan tartania kellett az idegenek túlsúlyba kerülésétől, a külföldi uralomtól. Ezért az ország rendkívül büszke a nemzeti egyneműségre, és még az olyan kisebbségeket sem tekinti a néphez tartozónak, mint a romák.

A menekülteket napjainkban bizalmatlanul és elutasítóan fogadják. Közben az unió hirtelen nemcsak azt követeli, hogy vegyék fel ezeknek az idegeneknek az adatait, hanem hogy egy részüket fogadják is be. Sok magyar számára tarthatatlan ez követelés, és nem kívánnak engedni neki. Ugyanakkor nem néznek szembe azzal, hogy az utóbbi években félmillióan költöztek külföldre, főleg gazdasági megfontolásokból. Veszedelmesen magas ez a szám egy tízmilliós nemzetnél, amely gyorsan öregszik.

Az Orbán-kormány a kivándorlást teljesen normális, ugyanakkor csupán átmeneti jelenségnek tekinti. Az is lenne, ha eközben az ország ugyanennyi fiatal, vállalkozókedvű, kreatív embert vonzana magához, ám a népmozgás egyirányú.

Szóval az orbáni, nem túl önkritikus, ugyanakkor ellentmondást nem tűrő hitvallás, miszerint „nem akarunk változni!”, egy nap még végzetessé válhat.

(Forrás: Szelestey Lajos)


A cikk eredetije: Die Zeit: Orbán lesz Magyarország végzete


Hozzászólások

dmolnar képe

dmolnar
3 éve

Bizonyos fokig helyesen látja a dolgokat... (pedig én se kedvelem, mert néha eszement nagy marhaságokat tud mondani).

dmolnar képe

dmolnar
3 éve

Nos speciel mi a bajod az iszlámmal, mint valással? Szerintem (mond ha nincs igazam) nem is ismered azt a vallást, ami pedig igencsak közös gyökerű a kereszténységgel. Milyen iszlám közösségre gondolsz, aki a "közeledben", bárhol is legyen ez a közel, le akarna telepedni? Az a 300-400 ember, akit be kéne fogadni? Milyen károkat szenvedsz attól a több ezer kínaitól, akik már itt vannak, vagy attól a több ezer arab embertől (sok köztük a mohamedán vallású), akik már itt élnek? Szerintem semmilyet. Akkor mire alapozod a félelmedet? Valószínűleg a gyűlöletkeltő kormánypropaganda hatott rád is... Sajnálod őket, akiik az életük kockáztatásával, a régi és megszokott életük, vagyonuk hátrahagyásával menekülnek és az jut eszedbe egyedül, hogy menjenek táborba? Meddig? Kérdem tisztelettel. Hány évig kellene szerinted belenyugodva élni egy táborban, munka, jövedelem, oktatási lehetőség, normális egészségügyi ellátás és lakás nélkül? Mert ugye sokan már három-négy éve élnek úgy. Ezek nem ellened szóló vádpontok, csak megfontolandó kérdések (már ugye, ha magadévá teszed a legalapvetőbb humánumot).

Mit tud, mit tehet egymillió menekült az ötszázmilliós Európában? 

Abban az egyben látom az igazadat, hogy a kérdést hosszú távon az eredeti lakhelyükön lévő állapotok normalizálása jelentené. De az,,ahogy most látom, még nagyon hosszú idő...

Plessatt képe

Plessatt
3 éve

Végül is, nem szeretem TGM-ost, azonban, amit mond, az igaz. Mindezek alapján egyetértek Veled, főleg az ellenzék kritikus megitélése szempontjából. 

Plessatt képe

Plessatt
3 éve

Én azért nem fogalmaznék ilyen sarkosan.Mondom én, aki nem idegengyűlőlő, ennek ellenére én sem szeretném, ha egy nagyobblétszámú Iszlám vallású embertömeg telepedne le a közelemben. Tehát, csak azt akarom kifejezni, hogy az embergyűlölet nem azonos azzal, hogy nem szeretnék egy iszlám-közösséget a lakóhelyem közvetlen közelében.

Ettől még sajnálom is a menekülteket és én is nagyon szeretném, ha a nagyhatalmak mielőbb tennének valamit, ami megnyugtató rendezést eredményezne a hazájukban, ezeknek az embereknek, vagy ha ez lassabb folyamat, akkor igen is , rendezzenek be a lakóországuk közelébe olyan táborokat, amelyek a legalapvetőbb emberi körülményeket biztosítani tudja!

Pedig, ez a nézet nagyo hasonlít a mostani kormány álláspontjára is. De, bár mennyire nem szeretem ezt a kormányt, de, a menekültkérdés megoldása, amit legutóbb is javasoltak, az közelebb áll hozzám, mint egyéb dogmatikus nézet.

Azok a menekültek, akik szakmailag is sokat tehetnének hazánk gazdasági mutatóinak javításán, azok pedig semmi esetre sem óhajtanak itt letelepedni. Nekik, csak skandinávia, Schwei, esetleg Németország felel meg. Érdekes, én azért ebben is érzek valamit, hogy Íorbánnak valami igaza van. Mégpedig, ha igazi menekült, ha üldözték, ha veszélybe volt az élete, akkor miért akar és mi jogon akar válogatni, hogy Ő hová hajlandó csak elmenni. Miért nem jó neki Magyarország, vagy Ausztrria, vagy Spanyolország, vagy Németrszág? Mert már onnan is elakarnak sokn menni, követelik is, hogy vigyék őket SkandináviábN. pedig, az alábbiakban felsorolt államokban sem üldöznék Őket, az életüket sem kellene félteni. Azért, egy memekült-státusz sem jogosíthat fel senkit arra, hogy követelőzhessen, hanem , úgy lehetne elképzelni, hogy egy biztos országban, minden külön követelés nélkül letelepedik -ezt kéri is-, majd, amikor rendeződik az otthoni helyzet, akkor visszamegy és otthon folytatja életét. De a jelek nem ezt mutatják. Márpedig, Európa sem tud befogadni ennyi menekültet, ahányan szándékoznak 1-2 éven belül ide jönni. Ez képtelenség és ezt kellene megérteni mindenkinek. Ahogyan látom, Európa meghatározó vezetői ezt pont így is gondolják, tehát nem én vagyok egyedüli, aki ezt a nézetet vallja. Végül, kiételek persze, hogy vannak, de az Iszlám vallásuak pár generációs váltáson belűl, biztosan nem tudnak integrálódni, nem képesek beilleszkedni, nem képesek magukévá tenni az Európai normákat. Márpedig ez okozná a legnagyobb konfliktust, amely kialakulna nem is oly távoli időben. 

A fentiek, nem mentik fel a kormány azon itézkedéseit, amelyet a menekültek kárára tettek, ahogyan bántak velük, főleg a kezdeti időkben. Azért, jelenleg ez is konszolidálódott. De, azért nézzünk magunkban, egy baloldali kormány mit tudna mást csináli? Semmit, még abban sem vagyok biztos, hogy így levezényelte volna, mint ahogy most áll az egész ügy. Sajna, nem húszéves vagyok és ebből kifolyólag sok tapasztalattal rendelkezem, hogy ezt leírhassam! 

dmolnar képe

dmolnar
3 éve

Inkább úgy mondanám, hogy elég sokan tudjuk, de sajnos a többség hajlik az elzárkózásra és vevő a gyűlöletkeltésre.. 

Kataaa képe

Kataaa
3 éve

Ezt már rég tudjuk, csak nem mindenki meri bevallani...

"

Amikor valami véget ér, egyben el is kezdődik valami más.

Holly Goldberg Sloan