A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Csordában járkálnak a fideszesek Tusványoson

via Kolozsvári Szalonna

2017. július 21. 11:06 | 1 hozzászólás

Jó reggelt! Ameddig mi szundikáltunk, Áder János New Yorkban védte a klímát. Elmondta, hogy mi okozza a vízválságot és hogy mit kell ellene tenni.

Annyit beszélt, amennyit szerintem egész fennállása óta – mármint köztársasági elnökként – összesen sem. És ebben már benne van az összes idézet és anekdota, amiket előadott itthon. Nincs amúgy baj ezzel, mert fontos a környezetvédelem. Csak hát én egészen idáig úgy tudtam, hogy a nagyszerű ember elsődleges feladata a magyar emberek szolgálata, a magyar jogrendszer védelme és hasonlók. De ezek szerint tévedtem.

Tegnap a Magyar Helsinki Bizottság megkapta a világ egyik legrangosabb emberi jogi elismerésének számító Gubelnakian-díjat. Ettől ártunk és ormányunk még ugyanúgy utálja őket (is), ráadásul nem hajlandóak regisztrálni a frissen kitalált külföldi-ügynökös listára. Azért mi gratulálunk az elismeréshez.

Közben Tusványoson összegyűlt az emberiség színe-java (de szép lenne, ha ott is maradnának valahányan. Mindjárt nagyságrendekkel jobb hely lenne ez az ország).

Tovább....


A cikk eredetije: Csordában járkálnak a fideszesek Tusványoson


Hozzászólások

ZSADIzene képe

ZSADIzene
1 éve

Ha csak meghallom azt a szót, hogy "Tusványos", kitör a csihari! :(((
Még a nemlétező szőr is feláll a hátamon!
Tudtommal ilyen helység valójában nincs is.
Tusnádfürdőről már hallottam, de mi az a Tusványos?! :(((