A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Budai luxusvillából jár kampányolni Hende Csaba?

via Nyugat.hu

2014. március 10. 11:17 | 40 hozzászólás

A Fidesz Casanovája az állami Audit használja magáncélokra is – írja a morning.hu. És még sok mást is. Ma reggel megjelenő írásában a lap Hende Csabáról ír érdekes részleteket. Azt is, hogy Hende állítólag egy úszómedencés, nagygarázsos, budai villából jár kampányolni az állami, miniszteri munkájához járó szolgálati Audival.

Úgy tudják, hogy új élettársának gyerekei is ezzel a kocsival közlekednek. A villán most éppen munkások dolgoznak, a morning.hu azt írta, remélik, hogy a felújítást nem az adófizetők fizetik.

Hende életvitele és a keresztény erkölcs

A lap felidézi, hogy februárban Szombathelyen papokat és lelkészeket győzködtek, Hende Csaba ezen az eseményen országgyűlési képviselőjelöltként vett részt, de ide is az állami Audival utazott. Egyik fotónkon felismerni is vélik Hende új élettársát.

A morning.hu utal egy nemrég, Veres András püspökkel készült interjúra, amiben a püspök többek között kijelenti, hogy igaz keresztény úgy szavaz, hogy nem a pártokat nézi, hanem "„a jelölt személyét kell mérlegre tennünk, hogy saját életvitelében, erkölcsiségében hogyan éli azt az értékrendet, amely az ő politikai nézete (…) fontos, hogy ne csak a szavakat, hanem a tetteket is lássuk, hiszen az ígérgetések sokszor megtévesztők, néha tudatosan félrevezetők. (…) azt kell választanom, amely a legtöbbet megvalósít abból az értékrendből, amit én is fontosnak tartok. Ezt nevén is nevezhetjük, hiszen a tevékenységük, az eddigi múltjuk mindenféleképpen bizonyítja azt, hogy ők eddig mit gondoltak, mit vallottak, mit tettek ezen a téren. ”"

A morning.hu szerint Hende életvitele épp ellentétes a püspöki iránymutatással, hiszen pártjával a család szentségét, a keresztény hagyományok és erkölcsösség feltétlen és odaadó tiszteletét hirdeti. A lap azt írja, Hende munkahelyén, saját minisztériumában szűrte össze a levet fiatal szeretőjével, és miután lebuktak, felesége el is vált tőle. Hende ezt követően költözött be szeretőjével a budai luxusvillába.

Törvényt is sért?

A morning.hu információ szerint Sz. M. már 2012-ben is Hende szeretője volt, október 23-án, Sz. M. születésnapján Párizsban, a magyar nagykövetség rendezvényén vettek részt közösen, erről a nagykövetség honlapja is beszámolt.

A lap biztosra veszi, hogy Hende az adófizetők pénzéből vásárolt és fenntartott szolgálati Audit nem csak miniszteri munkájához, hanem kampányához és élettársa gyerekeinek iskolába szállításához is használja. És azt is, hogy Budán luxuskörülmények között élő Hende felveszi a Vas megyei képviselőségért járó költségtérítést, amit törvénysértőnek tartanak.

A végén egy kérdést is feltesznek, jelenleg ki lakik Hende szombathelyi lakcímén, ha ő már évek óta nem? Bérleti díj bevétel viszont nem szerepel Hende Csaba vagyonbevallásában.

A cikkel kapcsolatban természetesen megkeressük Hende Csabát is, hogy tudjon reagálni az abban leírtakra.


A cikk eredetije: Budai luxusvillából jár kampányolni Hende Csaba?


Hozzászólások

dmolnar képe

dmolnar
4 éve

Bocsika.. Fárasztó, és egyre jobban belekeveredsz. Az a cég, ahol dolgozom, itt van bejegyezve, de 100%-ban USA tulajdon. Akkor szerinted micsoda? hagyd már mert egyre jobban elkeveredsz a saját értelmezési problémáidban, amiknek megint semmi értelme, mert a dolog már rég nem arról szól, ahonnan indult. 

Ez mondjuk a te sajátos módszered (nem igazán elegáns, hogy őszinte legyek), hogy ha valaki rajtakap némi - hogy is mondjam - "nagyvonalú kinyilatkoztatáson", akkor nbelekötsz a századik szóba, aminek ugyan a témához semmi köze, ellenben majd csak eljutunk odáig, hogy kijelented, hogy neked volt igazad.. Úgy az egészben, amiből persze egy szó nem igaz, de ki emlékszik már arra? 

Hagyd már a fenébe. Annyira nem méltó hozzád...

lilla- képe

lilla-
4 éve

Tényleg nem öt mondat!

Ettől még mindig nem tudom, hogy mit mondjak a szomszédomnak!?!

plalyA képe

plalyA
4 éve

Kedves lilla!

Azt a gondom, hogy a közbeszédre hivatkozva összehordotok hetet-havat. Aztán, amikor  végképp nem értitek, hogy miről van szó, akkor szokott nálad jönni az igazi baloldali, meg a nem igazi baloldali  és az ethosz,meg a többi amin lovagolni szoktál. Miközben én már többször is elmondtam, hogy  (Éppen Mesterházy mondta)  olyan jövedelmem kell amely biztosítja a létezést és élhető Magyarországot.

Te ezt sem vetted figyelembe:

Ugyan is megint egy nagy tévedést kellene kiküszöbölni:

 A jövedelem az nem a munkabér. ( Megint hivatkozhatsz a közbeszéd meg egyéb dolgokra, pedig ez nem igaz, a Jövedelem az a szükséglet kielégítésére, illetőleg vagyongyüjtésre évenkint szabadon rendelkezésre álló javak mennyisége. Nem tekintve azon eseteket, melyekben valaki más által eltartatik.)

Kedves lilla, ahhoz hogy ezt lehessen realizálni meg kell változtatni az elosztásviszonyokat, mégpedig úgy hogy a profitból a munkásnak is jusson, megpedig a nagyobb hányad. ( Most megint jössz azzal a butasággal, hogy most is jut - hát közlöm veled hogy nem jut. Ma a profit szempontjából a tőkés munkás viszonylat az 100% és 0%, ezt kell megváltozatni, mondjuk 30% 70% arányra( az már tisztességes lenne és teljesítené, a fenti célt- például ezt mondhatod megvalósítandó célként , de mondjuk kezdetnek a 60-40 is megteszi.)

Aztán azt is, hogy az államnak nem szabad kiszolgáltatottnak lenni a piac felé, mert az állami feladatokra, ne a piac kénye-kedve határozza meg az anyagi forrást, hanem az állam felügyelje a piacot.  Állami vállaltok nyeresége legyen a fő bevételi forrás és ne az adózás, mivel az adókat az előbbi  jövedelem elosztás miatt igen csak át kell alakítani( hogy a tőkésnek megérje lemondani a profitja egy részéről- például)

Az államnak tervezési formában ajánlások kialakításával kell a termelés szerkezetét befolyásolni, erőteljesen támaszkodva az állami vállalatokra , kisebb mértékben, de ugyan olyan fontos szempont szerint az állami cégekre. A válság leküzdhetővé válik.

DEzzel gyütt a szociális gondoskodás rendszerének átalakításával- az önfinanszírozás előtérbe helyzéséde életképesebb vel és az állami finanszírozás ércsoportosításával a jelenleginél egy kisebb rendszer működtetése válik lehetővé-kedves lilla.

 

A politikai berendezkedésben a többségi demokráciát( annak mindenféle megnevezését – polgári demokrácia, liberális demokrácia, demosztokrácia stb stb. ) felváltatni egy konszenzusos demokráciával. A többségi demokrácia alig különbözik valamiben az általatok diktatúrának titulált hatalomgyakorlástól ( annyiban hogy az egyikben a kisebbség hatalma valósul meg a többség felett, amásikban a többség hatalma valósul meg a kisebbség felett- mindkettő a ti fogalmaitokkal leírva diktatórikus- hisz hatalommal jár, amiben vannak hatalmon lévők és alávetettek. A konszenzusos demokráciában ilyen nincs.

 Kedves lilla ezek nem nagy dolgok és nem követelik meg a Téli Palota ostromát, meg az Auróra ágyúit sem. Sőt lóra sem kell kapni és kardot sem kell rántani. Csupán csak egy elhatározás kérdése, illetve sok sok munka kérdése.

Még olyan nagyon törvényeket sem kell módosítgatni,  és tulajdonképpen akár egy-két év alatt megvalósítható az alapok lerakása – csak az a baj kedves lilla, hogy ez nem fog bekövetkezni, mert többek közöt te sem érted ezt meg, mert ugyebár ez egyenlő ám a kapitalizmus meghaladásval – és te pedig ezt nem szeretnéd. Te konzerválni akarod a kapitalizmust, és engem nevezel Orbán pribéknk. Na, szépen vagyunk – azt hiszem.

Ezek után milyen ethoszt akarsz még kedves lilla.

Gondolom az elejével még egyet is tudsz érteni, mindaddig még talán helyesled is amíg nem írtam le hogy a kapitalizmus meghaladása- na innentől kap defektet nálad minden.

Látod, ezért nem mondják ki szó szerint, mert azonnal elszaladnál. Ugyan is te valamiféle Téli Palota ostromát vizionálod a meghaladás címszó alatt. Pedig nem az, csak egyszerűen ennyi.

Neked is javasoltam már: lépd már át az M-L fogalomrendszerét attól már egy kicsit tovább kéne lépned.

Ja, a munkabér felemelése ez nem megoldás, mert ezt nem lehet fenntartani, anélkül hogy a profit ne csökkenne, ezt meg a tőkés nem akarja, tehát a profit emelése érdekében olyan eszközökhöz fog nyúlni, amely a munkabér emelését azonnal leannulálja.

Ez a baj, hogy nem tudjátok, hogy mikor, mit mondtok, de mondjátok rendületlenül.

A munkabér (fizetés) az nem jövedelem – még köznapi nyelvben sem kedves lilla.

Ezt azért jó lenne ha megjegyeznéd

Tessék az ethosz, amit kívántál igaz több mint öt mondat, de így sem biztos, hogy érted is.

plalyA képe

plalyA
4 éve

Kedves dmolnár!

Ejnye, ejmye. Nem vagy te ennyire értetlen. A cég az amit leirtam neked. Cég a Kft, meg a Bt. is de nem állami cég. A 100%-os külföli tulajdonu cég sem állami cég, Ugyan már. Most megint kötözködni akarsz?

Magyarországon cégbejegyzéssel rendelkező cég az magyar cég függetlenül a tulajdonosi összetételtől de nem állami cég - ez megint a lónak a másik oldala. (Vártam egyébként hogy ez lesz a reagálásod.)

Állami cég csak az lehet anelyben az államnak van részesedése. De ezek nem mindegyike állami vállalat. Másrészről a baj az hoyg mág mindig ragaszkodsz ahhoz a meghatározáshoz amit annó dacuma tanultál -már mondtam hogy tovább kéne lépni.

Nem szabad összekeverni a cég, a válallat  közvállalat ( amely lehet közjogi, vagy magánjogi) szóval ezeket el kell egymástól választani. Éppen ideje volna már ezeket tisztázni. Másrészről a OTP Bankban az Állami Vagyinkezelő ( Bocsánat Magyar Nemzeti Vagyonkezelő részesedse 5,1%)

 Viszont Ugyan ennek van részesedése a MOL-ban is ami viszont birtokolja az OTP részvényeinek 8,57%-át. Tehát magasabb az állami részaráyn az OTP-ben. a kereszttulajdonlások miatt kedves dmolnár.

 

lilla- képe

lilla-
4 éve

no ebben tévedel! biztosan visszakeresem: Te mondtad, hogy nem szólsz hozzám, mert megorroltál. Derültem is rajtad!

de ettől még mit mondja a szomszédomnak?

amúgy ethoszilag?

dmolnar képe

dmolnar
4 éve

Megbocsátok.. Egye fene... Mármint a tesztért. Azért magyarázd már el nekem, hogy vajh mitől állami cég az OTP. "az OTP, mivel 22,8 %-ban állami tulajdonban van a részvénye ", majdnem igaz. csak az a 22,8% éppen 5,1%.. Persze ezzel az erővel (bármilyen erővel), mondhatod, hogy amibe a magyar államnak van egy kis részvénycsomagja, akkor az már állami cég. Sőt, továbbmenve, ha itt van bejegyezve, akkor már állami... Jó tudni, hogy az a cég, ahol dolgozom (100%-ban amerikai cég tulajdona) magyar állami cég. Az ember soha nem tudhatja. :0))) 

plalyA képe

plalyA
4 éve

Kedves lilla!

Azt írtad, hogy ne szóljak hozzád?

Most meg sorra teszed fel a kérdééseidet?

Akkor szóljak vagy ne szóljak?

AZ isten se tud rajtad elmenni.

lilla- képe

lilla-
4 éve

tudtam, hogy a fideszt akarod! Jobban tudnál a keretei között 30%-os párt lenni, mint ama védelem nélkül valóban normálisan dolgozni!

amit idevezettél az fidesz kommunikációs stilus!

cég s vállalat

meg a közérthető köznapi beszéd

meg az egzakt fogalmazás

meg a hülyeség

 

de hol a Te baloldali ethoszod 3-5 mondatban?!

(azaz mit mondjak a szomszédomnak miért jó a baloldal?)

//kommunista kiáltványilag vagy másként?//

plalyA képe

plalyA
4 éve

Kedves dmolnár!

Igen teszteltelek és bizony nem mentél át a teszten.

 

„Nos, az OTP lakástakarék Zrt momentán 100%-ban OTP bank tulajdon, viszont az OTP nem állami cég”

Ez az állításod nem fedi a valóságot. Ugyan is az OTP állami cég, de nem állami vállalat.

Így az OTP lakástakarék Zrt. Szintén állami cég.

Sejtettem, hogy alá szaladsz a kérdésnek.  Általában az emberek döntő többsége összekeveri a két fogalmat.

A cég a következő: „az a gazdálkodó szervezetet (Ptk. 685.§ c. pont, az egyéni vállalkozót kivéve) illetve egyéb jogalany, amely a cégnyilvántartásba történő bejegyzéssel jön létre üzletszerű gazdasági tevékenység folytatása céljából”

Mint látod itt nincs meghatározva, hogy a tulajdonosi összetételben milyen hányaddal kell rendelkezni az államnak ahhoz hogy állami cég legyen egy cég. Tehát az OTP, mivel 22,8 %-ban állami tulajdonban van a részvénye állami cég- de nem állami vállalat

Vállalat:  törvények alapján megalapított, jogi személyként létező társas vállalkozást, amelynek alkalmazottainak létszáma és üzleti forgalma ezt az elnevezést indokolja

Állami vállalat: olyan vállalat, ahol az állam (ill. annak meghatározott intézménye) többségi tulajdonnal rendelkezik

Ilyen például az FÖGÁZ amelyben 16% volt az MMV tulajdoni hányada , de 2013-ban megvásárolta a 49,5 % os RWE részvényeket, így többségi  tulajdonnal rendelkezik tehát nem csak állami cég, de állami vállalat is.

Ugyan csak állami cég az ÉMÁSZ és az ELMÜ mivel az állam 16% os részvény csomal rendelkezik – de nem állami vállalat.

Megállapítom kedves dmolnár, hogy a teszt kiválóan sikerült. Bocsánat, de te vagy rá az élő példa, hogy bizony jó ha tudjuk hogy mikor miről is beszélünk. Nem akarlak én bántani, hisz minden tiszteletem a tied.  Viszont nagyon jó teszt alany voltál ebben az esetben.

Mégegszer bocsánatot kérek.

 

dmolnar képe

dmolnar
4 éve

Kedves plalyA!

Most azon gondolkodom, hogy tesztelsz e, amikor nyilvánvaló valótlanságokat hozol fel példának, vagy csak egyszerűen lusta vagy utána nézni. 

Nos, az OTP lakástakarék Zrt momentán 100%-ban OTP bank tulajdon, viszont az OTP nem állami cég. Ergo a lakástakarék se az. Vagy vegyük az ÉMÁSZ-t, ami speciel RWE tulajdon (van benne a magyar államnak is részesedése), esetleg az Égáz-Dégáz, ami meg a GDF SUEZ tulajdon. 

De azért csak nyugodtan.. Elvégre folynak már a tárgyalások, hogy megveszik őket, igaz, az isten a tudója csak, hogy miből és mennyire lesznek nyereségesek utána 

Amúgy meg... Az idézett cikkben az is benne van, hogy hogyan is lesz nyereséges egy cég, amelyik nem az, de kap állami "hozzájárulást"..

Megint csak kérdemm. Minek? 

(Nem akarok elérni semmit, csak azt, ha ugyan sikerül, hogy tényszerűen írjunk, ha írunk... :0))

 

lilla- képe

lilla-
4 éve

Csakhogy a Magyar államnak akkor bizony egyszerrre kellett volna kismillió helyre befektetni

no annyija nem volt, mert ha lett volna akkor megtette volna!

Külön külön szépek a történetek, csakhogy akkor az bizony pár év alatt kellett, hogy megoldódjanak

Ahogy most is--Orbánnak adunk mindent , mert erőszakos és erőszakosak a megmondó emberei

és a saját embereink érvkészlete meg nincs meg--

akinek meg megvan, az meg hülyeségeket beszél

ahogy Te is időnként!

Mi miatt kellett a rendszer változtatását megcsinálni, ha mindent meg lehetett volna oldani ?!

Nem lehetett megoldani.

Most pedig egészen rossz az ajánlat--de pl. miattad is nem lehet felmutatni az alternatívát, mert az szerinted vagy neoliberális vagy nem baloldali.

Úgyhogy most a 25 évvel ezelőtt sem való igazságot ne hangoztasd!

de ma én mégsem írtam alá sehol sem a fidesz listát! :) Te igen?

plalyA képe

plalyA
4 éve

Kedves dmolnár!

Jelenleg csak 2012-es adatok állnak rendelkezésre. A ténylegesen nyereséges állami vállalatok csúcsán a Magyar Villamos Művek és hat cégleánya szerepel. Az MVM-csoport össznyereségének közel kétötödét az 1969–1987-ben épült Paksi Atomerőmű termelte meg, de az energiakereskedők (MVM Partner és MVM Trade), a rendszerirányító (Mavir), sőt még az erőművek (a Vértesi és a Bakonyi) is szépen hoztak a konyhára.

De van néhány közlekedési vállalat is (ilyen, olyan Volán, no nem a Kisalföld Volán meg a Budapesti Volánbusz. De vannak nyereséges kisebb vállaltok mily meglepő ugye ami nem az állami meg az önkormányzati támogatás miatt nyereséges mint az említett két volán tárasaság.

De említhetem neked az ÉMÁSZT, vagy az OTP lakástakarék zrt- (ez nem az OTP Bank hanem a Lakástakarék ágazat amely viszont állami cég.)

Vagy az ÉGAZ-DÉGAZ_ Földgázelosztó zrt. Szintén állami vállalat és nyereséges.

Szóval kedves dmolnár mit akarsz- elérni?

plalyA képe

plalyA
4 éve

Kedves dmolnár!

Tudod én másképpen számolok mint te.

Én úgy számolok, hogy ha egy cégem van, és az ilyen olyan módon termel és hasznot hoz, és ez a cégembe 10 év alatt 500 milliót kell betennem, tudva azt hogy egy formázó gép megközelítőleg( nem is a legmodernebb 250-300 millió forintba kerül  mondjuk. )Akkor az a vállalat nem lehet olyan lepukkant és gazdaságtalan meg miegyéb. Kedves dmolnár ez is meg még jó néhány ilyen dolog az úgynevezett „átmentési” problémakötr része- és semmi köze a gaz multik és a  hülye , mocskos multik szlogenekhez.

Egyébként pedig csak egy információ arra, hogy a Magyar Állam mire lett volna képes mondjuk a 90-es évek elején ha nem egy jószándéku de dilettáns kormánya van az országnak

 A GYOSZ amely 1990-ben alakult meg  megközelítőleg 30 olyam magáncéggel, amelynél a magánvagyon meghaladta a 30 milliós nagyságrendet( hogy mennyivel arról nincs adat)

Matolcsy György szerint a 90-es évek elejére  több száz család esetében eléri a több százmillió forintos vagyonértéket a magánvagyon nagysága" (Matolcsy 1991). S még egy adalék: A Privát Profit címû folyóirat 1990 decemberétõl invitálja a vállalkozókat az általa alapított klubba, a budapesti Ballantine's Club exkluzív helyiségébe. A klub - mint hirdeti - "egy zártabb 'világ' azok számára, akik kötõdni szeretnének az egyívásúak laza közösségéhez". A klub tagsági díja havi 7500 Ft. 1991 nyarán az ország minden részébe mintegy 250 tagja volt a klubnak.  

A „spontán privatizáció” során kidolgozott Egzisztencia hitel amely végső formájában  1991 márciusától indul olyan sikeres, hogy mintegy 89 alkalommal élnek vele. Sikerült a Kormánynak és a bankoknak addig játszani egymással, hogy már nem volt értelme felvenni, mert más hitlezési formával megoldották - aki akarta. Bár az nem jelentett annyi árbevételt mint ha egzisztencia hitellel oldoták volna meg a spontábn privatizációt.

E mellett viszont lényegesen nagyobb  nagyságrendekkel nagyobb annak a száma, amikor az AVÜ Külföldi és magyar tulajdonosoknak  hogy finoman fogalmazzak igen kedvező áron adja el a vállalatok részvényeit.( Az ÁVÜ egyedi eljárások - pontosabban egyedi alkuk - keretében dönt a vállalati kérelmekrõl. 1991 közepéig az ÁVÜ 20 rt-nek adott kedvezményrõl számolt be a kormánynak. (A kedvezmények listája nem teljes, néhány kisebb esetet nem tartalmaz.) A 20 engedély közül négy vagyonjegy-átalakításra vonatkozott. A többi eset új részvénykibocsátás a vállalat részvénytársasággá alakulásakor.

A 20 esetben az alaptõke 1,15-16,3%-át jelentõ részvényekre kértek különbözõ mértékû árkedvezményeket (az ingyenestõl a névérték 10-50-60%-áig). A leggyakoribb az "egyet fizet kettõt kap", azaz 50%-os áron történõ részvényvásárlás, különféle részletfizetési kedvezményekkel. (Például a névérték 10%-át egy összegben, 90%-át 3 év alatt, részletekben fizethetik.)

„Ennek eredményeképpen a 1991 közepén az ÁVÜ az állami vagyon mintegy 3%-ának "folyamatban lévõ" privatizálását jelentette a kormánynak. Jelentését értékelve állapította meg az egyik kommentár. miközben sok szó esik a privatizáció által "érintett" több százmilliárd forint értékû állami vagyonról és több száz érintett vállalatról, "az adatokból kitûnik, hogy az ÁVÜ-nek fennállása óta csak 25 milliárd forintnyi vagyontól sikerült megszabadítania az államot (beleértve az ügynökség hozzájárulásával végrehajtott spontán privatizációkat is), azaz a privatizálandó 2 ezer milliárd forint értékû vagyonnak alig több mint 1 százalékától". (HVG, 1991. július 13.) Az elsõ 15 cég értékesítésére vonatkozó Elsõ Privatizációs Programból egy év alatt a költségvetés alig 600 milliós bevételhez jutott, holott 1991-re - nagyrészt ebbõl a programból - 40-50 milliárdot remélt és tervezett (Népszabadság, 1991. augusztus 27.).”

 

A közvéleménynek viszont ezekről nincs is tudomása még a leglelkesebb támogatók is csak szőrmentén értesülnek dolgokról- kedves dmolnár. ( lásd így szerezhetett például a Beghin Say irányítási jogot a Hatvani – selypi Cukor Rt-ben és semmiféle kvóta meg mifene nem játszott közre. Így szerezhette meg aztán a tulajdonjogot a Leiler például a Mátraderecskei Téglagyár  esetében.)

Mi a fenéről beszélsz kedves dmolnár. Miről? Gondolod a Dolgozói Részvénycsomagot a MTherm esetében Mariska néni meg Pista bácsi vásárolta meg, akik azt sem tudták, hogy mi a fene az. Mátraderecskén. Ugyan már kedves dmolnár, ne nézzél már madárnak,mert nem tollas ám a hátam.

dmolnar képe

dmolnar
4 éve

Kedves plalyA!

Ha számolási problémáid vannak, vagy szövegértelemzésiek, akkor azon nem tudok segíteni. :0)

Te abból a kissé együgyű feltételezésből indulsz ki, hogy a tíz év alatt befektetett 650 millió az úgy jött ki, hogy a gyár évente termelt kétmilliárdot, és amilyen hülyék a cégcsoportnál (hijjába a mocskos multik hülyék is) a befektetés után is ugyanannyi maradt az árbevétel. Éljen a nagy üzleti elmebaj... 

A dolgok nem így működnek szerencsére. Van egy céged, ami valahogy fel van szerelve és valahogy (nyereségesen) működik, ámbár az előző nyereségességről nincsenek adatok, de tételezzük fel. Nos, ahhoz először egy rakás pénzt kell befektetned, hogy korszerű gépeket vásárolhass, már csak azért is, mert nem mátraderecskén kell eladnod a téglát, hanem ország, vagy közép európai szinten. Nem mellesleg akkoriban (mikor privatizálták a gyárat) nemhogy kétmilliárdos, de az egymilliárdot megközelítő árbevétele se volt szerintem annak a cégnek, mert akkor ipari nagyvállalat lett volna, pedig nem volt az. 

Amiben tévedsz, a magyar állam egy ganyit se tudott volna belefeccölni sehova. Mert ugye nem volt miből. De tán emlékezel a jó magas kis inflációra és arra, hogy Horn Gyula kormánya miért is kényszerült a Bokros csomagra. A tétel pedig igen egyszerű. Ott volt az állami vállalatok sora, ami termelte az eledhatatlant mert ugye KGST over... Nyugatra meg nem kellett. Persze volt pár kivétel, én is tudok róluk, de nem ez volt a jellemző. Ja! Mondj már egy állami céget, már itthon, ami nyereséges... Én nem tudok róla, de te biztosan... (Figyelmeztetlek, hogy sem a MOL, sem az OTP nem államiak)

plalyA képe

plalyA
4 éve

Kedves dmolnár!

Azt hiszem megint tévedsz. Idézek neked Michael Leiler cégtulajdonos 2005 novemberi avatóbeszédéből, amelyet abból az alkalomból mondott hogy az üzemhez uj utat építettek és a egy 2500 négyzetmétere betonplaccot csináltak amely 150 millióba került.

Idézem”

„Leier Csoport 1994-ben vásárolta meg a gyárat. Azóta az új tulajdonos, mintegy 500 millió forintot fordított az elavult gyártási technológia fejlesztésére és az üzem modernizálására. Ez egészült ki most a 2500 négyzetméter alapterületű új üzemépülettel és az úttal.”

 

Tehát ha 10 év alatt befektet 500 milliót ugye az évi 50 millió – ehhez pedig hozzá kapcsolódik 150 milla akkor is csak 650 millió  a befektetett pénz.

Ezzel szemben áll.

Idézem Zám Ferenc polgármester beszédéből.

„ A Leier Mátratherm Kft. az elmúlt évben mintegy 2 milliárd forintnyi árbevételt ért el, az idei üzleti tervben ezt meghaladó forgalom szerepel.”

Ugye nem gondolod, hogy korábban olyan jelentősen elmaradt volna ettől az értéktől az árbevétel kedves dmolnár?

Nem gondolod komolyan azt sem, hogy ez egy gazdaságtalan üzlet lett volna (akkor a Leiler nem veszi meg és nem csak 500 millát kell befeccelni 10 év alatt- ugyan már kedves dmolnár ismerd már be, hogy ez egy igen csak „gyanús” üzlet volt.)

 

Az tényállás hogy tévedtem és nem profitról hanem árbevételről volt szó.

De a többiben alighanem igazam van kedves dmolnár.

Ez nem a „mocskos multik” énekkari tagságot jelenti, hanem azt hogy igen is történtek nagyon érdekes dolgok, amiket tanulság képpen, ismerni kell.

S hogy nincs értelme – neked valószínüleg nincs mert szerinted ez egy valóban jó üzlet volt nekünk magyaroknak. Szerintem meg nem, de ez már mindegy.  Az értelme az, hogy a továbbiakban nem kellene ilyen „üzleteket csinálni”

Azt gondolom azt az 500 millát a Magyar állam is be tudta volna feccelni, és az árbevétel tekintetében sem igen maradtunk volna el az akkoritól.

Erről viszont felesleges lenne vitát nyitni, mert már úgy sem lehet változtatni.

 

dmolnar képe

dmolnar
4 éve

Hát ugye (ha esetleg nem emlékeznél) a két milliárdos profit, ami nem az, hanem árbevétel. Amit nem minden évben realizáltak, hanem tíz évi működés és ötszázmilliós befektetés után. 

Megint az kérdem, minek? Mármint minek magadat kínos helyzetbe hozni? Beállhatsz ugyan a "mocskos multik" énekkarába, de ettől azután mi változik? Ha lehet, szerintem, érdemesebb tárgyszerűnek maradni. nem könnyű persze, de megoldható. A rendszerváltás első négy éve persze tele volt amatőrizmussal, sunnyogással és prózai lopásokkal, de akkor azokat hozd fel példának, ne mást, mert annak az égvilágon semmi értelme. 

plalyA képe

plalyA
4 éve

Miben tévedtem? Mert ugy gondolom, nem én tévedtem, hanem te. De mint mondtam legyen neked Tanácsköztársaság.

 

dmolnar képe

dmolnar
4 éve

Nos, aki 1989-ben 18 éves volt, az tanulta.. Csak azt hitte, hogy nem úgy van. De úgy van, ez a tény. A szomorú benne, hogy még most is azt hiszi, hogy majd valami varázsszóra másképp lesz.. Pedig nem.

dmolnar képe

dmolnar
4 éve

Látod, megint ferdítesz. Minek? Kinek? Ahelyett, hogy annyit írtál volna, "Bocsi, tévedtem". 

plalyA képe

plalyA
4 éve

Kedves dmolnár!

Nem tudom milyen kvótára, vagy unióba való belépés feltételére gondolsz.

De azt hiszem nagy tévedésben vagy.

A Beghin Say 1991 junius 26án szerzett tulajdonrészt és irányítási jogosultságot a Hatvani és Selypi cukorgyárban – amely ekkor már több mint 10 éve önálló vállalat volt( 1980 óta)

Antall József 1991 december 16-án írta alá a társulási szerződést ami 1994-ben lépett életbe ( 1994 február 1-én)

1994 április 1-én adta át Jeszenszky Géza külügyminiszter a társulást felváltó tagsági kérelmet. Ezt az Európa Tanács 1994 juniusi Korfui értekezletén fogadta el és bízta meg a Bizottságot a csatlakozási feltételek kidolgozására, országértékelésre és koordinálásra.

Egy olyan stratégia kidolgozására, amely előkészíti a közép- és kelet-európai országokat a csatlakozásra.

Akkor ez hogyan is függ össze azzal, hogy kvóta meg uniós belepési feltétel. Ugye viccelsz.

 A másik Mátraderecskei téglagyár.

10 év alatt is 500 milla befektetés akár évi 2 milliárdos ( legyen neked Tanácsköztársaság) árbevétellel szembe az bizony óriási befektetés kedves dmolnár.

Ha ezt elosztod 10 évre akkor az évi 50 milla befektetés (ami, ha jól tudom akkor  egy 4 m széles 5 km, hosszú útnak az aszfaltozási költsége – nem új út építése csak aszfaltozás már az 500 millió azaz 10 év alatt ért ki a falutól a telephelyig az út)

Kedves dmolnár. Ez igen hatalmas befektetés az árbevétellel szembe ami az év 2 milliárd, ha azt 10 évre veszem akkor az úgye 20 milliárd- Ugye nem azt akarod mondani, hogy ennek az árbevételnek a haszna nem fedezte azt az 500 millát- mert ha ez így volna akkor tényleg adják el az aegészet?

Kedves dmolnár azt hiszem ez megint csak azért írtad, hogy a mundér becsületét védjed. Nem kell. Mert voltak hibák szép számmal, de már nem ezekkel kéne foglalkozni, hanem azzal hogy a jelenlegi helyzetből hogyan mászunk ki

 A múlt hibáinak meg az lenne a szerepe, hogy ne kövessük el mégeygszer. Nem kell megmagyarázni, a dolgokat. Nem lényeges ma már, hogy akkor ki mennyire volt sáros. Mint ahogy az sem lényeges, hogy Hende Csaba honnan indul kampány körútra- Az a lényeges amit mond és tesz. Hogy egy Budai milliókba kerülő házba lakik vagy a Mária Valéria nyomortelepen ez legfeljebb az adóhatóság problémaköre és nem a választóé. A választó problémakörének annak kéne lenni, hogy mit mond és mit tesz. De sajnos az a problémakör lényege hogy hol lakik, és mit eszik, vagy iszik.

(A legtöbb politikus vizet prédikál és bort iszik – bár néha nekik is csak lőre jut.)

Tudod nekem egyáltalán nem mindegy hogy Merkeli  Németország, vagy az Obamai USA, esetleg egy általam jól működésnek itélt Magyarország. Ha lehetne, akkor én az utóbbit választom,  és nem nagyon érdekel, hogy  Németországban, vagy Angliába, normális vagy nem normális a helyzet.

Nem vágyom egyik helyzetére sem. ( Éltem benne nem volt jó, például azért mert az német vagy angol volt és nem magyar)

Azt is tudom, veled ellentétben, hogy akár mit csinálsz, akár hogyan is szeretnéd itt nem lesz sem Merkeli Németország, vagy Obamai USA (nem is szeretném) mert ez Magyarország –nekünk itt kell megcsinálni a saját jólétünket, amely nem hasonlítható sem egyikhez sem a másikhoz. Sajnálom, hogy ezt  nem értitek meg. Ti mindig másnak a viszonyaira áhítoztok, ahelyett hogy saját magunk viszonyait tennénk, akár a mások tapasztalat alapján( ami nem ugyan az, amit te leírtál) olyanná hogy nekünk legyen jó és ne bántsunk másokat. Most, és itt, és nem azon meditálni, hogy alkalmas vagy nem alkalmas az időpont és hogy melyiket válasszuk

Van még mit tanulni a demokráciából meg egyéb dolgokból- bár már többször mondtam, az okos más kárán tanul, de mi magyarok annyira hülyék vagyunk, hogy a magunkén se.

lilla- képe

lilla-
4 éve

ezek pedig tök érdekesek:dr Simon Miklósról

http://www.atv.hu/videok/video-20140311-budai-bernadett

http://www.parlament.hu/naplo38/154/n154_203.htm

és jelenleg pedig Szabolcs Szatmár Bereg megye 06-os OEVK képviselő jelöltje

de barátunk hatalmas listával rendelkezik máig az ügyről akkorriból

lilla- képe

lilla-
4 éve

Szépítjük--nem

a mai rendszer azoknak jobb, akik rendelkeznek/tek

tudással

amelyet vagy a saját képességeik okán vagy a család hinterlandja okán, de birtokoltak

és

volt bennük kockáztató képesség is.

(akkortájt felhalmozott családi vagyon csak korlátozottan segítette a vállalkozni szándékozót--ma már más a helyzet!)

Így volt ez sokáig--és most Orbán alatt megint visszakerültünk az 1970-es évek szintjére--közgondolkodásban is--és demokrácia igényben is

Majd az unokáink kezdhetik újra!

Babett képe

Babett
4 éve

Elemiben nem tudom mit tanítottak,  de az általánosban biztos nem volt pg. Egyébként arra nagyon vigyáztak, hogy a kapitalizmus szót ki ne ejtsék, még a vízcsapból is szociális piacgazdaság folyt.

Amíg az emberek saját bőrükön nem érzik a kapitalizmus "szépségét", különben is dögöljön meg a szomszéd tehene.............

dmolnar képe

dmolnar
4 éve

Hát én nem tudom mennyi idős vagy, de ha akkoriban választópolgár volt valaki, az már az elemi iskolában is tanult valamit a kapitalizmus természetéről. Ha annyival meg lehet etetni, hogy ha kapitalizmus lesz, akkor neked fene jó lesz, akkor meg úgy kell neki. Hány és hány olyan megbeszélésen vettem én akkor részt, mahol a munkások (nem a pártfunkcionáriusok) hőbörögtek, hogy igenis kéne munkanélküliség, mert akkor a többieknek több jutna... Itten van e, lehet neki örülni...  Mondhatta az ember, hogy "figyelj, te is oda kerülhetsz", falra hányt borsó volt. Úgyhogy nem kell mindenért másokat hibáztatni.

dmolnar képe

dmolnar
4 éve

Nem mondom, hogy nem voltak visszaélések, ámbár tudomásom szerint a cukor az nem az a kategória. Bár annak tűnik, de tudomásom szerint az unióba való belépés egyik része volt, hogy ki és milyen termékre mekkora kvótákat kap. No meg ugye azt se szabad elfelejteni (mert a kapitalizmus már csak ilyen), hogy Szlovákiában és Lengyelországban jóval olcsóbban lehet (vagy lehetett) előállítani a cukrot. 

A mezőgazdaság részben más tészta. Mivel az alapelv akkortájt (a rövid négyéves Horn féle kormányzást kivéve) az volt, hogy a nagyüzemeket úgy, ahogy vannak fel kell számolni, éljen a kisgazdaság. A nép, az istenadta nép pedig (kivéve az értelmesebbjét) boldogan vette vissza a földjét és azóta is sír, hogy nem él meg belőle. 

Amúgy pedig azokat az üzemeket, vagy azoknak a többségét, amelyek világszinvonalon termeltek, úgy vették meg, hogy azóta is termelnek. Megjegyzem, a mátraderecskei téglagyárba be kellett ezek szerint pumpálni cirka 500 millát, hogy azután hozzon kétmilliárdot - bár itt alighanem tévedésben vagy, mert ez a szám az árbevétel, nem a nyereség - a nyereség az más. Megint egy jó kis fajsúlyos (szándékos? vagy felületes?) csúsztatás.

Babett képe

Babett
4 éve

Nem volt népszavazás arról, hogy kapitalizmus vagy szocializmus. Tehát nem a nép döntött. Egy szóval sem beszéltek kapitalizmusról, csak szociális piacgazdaságról (nem mondták meg, nem tudták az emberek, hogy az a kapitalizmus fedőneve). Elhitték, hogy itt kánaán lesz. Mert hittek a szép szavaknak. Nem mondták meg, hogy mi meggazdagszunk, Ti pedig kaptok munkanélküliséget, hajléktalanságot, éhezést, nyomort stb. a kapitalizmus velejáróit.

Hazudtak, s azóta egyfolytában ezt csinálják.

 

 

 

 

plalyA képe

plalyA
4 éve

Kedves dmolnár!

Az a helyzet, hogy  nem krokodil könnyeket hullajtok hanem a visszásságokról beszélek.

Az meg ugye nem ugan az.

A példában említett Mártaderecskei tégklagyár tudod annyira volt adóssággal terhelt, hogy összesen majd 20 év alatt a Leiler 500 milliót ruházot be. ( az adóságtörlesztés is egyfajta beruházás ugyebár – még akkor is ha az adósságtörlesztés.) Viszont évi 2 milliárd hasznot meg zsebre tett. Akkor valószínüleg agyon volt terhelve adóssággal és korszerűtlen volt az üzem -ez ugye világosan mutatja  ezeket a kondíciókat.

A másik a cukor ipar.  Ugye nem voltál a mondjuk a Selypi Cukorgyárban, amikor még üzemelt? Ha igen akkor viszont tudhatnád, hogy egyik legkorszerübb répacukor gyár volt. ( Nem véletlenül szerelték le és vitték el a technológiát a franciák – vagy esetleg gondolod hogy haszonvas kellett nekik.) Nem azokért az üzemekért ágállok és irtam, amelyek a tényleges kgst világban voltak  érdekeltek, hanem azokért amelyek világszinvonaluak voltak. ( Volt olyanis akármilyen érdekesnek tünik. – hogy csak példát mondjak a Diósgyőri különleges kohászati üzemrészleg- ha jól tudom egyedülálló módon termelt és olyan anyagot amelye volt és lett volna kereslet a rendszerváltás után is( repülőgépek belépőélének az alapanyagát készítették ott –egyedül Európában. Én ilyenekért sírok.

S ha már szóba hoztad a mezőgazdaságot. Mi van a Nádudvari KITE rendszerrel, azt miért kellett szétbarmolni( Ide járt tanulni az egész világ) Vagy mondjuk a Sasad Tsz-t. Ha minden igaz külföldi földtulajdonnal is rendelkezett például.  Ne tévedj nem azokért ejtenék ha nem is krokodil de valós könnyeket amelyek  a szocialista nagyvállalat bélyegét hordták magukon- bár azok között is volt nem egy amivel lehetett volna mit kezdeni, még kapitalista viszonyok között is- hanem azokért amelyek ténylegesen értékes elemei voltak az amúgy nem valami délceg iparunknak.

Ennek meg semmi köze, hogy 1989-ben ki és mit akar és mennyire tudta hogy mivel jár

dmolnar képe

dmolnar
4 éve

Miközben krokodil könnyeket hullattok a magyar iparért és mezőgazdaságért, merthogy ezek, meg azok jól ellopták, netántán kéne néha gondolkodni is. 

Az első az, hogy 1989-ben az isteni nép úgy határozott, hogy nékije kapitalizmus kell, de izibe. (Hogy ki mennyit tudott arról, hogy ez igazából mit jelent, ne nyissunk vitát, mert igen sokan még mindig a Sriusi ősökben hisznek). 

Mármost ugye a kapitalizmusnak rettentő sok jellemzője van, de azok közül valahogy hiányzik a "nem kizsákmányoló" és a "az állami vagyon megtartása" című fejezet. No pláne, ha az állami vállalat veszteséges. Amit ugye nem volt nehéz bizonyítani, hiszen majd mindegyik a gatyájáig el volt adósodva, hiszen elméletileg az állami támogatásokat is kölcsön formájában kapta. A mezőgazdaság se volt jobb helyzetben, mert egyrészt az idióta kormányzás, másrészt  amég idiótább szovjet vezetés (Emlékezzetek, Gorbacsov, majd Jelcin) miatt a KGST piac úgy omlott össze, mint a kártyavár és nyugaton (ezek annyira hülyék, de nem?) nem kellett se az ütődött jonathán alma, se a nem uniós komform hús. Hát ugye.. Nomármost a privatizáció az úgy szólt, hogy szóltak ennek, annak (noná, hogy ismerettségi körön belül ment a játék) hogy itt ez a gyár (állami gazdaság, bánya, erőmű, stb.) van rajta 200 milla adósság, de a tied lehet egy forintért is, ha vállalod, hogy törleszted.. Általában vállalták, aztán vagy sikerült, vagy nem. (Lás Caola by Nagy Imre, no mondjuk az nem sikerült, de nagyon nem.) Volt aki meg tudott törleszteni is, meg meg is gazdaagodott rajt. Persze ehhez ki kellett rúgni a felesleges dolgozókat, át kellett állni nyugati exportra és társai. 

Hát ez is egy nézőpont... Mondjuk, ez az enyém..

lilla- képe

lilla-
4 éve

A Te történeteid nem a haveri meggazdagodást mutatták, mint ahogy az alig volt--és ma sincs magyar középvállalkozói réteg--pedig lenni kéne már ennyi idő alatt

A 100 leggazdagabb magyar is csak középvállalkozó a nemzetközi összehasonlításban

és politizáló--párthoz köthető alig van köztük mára

plalyA képe

plalyA
4 éve

Kedves Kiábrándult értelmiségi!

Az lehet, hogy úgy történt ahogy a Lilla mondja.

 Bár én inkább azt gondolom, hogy neked van igazad.

Magyaroszágon 12 cukor répát feldolgizó Cukorgyár volt. Rendszerváltáskor mindjárt bezártak 4-et mert nem volt rá vevő. Aztán a modernebbeket akik konkkurenciát jelentettek ( Szerencsi, Szolnoki, hatvani, selypi)  eladták pontom pénzért a Beghin Say- francia Cukoripari konzorciumnak, aki a  Szolnokit és a Szerencsit működtette még egy darabig, aztán a szolnokit bezárta. A hatvanit és a selypit azonnal bezárta, bár korszerü technológiával üzemelt.  A berendezéseket elszállították. A hatvaniból csomagoló üzem lett a selypit pedig az enyészet lebontotta.

2003-ban  Beghin Say eladta tulajdonát, a német Nordzucker Ag-nek aki aztán a szolnokit bezárta és a hatvani csomagolóüzemet megszüntette még az épületeket is lebontották. Majd megalakult a Mátra Cukor Rt. A szerencsi és a Hatvani Raktározó üzem  részvételével, majd 2010-ben arra hivatkozva, hogy a termelők a szükséges 700 ezer tonna cukorrépa helyett csak 200 ezer tonnát vállaltak, ezt is bezárták, megszüntették a Szerencsi Cukorgyárat is. Magyarország  300 ezer tonnás cukorigényét 100 ezer tonnát termelő egyedüli Répacukor  üzem a Kaposvári  biztosítja. A szerencsi üzem bezárása és a Mátra Cukor Rt. Felbomlása után a Cukorrépa termelés Észak-Magyarországon gyakorlatilag megszünt. Az országban 25 ezer hektáron termeltek az utolsó időben cukorrépát. A Mátra Cukor Rt. Megszűnése után ez a termőterület megközelítőleg a felére esett vissza. Ez is egy siker történet De jellemző a Mátraderecskei Téglagyár esete. Ahol arra hivatkozva, hogy az agyag elfogyott a termék rossz minőségü megszüntették a gyártást 1994-ben. Majd egy hirtelen fordulattal,A Leiler cég megvásárolta és ennek következtében az agyag visszamászott az agyagbányába és jó minőségű lett. Jellemző példa hogy 1994-óta ( a Leiler minteegy 500 millát költöt rá a gyárra, és az éves nyereség több mint 2 milliárd forint-  biztosan nagyon korszerütlen volt, és igen elhanyagolt lehetett ez a gyár is. – meg aztán termelni sem tudott biztosan, mint látszik.)

Szóval úgy gondolom, hogy ezek szerint a lillának lehet igaza- bár gyanítom, hogy voltak olyanok is mint amiről te írtál( a túlnyomó többség olyan volt- de mindegy)

lilla- képe

lilla-
4 éve

"oral history"

no ez az amit elmondtál,

a valóságban csak mende-mondát tudsz, valós gazdasági adatok nélkül.

Én Győr ügyét közelről láttam és a valós tények semmit sem támasztanak alá!

a piac, ahova a KGST felrobbanása után a magyar ipar termékei kerültek--bizony drágának és  korszerűtlennek ezért nem megveendőnek itélte a kínálatot.

aztán az orosz piac akkor --nem volt baráti és kivánatos--összeomlott, mert nem tudott fizetni  és a hitelt meg a magyar gazdaság nem bírta el

a népi legendárium viszont mást tud.

Én követtem a Rába átalakulását--

Mert átmeneti időszaknak átalakítási kényszere volt--ezért volt persze ilyen olyan kockáztatás is, de azért mi mégiscsak azokról tudunk , akik nem adták fel.

Azt sem kell feledni, hogy a tudás tőke--mégiscsak a vállalatok menedzsmentjénél volt, és közülük a legmerészebb mert csak belevágni akkor a magas E-hitelekbe.

Bizony a családok összes vagyona is elúszhetott akkor.

Ma már csak az tudja ezeket az időket felidézni, aki maga is részese volt annak ilyen olyan fokon.

Aki csak olvasott róla, az bizony csak az "oral history"-t szajkózza

Almásfüzitő pedig nem az egyetlen!

Láthasz le nem bontott gyárépületeket másutt is!

Bizony szomorú helyzet volt--és máig van kihatása

Nem alakultak ki középvállalatok-- mert a politikai háttér soha nem kedvezett nekik, mert sok volt az irigység, és sok volt a köldöknézés is.

Az emberek pedig nem tudták megszervezni magukat, hogy képzés alapján hatékony munkát tudjanak végezni, mert van munka!

Érintett az ügy és tudom már, hogy mennyire szigorú volt a pénzügyi helyzet.

Volt némi kapcsolati tőke az első lépésnél persze, de aztán már semmi---- Ezért aztán volt aki túlélte, volt sokkal több akinek az összes családi vagyona elúszott és kevesen akik  időben nagyobb veszteség nélkül kiszálltak.

az 1990-es évek meglehetősen kegyetlenek voltak :(

 

Kedves lilla-!

"hogy állami vagyon ellopása nem történt. az egy forintért eladás az bizony azért történt mert másként nem tudták volna eladni az adósságot!"

Persze hogy nem történt. Hiszen a haverok megállapították, hogy az adott vállalat piaci viszonyok között max. egy forintot ér, meg egyébként is nettó veszteséges az egész üzletág, így vigye aki akarja. Aztán szóltak is egy embernek (mindig egy embernek szóltak), hogy "helló, itt van ez a teljesen értéktelen, csak a hülyének megérő vállalkozás, egy forintért megkapod, de holnap kb. húzhatod is le a rolót, meg majd a bontás is téged terhel, de csak egy forint..." A szerencsétlen "hülye" meg is vette, aztán láss csodát, egy év múlva már tízmilliós osztalékot vágott zsebre ő is, meg az a haver is, aki egyébként meg egy évvel korábban a szakmai jelentésben az évszázad, sőt, az évezred legostobább befektetésének nevezte. Érdekes, nem gondolod? 

És ez történt egész iparágakban. Aztán vagy lepasszolták pár évvel később a külföldi befektető(k)nek (akik azonnal be is zárták, ám lett helyette márkanevük+piacuk, ha győri vagy, akkor neked ezt a sztorit ismerned kéne), vagy azóta is élnek, mint Marci Hevesen. És hogy ez nem lopás? Papíron nem az, de mint tudjuk a papír mindent elbír... Hogy nem törvényes? Igen, törvényes. Hogy erkölcstelen? Valószínűleg a legocsmányabb bűncselekménysorozat volt a ... Hmmm, kb. a rendszerváltás környékén. 

És mindezt nagyban csinálták a bennfektesek. Nagyon nagyban. Az állami tulajdon hány százaléka lett így, fű alatt privatizálva? 10%? 20%? Még több? A fene sem tudja. De mindenképpen túl sok. Elfogadhatatlanul. Ellenőrizetlenül, papírvezetés nélkül, mára szinte lekövethetetlenül és nyakló nélkül folyt az állami vagyon szétlopása. Ami jóformán egy fillérrel sem gazdagította az államkincstárat, cserébe nagyban megnehezítette az ország gazdaságának talpraállását.

"akkora a környezetvédelmi előírás a vásárló számára, hogy a rendszerváltozás óta ott áll a lebontásra sincs pénz"

Hála az égnek, hogy vannak környezetvédelmi előírások. Elég sokáig tartott, mire a törvényalkotóknak eszükbe jutott, hogy törvényeket kell alkotni ez ügyben. Tudod, a rendszerváltás környékén az egyik legtutibb üzlet volt példának okáért a - ma már - veszélyes hulladék elhelyezése. Béreltek egy IFÁ-t, kb 2000 ft-ért, és akkor sokat mondok, majd átvettek egy random TSZ-től/iparteleptől/whatevertől mondjuk 90 hordónyi cuccot,  mondjuk darabonként 60 ezer forintért, amit arra kialakított, speciális tárolókba kellett volna elhelyezniük. Ehelyett kivitték az erdőszélre/patakpartra/valahova, és elásták. Egyetlen fuvarral kerestek 5,4 millió forintot. És emelett okoztak több tízmilliós környezeti kárt, de mivel akkor még nem voltak erre törvények, ezért jogilag nem követtek el bűnt, nem büntethetők.

"mi csak azokról tudunk, akik sikeresek lettek. azokról nem , akik tönkrementek vagy feladták."

Mint ahogy azokról sem, akik azóta is a Bahamákon White Russian-t szürcsölve süttetik a zsíros hasukat, miközben egy karibi szépség kényezteti a lába közét. 

"Szóval át kéne értékelni a jól belénivódott sztereotípiákat"

Ezek nem sztereotípiák, hanem történelmi tények. Legalábbis a rendszerváltáskor az állami vagyon szétlopása. Az tény. A '90-es évekbeli bűnözéssel megszerzett vagyonok nem azok, ez igaz. Bár ennek legfőbb oka, hogy a rendszerváltás utáni eseményeket a történészek még nem kutatják, de azért néhány nagykutyának a tanuvallomása, néhány akkori rendőrfőnök azóta már publikált könyve, meg hát ugye az oral history azért mind azt támasztják alá, amit már korábban leírtam. 

lilla- képe

lilla-
4 éve

annyival egészítenélek csak ki, hogy állami vagyon ellopása nem történt.

az egy forintért eladás az bizony azért történt mert másként nem tudták volna eladni az adósságot!

egyébiránt ott áll a rendszerváltás óta pl. Almásfüzitő 

akkora a környezetvédelmi előírás a vásárló számára, hogy a rendszerváltozás óta ott áll a lebontásra sincs pénz --hetente látom a BP-Győr vasútvonal mentén.

mi csak azokról tudunk, akik sikeresek lettek.

azokról nem , akik tönkrementek vagy feladták.

Aztán volt, aki --én is--azt tartotta, hogy tanult szakmája eltartja --el is tartotta tisztesen, amíg volt munkája

csakhogy a versenyhez nem voltunk hozzászokva és nem vagyunk mobilak, mert a házunkat nem tudjuk magunkkal vinni--és bérlakás meg nincs.

Szóval át kéne értékelni a jól belénivódott sztereotípiákat

plalyA képe

plalyA
4 éve

Kedves Kiábrándult értelmiségi!

Egyetértek veled. Magyarországon egy  modern RobinHood megjelenésének annyi az esélye mint a csigának az Epsomi derby megnyerésére. Papírországban? Lehetetlen dolog.

 De azért eljátszottam a gondolattal, hogy mi is lenne ha mondjuk lenne egy olyan kormány aki azt mondaná, hogy mindenkinek el kell számolni a tényleges vagyonával- tekintet nélkül, hogy az a gyerek, vagy a sógor, koma nevén fut.

 Aztán rögtön meg is ijedtem.

 Mert ennek az országnak kevés lenne a területe arra, hogy elhelyezze egy-egy milliomosnak az igazolásait arról, hogy ő bizony milyen becsületes úton jutott hozzá a pénzéhez.  Elképzeltem, hogy targonca számra adnák be a különböző igazolásokat arról, hogy a mamájuk a Salgótarjáni Siküveg Gyárban három műszakban dolgozva kereste meg a 40 millát amit nekik adott. Mert igen takarékos asszony volt a lelkem. A Papájuk meg az ecsédi külszini fejtésen lapátolta a szenet a csillékbe, ami aztán fűtötte a Mártavidéki Erőmű kazánjait- szintén három műszakba csinálta ezt és még a kommunista szombatokon is részt vett- (az igazolások mellékletként csatolva a volt KISZ és Párttitkártól  -egy rahedli) Ő is megkereste a maga 60-80 milláját. Hát csoda-e ezek után, hogy a gyerek ilyen körülmények között él?

S mint tudjuk ez a valós helyzetet jeleníti meg az átkos pártállami éráról( nem is tudom minek váltottunk akkor) Igazmondó Góbé és még igazabb kalandjai.

Tehát ő jogosan milliárdos.

Azt hiszem, hogy nem jutnánk így sehova sem csak is a csóró valóságba vissza.

Nem is igen érdemes erről még beszélni sem.

"Hogyan lettek gazdagok gazdagjaink?"

Részben igazad van - a korábbi állami vagyon széptlopásával, 1 forintért megvételével.  De ezen kívül azért volt még néhány olyan terület, ahonnan nagyon sok pénzt lehet keresni. Például a '90-es években ilyen volt az olajszőkítés, a maffia megjelenése. Meg persze a trükközések, adócsalások, stb.

Mindettől függetlenül azért lehetett pénzt keresni. Volt egy csomó olyan terület, ahol piaci rés nyílt a trendszerváltáskor, új igények születtek, megjelent az informatikai ipar, bankszektor, stb. Akinek volt esze és minimális tőkéje, a '90-es években nagyon nagyot kaszálhatott.És bizony-bizony nem kellett (feltétlenül) bűnöznie ehhez.

Babett képe

Babett
4 éve

Becsületesen? Szeretném látni az illetőt.

Tán már 20 év is meg van - lehet, hogy több - egy tv műsorban megkérdezték első milliomosaink egyikét, hogy hogyan lett milliomos. Válasza: jó a könyvelőm. Törvényhozóink gondosan ügyeltek a kiskapukra. Megtalálták.

Hogyan lettek gazdagok gazdagjaink? A szétcincált állami vagyonból, melyet "megvettek" 1 forintért, vagy vissza nem térítendő állami támogatásból stb.

 

 

 

Aha, tehát akinek több van, attól el kell venni. Gondolom akinek nálad egy  - az univerzális ács, asztalos és kőműves mértékegyegységgel élve - hangyadasznyival több van, az már gazdag, azaz a logikád szerint el kell venni, s szegény neked kell odaadni. Természetesen, natürlich, of course. 

Jó, tudom, nem ezt mondtad. De amire oda jutnánk - s Isten óvjon, hogy odáig eljussunk! - úgyis ez lenne. A történelem ezt bizonyítja. És lényegtelen, hogy épp a nemesi, kulák vagy zsidó vagyont prédálnád. Mindig oda jutottak a történelemben, hogy aki a csőcselék elég hangos megmondóemberénél több van, az már gazdag és azt el kell venni. Mert akkor két hétig Hawai-dizsi-napfény, aztán meg jön vissza a rögvalóság csórósága. Csak ezt már a legtöbben nem mérik fel ésszel. 

Másik. Azt ugye tudod, hogy jellemzően pont azokat lopnád meg, akik tényleg böcsülettel keresték vagyonukat. Mert a simlis tolvajok, pláne, ha van politikai ismerettségük, már azelőtt a Bahamai bankokba vinnék a pénzüket, mielőtt hozzád eljutna egyáltalán a hír, hogy eljött a szabadrablás képében a Kánaán.

Továbbá a közhiedelemmel ellentétben, becsületesen is meg lehet gazdagodni. Nehezebb, több munkával jár, de messze nem lehetetlen. 

Kataaa képe

Kataaa
4 éve

Egyre jobban bebizonyosodik, hogy  Magyarországon becsületesen nem lehet  megélni, vagy csak nagyon szolidan. Aki becsületesen  kerste meg a megélhetésre a bevételét, az munkanélküli lett  vagy  meghurcolták, kisemmizték... Akinek meg  csurig van, még többet akar, mindegy  milyen  törvénynélküli keretek között.  Sokan eltévedtek a vagyonszerzés őrületében. Van egy közmondás: Sokat akar a szarka, nem bírja a farka...  Egy  másik: Akinek sok van, el kell venni...