A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Beintenek Orbánéknak az orvosok

via Népszabadság Online

2015. február 26. 11:36 | 7 hozzászólás

Ha a kormány továbbra is ragaszkodik az orvosi béremelés feltételeihez, vagyis a hálapénz elutasításához és a röghöz kötéshez, kellemetlen meglepetés érheti – rég tapasztaltan egységes ellenállásban van a szakma.

Erősen foglalkoztatja az orvosokat, miként értelmezzék Zombor Gábor egészségügyi államtitkárnak azt a közlését, hogy száz-kétszázezer forinttal megemelnék a közszférában dolgozó orvosok fizetését, de ennek feltételeként le kell mondaniuk a hálapénzről, illetve vállalniuk kell, hogy Magyarországon maradnak közalkalmazott orvosként. Az államtitkár tegnap arra a kérdésünkre, hogy ha gyakorló orvos lenne, aláírna-e egy ilyen tartalmú nyilatkozatot, előbb azt válaszolta, hogy igen, majd kisvártatva hozzátette: az orvosi bérek emeléséről szóló feltételek részleteit maga sem ismeri, hiszen előbb le kell zárni az erről szóló egyeztetéseket az érdekvédelmi szervezetekkel.

Ez nem lesz egyszerű, mert az érdekvédő szervezetek egyértelműen és szokatlan egyöntetűséggel utasítják el a tervezett bérrendezést. Az Éger István vezette Magyar Orvosi Kamara leszögezte, hogy semmilyen feltételt nem hajlandók elfogadni a béremelés mellé. Éger ugyanakkor azt hangsúlyozza, hogy ez nem jelenti, hogy ne értenének egyet a hálapénz megszüntetésére vonatkozó törekvéssel. Hozzátette ugyanakkor, hogy a 2012–2013-as bérintézkedések átmeneti kedvező hatása mára „kifulladt”, ezért haladéktalanul folytatni kell a valamennyi orvosra és egészségügyi szakdolgozóra kiterjedő bérfelzárkóztatási programot.

A Magyar Rezidens Szövetség elnöke egy szakmai konferencián jelentette be: szervezetük elutasítja az orvosok „röghöz kötését”, és persze ők is nagyon kíváncsiak a részletekre. Hasonlóképpen a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke, Bélteczki János is azt mondta korábban kérdésünkre válaszolva: kudarcra van ítélve minden ilyen elképzelés.

– Miért is maradnának itthon az orvosok, hiszen ha valóra válik a tervezet, valójában csak annyi történik, hogy a nyugat-európai és a hazai bérek közötti tízszeres különbségből kilenc és félszeres lesz, miközben megkötik őket – mondta, kijelentve: a kormánynak is érzékelnie kellene, hogy nagyon nagy a baj, hiszen vannak már olyan szakmák, amelyek esetében már csak egy hajszál választ el attól, hogy megroppanjon az ellátás.

A szakmai portálokon egyre több a felháborodott bejegyzés. „Milyen alapon írja alá bárki, hogy nem megy külföldre? Ez ugyanis minden európai uniós polgár szíve-joga. Adjanak béremelést, mert az elvégzett munkáért az jár, nem ösztöndíj.” Jellemzők az ironikus megjegyzések is, mint azé az orvosé, aki egyetért a kezdeményezéssel, de csak akkor, ha a politikusok jövedelmét a minimálbér legfeljebb tízszeresében határozzák meg.

Egy neve elhallgatását kérő orvos lapunknak azt mondta: az elképzelés aligha vonzó ajánlat az orvosok számára. – A gyógyítók – tette hozzá –, még ha balkáni és anarchikus körülmények között is, mégiscsak versenyeznek a betegért. Ez adja meg a szakmában a rangjukat és az önbecsülésüket. Ha megszűnik a differenciált bér, miközben a hálapénzt sem fogadhatják el, akkor elszürkül a munkájuk, s ők maguk hivatalnokká válnak – magyarázza. Hozzátette, az ajánlat azt jelenti a hálapénz mínuszával, hogy lényegében maradnak a pénzüknél, viszont nem mehetnek el. Ezzel így csak elüldözik őket.

Nem írná alá a béremeléshez kötött kötelezettségvállalást Doktorits Béla traumatológus, még annak ellenére sem, hogy neki egy év alatt sem jön össze százezer forintnyi hálapénz. „Ez gyenge politikai próbálkozás” – vágta rá kérdésünkre Major László kardiológus, radiológus szakorvos. Hozzátette: nagyon szeretné, ha megszűnne egyszer a hálapénz, de szerinte a mostani ajánlattal csak froclizzák őket. Nem írná alá az ajánlatot Csákány M. György szülész-nőgyógyász szakorvos sem.

– Miért is tenném? – kérdezte. – Az egész nagyon komolytalan, hiszen ki és hogyan ellenőrizné, hogy valaki a kötelezvény ellenére elfogad-e hálapénzt?

Mánya Kristóf nyugdíjas gyermekgyógyász főorvos, aki a mai napig visszajár dolgozni, tragikomikusnak és komolytalannak nevezte az elképzelést. Weltner János sebész főorvos pedig már csak azért sem írna alá egy ilyen kötelezvényt,mert az uniós alapelvekbe ütközne, hiszen a munkaerő szabad áramlását akadályozza.

 


A cikk eredetije: Beintenek Orbánéknak az orvosok


Hozzászólások

dmolnar képe

dmolnar
3 éve

Hát igen, szándéktól és egyebektől eltekintve ez valóban az összes eddigi kormány sara. Mellesleg sajnos a "létező szocializmusban" se volt jobb a dolog.  Pedig a világ más részein az orvosok kifejezetten a magasan elismert szakmák egyikének számítanak...

Plessatt képe

Plessatt
3 éve

De, igen is, nagyon is emlékszem! Azonban, tudott dolgok miatt, az is abbamaradt. Igy, továbbra is hangoztatom, hogy a jelen állapotot egyhangulag az összes, eddig hatalomhoz jutott párt hozta létre. Az egészségügy a rendszerváltás óta alúlfinanszírozott, a kórházak 25 éve görgetik az adósságot, a bérek a béka fenekén! És most jön ez a butábbnál is butább ötlet. Nem baj, a stadionokra kell a pénz, valamint a fitoktató beruházásokra. Ez a lényeg jelenleg, ez a polgári demokrácia, legalább is a FIDESZ szerint!

dmolnar képe

dmolnar
3 éve

Talán nem emlékszel rá, de erről szólt a Gyurcsány féle reform (többek közt). 

Kataaa képe

Kataaa
3 éve

Bár látnám azt  a beintést... Inkább  elmennek...megértem.Az  orvosok, sosem voltak megfizetve.  Sajnos  nem is lesznek. De  nem csak ők, hanem általában az emberek védelmét tevő más szakterületi  dolgozók sem. Kiemelt  bérezést érdemelnének az  emberi élet  vcédelmezői...

Plessatt képe

Plessatt
3 éve

Hát igen, de kérdem, mikor, melyik kormány alatt kaptak az orvosok annyi bért, hogy tényleg lehessen beszélni a hálapénz beszüntetéséről? Ez azonban sokkal komplikáltabb kérdés, mint sem olyan egyszerűen pálcát törhessünk valakik felett. Annyi bért nem lehetne adni az orvosoknak, hogy ne legyen vonzó a külföldi munkavállalás. És akkor, hol vannak még az ápolók, az asszisztensek? És ez magával vonzaná a többi szakmák gyakorlóit. Pl. a rendőrök, akik folyamatos üzemben dolgoznak átl.140000 ft-ért? Vagy a többi szakmák képviselői? tehát, nem is olyan egyszerű ez a kérdés és valljuk csak be, hogy nem is FIDESZ függő! Az elmúlt 25 évben nem is jutottunk egyről a kettőre!

dmolnar képe

dmolnar
3 éve

Hát igen, a megoldás nagyon egyszerű lenne. Annyi bért kell adni az orvosoknak (is) amennyiből meg lehet élni minden sumákolás nélkül.

potyka képe

potyka
3 éve

Nincs pénz.

Apropó, ezt jó lenne felírni a noteszba a szocialistáknak is. Főleg ha Deák Körözni támad kedvük.