A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Az állam ledobja magáról a felelősséget az ápolási díjjal

via Világgazdaság Online

2014. augusztus 22. 10:17 | 0 hozzászólás

A tizenkét évvel korábbi 4,4 milliárd forintnál majdnem ötször többet, 21 milliárd forintot fordított a költségvetés 2012-ben a súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg nagykorú hozzátartozójukat gondozókat megillető ápolási díjra.

Ez idő alatt azonban a juttatásban részesülők száma is jelentősen, több mint kétszeresére nőtt, így az egy főre jutó összeg alig a duplája volt tavalyelőtt annak, amit az ezredfordulón kaptak az érintettek.

A TASZ fogyatékos-ügyi programvezetője, Verdes Tamás szerint az állam azzal, hogy megfizeti az ápolást, és szolgálati időnként veszi tekintetbe az azzal töltött órákat, ledobja magáról annak felelősségét, hogy normális, emberhez méltó szolgáltatást nyújtson az érintettek számára.

„Az otthoni ápolás zsákutcája” című dolgozatában a szakértő nem vitatja, hogy a fogyatékos személyekkel egy háztartásban élő családok sokszor szélsőséges szegénységben élnek, és számukra még a havi átlag harmincezer forint is óriási segítséget jelent. Csakhogy az állam számára ez nem más, mint jelentős megtakarítás: az ápolási díjként kifizetett összeg ugyanis lényegesen kevesebb annál, mint amennyibe az érintettek intézményes elhelyezése kerülne. „Részletes költségvetési elemzés nem áll rendelkezésünkre, de nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy – paradox módon – minél magasabb az ápolási díjban részesülő családok száma, vagy minél magasabb az ápolási díj, az állami szolgáltatási rendszer oldalán annál kevesebb a számon kérhető kötelezettség” – mutat rá Verdes Tamás.
Szerinte az ápolási díj ráadásul individualizálja a fogyatékosságot, ami így egyre inkább a család belügye és kizárólagos felelőssége lesz. Az pedig, hogy az ápolási díj kedvezményezettjei a jogosultságért cserébe lemondanak egy sor szociális szolgáltatásba való belépés jogáról, szintén igen kedvező a költségvetés számára.

A szakértő úgy látja: hosszú távon az ápolási díjra vagy a hozzá hasonló pénzbeli ellátásokra koncentrálni zsákutcába vezet. „Az ápolási díjat előtérbe helyező társadalompolitika a kedvezményezettek számára kifejezetten káros, miközben egy populista politika számára és szűk költségvetési értelemben az egyik legelőnyösebb megoldás”. Szerinte egy jövőbe tekintő szakpolitikának az otthoni ápolás támogatását mindezek miatt csak átmeneti, kiegészítő megoldásként lenne szabad számba vennie. „Amire valóban szükség van, az a nagy létszámú intézmények bezárása, a közösségi lakhatási formák támogatása, és ezzel párhuzamosan a nyílt munkaerő-piaci beilleszkedés elősegítése” – mondja Verdes Tamás.


A cikk eredetije: Az állam ledobja magáról a felelősséget az ápolási díjjal


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges