A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Áder János hamarosan adómentesen adományozhat

via Mfor.hu

2018. június 24. 12:39 | 0 hozzászólás

"Áder János, Schmitt Pál és Sólyom László rendelkezésére 73-73 millió forint áll majd jövőre, csakúgy, mint a mostani évben." Erről tudtunk?

Sólyom László hat hónap alatt kimerítette az idei keretét.

Eddig csak a volt köztársasági elnökök által nyújtott közcélú adományok élveztek adómentességet, de a parlament előtt lévő adócsomag az aktuális elnök adományait is ebbe a körbe sorolja. Vagyis a törvény hatályba lépését követően - a parlamenti elfogadását követő napon, tehát még ebben a félévben - Áder János is adómentesen támogathat civil szervezeteket, amennyiben a képviselők megszavazzák az szja-törvényt érintő javaslatot.

A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény szerint az adományokról az Országgyűlés Hivatala vezet nyilvántartást. Az oldalon csak az egykori elnökök adományait találjuk meg, a hatályban lévő elnök, Áder János a hivatala internetes felületén publikálja a listát, éves bontásban.

Áder idén eddig 26 557 279 forint értékű adományt osztott szét. A kedvezményezettek között találjuk a kisfaludi vadasparkot, ahová 3,2 millió forint adományt küldött. Ez a pénz hozzásegíti a vadasparkot egy istálló és egy takarmánytároló megépítéséhez, de játszótéri eszközök beszerzésére is futja.

A Somogy folyóirat megjelenését 2 millióval támogatta az elnök, a sOTE II. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika szintén 2 milliót kapott eszközök beszerzésére. A legnagyobb tétel, 4,1 millió forint a Vásáry Tamás Alapítványhoz jutott el, a pénzt a programkoordinátorok megbízási díjára, illetve kreatív anyagok gyártására költik el.

Mint említettük, a volt elnökök (Gönz Árpád és Mádl Ferenc már nem él) adományait az Országgyűlés Hivatala honlapján lehet szemlézni. Schmitt Pál 2018-ban 26 150 000 forintot adományozott szét. A lista élén sporthoz kötődő civil szervezetek állnak. Az egyik a szociálisan hátrányos helyzetben lévő cigány - és a lehetőségekhez képest nem cigány - fiatalok, munkanélküliek, sportolók támogatását célul kitűző Farkas János Alapítvány áll, amely idén 3 millió forintban részesült. (Farkas János a Vasas labdarúgója volt a hatvanas években.) Az alapítvány elnöke, Mezei István egyben a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott alapító-menedzsere.

Ugyanennyi támogatás jutott a Buda és Környéke Sportegyesületnek, ahol a honlap szerint egyelőre három sportág - karate, futás, kerékpár - gyakorlására van lehetőség.

De jutott pénz a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-1945 Alapítványnak (2 millió forint), valamint a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítványnak is (1 millió forint). (A Keskenyúton Alapítvány internetes oldala cikkünk írásakor nem volt elérhető.)

Tovább...


A cikk eredetije: Áder János hamarosan adómentesen adományozhat


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges