A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

A történelemmel szembenézni nem kell félnetek, jó lesz!

via Bősz Anett blogja

2013. november 8. 11:00 | 0 hozzászólás

Vasárnap felavatták Horthy Miklós szobrát Budapesten. A sárga csillagot viselő ellentüntetők mintegy négyszer annyian voltak, mint a szobrot avató református templomba igyekvők. A Hazatérés Templománál nagyjából százötven darutollas föveges, magyar zászlós szoboravató tolongott.

Sokan hetven-, akár nyolcvanpluszos, nyugdíjasok. Egy ponton szoboravatók és ellentüntetők összeszólalkoztak, és egymás igazáról igyekeztek meggyőzni egymást. A jelenet akár a kockás abrosz mellett is játszódhatott volna, ahol egy antiszemita rokon keveredett a vendégek közé, és meggyőzhetetlen arról, hogy azt közel félmillió honfitársunkat nem kellett volna deportálni, egyúttal tevékenyen részt venni abban, hogy meggyilkolják őket.

Voltak folyamatok a világtörténelem színpadán, amelyek egy ilyen kis ország számára megakadályozni lehetetlen vállalkozás lett volna, ezt nem lehet letagadni. De bizonyítékok vannak arra, hogy Horthy Miklós pontosan tudta, mi történik a vonatokra embertelen körülmények között feltuszkolt zsidó, cigány és meleg honfitársainkkal. Aki azt állítja, hogy a kormányzó akkor nem volt az események teljes tudatában, hazudik. Tragédia, hogy a lista elején végez hazánk, amikor összeszámoljuk, lakosságarányosan hány embert deportáltak és gyilkoltak meg haláltáborokban.

Fő probléma, hogy a miniszterelnök a napokban szólt ki ismét a szélsőjobboldali szavazóknak, hogy közülük a mérsékeltebbeket tárt karokkal várja a Fidesz a szavazófülkéhez. A Kossuth-téri építkezés gőzerőkkel halad, és – ahogyan a kétharmad nevezni szereti -, a nemzet főtere hamarosan visszatér majd az 1944-es állapotokhoz. A Kossuth-szobrot elsők között tüntette el a kormány a térről, de már nem áll ott az ’56-os hősöknek emléket állító emlékmű sem. Félelmetes, hogy mindaz eltűnik az országház elől, ami arra emlékeztetheti a kormányzatot, hogy a népnek és a demokratáknak joguk van felemelni a szavukat, ha a vezetés munkája nem szolgálja a társadalom érdekeit.

Aki azt mondja, hogy Tisza István óriásszobrának nagyobb létjogosultsága van ott állni, mint 1848 szabadelvű politikusának, vagy azon fiatalok emlékhelyének, akik egyszer az életüket áldozták a szabadságért, arra azt tudom mondani, amit Ady mondott annak idején Tiszáról: „úrnak, magyarnak egyként rongy.”

Tovább...


A blogbejegyzés eredetije: A történelemmel szembenézni nem kell félnetek, jó lesz!


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges