A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Szele Tamás: Magánügy

via K.Úr.Ír blog

2013. december 13. 10:38 | 4 hozzászólás

Én rájöttem, hogy mi tökéletes bolondok vagyunk. Felesleges szamárságokkal fecséreljük a drága időt, ahelyett, hogy valóban fontos dolgokkal foglalkoznánk, vagy legalább egy kicsit megkönnyítenénk magunknak – és másoknak is – az életet. Mégpediglen fénykép alapján jöttem rá. Egy eddig sosem látott, frissen előkerült családi kép alapján. Persze, mondhatjuk, hogy ez magánügy, de megfigyelésem szerint mindenkinek van ilyen típusú magánügye.

Az ember, abból a puszta tényből kiindulva, hogy létezik, feltételezi, hogy voltak dédszülei. Aki szerencsés, az ismerte is őket, én mondjuk mindenféle közbejött történelem folytán nem, de azért tudtam a nevüket, foglalkozásukat, származási helyüket – és, hát igen, azt is, hol haltak meg. De ez elvont tudás volt, előttem majdnem ismeretlen emberekről. Tegnap estig. Unottan lapozgattam a Facebookot, mikor egy kedves ismerősöm feldobott egy fotót, egy kedves, nosztalgikus képet a boldog békeidőkből, amin nagykalapos, krinolinos hölgy vezeti kislányát a kolozsvári Mátyás király téren egy bolt előtt. A bolt cégérén felirat: „Szele Márton és tsa”. A kép 1908-ban készült.

Hűha. Akkor ez az én dédapám boltja. Mármint, apai dédapámé. Mindenkit figyelmeztetnék: az embernek általában négy dédapja és eggyel sem kevesebb dédanyja van. Mármost, nézzük csak a hölgyet közelebbről… igen, a dédmama. Wattay Batta Gizella. Akkor a kislány minden valószínűség szerint az én apai nagymamám. Még élt nem hogy Ferenc József, de Ferenc Ferdinánd is, még az volt a legnagyobb gond, hogy a közönség nem vesz elég tokaji szamorodnit és szemtelenek a cselédlányok… Nagy örömmel közzétettem a képet, aztán elkezdtem – némi segítséggel – kutakodni. Eredménnyel is: kiderült, hogy Szele Márton kolozsvári kereskedő tagja volt az Erdélyi Múzeum Egyesületnek, pontosabban a bölcsészet-, nyelv- és történettudományi szakosztálynak. Nem csak egyszerű boltos volt: polgár, kultúrember, európai. Elővettem a másik dédapám fényképét is, Elekes Nándorét, aki hétfalusi jegyző volt akkoriban, később a világháborúban (az elsőben) katonatiszt, még később szegény ember, még később politikai fogoly, majd ebből következően halott. De a fotón még tiszti egyenruhában méláz, karddal az oldalán. No, de voltak nekem egyéb dédszüleim is, keressünk tovább!

És lám csak: megkerültek. Az elveszettnek hitt családi képek, nem egy albumból, hanem a világhálóról. Történetekkel együtt. A harmadik dédapám textilkereskedő volt, Szászrégenben, de Marosvásárhelyen is volt boltja. Deutsch Sámuel. Született Nagyabonyban, halálozásának helye Auschwitz, Lengyelország. Hát igen, igen… eszembe jut, amikor pár hete egy kedves, antipatikus kommentelő azt volt képes kérdezni tőlem egy írás kapcsán, miképpen lehet valaki egyszerre zsidó és magyar, mikor tudomása szerint a kettő kizárja egymást. Hát eképpen. Aztán arra gondoltam, Elekes dédapám mit tett volna vele – a büszke székely lófő szangvinikus alkat volt, ütött agyon úri csiszliket is a megyebálon, csak, mert az szemtelenkedni mert a lányával. Egyáltalán: a kedves kérdezőnek nem voltak dédszülei?

És aztán az jutott eszembe, ha a három úr a képekről feltámadna, mit kérdezne tőlem? Semmiképpen nem a miniszterelnök vagy a választási kampány kerülne szóba. Egyáltalán, ki emlékszik rá, ki volt Magyarország miniszterelnöke 1908-ban? Jó, tudom, Wekerle Sándor, illik is tudni, de egyáltalán nem érdekes. Azt kérdeznék, házas vagyok-e, és ha igen, miért nem, azt kérdeznék, lesz-e ükunokájuk, azt kérdeznék, mit játszanak a színházakban és melyik a legcsinosabb színésznő? Azt kérdeznék, olcsó-e a kenyér, mennyibe kerül a sonka, a búza és a kamgarn szövet, hogy adják a szekszárdi óvörös literjét, van-e még britannika a trafikban. Hogy jár-e még a bécsi gőzös és mikor voltam utoljára Grazban. Mondhatnám nekik, hogy oda most nem én járok, hanem egy kiküldöttem, akit erre a célra választottam meg – mondhatnám, de nem értenék. Megkérdeznék, ír-e még az a tehetséges, fiatal Karinthy a lapokba, és lett-e valami abból a váradi Holnapból?

De miniszterelnökről vagy választásokról nem kérdeznének. Ha olyant hallanának felőlem, hogy képviselőjelöltnek kértek fel – pedig megesett a minap, alig bírtam kikerülni az áldást – Nándor bácsi a kardjával kergetne az asztal körül, míg el nem fenekelhet kedvére. De Márton bácsi is hozzám vágná a rőföt, Sámuel bácsi is… Ha önkéntes, bakancsos, turulmadaras nemzetmentőkkel találkoznának, tudom, Istenem, azok szomorúan járnának. Kitanulták ezek az én dédapáim az összes nemzetmentő, országháborító csibészt alaposan. És nem tudom, mit mondhatnának a turultojások egy katonatisztnek, Signum Laudissal és első osztályú Vaskereszttel – Doberdónál kapta. Hitlernek is csak másodosztályú volt. No, de ha Horthy kerülne szóba, róla is leszednék a keresztvizet, az is biztos. Kiismerték a nagybányait is a maga idejében, alaposan.

Egyszóval, nem kérdezgetnének szamárságokat. A fontos dolgokról beszélnénk.

Mert ezek a fontos dolgok: a kis bolt, a hölgy előtte, a kislánnyal, a napfény, ahogy megcsillan a cégtáblán, az esti kávéház, az egyesületi tagság.

Nem a nemzetmentő, ordas eszmék, amik még soha, senkit meg nem mentettek, csak öltek, de legalább sokakat. Másokat megnyomorítottak, tönkretettek.

Kérem vissza a békeidőket. Nem erről volt szó.

Akkor sem volt minden jó vagy igazságos – de mégis, működött valahogy a társadalom.

És senki sem akarta életét vagy vérét adni, illetve másét elvenni azért, hogy jövőre is Wekerle legyen a miniszterelnök.

Ne foglakozzunk ezekkel a wekerlékkel.

Küldjük el őket Grazba.

Szele Tamás


A blogbejegyzés eredetije: Szele Tamás: Magánügy


Hozzászólások

katiicabogar képe

katiicabogar
4 éve

Tudom, hogy a blog nem a családfa keresésről szól - de az első hozzászóló arról írt - és én erre reagáltam...

dmolnar képe

dmolnar
4 éve

Hát ez a cikk éppen nem a családfa kereséséről szól... :0) De azért azt meg kívánom jegyezni, hogy azok a békeidők (már úgy az első világháború előtt) se voltak olyan nagyon olyanok. hacsak az illető nem volt eléggé tehetős, mint a cikkíró déd és egyéb szülei, mert akkor ja... (Az enyimek nem voltak azok és ezért nem is igen emlegették a "boldog békeidőket", csak éppen nagyapám sírta el magát 1960-ban, hogy egy "büdös prolinak" végre háza lehetett...  Az a kor is (csak úgy mellékesen) diktatúra volt, cenzúrával és várbörtönnel, semmivel se enyhébb, mint a későbbiek...

katiicabogar képe

katiicabogar
4 éve

Érdekes dolog a családfa keresés - csak hihetetlen időigényes. Egyszer én is elkezdtem - aztán feladtam... :(

Sajnos én nem vagyok ilyen ügyes, viszont az anyai, s apai nagyszüleim, dédszüleim, leágazó rokonságunkat Édesapám kikereste a Heves m.i levéltárból
Mindig egriek voltunk, a Török időkig visszamenőleg, s a Czifra hóstyán laktak őseim