Szerkesztők ajánlják Nagypéntek
A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Lendvai I.: Kitüntetett tüntetés

via Népszava Online

2015. október 24. 11:00 | 0 hozzászólás

A civilek kontra állam meccs eheti állása 3:0. Pedig szegény civilek nem feltétlenül akartak gólt rúgni a kormány kapujába. Volt más dolguk is, csakhogy kikényszerítették őket a küzdőpályára.

Az adóhivatal bűncselekmény hiányában felmentette az Ökotársat és a norvég alapból támogatott másik 17 szervezetet. Pedig nem kisebb politikai szereplő vádolta meg őket, mint - nyilván miniszterelnöki parancsra - Lázár János, majd a "vádiratot" engedelmesen összeállító Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. A biztonság kedvéért magasan kezdték, hogy lehessen miből alkudni: szerintük 63 vizsgált ügyből 61 törvénytelen volt. (Nagyvonalúságukat bizonyítja, hogy nem mindjárt mind a 63.) Ki is szállt az Ökotárs irodáiba a fél rendőrség, mint utóbb kiderült, oly sietve, hogy törvénytelenül, rendesen írásba foglalt parancs és engedély nélkül. De mire a bíróság ezt kimondta, az egyesület vezetőire már bűnözőként tekinthettek a szomszédok is, hiszen rendőrautóval szállították őket haza, az otthoni házkutatásra. Kellett is az éberség, hiszen nem lehet tudni, hány norvég kormányellenes terrorista bujkál a spájzban. Ezek a norvégok közismert lázítók, már Ibsen darabja, a Nóra is az engedelmesség ellen hergelte a nőket. És egyetlen vak komondor sem volt a színen!

A második gól igaziból öngól. A Fidesz lőtte önmagának. A bíróság bocsánatkérésre kötelezte őket, mert szóvivőjük alaptalanul rágalmazta meg a Helsinki Bizottságot azzal, hogy Soros pénzén álnokul befeketítik az emberi jogok liliomos bajnokaként küzdő, derék kormányunkat. Ez a Soros, ez mindig nagyon gyanús! Majdnem annyira, mint Ibsen. Nem is tudom hirtelenjében, kettejük közül melyik ösztöndíjaztatta annak idején az ifjú fideszeseket, de az már nem számít. Ezek a fideszesek már nem azok a fideszesek, vagy ha mégis, akkor csak azért fogadták el a pénzt, hogy belülről bomlasszák a rendszert. A Sorosét. Vagy Ibsenét. Mindegy.

A lényeg, hogy a Fidesz fogcsikorgatva helyreigazított: "Valótlanul állítottuk, hogy a Helsinki Bizottság azért kap támogatást a Soros György üzletemberhez köthető szervezetektől, hogy cserébe Magyarországot, a Fideszt illetve a magyar kormányt lejárassa". Még szerencse, hogy mielőtt a Békemenet élharcosai (mert vannak jó civilek is, igazán megnyugtató, hogy az ő vezetőjük áll a civil szervezetek támogatásáról döntő állami testület élén) kollektív öngyilkosságot követhettek volna el, és mint a lemmingek, a hullámsírba meneteltették volna népüket, megszólalt a KDNP. Őket még nem kötelezte semmilyen bírósági ítélet, így aztán vígan és szabadon megismételték a Soros-féle vádat. Ha lúd, legyen kövér, egy civil nem civil, hozzátettek még egy-két utálatos civil közösséget, főleg a bögyükben lévő, menekülteket segítő önkéntes mozgalmat.

De a harmadik gól eshetett a legrosszabbul. Az Európa Tanács mellett működő Európai Civil Fórum díját az internetadó ellen szervezett sikeres megmozdulás kapta. Ezt teszi velünk Európa, pedig még el sem foglalták a muszlim hordák. A szervező Gulyás Balázs azt merészelte mondani: "a díj segíthet egyértelművé tenni az európai közvéleménynek, hogy Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral és politikájával."

Na, erről van szó. Még hogy nem egyenlő?! Egy centralizált, mindent ellenőrizni akaró hatalomban mindenki gyanús, aki magától is él. Nem a hierarchikus szervezetbe illeszkedik, nem felfelé tekintget, hanem körbe, a hozzá hasonló állampolgárokra. Független, és nem függő. Már attól is kinyílhat a bicska a hivatalos zsebekben, hogy a civil szektort Európában NGO-nak, "non governmental"- nak, azaz "nem kormányzatinak" hívják. Tessék tudomásul venni, nálunk minden kormányzati! Semmi "non", semmi "nem", itt a "tagadás szelleme" lábát meg nem veti.

De van a "civil" szónak egy másik jelentése is. A "civil" nemcsak "non governmental", hanem "non military" is. Civil, azaz nem egyenruhás katona, hanem lezser, szabad polgár. Na, ez még veszélyesebb. Hiszen háború van, nem igaz? Most épp a menekültek ellen háborúzunk a nyámnyila Európa védelmében, de Európa ellen is hadakozunk. Mi a pálinkát sem isszuk vagy főzzük, hanem a miniszterelnök szavaival "pálinkaháborút" folytatunk. Itt az is be van sorozva, aki még nem tud róla. Nincs civil, csak katona, ide vagy oda kell állni, parancsot teljesíteni. A civil szervezetek vesztükre duplán civilek: hadrendbe állni sem akarnak, és a kormánytól való függetlenségüket is őriznék.

Így aztán nincs mit csodálkozni rajta, hogy Lázár a vizsgálat lezárulása után is ragaszkodik az Ökotárs bűnösségéhez. Az ő szemében tényleg bűnös. Nem azért, mert adót csalt volna, hanem azért mert van. Útban van. Az meg egyenesen természetes, hogy a Nemzeti Hírügynökség több napja hallgatott az internetadó ellen tiltakozók kitüntetéséről. Jól is néznénk ki! Különben is a döntés idején tele volt egyéb halaszthatatlan tudósítani valókkal. Mint egy újságíró kiszúrta, aznap a nemzetközi díj helyett fontos közleményt adtak ki a bébikorallok önpusztító hajlamairól.

Aki hírt akar adni magáról, civil okvetetlenkedés helyett legyen inkább bébikorall. Az csendben van, és az MTI szerint hajlik az önfelszámolásra.

Lendvai Ildikó, volt országgyűlési képviselő


A blogbejegyzés eredetije: Lendvai I.: Kitüntetett tüntetés


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges