A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Kedves keresztények, demokraták, fiatalok! Drága kormány!

via Ordítok blog

2015. március 25. 09:41 | 2 hozzászólás

Azért írok most Önöknek, hogy ezt se olvassák el, ahogy a többi segélykiáltást se.

Gratulálni szeretnék a végtelen keresztényi emberségük okán. A jól átgondolt törvényalkotással, a lógósok munkába való visszaterelésével nagyjából 200 000 embert ítéltek lassú éhhalálra. Igaz, a tőlük megvont segélyek kellenek másra, értem én. Tudom, én vagyok a demagóg, aljas álvalami, áruló, meg ilyesmi, de azért mégis azt kívánom Önöknek, drága (effektíve drága!) keresztény, demokrata és fiatal kormánytagoknak, valamint az álparlamentben elvtelenül és esztelenül gombot nyomkodó, mindent megszavazó álképviselőknek, hogy egyszer jöjjön szembe Önökkel a valóság. Tudom azt is, ez nem fog bekövetkezni, hiszen már alaposan feltöltötték a magán-bugyellárisukat. A gyerek is rendben, van neki csodapalotája, szőlője, földje, trafikja, valamije. Akinek meg nincs - mint például a keményen árokba rúgott kisembernek - az annyit is ér. Ott dögöljön meg az árokban félvakon, két mankóval!

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

Az alábbi levelet egy ilyen árokba rúgott "lógóstól" kaptam, szó szerint bemásolom. Olvassák olyan szeretettel, amilyen szeretettel én küldöm Önöknek!

"1989 szeptemberében lettem 67 %-os rokkant, visszamenőleg márciusig, mivel akkor jelentkeztem be a munkaközvetítőbe (akkor még olyan is volt). Édesanyámmal ketten éltünk akitől minden létező segítséget kaptam. 1993-ban egészséges leányom született. Édesanyám 1999-ben meghalt, kislányommal egyedül maradtam. Többször is javasolták az orvosok a kórházi befekvést, de nem hagyhattam senkire a gyermekem. A 2006-os felülvizsgálaton már össz-szervezeti károsodásként 50 %-os lettem, 2010-ben 40 % (olyan felülvizsgáló orvos aláírásával, akit 2006-ban láttam), amit fellebbeztem, 2 fokon 42 %, majd munkaügyi bíróság, orvosszakértő (aki bele is írta a vizsgálati jegyzőkönyvbe, hogy az igen nagyszámú leletből, néhányat emel ki). 2013-ban a komplex vizsgálat 45 %-os B2-es minősítés („B2” minősítési kategóriába az a kérelmező sorolható, akinek az egészségi állapota 51-60 % között van, és a rehabilitálhatóság foglalkoztatási szempontú, vagy a rehabilitálhatóság szociális szempontú vizsgálata alapján a rehabilitációja nem javasolt)
1989-ben 3.200 Ft-os rokkantnyugdíjjal indultam, 2006-ban 48.400 Ft-tal zárult. A rendszeres szociális segély 1 fogyasztási egysége 25.650 Ft volt, míg kiskorú volt a gyermekem én 1,2 ő 0,8, tehát 2 fogyasztási egységet tettünk ki. 10-18 éves koráig gyermektartást harcoltam ki, ami teljesen feleslegessé vált, mivel levonták a segélyből. Ahogy nagykorú lett, nem tartozott a család szerkezetéhez, így csak én kaptam szociális segély plafont, 45.570 Ft-ot, viszont mindig igazolni kellett, hogy nappali tagozatos tanuló és mennyi az ösztöndíja. Az első félévi ösztöndiját 13.800 Ft/hó, 2014 októberétől utalták 5 hónapig, amit el is kezdtek vonni a segélyből. Milyen cinikus a kormány, 2015. január 1-től 1000 Ft-tal felemelték a szociális segély összegét, tudván, hogy februártól eltörlik!
Elérkeztünk a jelenhez, az önkormányzattól megkaptam a határozatot amelyben 2015. február 28-al a rendszeres szociális segélyre való jogosultságot megszüntetik, és aktív korúak ellátására való jogosultságot állapítanak meg. Ehhez berendeltek egy adott időpontra kb. 50 embert, és elmondták, hogy aki nem írja alá a munkaügyi kirendeltséggel való együttműködést, az nem kap semmit. Persze aláírtam, mint mindenki, később a kirendeltségen az álláskeresőként történő nyilvántartásba vételem, ami már közokirat hamisítás és csalás, mivel büntetőjogi felelősségem tudatában írtam alá, hogy "A munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezem."  Náluk ugyanúgy ott volt a felülvizsgálati papírom, amin szerepel, hogy munkaképtelen, nem rehabilitálható rokkant vagyok. Mikor kissé felemelt hangon mondtam az ügyintézőnek, hogy akkor küldjön el közmunkára, mondta, hogy nem lehet, mert alkalmatlan vagyok. Ott a pont náluk, ez a 22-es csapdája, amit a mi kormányunk olyan jól kieszelt, hogy kell megszabadulni a kolonctól. Így most álláskereső vagyok, és hamarosan hajléktalan, mert a 22.800-ból nem tudom a 30 ezer Ft rezsit fizetni, meg enni és élni ketten. Ha a kislányom otthagyja a főiskolát, vissza kell fizetnie az eddigi féléveket 300 ezerért darabját, most van a negyedik félévben. A tanulás mellett nem tud munkát vállalni, mert a kurzusai olyan időpontokban van, ami reggeltől estig tart, közben 1-3 óra szünetekkel.

Én hiába tanultam meg horgolni, még fonalat sem tudok venni, és nem is tudnám eladni sem. Nem sok mindent tudok csinálni, 6 dioptriás szemüveget kaptam egy szomszédtól, a szemészeti ellátás pont olyan mint bármelyik (semmilyen) azzal most látok képeslapokat csinálni, de azt sem tudom eladni. Az évek során a valaha volt 1000 kötetes könyvtáramból már csak azok a könyvek maradtak amit az antikvárium nem vesz meg. Bevallom kukáztam is régebben, sajnos már azt se bírok, pedig akkor lenne cipőnk (egy jó papucsba járok télen-nyáron). Annyira kilátástalan a helyzet, hogy ha nem lenne a kislányom, már rég felakasztottam volna magam.

Mivel a törvényeket úgy alakították, ahogy akarták, erre jogorvoslat nincs. Ha bármi kérdésed lenne, szívesen válaszolok, amíg lesz áramunk és netünk. A számítógépet az első C-64-em óta én rakom össze, javítom, szerelem. (Ezt is kérdezték már, hogy számítógépre és netre telik? Nem telik, de muszáj, már a középiskolába e-mailbe küldték a házi feladatot.)

Többféle betegségem van, de a legrosszabb a polyarthrosis, coxarthrosis, ami miatt két mankóval is nehezen tudok járni, főleg, hogy mostanra a térdem is tönkre ment. Valamikor gyors- és gépíró voltam, ennek kapcsán sikerült egy tanfolyamra bejutni 2007 körül egy "Számítógép kezelő"-i tanfolyamra még a munkaügyi központon keresztül. Ez is hasonlóan komoly tanfolyam, mint a kosárfonó stb., bár itt a tanárok legalább komolyan vették a tanítást. Mivel engem mindig minden érdekelt, mindig autodidakta módon tanultam meg sok mindent, csak éppen soha nem jutottam vele semmire. Továbbra is kapjuk a lakásfenntartásit (havi 5000 Ft a gázra), a közgyógyot és évente 3-szor lehet kérni átmeneti segélyt mely összesen 25 ezer Ft lehet. Ebben a hónapban még a februári szoc.segélyből élünk, így minden csekk be van fizetve, a jövő hónaptól viszont már csak a 22.800 lesz. Koldulni viszont tilos."
 
Hát ennyi, kedves parlamenti többség. Az Önök által oly lelkesen megszavazott törvényjavaslatok mögött ez történik a valóságban. 
Remélem, nem lesz álmatlan éjszakájuk a párizsi luxushotelben, nem furdalja a lelkiismeret egyiküket sem, amikor felveszik az illetményüket, lakhatási hozzájárulásukat, meg ami még jár.
Mert ami jár, az jár!!
A magam részéről igérem: minden ilyen sorsot továbbra is el fogok mesélni, ha megkeres valaki a történetével.
Azt remélem, egyszer az Önök arcába tol valaki egy ilyen írást.
Az sem baj, ha ezt egy régi típusú, súlyos monitor formájában teszi. Hogy jobban lássák.
Addig is gratulálok az eddigi sikeres munkájukhoz és minden jót kívánok a továbbiakban is!
 
Utóirat: Szeretnék gratulálni mindazon orvosoknak, akik részt vállaltak ebben! Az ő felelősségük sem megkerülhető. Tudom: parancsot teljesítettek. Ezt rendezzék le a tulajdon lelkiismeretükkel.
Köszönöm.

 


A blogbejegyzés eredetije: Kedves keresztények, demokraták, fiatalok! Drága kormány!


Hozzászólások

Plessatt képe

Plessatt
3 éve

Ez egyenesen szívszorító!

Kataaa képe

Kataaa
3 éve

Sajnos nem az egyetlen  eset...:(