A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

(De)hogy lesz 10 százalékos rezsicsökkentés a.....

via Ténytár blog

2015. január 19. 12:11 | 14 hozzászólás

Most, amikor úgy tűnik, a kormánypárt népszerűsége zuhanórepülésbe kezdett, ismét a régi és jól bevált recepthez fordultak

Előkapták a fiókból a rezsicsökkentést, amely ezúttal, ha lehet még álságosabb, mint eddig. A mostani rezsicsökkentés ugyanis az eddigi jelek alapján hosszú távon inkább az  az adóforintokból finanszírozott veszteségfinanszírozás növekedő terheit jelenti.

A „rezsiháború” már korábban is szedett áldozatokat: a vidéki „vizes” cégek bevétele drámaian csökkent, a távfűtő vállalatoknak mintegy 60 milliárdos kompenzációt kellett fizetni, nehogy becsődöljenek, a kéményseprőknél is súlyos ellátási gondok jelentkeztekA hulladékgazdálkodóknál már az elmúlt években is voltak problémák, most éppen több mint 80 zempléni települést önthet el a szemét, feltéve, ha nem születik valamilyen gyors megállapodás a közműszolgáltatást végző cég és a helyi önkormányzatok között.

Összességében kijelenthető: egy állami vállalat létrehozásától nem lesz a szabad piacon - a vállalkozásoknak - is tíz százalékos a rezsicsökkentésAz állami szolgáltató létrejöttével ugyanúgy üzemeltetni kell  a hálózatot, fejlesztéseket kell eszközölni, és ehhez megfelelő szakembergárdát kell fenntartani. Az önkormányzati vállalatok adóssága - főleg a rezsicsökkentés miatt - már így is meghaladja az 1000 milliárd forintot. Kíváncsian várjuk, hogy az új, nagy, állami közszolgáltató hogyan fog versenyképesen működni, ha már az eddigi, többségében önkormányzati tulajdonban lévő közműtársaságok is a csőd szélén állnak.

Forrás: 444.hu, grafika: Tbg

A „rezsiháború” tovább szedheti áldozatait

Az elmúlt években beindított „rezsiharc” ékesen bizonyította azt, hogy a politika érdekek sikeresen felül tudják írni a gazdasági racionalitást. Kétség kívül, a rezsicsökkentéssel egy olyan szuper fegyver került bevetésre, amely jelentős mértékben hozzájárult a Fidesz 2014-es győzelmeihez. Ezt a közvélemény-kutatási adatok is alátámasztják. 2013 elején egyértelműen akkor kezdett javulni a kormánypárt akkori alacsony támogatottsága, amikor a rezsicsökkentés első hulláma elérte a választókat:

Most, amikor úgy tűnik, a kormánypárt népszerűsége zuhanórepülésbe kezdett, ismét a régi, jól bevált recepthez fordultak. Németh Szilárd rezsibiztos megtartotta a „Rezsicsökkentés folytatódik!” című sajtótájékoztatóját. A „rezsitábornok” szerint az idén létrejövő állami szolgáltató létrehozásával elérhető az a cél, hogy a vállalkozásokra is kiterjedjen a 10 százalék közeli rezsicsökkentés, mivel ahol olcsóbban jutnak energiához, ott (Németh szavaival) „pörög a gazdaság”. Érdekes módon arról nem beszélt, hogy a különadók hatása ugyanígy pörgeti-e a gazdaságot. 

A rezsicsökkentés mítosza és a valóság

Ha az eddigi rezsicsökkentések hatásait megvizsgáljuk, akkor sajnos nem nagyon örülhetünk a további árcsökkentési tervezeteket illetően. A rezsicsökkentés többek között a közműszolgáltatókra  gyakorolt hatása ugyanis már most katasztrofális. Nem beszélve az önkormányzatokról: a magyar kormányzat hiába vállalta át ugyanis az önkormányzatok adósságát nem is olyan rég, a települések tulajdonában lévő gazdasági társaságok már most több mint 1000 milliárdos deficittel küszködnek. A rezsicsökkentés hatására rengeteg önkormányzati közműcégnek a nyeresége megtizedelődött, mi több, veszteségessé vált.

Hosszabb távon ennek az lehet a következménye, hogy végképp nem fog pénz jutni az elkerülhetetlen karbantartási és korszerűsítési kiadásokra, amelynek az árát a lakosság fogja megsínyleni előbb, vagy utóbb. (Ráadásul mostanra a szociális kiadások jó részét is az önkormányzatokra testálta a kormányzat, így a megnövekedett terhek miatt pont a legelesettebbekre nem jut majd pénz.)

Az önkormányzati cégek is a rezsicsökkentés áldozataivá váltak

Pintér Sándor belügyminiszter még 2014 decemberében jelentette be, hogy hiába mentesített az állam 2078 önkormányzatot mintegy 1368 milliárd tartózástól, a települések további eladósodását nem sikerült megállítani. Ennek oka, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok hiteleit nem vállalta át a központi költségvetés, így az önkormányzati cégek tartózása már elérte az 1002 milliárd forintot. A hatalmas adósság többek között a rezsicsökkentésnek köszönthetően jött össze, amely elvitte az önkormányzati cégek nyereségének a legjavát.

A rezsicsökkentés áldozataival már korábban is foglalkoztunk. A gazdasági értelemben teljesen átgondolatlan (ámde rövid távú szavazatszerzésre kitűnően alkalmas) kormányzati politika eredményeképpen mintegy 300 településen kellett úgynevezett kényszerszolgáltatót kijelölnie a katasztrófavédelmi hatóságnak, mert a díjkorlátozások és az államosítások következtében sorra mentek csődbe a szemétszállító vállalatok, s emiatt számos településen átmenetileg leállt a szemétszállítási szolgáltatás. Többek között a kormány rezsicsökkentési kényszere miatt legújabban a Zempléni Hulladékkezelési Közszolgáltató Nonprofit Kft. (ZHK) került a működőképesség határára.

Bár a ZHK, mint nonprofit cég csak mintegy egy éve működik, már most mintegy 230 milliós kintlévőséggel kell hogy számoljon: ebből mintegy 70 millió forint a vállalkozás nem üzemi alapon felgyűlt vesztesége, a lakossági tartózások pedig túllépték már a 100 millió forintot. Jelenleg több mint 105 ezer lakónak van tartózása a cég felé. A helyzet annyira súlyos, hogy a még 2014 decemberében tartott céges közgyűlésen az ügyvezető meglebegtette a ZHK bedőlésének a lehetőségét is. A hulladékkezelő cég 2015-ben csak akkor tudja teljesíteni a közszolgáltatását, ha az önkormányzatok az első negyedévre tudnak előfinanszírozást is vállalni. Ha ez nem következik be, akkor mintegy 80 zempléni települést elönthet a szemét.

A rezsiháború folytatódik!

A kormány populista intézkedései miatt rengeteg állami és önkormányzati tulajdonban lévő cég szinte működésképtelenné vált, ebből fakadóan ellehetetlenült többek között a települések gazdálkodása is. Az önkormányzati vállalatok adóssága már meghaladja az 1000 milliárd forintot, miközben a teljes önkormányzati rendszer működtetésére 781 milliárd forint jut.

Erősen kérdéses, ha ezt a kormány ilyen ügyesen „összehozta”, akkor milyen eredményt is vár attól az idén létrejövő állami szolgáltatótól, amely Németh Szilárd rezsitábornok szerint azért lesz versenyképesebb, mert kisebb apparátust, kisebb „vízfejet használ”, a keletkezett hasznot pedig visszaforgatja a szolgáltatás minőségének, olcsóbbá tételének a megteremtésébe. Ha csak a MÁV vagy a Posta példájából indulunk ki, egyszerűen cáfolható az az állítás, hogy egy állami vállalat kisebb bürokráciával is tud működni, illetve minőségi szolgáltatást nyújtani. Sajnos  attól a szolgáltatás alapból nem lesz olcsóbb, hogyha azt az állam végzi, viszont a piaci szektortól eltérően az államnak nem kell tartania a versenytársaktól, illetve mondanunk sem kell, hogy korrupció mértéke is tovább nő(het) a dagadó állami szektorban.  

Eddig általában a helyi önkormányzatok tulajdonában lévő közműtársaságok működtetését helyben oldották meg, ahol a legtöbb információval rendelkeztek a helyi adottságokról, optimális esetben egy kiegyensúlyozott helyi képviselő-testület ellenőrzésével, a helyiek számára viszonylag átlátható, és épp emiatt takarékos módon. Egy nagy állami szolgáltató létrehozása esetén az eddigiekből kiindulva valószínűleg esélytelen lesz ellenőrizni, mire is megy a pénzünk: ennek köszönthetően az új rendszer várhatóan inkább drágán és pazarlóan fog működni, mint hatékonyan és olcsón.

Mindent összevetve kijelenthető: egy állami vállalat létrehozásától nem lesz a szabad piacon is tíz százalékos a rezsicsökkentés. Addig pedig a rezsi mesterséges csökkentével a költségek a cégekre terhelődtek. Az állami szolgáltató létrejöttével ugyanúgy fenn kell tartani a hálózatot, fejlesztéseket kell eszközölni, és ehhez megfelelő szakembergárdát kell fenntartani.

Ha erre az állam nem ad elég forrást, végül a költségvetésből kell kipótolni az állami szolgáltató veszteségét, amellyel tulajdonképpen ugyanott vagyunk. Ha pedig az állami szolgáltató privilegizált helyzetben lesz, tehát elhalmozzák forrásokkal úgy, hogy a piaci versenynek sem lesz kitéve, akkor ismét a túlköltekezés csapdájába eshet. És akkor még nem is beszéltünk a legfontosabb tényezőről, az állami szektorban tapasztalható mérhetetlen korrupcióról, amely alól valószínűleg az állami közszolgáltató sem lesz kivétel. „Kíváncsian” várjuk, hogy ki, vagy mi lesz a következő áldozat a rezsiháború folyamán, illetve az új nagy állami közszolgáltató hogyan fog versenyképesen működni, ha már az eddigi, többségében önkormányzati tulajdonban lévő közműtársaságok is a csőd szélén állnak.

 

 


A blogbejegyzés eredetije: (De)hogy lesz 10 százalékos rezsicsökkentés a.....


Hozzászólások

potyka képe

potyka
3 éve

ó te jó ég.

én itt nem a népnek írok. és jobbára még csak közügyekről sem. 

hanem politikáról, csak és kizárólag azoknak, akiket érdekel a téma.

légy szíves ne keverd a szezont a fazonnal, a politikai útkeresést a közbeszéddel.

ha pedig szerinted az hasonlít amit én írok arra, amit plaíyA, akkor valamit nagyon rosszul csinálok. majd jobban igyekszem :)

NewTiborc képe

NewTiborc
3 éve

Ne is haragudj, de a Kataaa a szivemből szól. Már rég merészeltem megemlíteni, hogy most a jónépet nem a Potyka & PlaayA többoldalas elméleti okfejtéseivel lehet megszólítani. Ők ezt a nyelvet nem értik és nem is érdekl Őket, az MSZP sem vette észre ezt a problémát. Most nem ennek az ideje van itt. Sajnos ezt az észrevételt sokan rossz néven veszik. A másik, nem ár tana egy kis béke a baloldalon. Ma láttam ezt a túlsúlyos Andor gyerkőcöt az Olgánál, hát mit mondjak? az embernek megáll az esze!!

potyka képe

potyka
3 éve

ideológiát?

nem lehet, hogy pusztán a teremtsünk magunknak egy olyan országot, ahol jó élni és ezt csak közösen tudjuk elérni elég lenne ideológiának?

merthogy egy olyan országban, ahol az emberek fele rosszul él, a másik felének sem élni.

akár városiakról és vidékiekről, szegényekről és számításukat megtaláltakról, fiatalokról és idősekről, felnőttekről és gyermekekről, nőkről és férfiakról van szó,

Kataaa képe

Kataaa
3 éve

Én úgy gondolom, a politizálgatás helyett valami más irányt kellene  venni. Mai  modernizált  világban de különösen  nálunk a politikának más ideollógiát kell   képviselnie, amit  a nép megért és elfogad..

potyka képe

potyka
3 éve

mert ami a baloldlon most megy, az még nem politika, nem politizálás.. hanem legfeljebb politizálgatás.

potyka képe

potyka
3 éve

Kedves Kataaa!

Pontosan az ilyen cikkek miatt kell kiállni a nép elé és példát mutatni egyenes, világos és a köz ügyeiért elkötelezett beszédekkel.

Egyébként a jobboldal azért kiabál olyan hangosan farkast, mert kilóméter vastagon van a füle mögött vaj, amit valamiért a baloldal nem mer őszintén elmondani.

Ha lenne összehasonlítási alap - egyenes és őszinte baloldali beszédek, tények -, akkor mindjárt kitűnne milyen álságos és sanda a vádaskodásuk. Senki sem hallgatna rájuk többé.

Persze ehhez politizálni kellene.

Kataaa képe

Kataaa
3 éve

Kedves Potyka!  Köszönöm kedvességed.. Én itt  vagyok a fedélzeten, olvasok, nézek, néha  bosszankodom. Annak ellenére, hogy  egyetértek veled, veletek úgy  gondolom, bár nagyon  nehéz  helyzetben  van a baloldal, különösen nehéz ma  meggyőzni  az embereket. Különösen, hogy a Fidesz folymatosan hárítja  a balodalra  a felelősséget. Mindenki felelős a kialakult  helyzetért de a Fidesz kormány  csak jót tesz... Egyik legfrisebb  hazugságuk a másik után bizonytalaníja el az embereket. Talán az első világháború kirobbanásáért is a balodali kormányok a  hibásak... Kicsit  más a cikk, ami már sok.     http://www.hirado.hu/2015/01/20/fidesz-burany-is-felelos-a-magyarok-elad... Ez  csak egy  példa,  másik szinténa  mai nap híre, Orbán  Viktor már vezetett  Kecskeméten  készült  mercédest. Na, ennyit   erről, elnézést, hogy  offoltam...

 

potyka képe

potyka
3 éve

Üdv kataaa a fedélzeten.

A tények tényleg meggyőzőek lehetnek de a megfelelő kiállás az ami bizalmat kelt.

Ezért érveltem a paksi erőművel kapcsolatos önálló és értelmes álláspont  elfoglalása, mint hírértékkel rendelkező kiinduló pont, valamint az állami ünnepek ünneptől függően témába vágó használata mellett.

Sajnos az a helyzet, hogy a szegények elveszítették a baloldalba vetett bizalmukat és ők a saját bőrükön tanulnak... azaz puszta szavakkal nehezen csábíthatók vissza, ha azt látják soha semmi sem változik.  Ezért kellene most a középosztály meggyőzésére koncentrálni.

A logikát néha nehéz elfogadni, ha mást szeretnénk... de ez van.

Kataaa képe

Kataaa
3 éve

Igen, igérgetésekből elég. Itt  már nem is kell igérgetni, programot alkotni, mindenki látja mit kell, kellene  tenni. Csak lenne  végre valaki, aki meg is teszi. Persze  nem könnyű a nép bizalmát megszerezni, a tények  meggyőzőek lehetnek...

dmolnar képe

dmolnar
3 éve

Hát igen.. Óvatoskodni (már abban az értelemben, hogy meg ne bántsuk az aktuális kormánypárti embereket) nem kell, sőt, nem is szabad. Viszont programalkotásban sem kell óvatoskodni, de nagyon szigorúan kell arra figyelni, hogy csak és kizárólag végrehajtható programot adjanak.... ert igéretből tele már a padlás..

NewTiborc képe

NewTiborc
3 éve

Kataaa, hogy mennyire igazad van.

 

Kataaa képe

Kataaa
3 éve

Már  nincs  miért óvatsonak lenni... Igen, években nem mérhetünk, amikor  milliók élnek  a létminimum alat, stb....

 

potyka képe

potyka
3 éve

Milyen igaz. De azért az óvatosság sem ártana.

Mindenesetre ráolvasással nem fog menni. Sajnos ehhez aktív politizálás kellene, nem pedig a "fordulat éve".

 

Kataaa képe

Kataaa
3 éve

Az ellenzéknek, nem kellene engedni, hogy ebből is fel álljon a  kormányzó párt.... Elég kárt okoztak már...