A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Búcsút inthet a Corvinus a budai campusnak...

via Ténytár blog

2015. szeptember 7. 10:50 | 0 hozzászólás

Erős lett volna az ország legsikeresebb egyetemét lenullázni a Közszolgálati Egyetem javára, ezért úgy tűnik, inkább a leszalámizás, valamint a beépülés módszerével kezdik bekebelezni a független felsőoktatási intézményt.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Corvinus budai campusát elveszik, az egyetemen belül pedig létrehozzák az önálló MNB-tanszéket.

A július végén kihirdetett kormányzati tervek szerint szükségessé vált a Nyugat-magyarországi Egyetem megszüntetése, a soproni erdészeti kar, a szombathelyi Savaria-központ és a Szent István Egyetem (SZIE) állatorvosi karának önállósítása, valamint az, hogy a Szolnoki Főiskolát a Kecskeméti Főiskolához, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolát Egerhez, a Corvinus Egyetem kertészeti-, élelmiszer-ipari karait a SZIE-hez csatolják. Az Emmi augusztus végéig fogadott észrevételeket, javaslatokat az érintett felsőoktatási intézményektől, majd meghozta a végleges döntést, amelynek értelmében:

A Nyugat-magyarországi Egyetemből két év múlva kiválik Szombathely, az SZIE állatorvosi karát önállósítják, a Szolnoki Főiskola egyesül a Kecskeméti Főiskolával, a gyöngyösi pedig az egrivel. Ezen kívül a Corvinus Egyetemtől leválasztják a kertészeti és élelmiszer-ipari karokat, és azokat a SZIE-hez csatolják. A végeredmény tehát szinte teljesen azonos a július végi minisztériumi tervekkel.

Mikor Hegedűs Attila, a kertészettudományi kar dékánja megkérdezte Palkovics László államtitkártól, hogy számára a konstruktivitás vajon azt jelenti-e, hogy a másik fél azt mondja, hogy 'igen, igen, úgy jó, ahogy te elgondoltad', az államtitkár válasza csak annyi volt, hogy „az én szemszögemből a konstruktivitás az, amit én gondolok”.

Palkovics László: „Az én szemszögemből a konstruktivitás az, amit én gondolok.”  Forrás: index.hu

Mi a gond a beolvasztással?

A Corvinus érintett karai által a kormány felhívására elkészített majd 80 oldalnyi szakmai anyagból kiderül, hogy ezeknek a karoknak egyébként egyáltalán nincs ellenükre a kooperáció a gödöllői SZIE agrár-karaival, viszont az együttműködéshez abszolút nincs szükség a karok beolvasztására a másik intézménybe.

A minisztériumi kritika főleg arra összpontosult, hogy a Corvinus pesti campusán működő gazdasági és társadalomtudományi, valamint a Budán működő kertészeti, élelmiszer-ipari és tájépítészeti karok között nincs megfelelő kooperáció, ezért lenne több értelme egy másik, agrár karokkal szintén rendelkező egyetemhez csatolni a Corvinus ezen karait. Ám erre a kritikára is hiába adtak belátó, konstruktív, kompromisszum kész választ a Corvinusról, hogy:

„A belső integráció lassú folyamat, erősítése természetesen szükséges, de hangsúlyozni kívánjuk, hogy a BCE hat kara között ma is jelentős kooperáció van! Hiszen vannak közös szakok, s azon túl rendszeres átoktatás a kari képzések keretében, továbbá voltak, vannak közös kutatások, pályázati projektek, amelyek a további együttműködést is megalapozták, mint például a TÁMOP-kutatások vagy a hat kart összefogó TÉR-IDŐ tematikus kutatási központ.” 

Mint azt M. Szilágyi Kinga, a Corvinus Egyetem Tájépítészeti karának dékánja kifejtette, azzal, hogy ha a kormány önállósítja a gödöllői SZIE állatorvosi karát, az nehéz gazdasági helyzetbe hozza a SZIE-t, és egy ilyen helyzetben nem a három corvinusos kar odacsatolása lenne a legjobb döntés, az integrációt ugyanis nem tudni, miből finanszíroznák majd.

Szemléletes példájában a dékán úgy fogalmazott, hogy „a jól tejelő tehenek elviszik, hogy ezért cserébe a SZIE három kis vékony tehénkét kap a Corvinustól, ami nem lesz elég az életben maradáshoz.” 

És vajon, mi lesz a sorsa a Corvinus budai campusának?

A budai campus sorsáért sokan aggódnak, valószínűleg okkal. M. Szilágyi Kinga dékán szerint a minden valószínűség szerint előálló nehéz pénzügyi helyzetben az SZIE a Corvinus budai campusának ingatlanjaiból fog majd pénzforráshoz jutni.

„Nem a gödöllői campust fogják felszámolni, ezt a történetet már egyszer megéltük”  – mondta. Korábban már volt egy ilyen próbálkozás, mikor a karok 2000 és 2003 között a gödöllői egyetemhez tartoztak, rengeteg vita után kiváltak onnan, majd kapcsolódtak hozzá a Corvinus elődjéhez, 2004-től pedig a Corvinushoz. Érdekes, hogy a pénzügyi üdvözülést remélő kormány nem emlékszik rá, hogy a budai campus épületeinek állapota éppen akkor kezdett el rohamosan romlani, mikor azok a gödöllői egyetemhez tartoztak.

Az mindenesetre biztosan kiderült, hogy a kormány egyeztetése a karokkal csak színjáték volt. Július végén született döntésüket szinte teljes mértékben megvalósították, az érintettek véleményét ismét totálisan figyelmen kívül hagyták. A Corvinus eddigi több lábon álló struktúráját megcsonkították, a gödöllői egyetemhez csatolt karokhoz tartozó hetvenmilliárd forintos értékűre becsült Budai Arborétumtól pedig búcsúzni kényszerül az immár főleg gazdasági profilúvá váló egyetem.

Összdolgozói fórum a budai campuson Forrás: vs.hu

A leszalámizás eredményeképpen pedig véget ér egy tíz éves folyamat, melynek során a Corvinus agrárképzését az ország legszínvonalasabbjává tették – hiszen ide lehet az agrárképzések viszonylatában a legmagasabb pontszámmal bekerülni. Teljesen jogos érv, hogy aki elkezdett egy képzést a Corvinuson, amely a munkaerőpiacon az egyik legértékesebb diploma, nem szeretné egy másik egyetem diplomájával elvégezni a tanulmányait.

A Corvinus tehát mostantól elsősorban közgazdasági jellegű egyetem lesz, de még milyen! Például Matolcsy György jegybankelnök MNB-tanszéket indít az egyetemen:

2015 szeptemberétől kezdi meg működését a Közgazdaságtudományi kar szervezeti felépítéséhez illeszkedő önálló MNB-tanszék, a jegybank mindemellett támogatja a kar Általános és Kvantitatív Közgazdaságtan Doktori Iskola programját is. Fontos eleme a megállapodásnak a BCE Társadalomtudományi karán a Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet felállítása és közös működtetése is - olvasható a Corvinus honlapján

Közös képzési és kutatási programok várják majd az érdeklődő hallgatókat, valamint „az MNB vállalta, hogy gyakornoki programokat szervez a BCE alap- és mesterképzési szakon tanulmányokat folytató hallgatói számára, amelynek során a hallgatók betekintést nyerhetnek a jegybankban folyó szakmai munkába és a gyakorlatban hasznosíthatják az addig tanult ismereteiket.

Valóban erős lett volna az ország legsikeresebb egyetemét lenullázni a Közszolgálati Egyetem javára, ezért úgy tűnik, inkább a beépülés módszerével kezdik bekebelezni a független felsőoktatási intézményt.

 


A blogbejegyzés eredetije: Búcsút inthet a Corvinus a budai campusnak...


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges