A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Legújabb bejegyzések

via Olvasószerkesztő

noÁr - A noÁr Mi vagyunk! (Felirattal)

A noÁr Mi vagyunk!

Molnár Piroska, Mucsi Zoltán, Dés László, Gryllus Dorka, Sodró Eliza, Nagy Ervin, Hevér Gábor, László Zsolt, Pokorny Lia és sok más művész, tudós, fiatal és idős ember is az arcát adta ehhez a kliphez és mondanivalójához. Micsoda névsor!

1 hete
via Olvasószerkesztő

Az MSZP is megszavazta a családvédelmi akciótervet

A már meglévő gyerekeket miért nem támogatja a kormány?

A kormánynak el kell azzal számolnia, miért nem támogatja a már megszületett gyerekeket – mondta Harangozó Tamás, az MSZP politikusa kedden az ATV Start című műsorában. Beszélt arról is: Pócs Jánosnak le kell mondania!
A nem házasságban született és az egyedülálló szülő által nevelt gyermekekről semmit nem mond a tegnap a parlamentben elfogadott családvédelmi terv, pedig ma minden második gyermek házasságon kívül születik, és félmillió gyermek él egyszülős családban.
 
„Nekik most kell segíteni, hogy legyen esélyük normálisan felnőni, s normálisan iskolába járni” – hangsúlyozta.
 
„A Fidesznek kell elmagyaráznia, hogy a mi javaslatunkat, ami mindenkinek segít egy picit, azt miért nem támogatták” – mondta.
 
A kormány képviselői lesöpörték az MSZP módosító javaslatait a „tizen-x” éve változatlan mértékű családi pótlék megduplázására, a GYES és a GYED jelentős emelésére, és a lakhatási kérdések megoldására is. Elvetették az MSZP azon javaslatát is, hogy a várandóssági pótlékot és az anyasági segélyt egyaránt 150 000 forintra emeljék a jelenlegi 64 125 forintról.
 
S hogy miért szavazta meg az MSZP mégis a kormány tervét?
„Végre adnak és nem elvesznek ezzel a törvénnyel – indokolta Harangozó, de aláhúzta: a kormánycsomag  „a társadalom többségét tekintve marginális” előnyöket nyújt – például „valakik” olcsóbban vehetnek hétszemélyes autót.
 
A kormány azonban különbséget tesz gyermek és gyermek között. „Lassan név szerint meg tudjuk mondani, kiket érint majd az a javaslat”, hogy a négygyermekes anyák nem fognak szja-t fizetni, főleg, ha 800 ezer forint bruttó bérük kell legyen hozzá.
 
Harangozót kérdezték Pócs János fideszes politikusról, aki kazánba zárta roma munkatársát, majd rágyújtotta az ott lévő hulladékot. Harangozó szerint a Fidesz frakcióvezetőjének, illetve elnökének a felelőssége lenne lemondatnia a képviselőt.
„Nem viccelünk ezzel!” – jelentette ki.
 
Azt mondta, a közéleti szereplőknek napirenden kell tartaniuk a kérdést, mert „ha ebbe belenyugszunk, akkor mi a következő, amibe belenyugszunk?”

2 hete
via Olvasószerkesztő

MSZP | Orbán nem kárpótolja a kisemmizett rokkantnyugdíjasokat

Orbán nem kárpótolja a kisemmizett rokkantnyugdíjasokat

Az Orbán-kormány megbélyegezte, majd az árokparton hagyta a társadalom legkiszolgáltatottabb csoportját, rokkantnyugdíjasokat, most pedig az Alkotmánybíróság döntésének ellenében, még az árokba is rúgja őket– mondta Korózs Lajos, az MSZP képviselője.
Az MSZP és a Párbeszéd politikusai sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet arra, hogy március 31-én lejárt az a határidő, amit az Alkotmánybíróság szabott meg az Orbán-kormánynak arra, hogy rendezze a rászorulóktól jogellenesen elvett rokkantnyugdíjak ügyét.
A Fidesz azonban nem tett semmilyen lépést az ügyben.
 
Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint nem is lehetett másra számítani a Fidesztől, hiszen Orbán Viktor rendszerében csak azok számítanak, akiknél a pénz és a hatalom van, a kiszolgáltatottak nem. Úgy véli, hogy a multik és az oligarchák milliárdos adókedvezményeket kapnak, azok pedig semmit, akik belerokkantak a munkába.
 
Korózs Lajos bejelentette, hogy az MSZP-Párbeszéd szövetség határozati javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy az Alkotmánybíróság döntésének érvényt szerezhessenek és igazságot szolgáltathassanak a rokkantnyugdíjasoknak. A javaslat célja, hogy az érintetteket visszahelyezzék eredeti jogaikba továbbá, hogy a kormány kamatostul kárpótolja őket vagy az örököseiket.

2 hete
via Olvasószerkesztő

MSZP | Orbán politikája a legnagyobb természeti csapás a mezőgazdaságban

Orbán politikája a legnagyobb természeti csapás a mezőgazdaságban

A szocialisták mai sajtótájékoztatójukon reagáltak a fideszes Nyitra Zsolt bejelentésére, amely szerint a Fidesz országjárásba kezd azért, hogy meggyőzze a magyar gazdákat arról, hogy csakis ők tudják megvédeni a magyar földet.

Harangozó Gábor, az MSZP elnökségi tagja szerint emiatt ideje összegezni, hogy mit is tett valójában a Fidesz a mezőgazdaságból élőkért.
A szocialista politikus elmondta, hogy a Fidesz miatt január 11-e óta nem lehet Magyarországon jogszerűen földet eladni. Ennek az az oka, hogy az új szabályok szerint a MAGOSZ mondhatja meg, hogy ki adhatja el és mennyiért a földjét, és azt is, hogy ki vásárolhat. Viszont ehhez szükség lenne egy rendeletre, amely tartalmazza a kritériumokat, de ezt a Fidesz nem alkotta meg. Ennek hiányában azonban nem lehet szerződést kötni.
 
Harangozó Gábor úgy véli, hogy hátrányos helyzetbe hozzák a magyar gazdákat azzal, hogy az Európai Unióban az Orbán-kormány adja a legkisebb társfinanszírozást az uniós támogatások mellé, mindössze 15 %-ot, miközben a régió többi országában legalább a duplája az állami hozzájárulás mértéke. Mindezek mellett az uniós programok közül a vidékfejlesztésiből sikerült a legkevesebb pénzt lehívni. Mindez a Fidesz politikájának köszönhető, ami miatt előfordult, hogy a pályázatokat 2-3 év alatt bírálták el.
 
Harangozó szerint csökkenteni lehetne a gazdák időjárás miatti kiszolgáltatottságát. Erre szolgálnának azok az öntözési beruházások, amelyeket a Fidesz mindig ígérget, de soha sem valósít meg, valamint az unióban elterjedt jövedelemstabilizációs rendszer is, de ezt sem hajlandó bevezetni a kormány.
 
A szocialisták elnökségi tagja emlékeztetett arra, hogy a Fidesz képviselői az Európai Parlamentben nem szavazták meg az agrárbüdzsé megemelését, ami véleménye szerint biztosan nem szolgálta a magyar gazdák érdekeit. Harangozó elmondta, hogy a gazdák érdekeinek védelmében elvárják a kormánytól, hogy emelje a területalapú támogatásokat legalább 100 ezer forintra hektáronként, az uniós támogatások hazai kiegészítését pedig 30%-ra. Szerinte így juthat több pénz a magyar vidékre, a magyar falvakba.

2 hete
via Olvasószerkesztő

MSZP | Következmények nélküli párt-e a Fidesz? - A cigányégető Pócsnak le kell mondania!

A Fidesz elfogadhatónak tartja az emberek elégetésével való viccelődést

Az Országgyűlés ellenzéki képviselőnői szerint nincs helye a Parlamentben a fideszes Pócs Jánosnak azok után, hogy egy roma alkalmazottját egy kazánba zárta és az elégetésével fenyegetőzött.

Az MSZP, a Párbeszéd, a DK, az LMP, a Jobbik képviselőnői és a függetlenek szerint elfogadhatatlan, hogy Orbán Viktor a Fidesz elnökeként nem szólította fel azonnal Pócs Jánost lemondásra egy ilyen gyalázatos tett után. Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője rámutatott, hogy amit Pócs elkövetett, az bűncselekmény. Elévült ugyan, de ha most történt volna az eset, akkor kényszerítésért 3 év, de a becsületsértésért is minimum 1 év börtönbüntetést kapna.
 
Gurmai Zita, az MSZP képviselője szerint emberek elégetésével nem lehet viccelni, azonban ha valaki ezt a holokauszt után mégis megteszi, az egyszerűen náci. Véleménye szerint mivel a Fidesz nem mondatja le Pócs Jánost, azzal egyértelművé teszi, hogy ezt a náci viccelődést elfogadhatónak tartja.
 
Miután Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nem lépett semmit az ügyben, most az ellenzéki képviselőnők Kövér László házelnökhöz fordulnak. Véleményük szerint Kövér László mindig az Országgyűlés méltóságának megsértésére hivatkozva lép fel az ellenzékkel szemben, ezért most itt lenne az ideje annak, hogy a Parlament méltóságát valóban sértő, a gyalázatos bűncselekményt elkövető fideszes Pócs Jánossal szemben is lépéseket tegyen és szólítsa fel lemondásra.

2 hete
via Olvasószerkesztő

MSZP | A devizahitelesek Orbánra nem számíthatnak, de az Európai Unióra igen

A devizahitelesek Orbánra nem számíthatnak, de az Európai Unióra igen

Orbán Viktor azért akar gyenge Európai Uniót, hogy kevesebb szabály legyen, ez azonban szembe megy az emberek akaratával, hiszen a devizahiteleseket is a közösség szabályai védik saját kormányukkal szemben – mondta Szakács László, az MSZP elnökhelyettese.

A devizahitelesek tüntetésén tartott sajtótájékoztatót Szakács László és Szepesházi Péter, egykori bíró, aki elmondta, hogy az uniós szabályozás szerint Magyarországon a deviza alapú hitelszerződéseknél nem valósult meg a tisztességes tájékoztatás, ezért ezek a szerződések nem részlegesen, hanem teljesen érvénytelenek. Mivel az unió tagjai vagyunk a bírósági vezetőknek nincs választásuk, alkalmazniuk kell a közös szabályokat, ha ezt mégsem teszik meg az olyan mintha „kiléptek volna az unióból” – mondta Szepesházi.

Szakács László rámutatott, hogy a magyar bírói vezetők és a kormány tagjai tudatosan nem akarják megérteni az Európai Bíróság döntését. Szerinte nem különböző újraértelmezésekre van szüksége a devizahiteleseknek, hanem a kilakoltatások azonnali leállításra. A szocialista politikus követelte a végrehajtások felfüggesztését továbbá, hogy foglalják törvénybe annak megállapítását, - amit korábban még a Fidesz is tudott – hogy a bankok becsapták az ügyfeleiket. „A magyar államnak az a kötelessége, hogy odaálljon a magyar családok, a magyar emberek mellé, és ne a bankokat szolgálja ki!”

Szakács szerint a magyar kormány eladta a devizahiteleseket, amikor 2015-ben szerződést kötött az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal. Orbán Viktor ugyanis azt vállalta, hogy a bankoknak egy fillérjébe sem fog kerülni a szerződések forintosítása, nem nehezíti meg a kilakoltatásokat és nem hoz olyan törvényeket, amelyek csökkentené a bankok profitját. „E miatt a szerződés miatt magyar családok tízezrei fognak még az utcára kerülni.”

Az elnökhelyettes elmondta, hogy a civilek által előkészített indítványt, amely szerint a szerződéseket újra kell vizsgálni a legutóbbi uniós döntés fényében, az MSZP kezdeményezésére, az ellenzéki pártok közösen nyújtják be az Alkotmánybírósághoz.

3 hete
via Olvasószerkesztő

MSZP | Az oroszok már a spájzban vannak

Az oroszok már a spájzban vannak

A Fidesz az Európai Unió árulójává tette Magyarországot, mert a népakarattal szemben nem az Uniót támogatja, hanem orosz érdekeket szolgál – mondta Bihal Dávid, az MSZP Országos Elnökségének tagja vasárnap sajtótájékoztatón.

A volt „KGST-bank” Budapestre telepítésével „banknak álcázott, orosz kormányzati információs hivatalt” hívott be az országba Orbán, s ezzel „az Unió legnagyobb biztonsági kockázatává léptünk elő”.

Az orosz fedett bank irodáiba a magyar hatóságok „gyakorlatilag be sem tehetik a lábukat”; akár az EU vagy a NATO szétverését is irányíthatnák onnan.



Az orosz szolgálatok úgy járnak ki-be, minthogyha csak haza járnának, orosz tanácsadók pedig szabadon katonai kiképzést tarthatnak magyar szélsőjobbos csoportoknak.

Ezeket az orosz szolgálatokat – „ez a legveszélyesebb és legfélelmetesebb is egyben –egyetlenegy magyar szerv sem ellenőrzi és nem állítja le.”

„ Ezzel az EU-n belül a Fidesz gyakorlatilag árulóvá tette hazánkat.”

„Magyarországon és Európában nem Soros-veszély van, hanem orosz veszély; nem Soros-terv van, hanem orosz terv, melynek az egyik kiszolgálója Orbán Viktor és hazaáruló kormánya!” – mondta.

Pedig az Európai Parlament épp a múlt héten ítélte el az orosz dezinformációs kampányokat és kibertámadásokat, melyek célja a feszültség növelése az Európai Unión és a tagállamokon belül.

Az EP-döntés világosan fogalmaz: az orosz törekvések veszélyt jelentenek Európa minden polgárára, ezért erőteljesebb közös fellépést javasol.

Manfred Webernek, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltjének joga van tudni, hogy múlt heti látogatásán valójában nem néppárti szövetségeséhez, hanem “Putyin EU-s helytartójához” érkezett.

Joga van tudni azt is, hogy a Fidesz EP-listája valójában Putyin listája, amelyet „az a Trócsányi vezet, aki orosz fegyverkereskedőket hagyott nemrég meglógni hazánkból”.

Weber itt jártában „megfeledkezett a legfontosabb kérdésről, pedig ő maga is megszavazta a Magyarország jogállamiságáról szóló Sargentini-jelentést: megfeledkezett a magyarországi emberi jogokról, „amiken az Orbán-kormány folyamosan tapos.”

Magyarország az elmúlt években olyan messze jutott az EPP-től, annak alapelveitől, hogy „az egész Nyugat szégyenpadjára került”.

„A magyar kormány a népakarattal szemben nem az Uniót támogatja, (…) hanem Putyin érdekeit szolgálja” – figyelmeztetett.

Az MSZP követeli, hogy a Néppárt vetesse le a Fidesszel az EP-listája éléről Trócsányit, aki a Sargentini-jelentésbe foglalt jogsértéseket törvénybe foglalta. Ha a Néppárt maga nem követeli ezt, az „alapvetően kérdőjelezi meg Weber úr és Néppártja hitelességét” – emelte ki.

„A Magyar Szocialista Párt világossá kívánja tenni, hogy aki a Fideszre szavaz, az egy olyan csúcsjelöltet támogat Weber úr személyében, amelyik szemet huny Orbánék disznóságai felett. De mi a „Haza. Szeretet. Európa.” programunkkal és listánkkal ennek a mentalitásnak, tempónak szeretnénk véget vetni” – hangsúlyozta.

Weber, a pártcsaládja és az európai közösség is megkapja majd az MSZP véleményét – mondta.

„Így állunk. A Fidesz listáját gyakorlatilag egy hazaáruló vezeti, Wéber úr összevissza beszél, elfelejti, hogy anno mit szavazott meg, nem érdekli a magyar emberek sorsa, épp úgy, mint a fideszes gazembereket sem” – tette hozzá.

1 hónapja
via Olvasószerkesztő

MSZP | Az unió jobban képviseli a magyar devizahitelesek érdekeit, mint a hazai jogalkotás

Az unió jobban képviseli a magyar devizahitelesek érdekeit, mint a hazai jogalkotás

 

Az Európai Unió jobban látja a magyar devizahitelesek érdekeit, mint a magyar jogalkotás vagy jogalkalmazás - mondta Dr. Szakács László, az MSZP elnökhelyettese szombaton Szabó Józseffel, a Hiteles Mozgalom vezetőjével tartott sajtótájékoztatóján.
Az Európai Unió Bírósága ugyanis a héten olyan döntést hozott, amely szerint a szerződésnek megsemmisíthetőnek kell lennie, amennyiben az tisztességtelen szerződési feltétel nélkül nem teljesíthető.
 
Szakács szerint ezzel már a második olyan európai bírósági ítélet született devizahiteles-ügyben, amely az Orbán-féle devizamentő csomagot nem jó színben tünteti föl. „Ez alapvetően szokatlan” – mondta.
 
„Az Európai Unió jobban látja a magyar devizahiteseknek az érdekeit, jobban látja a magyar emberek érdekét, mint ahogyan azt a magyar jogalkotás vagy akár a magyar jogalkalmazás látja. S ezért van értelme az Európai Unióban lenni. (…) Mi ezért mondjuk, hogy ’Haza. Szeretet. Európa’.” 
 
Szabó József, a Hiteles Mozgalom vezetője elmondta: a Kúria által 2013-ban a devizahitelezéssel kapcsolatban megjelölt három fő probléma közül az Orbán-kormány csak kettőt: az árfolyamrést és a kamatemelést kezelte, a harmadikat nem. „A legnagyobb csalást, a legaljasabb tisztességtelenséget: a megtévesztő árfolyamkockázatot nem kezelték a mai napig sem.” – emelte ki.
 
Hiába tudta a kormány már 2011-ben, hogy a bankok megtévesztették és becsapták az embereket, és hiába tettek meg mindent az adósok, hogy megszabaduljanak a szerződésüktől, „az alap az volt, hogy maradjon életben a szerződés. Ezt az alapot zúzza szét az Európai Bíróság ítélete” – mondta. 
 
Az ítélet szerint ha az árfolyamkockázat miatt a szerződés tisztességtelen, akkor azt  úgy kell tekinteni, mintha a szerződés nem is lenne.
 
Kiemelte azt is, hogy az ítélet kimondja: a fogyasztó uniós védelmét nem lehet gyengíteni. Ez viszont azt jelenti: az uniós bírósághoz lehet fordulni akkor is, ha a magyar bíróságok elutasítják a magyar adóst, automatikusan a Kúria jogegységi határozatára hivatkozva. 
 
Hozzátette: a fogyasztóvédelmi törvényeknek visszatartó erővel kellene bírnia, hogy a bankok tudják: súlyos kártérítést kell fizetniük, ha tisztességtelen szerződéseket íratnak alá.
 
Ehhez Szakács azt fűzte hozzá: a hatóságok azért nem akarják értelmezni az 1993-as európai fogyasztóvédelmi irányelvet, mert a bankok oldalán állnak.
 
„Bárki azt gondolja, hogy a magyar bíróságokon vagy éppen a magyar közigazgatásban, vagy a kormányzatban olyan emberek ülnek, akik 25 év alatt nem tudnak értelmezni egy irányelvet? Nem. Nem akarják értelmezni” – mondta.
 
Hiszen Orbán maga állapodott meg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) arról, hogy a bankoknak a forintosítás egy fillérjébe nem kerülhet, hogy a végrehajtások elé nem gördít semmilyen akadályt, és hogy nem hoz olyan szabályt, ami csökkentené a bankok profitját.
 
Azt mondta: az MSZP szerint ezért az első legfontosabb lépés az EBRD-vel kötött szerződés felbontása; a második, hogy az uniós fogyasztóvédelmi irányelvek alapján, a magyar emberek érdekeit szem előtt tartva legyen új banki elszámoltatás, a harmadik pedig, hogy ha már a fideszesek 2011-ben is tudták, hogy a bankok becsapták és megtévesztették az ügyfeleiket, akkor foglalják ezt törvénybe.
 
Ekkor ugyanis a bankoknak kellene pert indítaniuk, nem a devizahiteleseknek, s „akkor nem egymillió per lesz, hanem csak hét.”
 
„Ezek a javaslatok bent vannak a parlament előtt, szavazhatnak róla a fideszesek” – mondta. 
 
Fölszólította a kormányt: mivel hamarosan lejár a kilakoltatási moratórium, függessze fel a végrehajtásokat, amíg ezt a kérdést nem rendezi. „Ne kerüljenek ezrével a magyar családok az utcára azért, mert Orbán egy európai bankkal paktumot kötött”.

 

1 hónapja

Segítséget szeretnék kérni!

via Jaszi blogja

 

 

Én ellenzékinek gondolom magamat, ha nem is vagyok egy (be)szervezett pasi. Látom egy ideje, mekkora kártevő ez a kormány. Olyan rombolást végzett, hogy azt talán egy világháború utáni újjáépítés lendülete is kevés lesz helyrehozni. Nem akarnék közhelyezni, de a fejekben és a lelkekben, az erkölcsben végzett pusztítása mérhetetlen.…

1 hónapja