Szudo

A valóra vált rémálom

Zárunk-nyitunk, bohóckodunk - 2016-04-18

Nagyon tetszik az április 16-án megjelent HVG címlap-képe és a cím - Riszálom úgyis. Rajta a miniszterelnök egy szélfútta hosszú oszlop-lufi formájában bazsalyog, a nyakában lógó táblán pedig a Zárva felirat eleje Nyit-ra javítva. Nem akarom a találó képet magyarázni, csak megjegyezném, hogy a tartalom, amit kifejez, az a miniszterelnök bohózatba illő viselkedése, amely annyira jellemző a kormány politikájára. Abban a pillanatban, amikor érezhető a tömegnyomás valamely országos kérdésben, fittyet hánynak a szerintük előzőleg jól megideologizált intézkedésükre és villámgyorsan lovat váltanak. Mi is van most a kereszténydemokraták képmutató vasárnapi pihenőnap eszméjével? Az van, hogy akkor sem ez volt a vezérelv, hanem az a mögöttes szándék, hogy jól kibabráljanak a multikkal. Amelyik még nem vette a kalapját, az majd a bevétel csökkenése miatt lehet, hogy veszteségbe fut és két ilyen év után be kell zárnia az üzletét. Most ez a törekvés már kevésbé fontos, mivel nem akarnak belefutni egy kockázatos népszavazásba, amivel esetleg újabb pofont kaphatnak. Hát igen, a hatalom megtartása mindenekelőtt és -fölött! Az sem érdekes, hogy a koalíciós partnerével most feltörölte a padlót! Kicsire nem adunk!

Ami viszont meglepett, az az MSzP további ragaszkodása a népszavazáshoz. Szerintem újabb bizonyíték arra, hogy a párt vezetői elvesztettték a realitásérzéküket. Kit fog érdekelni ezek után egy népszavazás ebben az ügyben? Valószínűleg össze sem fog jönni a szükséges számú aláírás, ami jól fogja mutatni a párt mozgósító erejét, ill. annak gyengeségét. Ezt az ügyet el kell ereszteni! Sokkal ütősebb témák hevernek az utcán! Többek között a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók támogatása, annak bemutatása számokon alapuló elemzésekkel, hogy mennyi forrást vontak ki az egészségügyből és az oktatásból az utóbbi években, hogy az agyament SzJA rendszer által ütött költségvetési lyukakat befoltozzák és gigaméretű presztizsberuházásokat finanszírozzanak. Hogy az állami földek eladásával is a kieső bevételeket akarják pótolni és nem mellesleg újabb haveri köröket fognak jutalmazni. Minden napra lehetne egy-egy újabb korrupciós ügyletet találni és nyitogatni az emberek szemét arra, hogy ez a kormány nem értük dolgozik, hogy a legkevésbé sem a társadalom felemelkedése a cél, csak egyesek felemelése.

Ha ezeket az ügyeket nem karolja fel az MSzP, meghagyja őket a Jobbiknak, akkor már semmi nem menti meg a kihalástól! Talán még van idő észretérni és építkezni a következő választásig. Persze fel kell ismerni a szövetségkötés szükségességét minden baloldali formációval, bizony még a DK-val is, nem megszegni a korábbi ígéreteket, hanem közös programok kidolgozásán munkálkodni.

Nem látunk az orrunkig sem?