Szudo

A valóra vált rémálom

Fokozatos felszívódás, elhúzódó hatás - Saul fia

Mint a jó gyógyszer: lassan, szívódik fel és biztosan hat. Ilyen a Saul fia. Megnéztem és mialatt néztem, nem igazán éreztem megrendülést, hiszen annyiszor láttunk hasonló képsorokat, múzeumokban döbbenetes dokumentumokat, fényképeket, amiken elborzadtunk.

Kijőve a moziból azt kérdeztem: valóban olyan nagyhatású film? A választ a következő napokban magamon tapasztaltam meg: nem tudtam sírás nélkül beszélni róla. Lassan értettem meg azt a megrázó tényt, hogy a hóhérok az áldozatokat valami undorító féregnek, eltaposnivaló pondrónak tekintették, teljesen megfosztották őket emberi mivoltuktól a végsőkig megalázva és végül halálukban meggyalázva lemészárolták őket. Ez  az, ami nem felejthető és amit elsőként ez a film mutat meg a történeten keresztül, a szörnyűségeket csak homályos képek által, de rettentően realisztikus hanghatásokkal kísérve ábrázol. Saul, a sonderkommandóba beosztott férfi ebben az elszabadult, őrült világban talál magának egy feladatot, el kell temetnie a zsidó vallási előírások szerint a megölt fiát. Az egész feladat a kiindulástól kezdve lehetetlen. Nem is biztos, hogy a fia, nem is biztos, hogy a rabbi, akit talál valóban rabbi és az egész megvalósítás a kudarcok sorozata. Ez válik a fix ponttá a megőrült világban, amihez irracionalitása ellenére ragaszkodik. Ez a cél mozgatja akkor is, amikor szerencsétlen sostársait tereli a gázkamrába, amikor hallja a kétségbeesett sikoltozást, dörömbölést a bezárt ajtókon keresztül, aztán a holtestek krematóriumba halmozásakor és akkor is, amikor társaival - és a holtesttel együtt - a saját végzetük elől menekülve kitörnek a táborból. A sikeres szökés azonban nem a feloldozó végkifejlet, az erdőben a tábor őrei utolérik és kivégzik őket egytől-egyig. Nincs menekvés, nincs feloldozás. Nekik sem és nekünk sem.

Ebben különbözik minden eddig látott, hasonló témájú filmtől és abban, hogy kegyetlen realizmussal, köntörfalazás nélkül mutatja be a halálgyár szervezett működését, a precízen kidolgozott, megtervezett pusztítást. Nem nyugtatja meg a lelkiismeretünket, hagyja, hogy ráébredjünk: ha ezer évig vezeklünk is, akkor sem érezhetjük a feloldozást az alól a bűn alól, hogy milliókat pusztítottunk el egy őrült eszme nevében. És nemcsak a kiagyalók és a  végrehajtók vétkesek, hanem a passzív szemlélők is, akik nem tiltakoztak, hagyták, hogy megtörténjen a szörnyűség. És azok is, akik ma eltagadják, hogy aktív kormányzati segítséggel terelték a zsidókat és a többi szerencsétlent a halálgyárakba. És a mai utódok, akik  hamis emlékművekkel sugallják a nemzet ártatlanságát, azt, hogy fenyegetés hatására cselekedtek. S ha nem tiltakozunk a történelemhamisítás ellen, mi is bűnösek vagyunk!

Azt hiszem, ez a film tényleg Oszkárt érdemel.

Aki nem ért egyet, vitatkozzon.…

Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Igen, Budapest és Székesfehérvár. Nem hagyhatjuk, hogy ez a métely terjedjen!

Sajnos, igaz, hogy világszerte növekszik a gyűlölet az emberekben a más vallásúakkal, más bőrszínűekkel, más véleményt megfogalmazókkal szemben. Nem értem, hogy nem tanulunk a múlt szörnyűségeiből! Valami igazán békés, toleráns világról álmodom, ahol biztonságban lehet élni. De nem errelé megyünk sem itthon, sem másutt.

Köszönöm, hogy megírtátok a véleményeteket és örülök, hogy sikerült valami olyat megfogalmaznom, ami találkozott a véleményetekkel.

Ez volt eddig számomra a legpontosabb megértése, én annak kifejezése a filmről.Köszönet!

"És nemcsak a kiagyalók és a  végrehajtók vétkesek, hanem a passzív szemlélők is, akik nem tiltakoztak, hagyták, hogy megtörténjen a szörnyűség. És azok is, akik ma nem látják be, hogy aktív kormányzati segítséggel terelték a zsidókat és a többi szerencsétlent a halálgyárakba és a mai utódok, akik  hamis emlékművekkel sugallják a nemzet ártatlanságát, azt, hogy fenyegetés hatására cselekedtek. S ha nem tiltakozunk a történelemhamisítás ellen, mi is bűnösek vagyunk!"

Egyébiránt nemcsak nálunk, de Európa szerte hódít a fajelméletes nemzetállam eszméje ismét. A túlzott "nemzet szeretet" szükségképpen életteret és fennsőbbrendűségének elismerését igényli a maga számára. 

Hogy aztán ez hova torkollik? Tán éppen az előkép segíti elkerülni a tobzódás kiteljesedését.

Bár nem láttam, de nagy valószínűséggel valóban Oszkárt érdemelne. De nem mi vagyunk a döntőbírák... Ha nem kap Oszkárt, akkor is marad, az ami, nagyhatású, és elgondolkodtató film...

Nem vitatkozom veled. Szerintem is megérdemli :) 

Nagyon jól leírtad a film tartalmát és lényegét. Köszönet érte!