Szudo

A valóra vált rémálom

Elbizonytalanodás-2014-02-16

Töbszörösen elbizonytalanodtam. Egyrészt nem vagyok benne biztos, hogy bármi hasznosat tettem azzal, hogy leírtam a gondolataimat több fejezeten keresztül - azon kívül, hogy próbáltam magamat megnyugtatni. Aztán meg egyre több, a kormány 4 éves tevékenységét értékelő írást olvasok a hálón, a legalaposabb a hvg.hu-n megjelent "Mérlegen a kormány 1, 2, 3." Összefoglaló, hiteles, elemző, bizonyára jó adatbázisból dolgozó. Akkor most mit is tudok én ehhez hozzátenni? A harmadik dolog a Simon ügy. Ez aztán belémfojtotta a szót! Ilyen mértékű arcátlanság láttán nincs már mit mondanom! Akárhonnan van a pénze, azt neki jelenteni kellett volna a pártjának, ha tiszta forrásból származik! Ha meg nem, azt valakinek a környezetéből észre kellett volna venni! Nem hiszem el, hogy pl. a lakás vásárlásai nem szúrtak szemet senkinek! Akkor miért is nem tettek fel neki kérdéseket? Ebben a kiélezett politikai versenyben, amelyben a Fidesz folyamatosan köszörüli a kést az ellenzék "gyilkolására"! Hát, nagy naivitás, mondhatnám bugyutaság volt! Mit lehet most tenni? Hát azt nem, hogy nem beszélünk róla, befejeztük azzal, hogy kizártuk a pártból. Attól ez még ráég az MSZP-re! Ki is fogja használni a Fidesz a végsőkig! Lehet, hogy ez lesz a vesztünk?! Csak rá kellene venni ezt az embert arra, hogy elmondja az ő variációját! Ha maradt benne egy szemernyi szolidaritás a baloldal iránt, beszélnie kell! Az még talán enyhíthetne valamit a szorult helyzeten, amibe ő sodorta a pártot! Nos, ezek miatt vagyok bizonytalan és mondhatnám meghasonlott. Most egy kis csend következik.

Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

2197 egyéni induló a 106 körzetre

19 országos lista 1094 jelölttel a nemzetiségi listák miatt 83 helyre

www.valasztas.hu oldalon ellenőrizhető

 

viszont SG pénze eredetét kereshetjük a 80 évre titkosítottak között is akár!

a labda az ügyészségé!

ezért nem siet??!

Kedves Hozzászólók!

Jó, hogy több hasonló, elítélő vélemény van, ez azt jelenti, hogy nem veszett ki az erkölcsi érzék belőlünk, nektek is számít a becsület.  Azt hiányolom az MSZP oldaláról, hogy nem is próbál a saját portáján utána járni a dolgoknak. Gondolok itt a saját könyvelésére és egyéb nyilvántartásaira. Ez nem nyomozás, hanem belső vizsgálat lenne. Lehet ezt a könyvek (főkönyv és egyéb számviteli nyilvántartások) felülvizsgálatának nevezni. Lehet, hogy találnának néhány gyanús tranzakciót, ha 2008-ig visszamennének (10 évig kell megőrizni a nyilvántartásokat). Legalább maguk tisztábban láthatnának és nem érheti a pártot az a vád, hogy el akarja kenni az ügyet. Az, hogy mennyit rontott a párt hitelén ez az ügy, majd kiderül a választáskor. Csak félek, hogy sokat vesztettünk!

Kösz, victorb. Üdv a hözzászólóknak!

 

Ez tetszik: no comment azaz fellengzős szöveg :)

Ehhez a fellengzős szöveghez csak annyit, no comment.

Kedves NewTiborc!

Az a baj, tudod, hogy azt nem látod, hogy csak egyféle korrupció, egyetlen bűn van. Nincs balos korrupció, nincs jobbos korrupció, csak  és kizárólagosan egyetlen, oldalfüggetlen korrupció van. Ugyanúgy, ahogy nincs német fizika vagy kínai kémia. Mert szerintem alapvetően te is úgy vagy vele, vagy úgy lennél vele, hogy nagyon nem érdekel, hogy ki lopott meg, csak az számítana, hogy megloptak. És nem azt mondanád, hogy a kirablóm hát az egy rendes balos srác, azt engedjük el, hanem azt mondanád, hogy bűnhődjön a rohadék. 

Csak valamiért nagyon nem akarod megérteni azt, hogy a korrupció esetén téged éppen úgy meglopnak, mint engem, vagy bármelyik jobboldali polgártársunkat. És nehogy azt hidd, nem azért nem értem, mert "nem vagyok idevaló" - amivel egyébként az általad is lenézett legsötétebb jobbikosok szintjére süllyedtél le - hanem azért, mert engem nem érdekel a bűnnek a színezete. Engem csak az érdekel, hogy meglopnak-e, vagy sem. És persze, Kaya Ibrahim meg Joszip Tot bűnhődjön, én nem ezt vitatom, hanem azt, hogy Joszip Tot meg Simon között nincs különbség. 

Továbbá elmondanám neked, hogy az se különösebben hat meg, hogy emiatt az MSZP megszíva. Tudniillik nem az én feladatom, hogy segget csináljak a számból, és ország-világ előtt próbáljam az MSZP-t tisztára mosni. Tudod miért? Mert nem az én feladatom! Azért vannak az MSZP píáros szakemberei, hogy ezt megtegyém helyettem, meg helyetted is. Pláne úgy - és ez messze nem elhanyagolható szempont! - hogy itt elvben mindenki hasonló elveket vall, akkor meg minek jártassam a számat?!

És kérlek ne gyere a koroddal! Amikor az előző posztomat megírtam, teljes mértékben tisztában voltam vele, hogy sokkal idősebb vagy, mint én. Csakhogy ez engemet egy cseppet sem érdekel. Ugyanis a kor csak egy állapot, és nem érdem. Voltak olyan időszakok a történelemben, amikor ez nem így volt, de a mostani az nagyon nem ilyen. Úgyhogy nem igazán izgat, hány éves vagy.

A politikusok megítélése meg, már ne haragudj meg, de pontosan az én dolgom. Meg a tied is lenne, habár az más kérdés, hogy láthatólag te nem élsz ezzel a jogoddal, csak tudod ez megint egy olyan dolog, ami teljesen hidegen hagy. Ugyanis addig a pontig, amíg én (is) fizetem a politikust, én, mint megrendelő nagyon is jogom megítélni a teljesítményét. S mivel én anno az MSZP-re szavaztam, azaz egy láthatatlan szerződést kötöttem vele, és ezt az MSZP-vel kötöttem, nem Fideszzel, nem a Jobbikkal, nem az LMP-vel, ezért elsősorban az MSZP-t van jogom felelősségre vonni, ha megszegi a szerződést. ÉS sokkal inkább jogom van, mint mondjuk a Jobbikot, az LMP-t vagy bárkit.

Eggyel több a kiábrándult, no nem értelmiségi, mert én nem merek ilyenre vetemedni, még megsértenélek Gyerekes gyermekre való hivatkozásod arra vall, hogy jóval fiatalabb vagy nálam. Nem is csodálom, hogy nem értetted meg bejegyésem mondandóját. Avagy nem is akarod, mert nem ide való vagy. Azt is tudod kisgyerek, hogy ha a médiából orrán száján csak a baloldal állítólagos büne folyik, akkor az egyszerű ember szemében az egyik sátán, a másik meg angyal lesz idővel. Ezt hívják agymosásnak. Ugye az sem baj ha a bűnök zöme csak "állitólagos", szegény ember úgy is csak a bűnre emlékezik idővel. Erről van szó tudod, nem arról, hogy én a balos bűnösöket akarom felmenteni. Sajnos ezt a technikát több alkalommal tapasztaltam a megélt sok X során. De ettől fügetlenül Te gondolt azt, hogy gazad van ábrándzz, mad a ukránok megoldják. Ugye?

Azt eldönteni hogy, ki érzelmileg sérült nem a te dolgod, tudod én paraszt gyerek az tartom, tanulj tinó ökör lesz belőled.

Kedves NewTiborc!

Nem tudom, hány éves vagy, de elmondanám neked, hogy egy egészségesen fejlődő, vagy mondhatjuk úgy is, hogy az átlagos gyermek 10-12 éves korára kinövi a "de a másik is csinálta/a Pistike többet/régebbóta csinálta" érvelést. Majd pedig pár évvel később kifejlődik a gyermekben az önkritika képessége, belátja, ha hibázott. Végül, felnőtt korra eljut abba az állapotba, hogy a saját hibáiért már nem másokat okol. 

Tudom-tudom, Magyarországon csak érzelmileg sérült emberek mennek politikusnak, no de kérem, azért nem kéne lebutulni hozzájuk!

Nos, öregharcsa a jobboldalon sokkal több van és nem csinálják jobban, csak anno ügyesen elfoglalták a médiát, ügyészséget, biróságot. Ráadásul a baloldalinak nevezett maradék ujságírók is mindig a baloldalon csemegéznek, a kormánypárti ürgéknek meg jól benyalnak, hagyják, hogy a süket szövegüket nyomják, az istenért sem szólnak közbe.Mondjam kiket figyelj? Havas, Somos, Rónai, Mészáros kislány, okostojás nagyfej Amerika tudora stb. Így persze Te is azt hiszed, hogy Kaya Ibrahimtól elezdve a Közgépig mind baloldaliak!! Olvass több PuPu blogot.

Meg jobboldali !

Gyenge, jellemtelen ember van a jobboldalon és a baloldalon is!  Ez pártfüggetlen! Sajnos, a baloldal vezető -volt- politikusai közül egy nagyon lebukott. Nagyon is besározta a választások előtt a volt pártját. Az eddigi viselkedése sok mindent elmond jelleméről és ez nem most alakult ki! Hogy miért is mondom ezt? Aki ilyen jellemtelenül viselkedett a lebukása előtt és főleg utána, az ilyen jellemtelenül is élt ezidáig, ugyanis a jellem nem változik meg az embernél egyik napról a másikra. Hát ezért is csodálkozom jó magam is azon, hogy ilyen ember hogyan tudott oly magas tisztségre felemelkedni? Hogyan nem vették észre társai a jellembeli hiányosságait? Már pedig, akit hosszabb ideig ismerünk, annál előbb-utóbb előjönnek a jellembeli hiányosságok. Tehát, vagy tudtak róla, vagy nem akartak tudni róla, hogy ez az ember ilyen. Az, hogy arról tudtak-e, hogy dugi, be nem vallott pénzzel is rendelkezik, nem hiszem! Ekkora hibát egy pártkollektíva nem reszkírozhat meg, ugyanis nincs olyan titok, ami egyszer ki nem derül! Marad az egymás iránti közönbösség, az emberi nem ismeret, a könyöklés és a pozicióért való harc. És ez háttérbe szorít mindent. Legalább is ez a látszat! Egy bizonyos, a FIDESZ-nek ez egy magaslabda, amelyet leüt folyamatosan és valljuk be őszintén, a baloldal ugyanezt tenné, ha lenne egy ilyen konkrét eset a jobboldalon, de úgy látszik, hogy Ők ebben is ügyesebbek, mert eddig tisztán rájuk hasonlót, ilyen egyértelműen nem lehet bizonyítani. Hogy mindezek a választásokon a voksok megszámolása után mit fognak jelenteni, azt majd akkor meglátjuk!  

Kedves Szudo!

Dilemmád csak arról tud meggyőzni, hogy Te egy tisztességes baloldali vagy. Fejet kell hajtanom előtted. Kár, hogy nem minden, magát baloldalinak mondó személy ilyen!