Treszkes

Ne félj kimondani az igazságot

Az én Gyurcsányom…

Egyszer volt, hol nem volt. Az Óperenciás tengeren is túl élt Pápán egy szegény család. Az édesanya szorgalmas, dolgos asszonyka volt, az apuka erősen a pohár fenekére nézett, dolgozni nem szeretett, börtönre is ítélték. Az anyuka törődő szeretettel nevelte cseperedő gyermekeit szegénységben, megértésben.

Történt aztán, hogy a fiúgyermek kezdett jól tanulni, így aztán tanári segítséggel ugyan, de az ország egyik legjobb középiskolájába mehetett. Innen aztán egyenes ívelt a pályája felfelé, bár izgága természete miatt itt konfliktusba került a kollégium igazgatójával, így újra csak Pápán folytathatta az iskolát.

1981-ben már a KISZ-ben találkozunk vele, mindenféle funkciói voltak, de igazából – az egy db. Orbán Viktoron kívül - nem figyeltek föl rá - így aztán egy időre a politikai pályafutását be is fejezte, mígnem...

Medgyessy Péter 2002-es választási kampányában tűnt fel újra. Főtanácsadója lett a miniszterelnöknek, aztán sportminisztere, aztán 2004-ben köszönetképpen meg is fúrta. Szintén ezévre tehető az egyik okossága: "Akinek egy szobája van, az kettőt, akinek kettő van, az hármat, akinek három, az meg családi házat. Akinek öreg, öregecskedő felesége van, az fiatalabbat érdemelne." Ezidő alatt - sportminiszterként - alakította ki magáról azt a képet, hogy igazi baloldali politikusként komoly elképzelései vannak Magyarország ideális jövőképéről és alkalmas a miniszterelnöki poszt betöltésére. Nyíltan alternatívának jelölte magát Medgyessyvel szemben.

Jött a rosszemlékű kettős állampolgárságról történő szavazás. A Mi Ferink a hátán vitte a kampányt. Végigjárta az országot, minden jelentősebb városban lakossági fórumot tartott és kampányolt, hogy a szabaddemokrata koalíciós partner „Nem”-jével - vagy legalábbis otthonmaradással - kell szavazni. (Emlékszünk rá? Én bizony igen: a népszavazás meghirdetésekor az SZDSZ elnöke jelentette be, hogy az MSZP is a „Nem”-et támogatja.) Kampányának meg is lett a hatása - hisz akkor még népszerűségnek örvendett - megtörtént a szavazás, a nemmel szavazás rajt maradt a szocikon, hiába volt nyilvánvaló, hogy számára az MSZP csak egy ugródeszka volt, hogy bekerüljön az országos politikába. Olyan messze állt és áll tőle az igazi baloldaliság, mint Makó Jeruzsálemtől.

2006. áprilisában az MSZP ismét nyert a választáson, amelyben tagadhatatlanul nagy szerepe volt ama bizonyos TV-vitának, amikor Orbán Viktornak sámlira kellett állnia, amikor zavartan forgatta a szemét, papírból dadogott, mert pont az a Gyurcsány jött vele szembe, akit fiatalon ő maga emelt piedesztálra a komcsik közül. A mi pápai szegénylegényünk, aki addigra már régen milliárdos lett, ismét az áhított miniszterelnöki pozícióban találta magát, ezúttal nem árulással, hanem demokratikus legitimációval. Következtek a kommunikációban nagyot akaró édes semmittevés hónapjai. Kiderült (persze csak szűk körben), hogy a "király meztelen". Azon kívül, hogy fogjunk össze (mindenki, a FIDESZ is, Gyurcsánnyal) nincs program. Valamit tenni kellett.

És akkor jött... az a bizonyos őszödi beszéd. Jól lecseszte a szocikat amiatt, amit korábban az ő vezetésével, az ő megfellebbezhetetlen irányításával csináltak, vagy nem csináltak. És természetesen gondosan szétterítette a fekáliát többes szám első személyben, jótékony homályban hagyva, hogy tkp. konkrétan, darabra, kik is azok, akik azt mondhatják, hogy „végighazudtuk az utolsó másfél-két évet”? A saját maga által "szenvedélyesnek" minősített beszéd a kutyát sem érdekelte a média berkeiben, pedig a mi Fletónk kommunikációs stábja végigházalta őket. Egészen fél év múltáig, amíg a Magyar Rádió frissen kinevezett elnöke pár trágár mondatot nyilvánosságra nem hozatott a közrádió egyik déli műsorában. Tömeges tiltakozás, zavargás, kukaborogatás, TV Székház ostrom stb. láttuk a tévében. A botrány után a szocialista párt a rendszerváltás utáni történetének legsúlyosabb vereségét volt kénytelen elkönyvelni a 2008. október 1-jén tartott önkormányzati választáson. Ennek eredményeként több MSZP-s politikus által vezetett megyei jogú város élén történt őrségváltás, valamint Budapest és Heves megye kivételével az összes többi megyének fideszes politikus lett a vezetője.

Ugye egyértelmű, hogy itt kezdődött az MSZP népszerűségének hirtelen zuhanása?

Ugye egyértelmű, hogy ezt a Mi Ferink idézte elő? És még nincs vége...

2009 tavaszára annyira népszerűtlen lett, hogy 18%-os népszerűségi indexével Magyarország valaha volt legnépszerűtlenebb miniszterelnökévé vált. A válaszadók 18%-a tartotta volna hatalomban a kormányt és 81% szerint rossz irányba mentek a dolgok. Ezek a valaha mért legrosszabb eredmények voltak.

Miután sikerült maga körül mindent tönkretenni, 2009. március 21-én az MSZP kongresszuson váratlanul bejelentette, hogy ő hősiesen félreáll, föláldozza magát a „reformok érekében”. Nem kívánja tovább betölteni a miniszterelnöki tisztséget. Jött a cirkusz a miniszterelnök jelöléssel (majdnem egy tucat, gondosan kiszivárogtatott nevű jelölttel), ami a valóban kármentő Bajnai Gordon megválasztásával ért véget.

És még mindig nincs vége...

Miután Gyurcsány Ferenc minden egykori tisztségét elvesztette, a Táncsics Alapítvány vezetését kérte magának. Megkapta. Az előző években az ő nevével fémjelzett, több millió forintot felemésztő Amőbát – emlékszünk rá? - vágták tönkre a hívei, most a Táncsics égisze alatt működő Kapcsolat.hu-t tűzte ki célul prédának. Hatalmánál fogva átalakíttathatta, odavitte az őt imádó fanatikus csapatát. Elkezdte építeni - az MSZP infrastruktúrával - az új pártját. Amit persze letagadott. Előbb platform formájában - látva, hogy így nem tudja kinyírni a szocialista pártot, hát kiváltak. Elsikkasztották az MSZP 10 országgyűlési, és több tucat önkormányzati mandátumát. És azzal lépett le, hogy segíteni fogják egymást az MSZP-vel, és az ő régi pártját soha nem fogja bántani.

Ezek a szavai ugyanannyit értek, mint a többiek.

De bizony, hogy bántotta. Ő is, a csapata is, élükön Gréczyvel -, a fanatikus szektatagjairól nem is beszélve.

És akkor még nem is beszéltem arról, hogy első alkalommal is az MSZP hátán jutottak be a parlamentbe, és a 2014-es választásra is azért erőszakolták ki az együttműködést, hogy biztos helyük legyen az országgyűlésben és az Európai Parlamentben. De erről majd legközelebb...

Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

  • 1055
  • -1018

Kikérem magamnak a "benneteket"! én 7 éve itt vagyok, Te csak 6. 

Én folyamatosan, Te pedig ajtóberúgásokkal itt s ott. 

Védd meg az álláspontod, úgy ahogy itt többen is megtették, bevállalva azt amit közben kaptak egymástól.

 

  • 602
  • -429

Ez a baj. Ezért húztak el innek, akik nem tudtak benneteket elviselni.

  • 612
  • -419

Akinek nem inge nem veszi magára. Engem plessat akart innen elhajtani.

  • 586
  • -422

Csak tudnám, honnan a fenéből szedik a visszatérő "tékozló FIÚK", hogy akik páran még itt maradtunk a Kapcson, gyurcsányisták vagyunk, vagy MSZP szimpatizánsok?! :(((

EGY dolog közös bennünk szerintem: pártonkívüli BALOLDALIAK VAGYUNK!
A szó valódi értelmében.

Mert tudomásom szerint sem a DK, sem az MSZP nem baloldali párt.
Igazából Magyarországon talán már nincs is ilyen! :(((
Bár lenne...

 

  • 575
  • -411

Nocsak, nocsak!!!!
Hűűűű, de sokan lettünk!
Mint a sárisápi partizánok az ötvenes években:
"Kevesen voltunk, de SOKAN maradtunk!" :P

Továbbá:

Egy "Arany mondás" jutott erről az egész patáliázó polémiáról az eszembe:

"A nap vértóba száll, 
Vérszagra gyûl az éji vad: 
Te tetted ezt, király!"

Nos, találós kérdés: KI A KIRÁLY?...

Még továbbá, Shark60-nak:

Mondd csak, nem én voltam az véletlenül, aki azt írta a portálra, mikor megjelentél (én MÉG emlékszem ám rád régebbről!), hogy mindenkinek JOGA van hozzászólást írni ide, aki beregizett?...
Akkor miért marasztalsz el éppen engem?!:(((
 

  • 575
  • -409

Most én kérlek szíves szóval! Hagyd hogy egy két nap alatt megunják a csevelyt--ha így berúgták az ajtót, akkor megérdemelnék, hogy magukban maradjanak és a napi igencsak primitív gyűlölködésben éljék ki magukat! A beszélgető közösséget meg óvjuk meg , mert az újak éppen úgy megunják, mint az itt lévő kultúrált hangot más utálók is tették.

  • 587
  • -429

Tudod kedves mi itt évek óta FOLYAMATOSAN  itt vagyunk --én 7 éve!

Ha köztünk maradtál volna, akkor mára már képes lennél gyűlölködésmentesen is szólni. 

Így sajnos megőrizted akkori formádat.

Itt nincs ...ista--hála 'sten senki! 

Viszont éles ütközések vannak. Én viszont veletek a jómodor iskoláját már mégegyszer nem járom végig. 

Úgyhogy csak olvasni foglak! Ha mérgedben ettől megfulladsz, hát még sajnállak is.

  • 593
  • -417

Persze, kell  a választási szövetség. a népszerübb EGYÉNI jelöltet érdemes megtámogatni a saját körzetükben, és nem indítani ellene senkit. De ezzel valóban ráérünk foglalkozni 2017-ben. Viszon közös lista semmi estere sem! Minden párt juttassa be a favoritjait SAJÁT listáról! Nahát :)

Addig meg foglalkozzon minden párt és szimpatizánsa saját magával, a pártjával, ha lehet a saját oldalukon.  Ennyi :)

  • 589
  • -421

Szia!! Örülök, hogy örülsz, és persze neked is örülök. :)

"Minden baloldali párt találja meg a közös hangot"..., akkor minden rendben, a DK NEM baloldali, liberális, mérsékelten konzervatív, meg mittóm én mi. De nem baloldali. A tiferiteknek már nagyon tetszik az egy kulcsos SZJA, hát el is hiszem, hogy neki igen. Nekem nem. Már lenyelte a jó nép, már nem is bolygatná...., naccerű. :o

  • 594
  • -426

Szia hitetlen! Régen nem láttalak, jó, hogy visszajöttél.

  • 615
  • -411

A 2014-es kierőltetett összefogás, mint kiderült, nem volt jó húzás. Nem szabad újra ebbe beleesni. Kell választási szövetség, de ezzel majd 2017-ben kell foglalkozni

Nem tudom, lehet hogy jobbikos most, a fene sem tudja követni. AZ MSZP előzte meg a jobbikot..

 

Szerintem az MSZP-nek kellene, na meg ennek az oldalnak megtisztulni a DK-tól, és semmi összefogásosdni, láttuk, hogy mi az eredmény.

Akik 2010-ben elfordultak az MSZP-tól, annak listájának 4. helye miatt, azt az összefásosdival sikeresen távol tartottk 2014-ben is vagy a szavazástól, vagy az MSZP-től. Egyértelműen DK mentenek kell lenni, és persze baloldalinak. Nem liberálisnak, mint a DK. Tehát balra át :)

Ja. A Csonka Bea. Gyurcsány imádó volt, aztán visszament az mszp-be. Most meg mintha a fidesznek adna igazat mindenben. Napraforgó. Most, hogy megelőzte a Jobbik az MSZP-t, most kéne a szekerét tolni. Nem pedig a dékát isteníteni. Legalább itt ne.

  • 585
  • -428

Jáj, csak nem MSZP szimpatizánsok..., húha, akkor valóban nics szüksége az MSZP-nek ellenségre.. :O

GYurcsánnyal kapcsolatosan angyon egyetértek veled.

  • 592
  • -426

Ők ám nem ismeerik el, hogy a DK szekerét tolják. Ők csak az mszp-t tudják bírálni kritizálni. És hiszik, hogy egy karizmatikus valaki van, aki minden bajnak a megoldása ez a Gyurcsány. Én meg azt mondom, hogy neki kéne eltűnni végre a politikából, mert egy rendkívül megosztó személy - és tönkre fog menni (feldarabolódni) az ellenzék

  • 592
  • -446

Meg a DK-sokat is a jobbik vonza magához,  sőőőőőőt, emlékeztek Beára, na az már a jobbiknak csápol. és olyan gyurcsányista volt, hogy húha. :D :D :D

Nem mellesleg mintha az MSZP beérte volna a jobbikot, sőt le is előzte. Hmmm. Mit szólsz??

De csak tömören ha lehet :D

  • 568
  • -433

Esetleg elmehettek egy DK-s oldalra, na oda mi tuti nem pofátlankodunk utánatok :) Mitsz szólsz hozzá? Ez is egy megoldás :)

 

  • 595
  • -438

Nahát, és mi van akkar ha az MSZP-sek visszajöttek az MSZP által működtetett oldalra. DK-s oldalra nem megyek, mert nem kivánkozom közéjük. Hm? Nem lehetne gyurcsányt egy DK-s oldalon szeretgetni?? :D

  • 600
  • -430

Ezer éve nem voltam itt, pont a gyurcsányisták miatt. Milyen igazam volt, most benézem és szinte már csak ők tobzódnak itt.  :(  Szerintem nem kellene az MSZP-nek fentartani egy oldalt a DK-soknak.

Vagy végre megtisztítani az oldalt a DK-soktól.

 

Ez a legnagyobb vita minden pártban. vállalják-e be hogy matamatika előrelátható számait el kell fogadni, és vagy a fidesz vagy a jobbik alakítja a következő kormányt

és kialakul egy megmérettetés utáni sorrend, és lesz aki financiálisan ellehetetlenül  vagy valamiféle módon megkisérelni-- 

Mindkettőnek van hozadéka 

meg buktája is.

Persze először mondanivaló kell

és abban megegyezni---no az megint egy majdnem lehetetlenség

 

  • 593
  • -431

Kedves Plessatt!
Ez egy nagyon bölcs meglátás volt. Valóban azok, akik rendszeresen eszmét cserélünk az a célunk hogy előre menjünk, ne hátra.

Az is igaz, hogy az értelmetlen egymásra mutogatás, értelmetlen egyik vagy másik félnek az eláztatása - nem vezet sehova sem. Pontosabban oda vezet, ahol most vagyunk - megint nem azzal foglalkozunk, hogy mit kéne csinálni, hanem azzal, hogy ezt vagy azt megvédjük, vagy támadjuk.

Lehet Gyurcsányozni, de minek. Számtalanszor elmondtuk már, és leírtuk már - hogy mi volt Gyurcsány Ferenc hibája, mik voltak az erősségei. Nem gondolom, hogy ezek azóta szaporodtak volna pro és kontra. Én például ezért nem foglalkozom ilyesmivel.

Van egy kialakult képem róla, amelybe beleillesztettem a jó, és rossz cselekedeteit. Aztán ha jó dolgokat mond, akkor támogatom, ha meg hülyeséget mond, akkor meg ellenzem.( Volt rá példa az elmúlt időszakban, mindkettőre éppen elég)

Azt gondolom ez volna az a hozzáállás, amit követni kéne. Persze vannak olyanok, akiket sért a közéleti tevékenysége, és vannak olyanok ,aki pedig felmagasztalják az egekig. Egyik sem jó. Van egy olyan érzésem, hogy sokszor nem is tudja, mibe rángatják bele, mert a holdudvara csinálja a dolgokat, akik viszont így akarják bizonyítani, hogy mennyire fontos emberek. Na, ők az igazi bűnösök. Tőlük kéne valahogy megszabadulni.

Persze lehet, hogy csak én látom így.  Tán ezt az elvet hívják úgy, hogy oszd meg és uralkodj?

Kedves piranha53!

Én a magam részéről sokkal jobba szeretem azt, ha tisztán és világosan látható, hogy miről is beszélünk. A dmolnár felesleges szócséplésnek tartja – az, az ő dolga. Ő a fogalmak tisztázását is felesleges szócséplésnek tartja és szerinte nem szükséges tisztázni, hogy mi, micsoda, mert sokkal értetőbb a köznyelvi megjelölés. Ez engem nagyon zavar én szeretem tudni, hogy ki, és miről beszél.

De ez az ő baja és gondja.

Azt gondolom, hogy 2018-ban akár összefogás lesz, akár együttműködés a baloldal nem fog győzni- ez nem attól függ, hogy tudjuk, vagy nem tudjuk a kettő közötti különbséget. Én nem tartom olyan nagy bajnak. Azt inkább tartom nagy bajnak, ami 2014-ben történt a nagy összeborulás címmel.

Sokkal jobb lett volna, ha akkor is tisztán és világosan kirajzolódnak a frontok, és ha úgy veszít a baloldal, akkor legalább van mire alapozni. Így nincs, azt viszont ezzel a marha nagy összefogással elérték, hogy még az is elmegy, aki valamire becsülte a baloldali értékeket, mert viccet csináltak belőle.

Nem tartom helyesnek, hogy  csak azért mert el kell Orbánt űzni, bárkivel összefogjak és majd utána  meg más lesz. Ez nem jó álláspont. A történelem bebizonyította, hogy az ilyen álláspont mindig polgárháborúhoz, belső békétlenséghez vezet. Nem szabad ilyenbe bele menni. Tisztességes munkával, nekünk a saját erőnkből kell elérni oda, hogy eltűnjön.

A cél nem szentesíti az eszközt. 2006-ban ugyan ezt a nótát fújták az MSZP prakticistái - hogy mindenáron - eredmény az lett, hogy nem az ellenzékük tűnt el, hanem ők lettek jóval gyengébbek.

Azt elérték, hogy számtalan, becsületes, az ügyért dolgozni is akaró és tudó ember ott hagyta őket, mert megcsömörlött az acsarkodástól és a nagy összefogástól. Az a kevés aki megmaradt az pedig hiába beszél – mert nem hallatszik a hangjuk.

Én nagyon óvom a baloldalt ettől az összefogástól. Mindenkinek legyen meg a saját kis  terve, célja viziója, missiója aztán amikor ezek megvannak akkor le lehet ülni, egyeztetni, de csak is szigoruan a közös pontok mentén.

 

Ne a pozícióhajhászás vezesse a tárgyaló feleket, hanem a feladat. Ha a pozicióhajhászás a cél( mint volt az 2014-ben) akkor bele se kezdjenek. Értelmetlen- egyrészt bukta, másrészt azis elmegy aki még megmaradt. A konszenzus az nem pozicióhajhászás, hanem megegyezés. Ha valaki úgy törekszik a konszenzusra hogy pozíciót akar akkor az, nem akar megegyezni, hanem hatalmat akar nyerni a többiek felett. Akkor mi értelme van Orbánt leváltani, Csak az, hogy most mások tölthessék meg a zsebüket, és újra adjunk egy jó adagot a nemzeti szolipszizmusnak és nemzeti csodavárásnak: Minek?

  • 573
  • -406

Kedves Lilla!

Én is túléltem! Volt vitám olvasószerkesztővel is. Hidd el, nemcsak fegyelmezetlenségről volt szó, voltak profik is, olyanok akiről sokan kipontozodtunk!

Természetes, hogy amennyiben nem látnám értelmét én sem lennék itt!

  • 587
  • -431

//Bocs ! én azt fegyelmezetlenségnek éltem meg. Annyira fel volt ott hergelve minden, hogy okos szó nem esett. Mindenki túl gyorsan felkapta a vizet, visszatámadadott, ha támadást vélt, sértegetett ott mindenki mindenkit. Hogy én hogyan éltem túl? Nem tudom. 

Igaz voltam kitiltva többször, és mindig admin engedett vissza, mikor mondtam , hogy hiába jelentget fel bárki, mutassanak tőlem udvariatlan vagy támadó hangú kömmentet. 

Hát maradtam. Nem sajnálom, mert jó beszélgetések sikeredtek--mert akik maradtunk rájöttünk arra amit Plassett fórumtársunk kifejtett: egymásra vagyunk utalva.//

  • 548
  • -401

Igen! 

Neked Feri, Nekem meg GyF  :) 

Most a dk elnöke. Nem tök mindegy az mszp-nek hogy nyüzsög-e? Az a dolga.Sikeressé tenni a pártját.

Az mszp-vel is azt akarta, csak a bad godesbergi program elve árulássá van minősítve--//"A Bad Godesberg-i program a Németország Szociáldemokrata Pártja (NSZDP) politikai céljait rögzítő alapdokumentum. Az NSZDP 1959. évi godesbergi rendkívüli kongresszusán az ún. demokratikus szocializmus programját fogadta el. A program elvetette az osztályharcot, a forradalmat, a kizsákmányoló és kizsákmányolt osztályok alapvető ellentétének tézisét és élesen elhatárolta a pártot a marxizmustól. A program szerint a szocializmus valamennyi társadalmi osztály és réteg demokratikus együttműködése során reformokkal valósul meg. A program az NSZDP-t a nagytőke számára is „kormányképessé” tette. A program a Szocialista Internacionálé egyik legbefolyásosabb tagpártjának programjaként jelentős hatással volt annak többi tagjára is." //

 

Igazán a programot a frankfurti iskola nevű filozófiai csoportosulás gondolta ki  Ez a vita itt Magyarországban máig dúl :) 

bár nem vicces!

 

  • 612
  • -413

Igen ez a kivánságom, mert gyűlölöm az orbán-rendszert, mert tönkretette hazánkat( sajnos még nincs vége! Ezért is tartom mellből hátbaszúrásnak, hogy többen több figyelmet szentelnek Gyurcsány szidásának, mint az orbán maffia viselt dolgainak! Pedig lenne miről beszélni, lenne miért tiltakozni, pl a szükségállapot bevezetése stb....

Valóban nem kell a rosszindulatú megnyilvánulásokat figyelembe venni, de sajnos azok attól még vannak!

 Valóban megjelentek többen, én egy kicsit ahhoz a helyzethez tudom hasonlitani, amikor a Kapcs.1-en is megjelentek egyre többen, akkor kezdödött a vesszőfutásunk párunknak kitiltás több nick stb... Hivatásos provik voltak. Nagyon merem remélni hogy nem ismétlödik meg az akkori helyzet.

  • 621
  • -423

Azt, minden jóindulatú baloldali ember tudja, hogy az itteni bírálatok, amiket megfogalmazunk az MSZP, a DK, az Együtt, a PM irányában, az azért van, mert szeretnénk, ha végra tudnának egy olyan közös pontot találni, amely megerősíti az "összefogást" annak érdekében, hogy elég a széthúzásból, most már próbáljanak közösen , egy kidolgozott programmal kijönni az emberek elé, hogy legyen végre egy alternativa, ami eddig nagyon hiányzott. Látszatra még két év ugyan hátravan, de már el kellett volna kezdeni a komolyabb munkát a közös program megteremtéséért. Ugy érzem, Neked is csak ez a kívánságod. 

Az meg nagyon furcsa, hogy hónapok óta, csak mi voltunk, vagy 7-10-en, napi rendszerességgel, most egyszerre jó páran azonnal bejöttek Gyurcsányozni. Nem jó mindenben összeesküvést felfedezni, de ez a hirtelen felbukkanás , enyhén szólva érdekes! Már csak azért is így van, ugyan is, ezek az urak, hölgyek, nem ész érveket hangoztatnak, amivel, ha valamiben nem értünk egyett, akkor intelligens módon vitázni lehessen, nem, főleg csak egy irányban hangoztatják politikai blődségeiket, nem érdekli őket a valóság, csak az a fontos, hogy akit kipécéztek, arrol leszedjék még a szentel-vízet is. Itt tartunk, de talán az a legjobb megoldás, ahogyan valószínűleg dmolnár és plalyA is gondolja, hogy legjobb, ha figyelembe sem vesszük a rosszindulatú megnyilvánulásokat!

 

Nem mutatunk utat senkinek, azonban az eltelt évtizedek, a gazdasági tanulmányok, beleértve a politikai munkánk és tapasztalataink feljogosíthatnak jó párunkat arra, hogy akár utbaigazítást is adhassunk, nem gondolod? Nem nagyképüségből, de itt a fórumon az állandó tagok többsége gazdasági diplomával, politikai magasabbfokú képzettséggel rendelkezik, akik szeretik megvitatni a jelen problémákat, minden gyűlőlködés és vitatkozás nélkül. Mi, azonban Veletek ellentétben, igyekezünk a realitások talaján maradni, próbálunk a baloldalnak "tippeket" adni, hogy mikáént is lehetne az Orbán kormányt leváltani. Ez pedig nem megy egyik pártnak sem egyedül, ezért inkább tompítani kellene a nézetkülömbségeket, nem pedig hozzátok hasonlóan, azt még generálni. Vegyétek már észre, hogy minden baloldali pártnak valamilyen szinten össze kell fogni, ellenkező esetben sem most 2018-ban, de még a következő választáson sem lesz esélye a baloldalnak nyerni. De ez a kisebb baj, a nagyobb az, hogy ezek a baloldali pártok, még az MSZP is, kerülhetnek olyan helyzetbe, mint amilyenbe kerültek a Lengyel baloldali pártok. Vagy ezt is akarjátok a szitkokkal? Ha ez a célotok, akkor jó uton jártok, csak így tovább! 

  • 622
  • -413

Mindez kedves Plessatt amit leirtál valószinűsiti a fidesz 2018-as győzelmét! Elkeserítő!

  • 602
  • -398

Kedves Treszkes!

Köszönöm hogy reagáltál a hozzászólásomra -legalább is erre.

  • 590
  • -448

Kedves PlalyA!

Valóban hosszú! Szépen levezeted a valós, vagy vélt igazadat!

Az összefogás az nem jelenti a politikában sem, sőt ott egyáltalán nem, hogy feladja önállóságát, programját a résztvevő pártok. Az más kérdés, hogy a poziciós tárgyaláson minden párt jobb poziciót probál fogni. Erről meg van a véleményem, de nem fejtem ki részletesen.

Miért kell összefogni? Egy cél érdekében! Jelenleg a fidesz maffia hatalmának megdöntésében, a Köztársaság helyreállitásában, az Alkotmány visszaállitására.

Ezt még akár egy választási szövetség kamikázekormányaként is meg lehetne tenni, volt már rá példa, majd a demokratikus rend helyreállitása után egy új választás kiirásával.

Abban igazat adok Dmolnárnak, hogy felesleges szócséplésnek tartja az össszefogás, és az együttmüködés közötti különbségről vitázgatni!

Sajnos a jelenlegi magyar állapotok felülirnak minden stratégiai vagy taktikai célt. Ez most másodlagos.Egy cél van minden demokratikus erő számára, és ahhoz össze kell fogni! 

 

  • 582
  • -433

A "Mikkmukk Alfrédok" ugyanolyan regisztrált tagok és kommentelők, mint ti vagytok. Ráadásul ők még blogban leírják a véleményüket is, nem pedig azt próbálják darabokra szedni, amit ti írtok. Mert ugye ti nem írtok, csak a másikat mikkmukkalfrédozzátok le. A rendre utasítás pedig nem tőlünk mikkmukkalfrédoktól ered, hanem tőletek. Például a Plessatt, meg a New Tiborc, akik jogosultnak érzik magukat arra, hogy bárkinek utat mutassanak, akik nem úgy énekelnek, ahogy nekik tetszik.

  • 599
  • -426

Kedves Plessatt!

Tökéletesen egyetértek veled!

Magam részéről köszönöm a Kapcsolat.hu-nak hogy  hagyja az MSZP-t biráló hozzzászólásaimat is megjelenni. Nyilván a cél közös: Elsöpörni az orbán maffiát. Ehhez szükség van az MSZP-re is mint a jelenlegi legnagyobb ellenzéki pártra is, és minden demokratikus pártra, civilmozgalomra. A baj nagyon nagy!

Azt viszont nagyon nem szeretem, hogy betérnek Mikkmukk Alfrédok és rendre utasitanak bennünket!

Persze tehetik, hiszen mindenki azt ir amit akar, de nekem nem tetszik! 

  • 590
  • -395

Kedves Katicabogár!

Rendkivüli módon sajnálom, hogy nem kivánsz résztvenni a beszélgetésben. 

Én a Treszkes bloggal kapcsolatban ezt tartom helyesnek: A baloldalt a Treszkes féle blogok és Gyurcsány és Gréczy köpködése is megöli!

  • 575
  • -451

2014-ben az Összefogás első húsz jelöltje a választási listákon: 16 MSZP,  2 DK, 1 Együtt, 1 liberálisok. 

  • 580
  • -411

A hozászólásokat olvasván elszörnyűködöm!

Kedves Barátaim, akik arról beszéltek, hogy abszolute nem vagytok elfogultak!

Visszamentünk 2010-be! Úgy veszem észre, hogy közületek inkább a fidesszel szövetkeznétek Gyurcsány ellen, mint Gyurcsánnyal a fidesz ellen.( Mondom ezt úgy hogy a félreértések elkerülése végett nem vagyok gyurcsányista)

A 2010-es és 2014-es szégyenteljes vereségről jut eszembe az a bokszoló, akit hülyére vertek, majd amikor kiheveri a verés fizikai és lelki fájdalmát, elkezdi mondogatni:én vagyok a legerősebb, ahelyett hogy edzeni kezdene, hogy legyőzze azt aki szétverte a kobakját! 

  • 546
  • -436

Szerintem is a számok beszélnek. S meg kellene fontolni, hogy Bokros max 10%-hoz kik adták a többi szavazatot, továbbá összevetni a többi fővárosi eredménnyel.

  • 572
  • -425

Szanyi odaadta az országot? Nocsak! Nekem, s sok százezer választónak úgy tűnik, hogy a Feri adta oda. S jelenleg is az állandó nyüzsgésével muníciót ad Orbánéknak.

  • 589
  • -402

Mond, kedves dmolnár barátom, mire jó, ha az un. baloldali emberkék még az ilyen fórumokon is igyekeznek minél nagyobb belső cirkuszt rendezni. Mond, ezek az emberek akarják leváltani a FIDESZ-t, De kivel is? Ezt én senkitől nem hallottam, vagy ezek az emberkék azt hiszik, hogy van olyan balldali párt itt a magyar palettán, aki erre képes? Ez még viccnek is rossz. A valóság csak az, hogy rágják, marják egymást még egy darabig ezek a baloldali pártok, na meg a szavazótábora, majd csak befut győztesnek ismét a FIDESZ, vagy a JOBBIK. A most, a pártoktól független, nem tudja , hogy majd hová szavvazon több milliós tömeg, látva, hallja ezt a marakodást, biztosan nem balra fog szavazni! És még csak nem is csodálkozhatunk rajta!

 

 

  • 573
  • -400

Ez nem szubjektív megitélés, a számok a kegyetlen valóság, csak utána kell nézni és nem zsigerből kijelenteni valamit!

  • 586
  • -429

Egyáltalán, van csodálkozni valód ilyen kioktató, gyűlölködő hsz-ek után, hogy nem szívesen állunk Veled szóba. Vitázni, értelmesen, konkrétumokkal, lehet velünk, de vitatkozni nem!

  • 579
  • -454

Bokros soha nem nyert volna.

  • 589
  • -390

Mennyire igaz!

Kedves Zsadi!

Nagyon jól látod a dolgokat. A helyhatósági választásokon az MSZP súlyos hibákat követett el. Csak emlékezz a Bp-i főpolgármesteri választásra. Kész cirkuszt csinált, hiszen Tóbiásék olyan jelőltet támogattak, aki sajno még nevetségessé is tette magát, sőt, a Bp-i elnökség meg egyenesen szembement Tóbiásékkal, hisz Ők Bokrost támogatták. Utólag kiderült, ha Tóbiásék sem csinálják azt a nevetséges jelölést, ha beállnak Bokros mögé, akkor Bokros megnyeri a választást. tehát, erről ennyit!

  • 588
  • -425

Felháborítónak tartom, hogy valakit azért támadtok, mert külföldön él és mégis merészeli elmondani a véleményét! Sugovica teljesen képben, van, követi az eseményeket - jobban, mint egyes itthon élők, akik magasan tesznek a politikai történésekre. Sőt! Külföldről nézve lehet, hogy tisztábban látja az egész cirkuszt, ami ma Magyarországon zajlik.

Kapjatok már a fejetekhez, és próbáljátok beleverni, hogy ez a portál nem négyeteké, ötötöké, hanem bárki elmondhatja a véleményét. Ti mindenkit elmarnátok, aki nem azonosul a véleményetekkel. Ilyenek voltak itt a Gyurcsány blogosok is. Úgy látszik be akarjátok fejezni, amit ők elkezdtek.

  • 564
  • -424

Ezt akkor is megbeszéltük és mindketten azt mondtuk, hogy hiába voltak az elvek jó, ha emberek hajtották azt végre.

Ha minden párt külön indult volna, akkor a dk lenne csak egyedül kicsit jobb helyzetben TALÁN , a többi meg már eltünt volna.

Lehet hogy az is szerencsésebb lenne....

Most pont az a felállás: Ha nem lesz együttműködés(ahogy arra most nincs hajlandóság-) akkor ha nem lesz meglepetéspárt, akkor minden marad ugyanígy!

Tegnap egész nap és éjjel is a mai orbáni rendszer előképét és annak filozófia megalapozását olvasgattam. Hát meg van az csinálva rendesen!

Hogy itt a baloldalon, mszp-ben dk egyaránt mindarra azt mondjuk hülyeség, attól még pontról pontra megvalósul.

Néhány linket hoztam ide. Szerinted volt ember, aki komolyan vette?

Ahogy dmolnár írja, még mindig egyik balos a másikat inkább le akarja győzni, mintsem azzal foglalkozna, hogy az orbáni teljes kiépülésének gátat vessen.

Nem jelölöm meg a forrást, de itt egy pár mondat "" „Minthogy tehát a magyar fajnak ép

oly erős kultúrai, mint politikai egyénisége van, mellyel a Kárpátok között sokkal
jobban szolgálhatja az emberiség közös céljait, mint a vele élő szláv és román
fajok, minthogy továbbá a magyar nemzet erkölcsi erejét a német fajnak nem sikerült
megtörni, innen ered uralma, ebben gyökerezik fölénye, hegemóniája e
hazában.”[" ez a szöveg 1885-ös A teljes szöveg a nemzetiségek feletti fennsőbbségre utal.

két pártnál biztosan megtalálod, mint gondolkodási elemet

Ezt se jelölöm meg a forrását, de ez is linkeltem már: "" Az antiszemitizmus, mint zsidógyülölet tényleg negativum csupán s mint ilyen, elvetenbő [sic!] de igazi antiszemitizmus alatt az őszinte, igaz keresztyén magyar ember nem zsidógyülölet, hanem filomagyarizmust, magyar-szeretetet ért és érez. Minden remény meg van arra, hogy a helyesen értelmezett antiszemitizmus minden terén elfoglalja rövidesen azokat a helyeket, amelyekről most még ki van rekeszt" a filo előtag szerető-- jelentéssel bír a latinban"

 

és erre rá sem rezonál senki.

  • 575
  • -412

Én nem harapok érte, ha egy külföldön élő honfitársunk belekotyog az itteni dolgokba. Kotyogjon, ha neki úgy tetszik és főleg, ha értelmes dolgokat mond. 

A szavazás már más kérdés, én egyértelműen amellett vagyok, hogy aki nem ide fizet adót, aki nem itt lakik, és esze ágába nincs hazatelepülni majd egyszer, az lehetőleg ne nagyon szóljon bele... Mert azért az már a mi bőrünkre megy. Persze a kérdés nem ilyen egyszerű, de nagyjából ezt gondolom....

  • 574
  • -404

Ezt momentán hol olvastad? vagy már mindegy, ki és mit is ír, csak kétféle kategória van "szidja Gyurcsányt", "nem szidja Gyurcsányt". 

(Nota bene, a fizetések emelése nem fogja megszüntetni a nyomort, mert ahol az van, ott nincsenek fizetések, mert nincs munka..  )

  • 584
  • -411

Na azért én is "harapok", ha külföldön tartósan élő magyar beszél bele az itteni dolgokba, főleg, ha esze ágában sincs valaha is hazajönni!
Más farkával verni a csalánt nem etikus!

Mikor a lányom németbe ment férjhez, eleinte hazajött szavazni, de az apja helyére tette a búráját, főleg, mikor megtudta, hogy a fideszes itteni barátnéjának hitt inkább, mint nekünk. 
Aztán mikor állásba ment kint, rájött, hogy bár magyar állampolgárként joga van szavazni, de mivel nem ide adózik, s nem érintik a szavazás következményei, rájött, NEM ETIKUS DOLOG, így 2000 óta nem szól bele az itteni dolgokba.

Azzal hárít, ha kérdezik, hogy nincsenek értékelhető információi a magyarországi politikai helyzetről.
 

  • 582
  • -396

Igaz, de az a kérdés a révészt ki fizeti?

Ugyanis a magánvagyonok összessége is töredék a költségvetéshez képest. 

Svájcból meg könnyű radikálisnak lenni :)

  • 556
  • -397

Kedves Lilla!

A mérések azért nem pontosak, mert sok a nem nyilatkozó, vagy rejtőzködő, netalán "csúsztatva" nyilatkozó... Aztán a szavazófülkében meg úgy szavaz, ahogy a valóságban gondolja... szerencsére ott (MÉG!) nincs "spion" kamera! 

Továbbá:
Az MSZP-nek pl. sokat ártott nálunk, ami 14-ben az önkormi választások ELŐTT történt:
Kijelöltek ugyanis előre képviselőket az akkor regnálók helyett (pl. esztergomiakat is, ha jól emlékszem!), szinte kötelezve az addig MSZP tag polgármesterünket, hogy azok támogatására buzdítsa a lakosságot. Erre sokadmagával kilépett az MSZP.ből, és függetlenként indult. Az MSZP helyette MÁST, MSZP-s tagot indított vele szemben!
De a város lakossága nem felejtette azt a sok mindent, amit 1994 óta tett a polgármester a városért (OGY képviselőként is 8 évig!), és jól meg is büntette az MSZP-t, pedig mindig szoci város volt ez a bányásztelepülés...

Hát kellett ez az MSZP-nek?!:(((

S ki tudja, országosan hány ehhez hasonló bakit követtek el?
Én nem néztem utána, máshol miért olyan sok a független polgármester és képviselőtestületi tag.

Egyébkén a hét végén hallottam a rádióban, hogy a Jobbik kezdi erősen aktivizálni magát, már "előminiszterségeket" terveznek, hogy "gyakorolják" a - szerintük - hamarosan kormányra jutást! ....
 

  • 554
  • -404

Ha neked a Gyurcsány féle "baloldali" párt akkor nincs miről vitatkozni. Olvastad a DK programját? Rengeteg ember nyomorog Magyarországon és még abból a "jövedelemből" fizessenek több TB-t?? A fizetések emelésének a lassusága is elképesztő, amit a Gyurcsány javasol. Ilyen alapon még évtizedekig fognak rengetegen nyomorogni.  

  • 591
  • -433

Kedves katiicabogár!

Ha itt vagy, ha nem, azért csak röviden reagálok hsz.-edre, ugyan is megszólítottál és én világ életemben udvarias, um.nőpárti vagyok.

A fentiek ellenére, ha tényleg ilyen mereven fenntartod álláspontodat, akár a Treszkes féle blogot értem itt, vagy egyébként , amit írsz a Gyurcsányról, a feleségéről, a DK-ról, amiből ktűnik, hogy minden jelenlegi baloldali tehetetlenségnek, pártoló tagok elvesztésének, a választók baloldalban vetett bizalmának elvesztéséért, tehát, minden bajért csak és kizárólag a Gyurcsány, rajta keresztül a DK a felelős, miközben az MSZP jól végzi dolgát, jó programmal kiván jobb életet itt az országban és ehhez meg is teremti a politikai bizalma, hát, ha tényleg, mindent így látsz, ez esetben nagyot csalódok benned!, Mindig is azt hittem, hogy politikailag annál képzettebb vagy, hogy toleránsabban tudjad felmérni a körülőtted folyó eseményeket, de hát tévedtem. És ha már ilyen értelmű hsz-ben búcsuzól, egy biztos, hogy én többet nem foglak keresni, nekem nem fogsz hiányozni, mert unom azokat a partalan vitákat, amelyeket intoleráns társaimmal kell folyton lefolytatnom. Ennek semmi értelme, ezek szerint egymásra nem tudunk hatni.

Én meg, csak maradok politikailag nem elkötelezett a baloldalt tekintve, csupán azt várva, hogy a legközelebbi választást megelőzően, kapják már össze magukat a baloldali pártok, egyeztessék programjukat--ami még a legtöbbnek nincs is!-- és próbáljanak a mi érdekünkben egy közös álláspontot kialakítani, összefogni, megegyezni, vagy ki hoyan kívánja, csak úgy, hogy tényleg a mi, a magyarok érdekét szolgálja. Engem ez érdekel elsősorban, a többi jön "magától"!

  • 585
  • -419

Nos visszatértem a hétvége után és elborzadva látom, mi folyik itt.... Már megint azon szaszerolnak népek, hogy mi a különbség "összefogás" és "együttműködés" között? Mintha bizony nagyjából nem ugyanazt értenék alatta... Pedig de.. Közös munkát ért alatta nagyjából mindenki, közösen kikínlódott programmal, amit mindenki aki a demokratikus ellenzéki oldalon van, el tud fogadni... 

No meg itt van megint a kedvenc téma, ki a baloldali... Hát, őszintén szólva, eszem megáll...

  • 567
  • -423

:)  :)  :)  

" A baj az hogy nem érted hogy miket állítasz ezek szerint.Mint ahogy azt semérted ezek szerint, hogy mitjelent az hogy az ember az abszolutumés a környezet a relatívum. Nos ez a nagyobb baj, és nem az amit itt most felsoroltam. Azt csak általában  már bocsánat de szajkózod, meg sem gondolod a dolgokat. Mosz is feleslegesen tetted hozzá azt amit a megjegyzéshez hozzá írtál mert az nem javít semmit sem az állítás milyenségén. Ettől az még a környezetre vonatkozik és nem az emberre- ezt nem akarod megérteni az istennek se."

 

Én ebben pontosan öt sértést érzékeltem, bár az lehet, hogy egy: 

Pedig ha én írtam volna, legalább az a szó ott lett volna, hogy "szerintem"

De így általánosan? így van és kész? mert én azt mondom  :) 

Ettől még az imádatunk tárgya a mai hivatalos kommunikáció alapján a "nemzetünk" 

mint afféle pót-vallás, mert az igazi vallásunk meg a keresztyén vallások egyike, bár a hithez annak meg nem biztosan van köze

Hogy bonyolítsam:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Eucharisztia 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Eucharisztikus_vil%C3%A1gkongresszus 

http://www.origo.hu/nagyvilag/20160131-magyarorszagon-lesz-az-eucharisztikus-vilagkongresszus.html

 2020-ban 

az egyik vallás totális győzelme a másik felett?  

kis hazánkban? 

Nem kéne már egy XXI. századi működő országon munkálkodni?

  • 590
  • -408

Kedves lilla!

nem sértegetlek. Mindet te írtad.

Ha az sértő, hogy amiket leírsz azt udézem akkor nem kell szóba állni, és akkor nem lesz sértő.

Ennyi.

  • 559
  • -409

én most együttműködéssel is megelégednélk egy ügy mentén  a 2018-as választások megnyerésért, aztán új választásokat--- 

Mert most legalább öt mérhető formáció van, de ki tudja mi van rejtve az 5%-os küszöb körül. 

Most nem lehet megmérni, hogy ki mennyit ér--mert a fidesz biztosan többség! sőt a jobbik is játékos, az mszp is, és a többi? Nem megmért--pontosan az mszp sem tudja, hogy a jobbikot legyőzné -e de mindegy is lenne :(

  • 552
  • -417

Én őszöd óta vallom, hogy a kiragadások torzak! Ezek is!

Ma éppen Bartus https://nepszava.us/bartus-laszlo-a-vegso-csapas/ olvastam. erre valaki mellé linkelte ezt is http://epa.oszk.hu/01700/01739/00089/pdf/EPA01739_eszmelet_2014_104_nyomdai_111-122.pdf

 No én elolvastam mindkettőt--és látható a forrás torzulása 

((egyébként rendben! Nekem érdekes volt, Mert nem a szerzője, aki 1933-ban halt meg, hanem a két generáció jogtudós nemzedék akiket utol ért--még köztünk vannak)) 

és az osztályharcos szemlélet nem old meg semmit, csak magyaráz, de mégcsak nem is mozgósít :) 

ezért az osztályharcos balosság nincs= nem működik 

Bocs!

A sértegetésedtől szokás szerint eltekintek :) te firfi vagy Neked szabad! én meg nő, nekem meg az eltekintés kötelesség . Már már azért van szavazati jogom :) 

  • 593
  • -391

Szerintem meg igenis összefogtak, legalábbis eleinte, mert csak így tudták legyőzni 2002-ben az Fideszt.
1994-ben nem volt összefogás, mert nem volt életfontosságú a koala az SZDSZ-szel, csak a nép kívánta, hogy koalíció legyen.
DE 2002-ben más volt a helyzet, szükség volt az összefogásra!
Az más kérdés, hogy később a dolog nem működött, azaz megszűnt az összefogás oka (győzelem kiharcolása), így bontottak, mikor nem tudtak mindenben megegyezni.
Pedig az MSZP-ből "kisajtolta az SZDSZ pl. a "felsőfokú minimálbért", amely sokaknál nem 50%-os béremelést jelentett, amit Medgyessy ígért a kampánykor, hanem sokaknak a dupláját!
Na, EZ IS egyik oka volt annak, hogy elszaladt a költségvetés! :(((

A másik oka pedig az volt ennek, hogy a Fidesz kormány nem ügyvezető kormányként működött az utolsó hónapban, hanem szórta a pénzt, ahogy csak tudta, majdnem üres kasszát hagyva hátra! Sőt!
Költekezett előre is:
Pl. bebetonozta 6 évre főhivatalnoknak az embereit 500 e ft-os havi fizetéssel! :((((

Egy biztos!
Medgyessy volt az egyetlen miniszterelnök jelölt, aki be is tartotta a kampánykor tett igéreteit, mikor miniszterelnök lett.
Se azelőtt, se azóta nem volt ilyen...

Mégegyszer mondom: Érdekes, színes nyelv a magyar, sok kétértelmű kifejezés van benne.
Kissé viccel páldát hoztam erre:

https://www.youtube.com/watch?v=PT29zJXRNlU

Nehéz nyelv a magyar - Brachfeld Siegfried

 

  • 563
  • -394

Kedves lilla!

Azt hiszem te nem emlékszel hogy mit írtál akkor.

Mind tőled idéztem.( pl. Ő azt mondja, hogy a kultúráknak egymás mellett kell élnie, mert minden kultúra egyenrangú. )„-Ezt akkor írtad nekem, amikor az integrációról folytattunk vitát, és megírtam, hogy vannakolyan kulturák amelyek az ellen dolgoznak, hogy integráció legyen.

 Ő azt mondja, hogy a szabadság az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglaltak alapján kell garantálni.

Ezt akkor írtad amikor a II. Párizsi Békeszerződésről volt szó annak 4 cikkejéről és a neonáci eszmékről. Erre írtam neked, hogy az EJENY az egy politikai vonatkozásu mert nem tiltja a neonáci eszmék terjesztését kizárólag a szocialista világrendszer ellen jött létre.

Ő azt mondja, hogy az individuumnak elsőbbséget kell élvezni a közösségel szembe, hisz az individuum a fejlődés mozgatóereje.

Ezt akkor írtad, amikor arról beszélgettünk, hogy  a szociálliberalizmus az most balodali vagy nem baloldali.

 - Ő azt mondja az emberek egyenlők, és egyenlő jogok illetik meg őket, melyeket az esélyegyenlőséggel kell garantálni.

Ezt akkor írtad, amkor a szocilliberális credó és az univerzális Jóléti államról, a szocilis piacgazdaságról folytattunk vitát ugyan csak akkor mondtad az egalitárianizmust a modernnek mondott szociáldemokrácia irányelveit- odavoltál meg vissza a Bad-godesbergi programért.

Nem értem,miért nem emlékszel ezekre- te mondtad mindegyiket.

Egyébként, pedig amit kiegészítésnek írtál oda, az sem javít a helyzeten, mert az egyenlőség az, az amit én mondok és nem az amit te mondasz. Az emberek nem egyenlők. A nem egyenlő emberek csak úgy kaphatnak tulajdont, azaz úgy sajátíthatják el a társadalomban a megtermelt javakat, hogy ezáltal ne jussanak olyan hatalomhoz,hogy az idegenmunka feletti uralmat meg tudják valósítani. Odáig vagy meg vissza most az elidegenedésért. Ez is egy  elidegenedés –már, mint az idegen munka feletti hatalom- az csak az igazi elidegenedés kedves lilla.

Ő azt mondja, hogy az osztályharcos szemlélet nem oldott meg semmit

Menj már néhány hsz-el lejjebb és olvasd el mit írtál ha ennyire nem emlékszel a dolgokra.

Csak azért hogy ne kelljen keresgélned idézemneked szó szerint.

„Az osztályharcos balosság nem működik”

Tudod nem az a baj, hogy ezeket vallod, mert akár lehetnek tisztességes álláspontok is. A baj az hogy nem érted hogy miket állítasz ezek szerint.Mint ahogy azt semérted ezek szerint, hogy mitjelent az hogy az ember az abszolutumés a környezet a relatívum. Nos ez a nagyobb baj, és nem az amit itt most felsoroltam. Azt csak általában  már bocsánat de szajkózod, meg sem gondolod a dolgokat. Mosz is feleslegesen tetted hozzá azt amit a megjegyzéshez hozzá írtál mert az nem javít semmit sem az állítás milyenségén. Ettől az még a környezetre vonatkozik és nem az emberre- ezt nem akarod megérteni az istennek se.

De te tudod.

Egyébként amit küldtél áttanulmányozom és majd megírom a véleményemet. Rendben?

  • 547
  • -400

Pedig minden állítás linkkel bizonyítható. Én 2004-től legalább annyira közel voltam a történésekhez , mit Te kedves katiicabogár. Én bizony máig a tényekre alapozok, az érzelmeket rég félretettem. 

Az mszp szavazóbázisát sajnos nem a dk vonzza magához, hanem a jobbik!

Ez a tragédia.

Ezt a Dobrev dolgot meg illene egy icuri linkkel alátámasztani--legalább akkorával, amelyet én megtettem, míg Treszkes nem  tette meg.

Nekem nincsenek félinformációim! Én elsőkézből , jelenléttel vettem részt eseményeken, az igaz, hogy másokon, más alapállással, más előismerettel .Én soha nem kérdőjeleztem meg mások másféle tudását, az enyémet viszont sokan! 

Pedig az egész baloldalnak a képzetlenség a rákfenéje--járja a megoldhatatlan változtatlan köröket , és nem lép semerre. Ez a dk-ra is igaz! 

Emiatt mondanivalója sincs a sokaságnak. Mi a csudának szépítjük?

Most Tóbiás talált egy jó szlogent, csak éppen úgy ahogy mondja nem kivitelezhető, mert egy nem működő gazdaság azt nem tudja fedezni.

Mindegy! 

előbb védhető mondanivalót, védhető megfogalmazással! 

világos beszédet, akkor bárki bármit köpködhet! 

Mert most még az sincs amit köpködjenek :(

  • 577
  • -393

Amit nekem tulajdonítasz abból én egyiket sem vallom úgy ahogy nekem tulajdonítod.

De valóban ezen témákról volt már csevelyünk.

többször átolvastam, de egyet sem találtam amellyel egyetértenék, mint párhuzammal. Ezeket Te értelmezted úgy ahogy :) 

Még ezt sem egészen így gondolom "Ő azt mondja, hogy mindenkinek joga van a tulajdonra, és azt kell biztosítani, hogy mindenki a tudásának, és teljesítményének megfelelően részesüljön az anyagi javakból."!Mert itt is van kiegészítés: mert azt gondolom, hogy mellé törvényekben kell rögzíteni a leszakadók elesettek segítését. Hogy hogyan az megállapodás kérdése. Uálok jótékonykodni személyesen, de a sávos adózást, vagy abármi más megoldást támogatni tudnék a cél érdekében

(Írtam priviben! Azt hiszem  érdekelne a téma, én így nem ismertem eddig, meg azt se, hogy a szent korona tanhoz köze volt az ajánlott link szereplőjének. :)  )

  • 568
  • -421

Nem vitatkozom. Vannak konkrét ismereteim. Igen, a szocialista párt tagja vagyok, de nem vagyok elfogult. Ugyanakkor nagyon dühít, amikor félinformációk, vagy következtetéseken alapuló dolgok ismeretében próbálnak meggyőzni arról, hogy amit láttam, tapasztaltam, megéltem, azok hallucinációk voltak. Ezért aztán nem is válaszolok a kommentekre, amin sokszor nevetni támad kedvem, sokszor pedig nagyon megmérgesedek.

Arra pedig megkérlek - teljes tisztelettel -, hogy még te se határozd meg nekem, hogy valamiből is vegyek vissza.

Annyit azonban még leírok, hogy nem a Treszkes féle blogok ölik meg a baloldalt, hanem a Gyurcsány és a Gréczy Zsolt köpködése, amivel azt szeretnék elérni, hogy az MSZP megszűnjön és behinthessék sóval. (mint ahogy a Dobrev Klára meg is fogalmazta).  Az MSZP szabazóbázisát pedig igyekeznek magukhoz vonzani.

Erről ennyit. Azt hiszem, most ismét eltűnök a hozzászólók köréből. Mert ezzel a parttalan vitával ami itt megy, bizony semmire sem megyünk. A Treszkes féle bloggal igen, mert talán pár embernek kinyitja a szemét.

Az is szomorúvá tesz, hogy az MSZP pénzén üzemeltetett kapcsolat.hu még mindig ott tart, hogy vitatkozni kell Gyurcsány szerepéről. Úgy, hogy befejeztem.

  • 557
  • -398

Kedves Piranha53!

Azt gondolom, hogy éppen ez a baj. Hogy szinonimának gondolják. Pedig nem az. Azt még el tudom fogadni, hogy te annak gondolod, azt is, hogy többen annak vélik. Viszont a politikusok nem úgy gondolják. Példa erre a 2014- nagy összefogás (én, csak összeborulásnak nevezem).  Ugyan is, éppen azért nem vezetett sikerre, mert mindenki úgy gondolta, hogy neki kell diktálni a tutit és a többinek meg kutya kötelessége azt elfogadni.

Jól emlékszem az akkori véleményekre. „ Ne hogy már a DK- mondja meg az MSZP-nek, hogy mit és hogyan gondoljon” hangzott az egyik oldalról. „Nehogy már az MSZP legyen az, aki meghatározza mindenki számára, hogy mi a teendő” mondta a másik oldal..

Az eredmény egy nagy nulla. Na, hát ilyen összefogásra semmi szükség nincsen. Sajnálatos módon a pártok az összefogás alatt bizony ezt értik.

Az együttműködésben az a szép, hogy azon területeken ahol együttműködünk ott konszenzus van. Azaz senki sem mondja meg a másiknak, hogy mit hogyan értsen és mit gondoljon, arról a területről. A többihez pedig senkinek semmi köze.

NA ilyen együttműködésre lenne szükség. Minél szélesebb körű az együttműködés, annál sikeresebb lehet. De ez nem jelenti azt, hogy az együttműködő partnereknek nincs eltérő véleménye bizonyos dolgokról, és nem képviselhetik azt a véleményt külön, külön.

Azt gondolom, hogy a politikai harcban sajnos az együttműködésnek nem szinonimája az összefogás. Még csak meg sem közelíti egymást.

Ahhoz hogy egy ilyenfajta együttműködés létre jöjjön az adott területnek közel, kell állni egymáshoz, hogy konszenzusra lehessen jutni.

Mondok neked egy példát erre vonatkoztatva.

Itt van a lilla és az én esetem. Lilla azt mondja, hogy az értékeit a liberalizmus és a konzervativizmus között találta meg- ezzel semmi baj.

Én azt mondom, hogy vissza kell térni az autentikus baloldali értékekhez, és fel kell tölteni tartalommal.

Ő azt mondja, hogy az osztályharcos szemlélet nem oldott meg semmit- én azt mondom, hogy éppen azért nem mert az osztályharcot úgy értelmezték ahogy azt ő értelmezi és nem úgy ahogy az valójában kell.

 - Ő azt mondja, hogy progresszív baloldaliként a kapitalizmusból, kell kiindulni ,és azt kell kihozni, ami a legjobb és nem azzal foglalkozni, hogy meghaladjuk vagy se.

 - Én azt mondom, hogy  kapitalizmus van és ebből kell a legtöbbet kihozni, de ezt úgy kell megtenni, hogy minden intézedésünk a meghaladást szolgálja amely egy embereibb világot követel meg.

- Ő azt mondja, hogy nem számít, hogy ki a baloldali meg jobboldali ennek nincs jelentősége, mert mindenki kisajátítja magának a címeket, és ezen folyik a harc, ahelyett hogy a problémákra koncentrálnánk.

 - Én azt mondom, hogy az a baloldali, aki az embert tekinti abszolutumnak és a környezetet relatívumnak – (erről ő azt mondja hogy ez ortodox marxista nézet.)

 

Miközben mindketten esélyegyenlőségről, szabadságról, szolidaritásról meg egyenlőségről beszélünk. Akkor tehát nyugodtan össze is foghatnánk – ugyebár. Mindketten ugyan azt mondjuk az elvekben, tehát akkor egyetértünk? Frászt.

  - Ő egalitáriusságról beszél, ami azt jelenti, hogy mindenkivel egyenlően kell bánni - mert az emberek egyenlők ( példának hozza fel a jog előtti egyenlőséget)

-  Én azt mondom, hogy ez azt jelenti, hogy  a nem egyenlő emberekkel egyenlően elbánunk. Nincs jog előtti egyenlőség legfeljebb az eljárásban lehet azonosság ( az meg nem egyenlőség) AZ emberek nem egyenlők, a természetben előforduló egyenlőségen kívül semmi másban nem egyenlők, (ami azt jelenti, hogy van keze, meg lába meg feje stb.) mindenki egy-egy különálló személyiség egyedi és megismételhetetlen- ez a fejlődés igazi záloga, mivela személyiség végtelen számú. ( ez nem egyenlő azzal, hogy az individuum elsődlegessége jelentené a fejlődés mozgatórugőját - sokkal inkább a személyiségjegyek működtető szükségszerűsége erősségének kombinációja)

- Ő azt mondja, hogy az individuumnak elsőbbséget kell élvezni a közösségel szembe, hisz az individuum a fejlődés mozgatóereje.

- Én azt mondom, hogy sem az individuum, sem a közösség érdeke nem élvezhet elsőbbséget,  Mindig az adott helyzet dönti el, hogy kinek van elsőbbsége.

 - Ő azt mondja az emberek egyenlők, és egyenlő jogok illetik meg őket, melyeket az esélyegyenlőséggel kell garantálni.

- Én azt mondom, hogy ez kevés, mert az emberek nem egyenlők, és nem esélyegyenlőség kell, hanem az adott személyiség érdekérvényesítő képességeinek figyelembe vételével az érdekérvényesítés esélyegyenlősége szükséges (ez megint nem ugyan az – mivel az esélyegyenlőség csak a környezeti tényezők esélyegyenlőségét jelenti, - amit meg én mondok az, az emberi tényezőket helyezi az elsődlegesnek és a környezetei tényezőket, csak ezután veszi figyelembe.)

- Ő azt mondja, hogy mindenkinek joga van a tulajdonra, és azt kell biztosítani, hogy mindenki a tudásának, és teljesítményének megfelelően részesüljön az anyagi javakból.

- Én azt mondom, hogy a társadalom nem korlátozhatja azt, hogy a társadalomban élő személyiségek mennyit szereznek meg a megtermelt javakból, de a társadalomnak azt korlátozni kell, hogy a megszerzett javak útján senki sem szerezhet hatalmat arra, hogy idegen munkát leigázzon

- Ő azt mondja, hogy a szabadság az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglaltak alapján kell garantálni.

Én azt mondom, hogy a szabadság az egy döntés, amelyet a természeti és társadalmi törvények és törvényszerűségek, szükségszerűségek megismerésének alapján hozunk, Ezt a döntést nem lehet jogi eszközökkel, vagy más módon – sem biztosítani, sem pedig korlátozni, Ezt a döntést az ember erkölcs és morálja korlátozhatja csak.

- Ő azt mondja, hogy a kultúráknak egymás mellett kell élnie, mert minden kultúra egyenrangú.

- Én azt mondom, hogy nem az egyének, nemzetiségek, vagy népcsoportok, társadalmak kultúráknak kell együtt élnie, hanem ezen kultúrák olyan elemeinek, amelyek előremutatók és a fejlődést szolgálják. És tiltani, illetve kigyomlálni minden olyan elemet, amely visszahúz és gátolja a fejlődést.( Ehhez például az EJENY- t át kell értékelni) Ehhez az a kitétel nem elég, hogy mondjuk a bevándorlónak el kell fogadni az adott társadalom értékeit, ahova bevándorol - és a befogadónak meg biztosítani kell a bevándorlók jogait és életkörülményeit.

 

Szóval szerinted ezek alapján ugyan azt mondjuk?

Mert szerintem nem. Gondolod, hogy egymás szinonimáiról van szó – vagy teljesen másról.

Azt gondolom, hogy így ilyen formában összefogásról szó sem lehet, legfeljebb csak együttműködésről.

Talán sikerült megvilágítani egyrészről az együttműködés és összefogás közti különbséget, másrészről, hogy mit is jelent az, hogy az ember az abszolutum és nem a környezet. Amit ő mond ott minden esetben a környezet az abszolutum, amit meg én mondok ott minden esetben az ember az abszolutum.

Bocsi, ha hosszú.

  • 559
  • -396

Ebben a politikai helyzetben nem lehet szinonímákat használni. 

Nem mondhatjuk, hogy anno az szdsz összefogott az mszp-vel, mert csak együttműködött.

Amikor már nem tudtak tovább együttműködni  akkor bontottak is.

Ha összefogtak volna , akkor mindkettő kitalálta volna a végig vihető komprompromisszumot, és nem bontanak.

Sajnos ez itt Magyarország, ahol még szinonímákat sem lehet használni, mert annyi a definiálatlan fogalom, amit dobálünk a levegőbe, és a tartalmáról fogalmunk sincs, de hogy nem konszenzusos a fogalomtartalom az biztos

csak kettő közülük:

balosság

demokrataság

(ez az összefogás és együttműködés tartalmi különbözősége bizony meg is hiusított mindent 2014-ben.)

  • 560
  • -386

Kedves Zsadi!

Igazad van, játék a szavaddal, a lényeg meg nem számít!

Kedves katiicabogár!

Tudom, hogy nem veszed jó néven tőlem, de már többször írtam Neked, hogy túl elfogult vagy az MSZP téren, ugyanakkor, ugyanakkor, mint a jobboldali FIDESZ imádók, Te is patás ördögnek tartod Gyurcsányt. Azt hiszem, már többen is irták anno Neked hsz-ben, hogy nincsen fekete-fehér a megitélésében. Furcsa, ahogyan piranha35 is mondja, hogy elég szomorú, hogy az MSZP is , vagyis a pártoló tagok egy része, még mindíg Gyurcsánnyal foglalkoznak. Ahogyan a szimpátia állását nézem, bizony jobban tenné, ha saját magával foglalkozna a párt. Vagy, azt hiszitek, kedves katiicabogár, hogy Gyurcsány nélkül, a DK nélkül tudtok majd valami nagyot felmutatni? Nem hiszem, ha ez így megy tovább, akkor szomorú sorsot jósolok az MSZP-nek. Természetesen, ez fordítva is igaz, a DK sem megy semmire az MSZP nélkül, tehát, nagyon is egymásra vannak utalva! Az egész baloldalnak az a legnagyobb problémája, hogy hogyan is állnak egymással, mint ha nem lenne egy erős támogatottsággal bíró FIDESZ. Ezek a pártok, mint az ovodások, a homokozóba játszanak? Csodlm, ennyi tapasztalattal a hátad mögött, hogy továbbra is beszállsz ebbe a nemtelen adok-kapokba. Tudom, sokat támogatod az MSZP-t, amiből én a sok hiábavaló munka miatt én háttérbe vonultam, de neked is világosan látnod kell, hogy a DK nélkül a Szoc párt előbbre nem tud jutni és ha tetszik, ha nem, de annak a pártnak Gyurcsány az elnöke, ha tetszik, ha nem. Ezen már rég túl ellett volna lépni. De lehet ezzel szórakozni, és mond, mit értek el ezzel, az állandó patásördögözéssel? Még több hivet fogtok szerezni ezáltal a DK-nak. Vagy ez a cél, amiről nem tudunk? /Remélem, ez csak vicc!/ 

Hidd el, éntisztellek, amikor sokáig nem voltál itt, én kerestelek, mert szeretem, ha köztünk vagy. De, vegyél légyszi vissza ebből a  minden áron való Gyurcsány gyűlöletből, mert ez egy olyan "testvér-harc" a pártok között, amit tompítani kell, mert megöli mindkét pártot, megöli a baloldalt, vedd észre és azt is, hogy a Treszkes blog ennek csak előfutára. Ezek az emberek által szított gyűlölet erősíti a FIDESZ-t, amit remélem, Te nem akarsz!

 

 

  • 533
  • -412

Az együttmüködés szinonimái:

  kooperáció, összefogás, összetartás, összejátszás, csapatmunka

+ !

szövetség, szövetkezés, egyesülés, társulás, konföderáció, partnerség, koalíció, liga

 

  • 607
  • -386

Kedves Lilla!

Ezt nem egészen értem! 

  • 600
  • -418

Nagyon nem azonosak. Most plalyA fogalmaz pontosan

Az összefogás ez sesetben SZERINTEM önfeladás egy célért, utána borítékolt kemény vita utólag.

az együttműködés pedik csak egy célért és csak egy célért való együttműködés korrekten önfeladás nélkül.

  • 563
  • -396

Nem írt tényszerűen igazat kedves zsadi! 

Kicsi icipici ráfordítással pontosítható minden--de!

12-20 éves történések ezek. Schiffer azzal indokolta a terrortörvény elutasítását, hogy mi lett volna, ha van a törvény 2006-ban .

 

Kereshetne már mindenki más origót. 

Nekünk is jót tenne!

  • 566
  • -405

Nem, Zsadi. Nem rólad írtam, hogy elfogult vagy - bár kétségkívül neked válaszoltam. Bocs.

  • 583
  • -388

Különös nyelv a magyar... Kétségtelen, hogy a két szó rokonértelmű.
Összefogás nélkül nincs együttműködés. Együttműködéshez összefogás szükségeltetik...
 

  • 578
  • -414

Drága jó Katicabogár!

Te talán rólam is többet tudsz, mint itt sokan... 
Azonban mégsem tudsz mindent, különben nem írtad volna azt, amit:  
"... akik elfogultak (még ha saját maguk nem is veszik észre) Gyurcsány személyével."

Igenis ismerem a hibáit, s az erényeit is, s ismerem a KÖZVETLEN környezetét személyesen, őt magát kivéve, valamint tudok azokról a dolgokról, amikről Treszkes írt, s meg is van róluk a magánvéleményem. Volt blog, ahol ki is fejtettem valaha, s alaposan meg is kaptam a "fanoktól" érte a magamét!:(((
Én lennék hát elfogult?!
 
Treszkes blogjában ezek mind le vannak írva, de jómagam szintén ammondó vagyok, amit Piranha is írt: Feltétlenül fontos MOST ezt szajkózni?!...
Elmúlt - bár igaz, nem nyomtalanul! -, már visszaszívni nem lehet, az pedig a JÖVŐ titka, mivé fog fejlődni a dolog.

Tudod, engem nagyon tud zavarni, hogy nálunk MINDEN politikus akkor lesz nagyon okos, mikor letűnik a porondról (akár magától mond le, akár megbukik...).
Övé lesz rögvest a "bölcsek köve"! Csak hát van egy mondása Goethének:
"Hogyan is használhatna a bölcsek köve, ha hiányzik a kőhöz a bölcs?" 

Nos, én jelenleg az MSZP-nél ilyen "bölcset" nem látok... Vak lennék talán, vagy "böszme"?...
S bizony, szerintem a DK vezetője sem eléggé bölcs ahhoz, hogy újra döntés helyzetbe kerülhessen, bár - állítja! - nem is akar...
Ha-ha.ha!
Politikában és szerelemben ne mondjuk azt, hogy SOHA!
 

 

 

Kedves PlalyA!

Igen többször olvastam, ahogyan irod is, hogy unalomig ismételted, hogy nem összefogás kell, hanem együttmüködés!

Úgy gondolom, hogy az együttmüködés szinonimája az összefogás ebben az esetben! 

  • 588
  • -390

Kedves Katicabogár!

Ne haragudj, de megkérdezem: Te nem vagy elfogult Gyurcsány személyével kapcsolatban, ugyanugy ahogyan Treszkes is?

Magam részéről inkább Zsadit tartom nem elfogultnak!

Egy saját vélemény: Nincs jobb vagy fontosabb dolog annál, mint hogy a Kapcsolaton Gyurcsányt kelljen ekézni?Akkor nagy baj van a szocialistáknál, pedig titokban biztam abban, hogy ennél azért előrébb tart a párt.

Persze ilyenkor jön az, hogy gyurcsányista vagyok, pedig távol vagyok tőle!

  • 584
  • -409

Jól írod kedves Zsadi. Körvonalaiban ismered. De a körvonalon belül van a lényeg. :(

Treszkes blogjában olyan konkrét dolgok olvashatók, amiket csak az ismer, aki Gyurcsányt is jó ismeri. Bizonyos körülmények ismeretében megvédeni tudom Treszkes írását, mert igenis, nagyon tárgyilagos. Természetesen nem azok szemében, akik elfogultak (még ha saját maguk nem is veszik észre) Gyurcsány személyével.

  • 578
  • -385

Egyetértünk, kedves Plessatt! :)))

Most nem a gyűlöletkeltésnek van itt az ideje, pontosabban mondva: Annak szerintem SOHA nincs itt az ideje! :(((

Jómagam körvonalaiban ismerem Gyurcsány tevékenységét, kivéve a fiatal korát - gyermek és diákéveit -, és ismerem a hibáit is: Szerintem legnagyobb hibája az őszinte "szókimondás", ezt bizony nem engedhetné meg magának! Hogy miért?
Azért, mert szerintem egy politikusnak "diplomatikusan" kellene fogalmaznia bármikor, bárhol, bármilyen körülmények között!
Valahol mondotta volt egy színész: "Mindig úgy játsz a színpadon, hogy sosem tudhatod, KI ül a nézőtéren!"

S ismerem az erényeit is (bátor kiállás, kommunikatív készség...)
https://www.youtube.com/watch?v=OXaiUe4RCqk

hogy tudta, hogy tudta! (Orbán fiatalkori véleménye Gyurcsányról)

S nagyon sajnálom kedveseim, de a felvezető írásában Treszkes blogger bizony, sok igazságot írt le, bár meg kell hagyni, eléggé ellenséges, epés megfogalmazásban... :(((
Ha tárgyilagosan írta volna a blogját, írása akár szimpatikus is lehetett volna.
Tudom, nem mindannyian értetek velem egyet, de Gyurcsányt ismerve bizony én így látom a dolgot.

 

  • 558
  • -393

Kedves Shark60!

Először is kikérem magamnak, nem vagyok gyurcsányista!
Viszont megkérdem Tőled, Te MIT értesz "Kemény gyurcsányista" alatt?

Mert én tudnék erre nickneveket mondani, kik voltak ők, még az Amőbáról... Mert ott 2006 óta voltam fenn, akadt belőlük bőven...
Aztán az oldal megszűnése után kényszerűségből - ha nem akartuk elveszteni az ott megismert és megkedvelt fórumtársainkat - ide, a Kapcsolatra kellett jönnünk, bár én bevallom, nagggyon félve és viszolyogva jöttem, egy jóbarátom unszolására. És így folytathattam az amőbán elkezdett kultúrás topicom vezetését ("Miért szép?" fórum).
Aztán kiderült, hamarosan alaposan felkavartuk az aktiviásunkkal itt az addigra túlságosan békés álló vizet, s volt itt eleinte minden, csak baráti hangulat nem. 
S képzeld, éppen a "kemény gyurcsányisták" kavarták a .... Szóval azt!:(((

Időközben aztán ők eltűntek a balfenéken, mint "álbaloldali" társaság, majd később - bár eleinte Gy. cáfolta! - miváltak az MSZP-ből, s párt lettek, bla, bla...
És itt maradtunk mi... egyre kevesebben, mint rendszeresen beírók.
De úgy látszik, azért olvasgatni szoktak itt többen is, mint gondoltuk volna, a szokásos kijelölt "megfigyelőkön" kívül is... 
Mert merem remélni, Te nem tartozol azok közé... ;o)

Úgy hogy igazad van, egy nyitott weboldalra az írhat be, aki akar, ill. beregizett ide.
Azonban kicsit hátrább az agarakkal, kedves Shark60!
Nem illik senkit meggondolatlanul semmilyen jelzőkkel illetni szerintem.
Tudod, mert könnyen még G.Fodor sorsára juthat az ember, ha nem olyan jelzőket használ, amelyek a valóságnak nem felelnek meg, azaz NEM "ülnek"... 

További BÉKÉS vasárnapot, köszönöm, hogy elolvastad!

http://www.jacquielawson.com/preview.asp?cont=1&hdn=4&pv=3419085&path=83544

 

  • 582
  • -409

Azzal nincs semmi baj, ha valaki felkészülten elmondja itt a véleményét, vagy , ha valamit nem tud pontosan, akkor megkérdezi. Mert, bár milyen furcsa, itt vannak jó néhányan, akik általános műveltség szinvonalán elég magas szinten állnak. Mindebből kifolyólag, különféle csúsztatásokkal, személyi gyűlöletkeltéssel, itt nem sokra mész. Ha a kulturált kérdés válasz Neked nem megfelelő, akkor lehet keresned olyan fórumot, ahol hangoztathatod a felkészültséged hiányosságait, és szabadon gyűlölködhetsz.

Egyébként, ha valamit nem tudsz pontosan, akkor kérdezzél, ettől nem leszel kisebb. Igy, ehhez a témához tartozik az az igazság is, hogy visszatérve Gyurcsányhoz, a baloldalon Ő az egyedüli milliárdos--aki a 100 leggazdagabb közé sem fér be a legújabb kimutatás szerint--, aki vagyonát nem politikusként teremtette meg, hanem, főleg a magasfeszültségnél használatos porcelánszigetelők gyártásával. Tehát, előbb volt magánzó, és csak azután lett politikus. Ez, sem a baloldalon, sem pedig a FIDESZ politikusaira nem igaz. Gyurcsányra sok rosszat lehet mondani, de voltak jó cselekedetei, azt azonban nem, hogy a vagyonát a politikai összefüggésben szerezte meg. Ha valamit állítani akarunk, akkor előbb nem árt felvértezni magunkat egy kis tudásanyaggal.

Továbbá, egy gondolkodó baloldali ember, azzal is tisztában van, hogy az MSZP egymaga az elkövetkező 20-30 évben, valószínüleg nem jut abba a fázisba, hogy a hatalom megszerzésére törekedhessen egymagában. Ez a hajó nem jön vissza már. Ezt tudomásul kell venni, tehát, ha tetszik, ha nem, de egy bizonyos megállapoásra szükség van a baloldalon, nem alá és fölérendelt szinten, csak így jöhet létre egy olyan erő, amelyik képes lesz a FIDESZ-szel felvenni a versenyt !Itta civileket is a baloldalra értettem/ Mindez esetben , pedig semmi szükség Gyurcsányozni, mert Ő a DK elnöke, akinek a pártja, ha lassan is, de növekszik, és ezek a támogatók viszont szeretik az általad gyűlőlt Gyurcsányt. Márpedig, az Ő pártja nagyon is kell ehhez a tömörüléshez,. Ilyen egyszerű az egész, ezért is nevetséges, politikai vakság a gyűlölködés itt baloldalon. Tudnék bővebben is írni minderről, de érzésem szerint Neked nem egy valós politikai vitára van szükséged, amiben még tanulhatsz is, hanem a gyűlöletkeltés a célod. Ebben pedig nekem nem lehet semmi szerepem, de azt hiszem, hogy az állandó társaimnak és barátaimnak sem!

  • 583
  • -430

Kedves Shark 60!

Én nagyon boldog lennék, ha elmondanád a véleményedet! 

Itt nincs Gyurcsány imádó senki ! Van aki balos, szélsőbalos , konzervatív, meg mit tudom én mi még, de többnyire mind el tudja mondani a gondolatait gyurcsányozás nélkül is. 

Te ugylátszik nem annyira. 

Póbáld meg, hogy hogyan gondolod Te--elmondani nekünk, akik régtől győzködjük itt egymást.

Mondjuk mi talán már eljutottunk oda, hogy a balosság az gondolkodásmód kérdése és nem vagyonfüggő. 

Talán már nem is vagyunk kvázi irigyek a más tulajdonára.

Én magam már alturista sem vagyok.//Az altruizmus populáción belüli, egyedek közti interakció, mely során egy egyed akár saját kárára is segíti egy fajtársát.// 

 

Szóval tedd meg, hogy elmondod a véleményedet! Tedd viszont az etalon:gyurcsányozás nélkül. Ne tekintsd őt origónak, hanem tőle függetlenül a magadét hozd ide! 

Én örömmel megismerném!

 

  • 601
  • -390

Az, hogy nem írok az utóbbi időben, nem jelenti azt, hogy nem is olvaslak benneteket. Itt bizony gyurcsányisták vannak. Kemény gyurcsányisták. Az pedig hatalmas tévedés, hogy Gyurcsány pártja baloldali. Hahaha. Milliárdos és baloldali. Nevetnem kell. Hogy is szerezte a milliárdjait? Neked pedig semmi jogod ahhoz, hogy bárkit is elhajts innen. Vagy úgy gondolod, hogy ez csak a ti homokozótok? Tudod, vannak más vélemények, mint a tiétek. Szerencsére. Ugyanolyan jogom van nekem is elmondani a véleményemet, mint nektek. Ja? Hogy ez nem Gyurcsányt imádó? Hát istenem. Van ez így.

  • 569
  • -419

Valamit eltévesztettél. Itt nincsenek Gyurcsányisták, csupán olyanok, akik azt szeretnék az ország érdekében, hogy minden baloldali párt találja meg a közös hangot és együttesen , egymással kiegyezve, lépjenek fel a jelenlehi hatalommal szemben. Na ez az, ami Veled és hasonszőrű elvbarátaiddal nem megy, ezért jobb, ha ti tüntök el és nem élezzitek még jobban ki az ellentéteket a baloldalon. Ezt még a FIDESZ sem tudná jobban csinálni, legalább is, ezt a bomlasztó tevékenységet a blogotokal együtt!

  • 581
  • -399

"  " Szóval addig míg nincs mondanivaló, addig semmi nincs! Az hogy maffia szerűen működik most minden igaz, de nincs meg az oka, hogy miért lehetséges az.SZERINTEM és kérlek vitatkozz velem! azért, mert a maffia szerű működés működtetőit megvédik azok, akik a nemzeti hitvallást és a nemzet imádatát veszélyeztetve érzik , mert ezt mondják nekik minden hivatalos kommunikációban, sőt a templomokban is. Akik azt gondolják, hogy a maffia szerű működés működtetői képviselik a szabadságukat a vallásuk és nemzetimádatuk biztosítására.Ez sokkal erősebb, mint bármi más érv. Ezért kevés a tüntető szerintem Amíg ez a felfogás legalább csírájában fel nem oldódik addig szerintem Orbánnak mindig 2/3-a lesz. Hiába minden! Gondold át, mielőtt bármit válaszolsz, és ha találsz benne neémi igazat, akkor mondd el, hogy ehhez a témához hogyan nyúlnál hozzá? Mert párt önmegöngyilkolódás nélkül meg nem tehetné--

Ez a csapda! A zseniális csapda--minden pártra."

Szóval amíg nincs mondanivaló, addig nincs az se ami összerendezzen.

Egy pártnál se!

Az osztályharcos balosság nem működik

a kapitalizmus világrend él és köszönii vergődik, de jobb nincs. a különböző magukat balosnak identifikálók meg inkább kicsinálják egymást, mintsem együttműködnének--még a gondolattól is kiütésük van Kormányzóképesség meg csak akkor lehet, ha a társadalom egészére alkotnak szabályokat méltányosság alapján a vagyoni helyzeteket nem érintve, mert nem lehet 25 éveként átrendezni azt.

 

És egy cseppet sem érdekel, hogy ez balos jobbos ballib vagy liberális vagy tök mindegy miféle.KB. ez a mai álláspontom.

  • 590
  • -425

Több százan dolgoztak rajta. 

Ez a társadalom lenyomata. Nem volt könnyű összerendezni. 

Én , ahogy Te is tudod, hogy az emberek emberből vannak, és elsősorban emberek, és csak másodsorban kultúrahordozók. Nem könnyű más kultúrákkal együttélni, de ha mindkét fél azonos szabályokat ismer meg, és tart be és itt a betartáson van a lényeg, akkor minden megoldható az említett kérdést illetően. 

 

Ez pedig egy ajánlat a többi számára. Ha legalább ilyen minőségüt mind mellé tesz, akkor legalább azt látjuk, hogy miféle országot képzel el azok sora, akik a programon dolgoznak.

de kösz, hogy átfutottad!

Kedves Piranha53!

Én már az unalomig elismételtem, hogy nem összefogás kell. Annak semmi értelme nincs. Az összefogás működik természeti csapás, vagy katasztrófa esetén (bár tudom. hogy Orbán felér egy természeti katasztrófával) de a politikai harcban esélytelen dolog. Az összefogásban mindenszereplő feladja az elveit és eszméit egy  vezetőnek rendeli alá, ezért nem működőképes. ( az már csak han a tortán, hogy ki léygen a vezető és miért éppen ő)

Amire viszont annál nagyobb szükség lenne az, az együttműködés.

Az együttműködésben mindenki megtartja az eredeti elveit és eszméit a közös érdekpontok alapján történik a munka.  Igaz minden félnek szüksége van, egy jól körülírható  elvek gyüjteményére. Csak hogy, ha nincs akkor nem is lesz együttműködés.

Nézd meg, itt van ez a DK valami. Egy tipikus Crass All szöveg. Mindenkinek mond valamit, mindenkinek azt mondja, amit hallani szeretne- azaz nem mond senkinek se semmit. A kerszténydemokratánaka keresztényelveken való országlást, a kommunistának meg a egyenlőség, szolidarítás, meg szabadság. A hindunak, muszlimnak szabad vallásgyakorlás, az ateistának meg az hogy az lehetsz amit csak el akarsz érni ha elég ügyes vagy.

Vagyis nem mondott senkinek semmit se. Mert ugyanis, nehogy valaki azt gondolja már, hogy a keresztény –zsidó elveken való országlás az megtűri a szabad vallásgyakorlás- mert az igen csak naiv egy szerzet.

Azonkívül azt mondja, hogy Politikai elvei a Liberalizmus. Aztán meg azt mondja, hogy a korrupció felszámolása úgy lehetséges, ha a nem engedjük meg, hogy a magánérdek a közösségi érdek felé nőjön. Egy frászt. A liberalizmus alapvető felállása hogy a magánérdek mindenek előtt, és a közösségi érdeket alá kel rendelni a magánérdeknek. Na akkor most mi van liberalizmus vagy közösségi érdek.

Na most ilyennek hogyan lehet akár együttműködni, de akár összefogni. (Összefogni lehet. de csak akkor ha ő diktál, egyébként meg nem)

Egyébként pedig az a véleményem az egészről, hogy addig, amíg a pártok vissza nem térnek a stratégiai tervezés szabályaihoz, és nem annak alapján végzik a programtervezetet, nem is lesz s együttműködés, mert nem lehetséges. Úgy hogy előre felkészülhetünk, 2018-ban, nem fog a baloldal nyerni. Ami talán nem is olyan nagy baj, látva ezt a valamit amit most a DK közre adott. Így nem is lehet.

  • 588
  • -403

Kedves lilla!

Hát…. ,elolvastam a DK kongresszusán elfogadott anyagot. Nem tudom ez program lenne?

Mert ha igen, akkor valami bosszantóan halvány valami. Ha csak háttér anyag, vagy vitaanyag- akkor érdekes lehet vele foglalkozni.

„….  az ország sikeres történelmi fordulata nem vált a társadalom többségének személyes felszabadító élményévé. A magyarok zöme életviszonyainak romlásaként élte meg a nagy átalakulást. A tervgazdaság gyors összeomlása képzetlen munkavállalók százezreit lökte ki a gazdaságból; megszűnt másfél millió munkahely. A legtöbben nem találtak munkát a modern szektorokban, a legális gazdaságon kívülre, a társadalom perifériájára szorultak. A szocialista agrárvilág megszűnte, illetve a kárpótlás nyomán drasztikusan megváltoztak a falvak gazdasági, tulajdonosi és szociális viszonyai. Az alacsony szintű foglalkoztatás az ország egyik fő gondjává vált, számos vidéken alakult ki tartós válsághelyzet.

A megélhetés nyomorúsága sokaknál párosult kulturális kirekesztődéssel, főleg roma honfitársaink körében. A növekvő mélyszegénységre a demokratikus Magyarország nem talált megoldást.”

Valóban nem talált, csak az hogy  miért nem talált megoldást az. maradt le. Nem találhatott azért mert kapitalizmus volt, azért mert a nemzeti szolipszizmos és nemzeti csodavárás működött és ezt a pluralista pártok még erősítették is az igérgetési halmazzal.. Ebben az MSZP akkori elitje, - amelynek egy jó része most a DK-ban van – a nyakig benne van a keze. Illett volna egy értékelésnél legalább egy mondattal utalni arra hogy bizony hibát követtek el( utalnék a Fapados  vitaestre például)

„A választási küzdelmektől motivált felelőtlen költekezés éveire újra meg újra megszorítások következtek. A magyarok zöme a nyugati életszínvonal gyors elérését várta a rendszerváltozástól. Nem volt fölkészülve annak súlyos gazdasági terheire, az illúziók szertefoszlása így sokaknál járt együtt mély csalódással. Az életviszonyok 1996 és 2006

közti javulása még konszolidáló hatású volt, de az ezt követő újabb megszorítások nyomában járó kiábrándulás márvészesen felgyorsította a politikai osztály és a rendszer hitelvesztését.”

Ebben való felelősséget is el kéne ismerni. Akkor lenne korrekt a megállapítás( nem mint DK, hanem mint az akkori baloldal vezető erejének mondott MSzP és holdudvara.)

Egyébként eddig a megállapítás igaz, az értékelésnek ezen a részén meglátszik, hogy komolyan vették a Vitányi féle nemzeti szolipszizmus és nemzeti csodavárás  tematikáját. Nem ez a gond, hanem az hogy nem válalják fel az elkovetett hibákat, megint csak nagy általánosságokban mondják, nem pedig úgy hogy nekem ez volt a hibám neked meg az. Így lenen az értékelés elfogadható. Minden esetre van valami haladás az előző programhoz képest. ( Ez még akkor is igaz, ha megint az ősi magyar betegség  jelentkezik - a múlttal való szembe nézés felvállalásának hiánya)

A továbbiakkal nem is érdemes foglalkozni, mert ugyan ez a távolba nézés folytatódik. Egy jól megkezdett értékelés, alapvető igazságtartalma hamvad el a Franco Nérói semmibe meredés  sorozatában. ( Honfoglalás című filmben)

 

Kik vagyunk:című rész. Amely annak a deklarálása lenne, hogy kihez is kéne szólni a DK-nak.

Azt mondja: A Demokratikus Koalíció balközép párt. A politikai centrumra nyitott, az európai polgári világ mellett elkötelezett demokrata szavazók pártja. Tagjai, támogatói között egyaránt vannak progresszív szociáldemokrata, liberális és konzervatív meggyőződésű emberek.”

Na ez egyértelmű, igaz hogy mindegy hogy mit mondok( mondhatom én, hogy 20 éves szőke kékszemű, hosszúcombú bombázó vagyok – majd az dönti el, hogy mit is csinálok) de legalább  ez világos beszéd- ez is valami.

Aztán mindjárt jön a bukfenc.

„A lehető legszélesebb összefogásra törekszünk. Távlati célunk származástól és nemzetiségtől függetlenül megteremteni a Magyarországon élő állampolgárok demokratikus politikai közösségét.”

Nos, ez is világos – vagyis maradt a Cras All - azaz mindenkinek mondok valamit, tehát nem mondok senkinek sem semmit. Marad az esernyőpártiság, marad a Scröder-Blair irányvonal.

Pedig azt már bebizonyította 2010-2014. hogy nem kéne erőltetni.

Tovább: Megkezdődik a sasszézás:

Lássuk csak-„Hiszünk abban, hogy az antikvitás, a zsidó-keresztény hagyomány, a felvilágosodás mellett a nagy demokratikus politikai áramlatok – a szociáldemokrata, a liberális és a konzervatív felfogás közös értékeinek integrálására lehet alapozni az ország jövőjét.”  - Egyet jobbra!  De lokális vagyok

„A baloldaliságot nem pusztán politikaként, hanem mentalitásként, szemléletként, kultúraként értelmezzük. Úgy kívánjuk megteremteni a szabad emberek közösségét, hogy származástól, családi háttértől függetlenül bárki azzá lehessen, amivé a tehetsége a szorgalma, a teljesítménye alapján válhat.” – Egyet balra.  Most meg globálissá lettem.

„Emberi jogi és demokráciafelfogásunk liberális. Meggyőződésünk, hogy morális és magánéleti kérdésekben, a kulturális ízlés terén hatalmi eszközöknek, állami beavatkozásnak nincs helye.”- Egyet jobbra megint lokálissá lettem.

Társadalompolitikai elképzeléseink baloldaliak: egyenlősítők, szolidárisak, befogadók. Valljuk, hogy önmagunkon kívül másokért is felelősek vagyunk. Nem egy szűk csoport érdekében, hanem a közös értékeket megjelenítve morális alapon, a sokak, a társadalom széles körének a méltóságáért, nyugalmáért és jólétéért küzdünk.”

Egyet megint félbalra- nehogy a globalitás ne kapjon szerepet.

 

Na most itt aztán már van egy kis gubanc- Ha az államnak nincs helye és szerepe a társadalom kulturális ízlésének formálásában, nincs hatása valamilyen formában a moráliskérdésekre és értékekre - akkor ugyebár hogyan is lesz ez az integráció? Kérdezem éppen most, a marha nagy migráncs tenorista váláság közepén. Ugyan is, azt is el kell fogadnom, hogy vannak olyan kultúrák, morális értékek akiknek feltett célja az, hogy az általam elfogadott kultúrális ízlést,és morális értékrendet romba döntsék. Ezekkel együtt kell élni, ehhez az Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozat értelmében, minden embernek, közösségnek joga van függetlenül annak a közösség morális értékeire és ízlés világára gyakorolt hatás következményeitől?Vagyis nem léphetek fel a gyűlöletbeszéd, a szélsőjobboldali eszmék és morális értékek ellen, hisz a hatalomnak nincs helye ezekben a kérdésekben. Ez egyértelműen megfelel a liberális felfogásnak. Mint ahogy az egyenlősdi  is, viszont ennek ellent mond a befogadóak legyünk című  mondat, mert vagy elnézem a szélsőséges morális értékek tobzódását, és nem lépek fel ellenük, vagy pedig felül kell vizsgálni ezt a befogadóak vagyunk című műsort, azzal együtt, hogy a hatalomnak nem lehet semmiféle befolyása, semmiféle eszközrendszere a magánélet és a morális értékek, valamint a kultúrák, izések alakítására.

Így ez egy ellentmondás arra nézve, hogy másokért is felelősek vagyunk, és mindenkinek biztosítani kell, hogy  származástól, családi helyzettől függetlenül bárki azzá lehessen, amivé tehetsége , szorgalma és telejesítménye alapján  válhat. Azaz például nem lpőhetek fel a neonáci esznék terjesztői ellen- mert sajnos az államnak nem lehet befolyása arra hogy milyen morális értéket képviselnek egyesek, hisz a magánszféra mindenek felett ugyebár ( bár a későbbiekben ennek ellent mondanak - de ott még nem tartunk.)

 

Gondolom nem vagy kíváncsi a többire, mert nem lelkesedem ezért a dologért: vagy nagy nehezen hozták össze többen, vagy pedig egy valaki de az meg valahogy engedett a fantáziájának.

  • 604
  • -394

Kedves Katicabogár!

A múltkor irtad, hogy elkeseritő annak aki irta, hogy nem reagálnak a blogjára, hát itt reagáltak.

Ami a szomorú, ha többen lennénk visszajutnánk a 2009-2010-es Kapcsolat 1 állapotokhoz, miközben a cél az össszefogás lenne az orbán bűnszövetkezet ellen!

No ezért nem lesz itt semmi 2018-ban,mert sem a pártok sem a hiveik nem képesek az összefogásra!

  • 611
  • -419

Kedves Shark60!

Bocsáss meg de ez jutott az eszembe: berugod a kocsmaajtót beköpsz a padlóra majd odébb állsz!

Ahogyan tetted amikor blogirással próbálkoztál!

  • 575
  • -407

Szerintem itt kéne abbahagyni :( 

  • 561
  • -437

Ahogy látom, itt a gyurcsányisták tobzódnak továbbra is. Ez a kapcsolat már nem az a kapcsolat, ami Gyurcsány vezetésével volt és irtottak ki mindenkit, aki csak egy rossz szót mert szólni a nagy bálványról. Tudomásom szerint ezt az oldalt az mszp üzemelteti. Tehát ha valaki Gyurcsányt akarja isteníteni, az keressen erre a célra más helyet.

  • 589
  • -398

Tisztelt olvasószerkesztő!

Tudomásul vettem a figyelmeztetést! Sajnálatos körülmények között, elromlott a gépem és mentségemül szolgál, hogy pont ezen a blogon volt az a személy, aki segíteni tudott, más esélyem nem volt!

Egyébként ilyen gyűlölködő és tele csúsztatásokkal, valótlanságoktól hemzsegő blogot ritkán olvasni, főleg egy baloldalnak tituált személytől. Hová jutunk, ha it, ezen a baloldali "Kapcsolaton" ilyen blogok jelennek meg büntetlenül, ha belegondolunk, nem is csoda, hogy egyre gyengülünk, mert már, nem csak az  ellenfeleinktől kell tartani ...

  • 579
  • -396

Kedves Treszkes!

Ha szintiszta igazság amit irtál, akkor az kijelentés, és ahhoz nem lehet hozzászólni! Le kellene tiltatnod a hozzászólásokat ahogyan orbán tette a Youtobe-n!

  • 598
  • -403

2010 óta hat év telt el. 

A szocialistáknak hat évük volt eddig az épitkezésig, és még van kettő a választásokig!

Miért kell ugyanugy ahogyan a fidesznek Gyurcsányt okolni?

Azért az a 2014-es választásban nem csak  Gyurcsány bűneit bűntették a szavazók!

Akár azt is mondhatom, hogy a 2014-es orbán győzelemben a szocialisták is benne vannak.

Sebaj ott van Gyurcsány, lehet szidni! Ha nem történik valami földrengető lázadás marad 2018-ban is orbán és bandája, nem baj ott van Gyurcsány, ő az oka.

Kedves Treszkes a jövőbe kellene nézni! ( Remélem hozzászólásom a blog témájához kapcsolodik)

  • 558
  • -403

A nemzetközi helyzet fokozodik! No majd odafigyelünk!

Nagyon reméltem, hogy eddigre már eldől a balosság kritériuma pártilag is-- és végre Orbán ellen lehet fordulni a kapitalizmust, mint létező világ fejlettséget elfogadva.

Benne a legméltányosabbat keresve és létrehozva. De nem! Még mindig Lenin hibás megoldását nyögjük. 

 

  • 557
  • -448

Be szoktuk tartani. Most a blog írója szólt hozzánk nem éppen kedves hangon!

Egyébiránt igaza volt, csak itt -ott néha személyes nyűgeinkre is szoktunk sort keríteni--és megy tovább a csevely. Igen is nagyon indulatmentesen és kultúráltan.

Ez az értéke ennek a társaságnak. 

  • 573
  • -393

Tisztelt Felhasználók!

Kérem, tartsátok be a blogger kérését! Ahogy látom, amiről beszéltek köszönőviszonyban sincs azzal, ami a fenti blognak a témája.

Keressetek egy témába vágó blogot, vagy privátüzenetben intézzétek el a személyes ügyeteket!

Tisztelt Plessatt! Kérlek, ne határozd meg, hogy ki, milyen témában és miről írjon. Mindenkinek lehetősége van arra, hogy neki tetsző témát indítson.

  • 563
  • -408

Látom, bánt, hogy más fontosabb, mint a blogod. Amennyiben, a blogod tartalma a tényeken alapulna, biztosan nem irogatnánk másról. Ha nem tetszik, nem muszáj ide irogatnod olyan dolgokat, gyűlölködést, ami távol áll a valóságtól. Amúgy meg peched is van, mert mi, akik itt vagyunk a kapcsolaton, bizonyára sokkal tájékozottabbak vagyunk a jelek szerint is, mint személyed. Javaslom, hogy kérdezz, ha valamit nem tudsz és tanulj.

Oldalak