MSZP | Vizsgálják ki, miért csúszik a nyugdíjak kifizetése

Azonnal fizessék ki a nyugdíjakat! - kérjék számon fideszes képviselőjükön!

 

Ma nem folyósította az állam a havi nyugdíjakat, amit legkésőb minden hónap 12-éig kell megtennie. Nagyon sok nyugdíjas jelezte reggel óta, hogy így az életmentő gyógyszerét sem tudja kiváltani. Ráadásul teljesen ellentmondásosak az államtitkárság és a bankok közleményei: a bankok azt mondják, hétfőn utalnak, az államtitkárság szerint ma utalják a pénzt. Az MSZP és a Párbeszéd ezen a hétvégén segít, de Bangóné Borbély Ildikó felhívta a nyugdíjasok figyelmét: keressék fel a körzetükben megválasztott fideszes országgyűlési képviselőjüket, kérjék rajta számon, hogyan fordulhat elő, hogy a nyugdíjasok nem kapják meg a nyugdíjukat időben. „Nyújtsanak a fideszesek segítséget a nyugdíjasoknak!” – mondta. A késés oka pedig az állami szférában bejelentett létszámleépítés lehet: az állami intézményekben dolgozóknál több mint 8.000 embert bocsátottak már el.
Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd képviselője szerint soha nem fordult még elő olyan, hogy a nyugdíjasok nem kapták meg időben a nyugdíjukat. A bejelentések nagy száma megmutatja, mekkora a szegénység az országban. „Felszólítjuk a kormányt, hogy azonnal intézkedjen!” – mondta. Fizessék ki azonnal a nyugdíjakat, és vizsgálják ki, hogy mi történt! Feltette a kérdést: vajon hol fognak kamatozni a következő 3 napban ezek a pénzek?

Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Sajnálom szegény nénikét, de én ADDIG nem számolok a nygdíjam megérkeztével, amíg az OTP Direkt el nem küldi a mobilomra SMS-ben az összeg megérkeztét.
Kicsit többe kerül a havi díj, meg a küldött SMS-es díja, de FŐ A BIZTONSÁG!:)))
Ugyanis az OTP Direkt a folyószámláimon történő MINDEN PÉNZMOZGÁSRÓL azonnal értesítést küld. Ez kb. olyan 5-600 ft havonta, bagatell ahhoz képest, hogy ha netán "illetéktelen" nyúlna a folyószámlámhoz, rögtön tudnék róla, s megtehetném a szükséges intézkedést.
Mindenkinek ajánlom!:)))
 

Megtörtént eset: nénike a faluból minden hónapban bebuszozik a városba, mivel helyben nincs pénzfelvételi lehetőség, az összepakolt csekkeket ugyanott befizeti. Az automatánál döbben rá, hogy pénz az nincs, fölösleges kiadás volt a buszköltség.

Én a nyugdíj fizetésének napján leülök a számitógéphez, és utalom a rezsiköltségeket, na ez most elmaradt egy kicsit, amire húsz éve nem volt példa.

Nénikére visszatérve : még tulajdonképpen jól is járt, mert ha van annyi hitelkerete, felveszi a nyugdíját, és majd csak az értesítésből látja a felszámolt kamatot "hitele" után.

Na, végre ma reggel (január 14-én) megkaptam a 2,7%-al megemelt nyugdíjat, illetve 5 ft-al többet.
Hogy ez lenne az a bizonyos 3 napos kamat?!
Nem hinném!!!!... Ahhoz kissé kevés, neeeeem?!:(((

 

Hogy hol fognak kamatozni?
Ott, ahová utalták 11-én a Társadalombiztosítástól.
Mert gondolom, azok utalják a Nyugdíjfolyósítónak, amely aztán utalja a nyugdíjasoknak.
Mindenesetre elég nagy disznóság, hogy ilyesmi megtörténhetett, mert jómagam még ilyenre nem is emlékszem, hogy ha hétvégére esett 12-e, előtte pénteken (legyen az akár 10-e is!) ne kaptuk volna meg a folyószámlánkra a járandóságunkat!

Hogyhogy CSAK hétfőn utalnak a bankok?!
NEM ÉRTEM!:(((

https://www.youtube.com/watch?v=-0kcet4aPpQ

Pink Floyd - Money 

Biztos vagyok benne, hogy SOSEM FOG kiderülni, hol kóboroltak a nyugdíjak 3 napig!!!
Mert már Karinthy Frici is megmondta, hogy a pénz a NINCS szóból származik:

NINCS - ninz - pinz - PÉNZ! :P