Életképek 2 a 21.századból

Az élt szine és visszája

Életképek2 a 21.században( mindennapok)

Előre bocsátom, hogy történetem, a fantáziám szüleménye. Semmi köze Magyarországhoz és a környezetéhez. A szereplők kitaláltak és bármi nemű hasonlóság a jelenben élő személyekhez, az csak is a véletlen műve lehet.

 

A helyszín is kitalált, nem létező, mint ahogy a szomszéd Kavaránia, és Szlivónia is csak a fantáziámban meglévő országok, mint ahogy a KOBUZSCI párt, vagy a NABSZ, vagy HU-RI szervezetek) bármilyen egzisztáló párttal, vagy szervezettel való hasonlósága, szintén csak a véletlen műve. (Jelenséget próbáltam leírni és nem történést). Már sokat beszéltünk a rasszizmusról és antiszemitizmusról. Hát én egy másik szemszögből próbálok ezt a témát körüljárni. A mindennapok oldaláról, a Kisemberek oldaláról. Lehet hozzáfűzni és megmagyarázni, csak az a kérdés, hogy mit is tegyünk ellene. Nem a nagypolitika, a tudományos  világ vagy pártérdek szempontjából, ( bár az utóbbi esetben azért vannak kétségeim, a tevőleges hozzájárulás okán) hanem mi, a mindennapok emberei, azok akik valóban találkozunk vele és nem csak hallomásból, vagy tudományos és kevésbe tudományos művekből értesülünk róla. Mi mit tegyünk, mi a feladatunk. Erre kérek választ és ötleteket – olyanokat, amik kivitelezhetők és nem a „magaspolc” terméke.

 

És akkor a történet

 

Intermezzo2!

 

Délután van, 5 óra körül. A váltás már beérkezett, de még a régiek a „gödörbe” vannak. A meleg óriási, a por kibírhatatlan. Ez is csak egy megszokott munkanap. Folyik a termelés. Az nem állhat meg. Az erőmű „megeszi” a szenet. Az áramra szükség van. Itt nincs hétköznap és vasárnap. Itt csak munkanap van.  Pihegek a nagy melegbe, alig várom a váltást, hogy utána egy jót zuhanyozzak. Biztos meg játszom a Niagarát ez tuti. Ez a gondolat éltet.

No, még egy kicsit, ki kell bírni, aztán minden jobb lesz – hitegetem magam. Nem lesz jobb – tudom jól. Itt csak megúszni lehet a dolgokat, de jól csinálni sohasem.

Szemben velünk a falu vesztes oldala (vagy győztes – nem lehet tudni ebbe a nagy forgatagban)

Kavarániából áttelepült ismerősöm szerint a győztesek laknak ott. Nem tudom. Ismerősöm most érkezik. Látom rajta hogy nagyon morcos.

 - Na, mi a helyzet helló, Nem jutott dinnyefőd, hogy ennyire morcos vagy – fogadom, amint berobog. Mond egy cifrát, amiben a magasságos nem éppen a szolid oldaláról való bemutatásban érdekelt. Nem válaszol, csak szórja a villámokat és füstölög.

Majd csak megtudom mi fáj neki – gondoltam, de megérkezett közbe a „gödörből” a fakarusz. Hozta a "régieket". Porosan, piszkosan szállnak ki a fakaruszból, amely máris fordul meg, hogy felvehesse az újakat és elinduljon velük a „gödörbe”. A régiek rohannak a parkolóba, beülnek az autókba és szállító járművekbe és tépnek hazafele. Kevés az idő. 12 óra múlva újra indul a „sikta”, addig kell mindent otthon elintézni. Kertet kapálni, gyereket nevelni, ezt azt megjavítani, no meg persze pihenni is kéne egy kicsit, mert a „gödör” az kegyetlen. Ki veszi az erőt. Csak egy-egy sötét pillantást küldenek a szomszéd part felé, ahol éppen kezdődik valami zajongás.

-Hallod? -  kérdezi ismerősöm

 – Alehandróéknál áll a bál, Segélyosztás volt. -  mondja.

 – Már reggel óta ment a tülekedés a Takarék előtt. Alig tudtam keresztül jönni rajtuk. – mutogat a domboldal felé.

- Na, akkor ma éjszaka nem lesz nyugtunk- mondom neki. – Vajon hányszor fogjuk meghallgatni az Aranyesőt? Tizszer- tizenötször. Tippelsz?  - kérdezem. Ezen kissé elgondolkozik. Közben a váltás elment, a Telephely kiürült. Ketten maradtunk, meg a munkavezető, akinek viszont van dolga épp elég, el kell indítani a műszakot. Ehhez mérten szaladgál is rendesen. Mi meg ülünk és hallgatjuk a zsivalyt. Lassan ballag az idő.

- Menni kéne – szólok az ismerősömnek. – Zárjunk.-

Felszedjük a cuccot, kulcs,lakat felszerelés, fegyver. Ajtó kulcsra zár, elballagunk. Megkezdjük a terület bezárását, ellenőrzés. Rutinmunka. Ismerősöm a parkoló felé indul, én lemaradtam,  az egyik zárral vesződöm.

- Dicsak tesvérem, hogy a devla rágja ki a májadat, te meg mit keresel itt. - Hallom a parkoló felől, és meglepődök.

- Sztán, mit loptál? - Ajjaj  - gondolom –Hát ezt tényleg nem úsztuk meg. Sietni kezdek.

- Nem loptam semmit – hallok egy ijedt hangot.

- Tényleg – mondja ismerősön – az a fa a válladon meg csak sétálni ment veled. Azt mondta, hogy elkísér ugye? - Gyorsítok, mielőtt nagy baj lenne (Mint tudjuk ismerősöm egy kissé fasisztoid és lelkes híve a KOBUZSICI pártnak, amellett a HU-Ri tagja)

- Nem, csak találtam,  - mondja az ijedt hang tulajdonosa

– igen? No, akkor gyere csak velem- mondja ismerősöm.

 – Hova? -  kérdezi a hang tulajdonos.

 – hova, hova hát a kutya ólhoz. Kikötlek, mert én meg téged találtalak. Ha a fa a tied, mert találtad, akkor te meg az enyém vagy, mert én meg téged találtalak - és ezzel elindul ismerősöm a hangtulajdonos felé. Közben kiértem a telepről és megláttam a párbeszéd szereplőit. Egy fiatal suttyó cigánykölyök volt a hang tulajdonosa, aki egy jókora faágat cipelt a vállán, alig bírta, de nem merte letenni inkább izzadt alatta.

- Ne bántson, tényleg találtam- görbült le a szája a fiatal fiúnak.

- Itt a Telephelyen? Itt csak vasból nőnek a fák, hol találsz te itt fát? Minek másztál be a kerítésen? Csak nem azért, hogy szemre vételezd a parkolóban az autókat. -  Dörrent rá ismerősöm.

 – Nem dehogy – mekegi a srác

 – csak erre rövidebb az út- mondja. 

- Na ne szórakozz velem jógyerek, Ti a domboldalon laktok az meg a másik irányba van. És ha mondjuk erre rövidebb, akkor át kell mászni a kerítésen. Ez már ok arra, hogy átmássz? Most mit csináljak veled.- Éppen ekkor érek oda.

- hagyd már a fazont. Ha elvered, feljelent és te húzod a rövidebbet. Ha hozzáérsz jön a kisebbségi jogok biztosa, megint csak téged macerálnak. Tetesd le a fát és hagyd, hogy elmenjen. – alkudozok ismerősömmel.

- de legalább a KMB-t hívjuk ki, hogy tudja, hogy mi történt

– rendben – mondom, én s már hívom is a KMB-t. Nem kell sok idő, meg is érkezik a rendőr. Jól ismerjük egymást, nem először jár itt nálunk. Ő Szlivóniából települt hozzánk. Jó pofa srác.

-Na, kit fogtatok. – érdeklődik. – Ni, ni A Béla gyerek. Egy hete ígérted meg, hogy nem lesz veled több probléma. Most mit csináltál? Tán ez a  szép szálfa szerelmes beléd?- kérdezi tőle.

A gyerek lesüti a szemét, és nem válaszol.

- Ha most elviszem, akkor a bíróság elitéli. Kap mondjuk  másfél évet. Az csak „továbbképzés” nekik. Bemegy mint nyeszlet, vézna kis csóró, aztán kijön mint egy izomagyú kigyúrt,  kétajtós szekrény. A tesója az Aladár, az 5. mázsát nyomja az idén. Még van neki három, ha jól viseli magát, és harmadolják - sorolja a KMB-s

- Miért mit csinált az Aladár? – kérdezem.

- Tudjátok, hogy volt vagy 6 éve egy ügyünk. Ismertétek a Joli nénit., Hát ez a mocsok Aladár egy éjszaka beugrott a kerítésen, megerőszakolta, megverte és megfojtotta a Joli nénit, mert nem adta elő a pénzecskéjét - meséli a rendőr.

- A Joli nénit. Hisz már vagy 80 éves – mondja ismerősön, mert ő jobban ismeri a helyieket, mint én.

 – Á csak 78 volt, a fene, a gusztusát az Aladárnak - mondja a rendőr

- Aztán még neki állt feljebb, amikor elkaptam. Azt vágta a fejemhez, hogy azért fogom meg mert cigány. Mikor kérdeztem, hogy ugyan mi a fenének ment a Joli nénihez, azt mondta, hogy lopni, de ez olyan nagy baj? Képzelhetitek mit éreztem. – emlékszik vissza a KMB-s

- No, Béla tedd le a fát, aztán, mars haza- mondja a gyereknek. - Meg ne lássalak még egyszer erre. Szerencséd van, hogy élsz, képzeld el, ha ezek itt lelőnek - mutatott ránk. A gyerek letette a fát és eloldalgot.

- Tan egy kicsit megijedt – mondja nekünk miután a gyerek elszelelt – de úgy hallom nem lesz unalmas éjszakátok – fejével int a domboldal fele, ahol egyre hangosabb a daj daj.

- mi volt segélyosztás vagy CSP. Ezek úgy is hamarabb megkapják, mint ti vagy én a fizetésemet – mondja és keserűen legyint.

- Ugyan hagyd – mondom neki

– Csak integrálódnak. Gyere, igyál egy kávét, és köszi, hogy ilyen gyors voltál.  - Invitálom beljebb.

- Á semmi az egész. Itt még nyugalom van. Megyek is végig járom a domboldalt, még mielőtt, előkerülnek a Tesco gazdaságos szamuráj kardok. Már gondolkoztam rajta, hogy kéne küldeni egy ilyen Katanáról egy fényképet Japánba. Szerintem a megmaradt szamurájok végig pusztítanák az országot, hogy szent kardjukból  mit csináltak Magyarországon - mondja nevetve.

Ezen elgondolkoztam. Lehet, hogy ez lenne a megoldás. Kipusztítani őket. Aztán eszembe jut, sok nagyszerű művész, akik soha sem lehettek volna azzá, ha kipusztítanánk őket. Focista,  zenész - ezeket is el kellene pusztítani, azért mert vannak Aladárok, meg Bélák?

Nem tudom mit kéne tenni. Mert, amit most tesznek, az nem vezet sehova sem.

A családok vígan dorbézolnak, és ha elfogy a pénz, akkor az apa, gyerek (aki éppen nem ül börtönben) állandó éjszakai műszakot vállal – megjelenik nálunk, és lopnak mindent megállás nélkül. A múltkor a nagy kotrógépnek lopták el a tápkábelját, mintegy 300 métert. Én nem mondom, hogy Béláék voltak, dehogy is mondom, de az biztos, hogy amint elment a szerelő brigád olyan sűrű fekete füst borította el a domboldalt, hogy már, már tűzoltókat akartunk hívni.

Ismerősöm azt mondja, hogy addig nem lesz rend, amíg meg nem ritkítják őket. De mi alapján válogatnak? Mi lesz azokkal, akik becsületesen dolgoznak, és ki akarnak törni, de nem engedik őket mássá válni. Azokkal is végezni kell? Szerintem ez nem megoldás.

„Az erőszak a gyengék végső menedéke” – mondta Salvador Hardin, Terminus city Polgármestere. az erőszak erőszakot szül. Ha van HU-RI, akkor meglesz annak a cigány megfelelője- és indulhat a háború? Aki meg köztük van, azt mindkettő üti, vagy mi?

A Pénzelés az sem megoldás, mert a pénz elmegy szórakozásra, meg daj-dajozásra és ha elfogy,  akkor indul a lopássorozat. Tudom, hogy a mélyszegénység egy jelentős része a cigányok közül kerül ki. Nagy velük szembe az előítélet, de tesznek is ezért az előítélet fenntartásáért.

Ismerősöm azt mondja, hogy ott ahol ők masíroznak, jelentősen lecsökkent a bűnözés. Igen ez lehetséges, de a környező falvakban meg ugrásszerűen megnőtt. Erre azonnal jön a válasz Több Hu-Ri kell, meg NABSZ és a többi. Csak ez a megoldás, mert nem értenek a szép szóból. Akkor majd értenek,  a csúnyából- mondja.

Azt hiszem, téved. az elfojtás az nem értés- az elfojtás annál nagyobb erővel tör a felszínre, minél jobban elfojtják. Elszabadul a pokol. Vagy megint kezdjük Auswitznél, meg Treblinkánál. Jöhet a Porajmost újfent. Nem kéne.

Viaskodom magammal, és érveket sorakoztatok fel az egyik és a másik mellett. Megmondom a szelektálás mellett könnyebb érveket találni, mint ellene – lehet hogy ezért népszerűbb. Nem tudom.

 

De erről nem szabad beszélni, mert ugye hivatalosan nincs cigánybűnözés, csak egyenruhás bűnözés van. Pedig ők állítólag nem segélyen élnek,hanem fizetésből.(Igaz nem mindig kapják meg időben a fizetést- Aladárék, viszont a segélyt pontosan, mert ha nem akkor az ombucman úgy is kijárja nekik és még a végén az lesz a felelős, aki nem fizetett) Nos, azok akik olyan marha nagy jogvédők, vajon mit csinálnának azért hogy megakadályozzák,hogy a patak parton ne csak derékig nőjenek a fák. Vagy mit csinálnának Joli néni esetében, vagy rokonaként. Tudom én persze, hogy más nemzetiségből is vannak tróger gazemberek, nagyon is jól tudom. Csak valahogy ebből a körből egy kicsivel több van - és ez feltűnő.

Azért, talán mert az Ismerősöm és hasonszőrü társai igyekeznek feltűnővé tenni a dolgot? Lehet, ezt nem vitatom. De meg kell nézni a médiát. Ha cigány az elkövető akkor ezt mindenféle módon igyekeznek álcázni, ezért aztán országos érdeklődésre számítható hír lesz belőle. A Média pedig mint tudjuk a hírből él.

 A másik része a dolognak, hogy pontosan a túlzott védelem és az integrálódás miatt őket teszik meg, a sanyarú sors okának - és ez bizony tovább mérgesíti az amúgy sem kellemes helyzetet.

Csak hát nem látom a megoldásra való törekvést, csak a nagy és szép szólamokat. A pártok szónokolnak, de nem tesznek semmit. Miközben a mélyben meg forrnak az indulatok és küszöbön áll egy újabb apokalipszis. Akinek hivatott lenne ezt figyelni, az a Fülöp-szigetek egyikén tart konferenciát erről a kérdésről. Hát ott nagyon kell –ez biztos.

 

Mi meg azon vagyunk, hogy megússzuk a dolgot, mert jól csinálni nem lehet,csak megúszni. Hát ilyen az élet vidéken és ez nem az élet visszája, hanem az élet maga.

Persze mindenki boldogan él, mint tudjuk…………..

 …

Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Szerinted vajom miért lehet ez? Vagy a franciák miért "gettósíthatják" őket és toloncolhatják ki?

  • 501
  • -388

Csak azt tudnám, hogy amikor Ausztria idedugja az orrát fiatal, tehetséges munkaerőt keresni szállodatakarításra, akkor miért nem a kedves romaseregben talál magának egy megfelelőt? 

 

Nem jellemző a németekre sem, hogy egy csapat ilyen embert átvesz, megtanít németül és dolgoztat az autóiparban! Valahogyan mindíg a csinos szőke kisleány kell a szállodatakarításra, és a snajdig 25 éves egyetemista felszolgálónak!

  • 479
  • -371

Kedves Antalszegedi!
Azt hiszem, jól látod a kérdést. A lényeget tekintve legalább is. Viszont volt nekem egy másik célom ezzel a bloggal. Tudod én azt tartom a vitáról, hogy az az igazság kiderítésére szolgál függetlenül a pártállástól és a politikai nézettől.
Ez egy olyan kérdés, amely most „divatban” van. Mindenféle hülye celebek és méghülyébb divatrasszisták hallatják a hangjukat, és elmondják a papírból betanult szövegüket, miközben a egy fittyfenét sem tudnak a dologról.
Ez úghy nagyjából itt is lejött. Ha megnézet 4-5 főnek van véleménye erőla dologról érdemben vcsak is ők szóltak hozzá. Természetesen mindegyikójük valamilyen sziinten az egyik oldalon áll. Nekem mint a vita vezetőjének kutya kötelességem a másik oldal véleményének is teret engedni a jó ízlés határain belül. Vártam is, hogy majd a másik oldal prominens képviselúői nagy hanggal fognak megjelenni és jól, vagy kevésbé jól odamondogatni, a véleményüket. (ha nem volnának fizetett bértolnokok) Gondoltam egy kisérletet meg ér, mert nekik kellett volna azokat a véleményeket megjeleníteni, amelyeket hiányukba nekem kellett interpretálnom. Igez, hogy azok sem jeleskedtek ebben a kérdésben, akik egyébként odáig vannak, meg vissza a nagy rasszizmus elleni harcukkal. Azaz ők is bebizonyították divatrasszizmusukat.
Tehát a kísérlet a célját elérte, a fizetett provik felénk se mertek nézni, mert azonnal lelepleződtek volna ( a mi bélánk, de még a boxoló is, aranyember és a többiek) A divatrasszisták sem mertek ide jönni, hisz a szépen kigondolt divatrasszizmusukba nem fér bele az, hogy a probléma ugazi gyökereivel és igazi gondjaival szembe nézzenek.Ha jobban tetszik, ez a divatrasszizmusuk ott tart, hogy nem mernek állást foglalni, hisz akkor saját magukról is el kellene mondani hogy rasszisták. Tehát inkább elkerűlik az állásfoglalást. Mint az a párt akik mellet oly sokszor és oly vehemensen szólnak, másokat leminősítve, és kissé dehonesztálva. Most kiderült, hogy mennyit is érnek valójában.
Azok akik itt nyiltan felvállalták véleményüket, akik valóban a kérdéssel foglalkoztak és nem csak Mónika show szinten, hanem építő szándékú gondolatok megfogalmazásával, - na ők azok akiket érdekel a jelen problémák megoldhatóságának mindennapi gondja – a többieket nem érdekli. Divatrasszisták és divatantiszemiták.
Ezt egy választóvíznek szántam, és be is töltötte a szerepét rendesen. Így minenkinek csak megköszönni tudom a közreműködését a kísérletben. Tudod kicsit pszichológus is vagyok. Nagyon jól tudom, hogy a kísérlet csak akkor sikeres és akkor hoz valódi eredményt, ha a kísérletben résztvevők nem tudják hogy egy kísérlet szereplői. Ez most tökéletesen bejött. Működött is, rendesen. Így ez a két blog a szerepét eljátszotta és betültötte, tehát most ünnepélyesen bezárom. Nem törlöm, mert álljon itt mementóként, hátha azok akik fizetett provik elszégyellik magukat, és a másik társaság is ( a divatrasszisták és divatantiszemiták is ) kényelmetlenül érzik magukat,. Hátha ezek az utóbbiak rájönnek, hogy a problémákat a társadalomban nem a rózsadombról kell nézni, és nem a Mónika showból kell róla információt szerezni.Tán meg kellene ismerjkedni velük, az tán jobb lenne. Világosabban lehetne látni akkor a kapitalizmus igazi természetét, és azt a tévedést amely alapján oly előszeretettel dicsőítik és istenítik, és az emberi társadalom legmagasabb szintjének gondolják.

Hosszabb ideje figyelem a blog hozzászólásait, de különösen elgondolkodom a blog mondanivalójának sokféle értelmezésén. Ugyanis egyetlen hozzászólásban sem lelhető fel az azonnali  megoldás kulcsa. Nem is csodálom, mert nincs ilyen, hiszen jól tudjuk, ennek olyan mély társadalmi gyökerei vannak, aminek okán a megoldás csak generális társadalmi megoldással volna lehetséges. Éppen ezért - bocsánat a véleményemért, de - úgy vélem, a probléma túl ragozott, a megoldásokról szóló hozzászólások akár a végtelenségíg is eltarthatnak minden konkrét megoldás nélkül, ami egyértelműen: értelmetlen.

"plalyA" éles szeme és bátorsága felfedte ezt a problémát a maga megoldhatatlanságában (meg is kapta érte a megszólást), de úgy gondolom ideje levonni a végső következtetést : kapitalista társadalmi viszonyok között nincs megoldás. Ezzel együtt kell élni, ahogy a kapitalizmus minden erkölcstelen jellemzőjével, amelyek legalább ennyire nehezen elviselhetők. Ezért a tanulság szerintem ebből a blogból annyi, hogy senki ne beszéljen felelőtlenül se a rasszizmusól, se más egyéb izmusról.

Itt az igért link:
http://www.youtube.com/watch?v=C5Y0-wq2zmY

Két banda éppen integrálódik. Eldöntendő kinek a lányai hol állomásozzanak a 3-as út mentén.

  • 475
  • -425

Kedves dmolnár!
" A romák közül a nem törvény tisztelők se arra hivatkoznak, hogy azért lopnak , mert ők romák, hanem arra, hogy romaként más lehetőségük nincs.. Nem ugyanaz az érvelés.."
Nos az érvelésed itt bicsaklik meg. Ugyan is ők nem azt mondják, hogy mert nincs más lehetőségük, hanem azt hogy romák és az ő kulturájuk ilyen. Ez a gond. Az még valamelyest elfogadható lenne, ha azt mondanák hogy azért mert nincs más lehetőségük, de nem ezt mondják hanem azt hogy "Azé mert cigány vagyok?" Meg hogy "Lopni mentem na és" amikor megkérdezed hogy miért volt ott. Ez a baj. Hogy nem azzal érvelnek, hogy ők csak a hátrányos helytet áldozatai, hanem azzal hogy ők cigányok - mintha, ez jogot adna nekik arra hogy lopjanak, raboljanak.
Én ez ellen háborgok.
MInt azt többször leírtam az erőszak csak erőszakot szül, tehát csak az erőszak nem megoldás mert annak az a következménye, hogy cigánygárda alakul, önvédelmi csoport alakul és aztán menni fog az ellenségeskedés.
A megoldás az más. Ja és nem ragadtatom el magam, csak a mindennapok valóságát írom le. Még csak nem is túloztam el a dolgot. Nem írtam arról, hogy mennyire köpködnek az autósok amikor segéylosztás van, mert nem lehet átjárni a falun.ívagy nem beszéltem arról hogy milyen az állásfoglalás amikor egy-egy bandaleszámolás van. ( ez itt mindennapos dolog)
Neked is azt mondom, amit a lillának elküldöm a legutóbbi ilyen videót - Tarnazsadány faluvége két konkurens banda harca azért hogy kinek a kurvái melyik beállóban dolgozhassanak ( nézd meg ez egy átlagos napi esemény- a lőfegyvertől a szamurálykardig minden előkerül és nehogy azt hidd hogy ez megrendezett valami. És nem egyedi eset, hanem a mindennapok valósága - sajnos)

  • 482
  • -437

Hát ha annyira kivételezett a bűnöző élete a börtönökben, akkor szabad a választás... Üsd le Jenőt a kocsma előtt, vedd el a pénzét, jelentsd ki a bíróságon, hogy italra kellett és amúgy baloldali kötődésű vagy, és máris ott a hat év, mint a pinty.. Majd a börtönben szólsz, hogy vegetáriánus vagy, mellesleg buddhista, aztán kész.. Vagy mégse?

Az, hogy a politikus nem úgy érvel? No és.. Kérdezd meg a romákat, hogy mit csinálnának szívesebben. Állami pénzeket lopnának milliárdos tételekben, vagy tyúkot? Ide a bökőt, hogy milliárdokat.. Nincs különbség.. A hajléktalan azzal védekezik, hogy ő hajléktalan és ezért kitaszított, se munkát nem kap (ami igaz) se valami élhető szállást (ez is igaz), de van egy olyan szint már, amikor kínálhatsz neki fűtött szobát, nem kell (ez is igaz). Mondhatod rá, hogy ő a bűnös, csak ugye ez így ebben a formában nem igaz.. A romák közül a nem törvény tisztelők se arra hivatkoznak, hogy azért lopnak , mert ők romák, hanem arra, hogy romaként más lehetőségük nincs.. Nem ugyanaz az érvelés..

Azt pedig, hogy a jog alkalmanként futni hagyja az akár nyilvánvaló bűnöst az eljárási hibák miatt, nem a jog hibája.. Mert a dolog az én fejemben máshogy működik.. Egy ártatlan ember egyetlen percét nem tudom visszaadni, ha ártatlanul elitélik.. Ne kövessen el eljárási hibát se a rendőr, se az ügyész, se a bíró.. Ezért vannak.. Ez a dolguk..Különben, ha ezek nem lennének, börtönben ülne a fél ország, akik valamiért nemtetszenek a regnáló többségnek.. Csak rá kell fogni, azt hadd szóljon..

Félre ne érts. Sejtem (hála istennek nem élek benne) miről beszélsz és hogy ez mekkora gond ott.. De elragadtatni magad akkor se szabad. Már csak azért sem, mert nem old meg semmit az erőszak..

  • 523
  • -397

Kedves dmolnár+
Tévedsz, én nem csak a cigányoknak osztanám ki a koloncot, meg a sóbányát. Hanem annak aki gyilkol, rabol meg fosztogat. A Köbányai focihuligánnak is meg a politikusnak is. Így van, senkinek nincs joga ölni., ahogy mondod. Általában nem a nemcigányok állnak össze bandákba és rabolnak és fosuztogatnak ( ők is, ők sem jobbak a Deákné vásznánál- tehát nem kívételezek én senkivel sem) A bűn az bán akárki követi el. A gondom az, hogy általában a cigány az aki azzal érvel, hogy azért mert ő cigány, és általában ő az aki azzal érvel, hogy lopni az nem bűn mert neki ilyen a kultúrűája. A Politikus nem érvel azzal, hogy nem bűn a lopás és neki uilyen a kulturája -ő scsak simán megcsinálja. A cigány az ezzel érvel.
Tolvajlások akkor is voltak amikor a Hammurappi törvénykönyve volt életben- ezzel nem lehet védekezni. A gpond ezzel ott van, hogy a jogvédők annyira jogvédenek, hogy a bűnözőnek nagyobb joga van mint a nem bűnözőnek. Mond csak neked jár az ingyebnes gyógykezelés- a bűnözőnek miért jár. Ő TB-t sem fizet mégis minden kezelés ingyenes. Ha te különleges koszton vagy azt a saját zsebedből kell finanszírozni- a bűnözőnek miért jár a "kóser koszt" - amit az állam finanszíroz? Neked ,iáért nem finanszírozza meg az állam?Ha a tolvajt megharapja a kutyám, mert neki az a dolga, hogy védje a házamat, akkor miért a kutyát kell elaltatni és miért nem kérdezi meg vajon valaki tőle, hogy mi a túrót keresett ott. Ha nem akart volna lopni akkor nem harapja meg a kutyám- vagy tévedek? Miért jár a segély a bűnözőnek amikor börtönbe van? Mert joga van hozzá. Nekem kiért nemj jár. ÍTőlem miért vették el nyugdíjamat visszamenőleges hatállyal? Miért van neki több joga mint nekem, mert ő bűnöző?
Azt hiszem még folytathatnám néhány oldalon keresztül. Miért vagyok én másodrendű állampolgár és miért a bűnözőt dsegítik. Halhattad, enem? Meg kell szüntetni a négyszeres gyilkos ellen meghozott ítéletet mert szerb nemzetiségü és nem az anyanyelvén mondták neki, hogy ejnye bejnye. Nahá. Nekem a Bank nem mondja németül, hanem elviszi a házamat, ha nem tudok fizetni. Ha esetleg fel merek sztólalni, azonnal súlyosbítják a helyzetemet. Akkor most ki is van előnybe? Nem beszélve arról hogy a börtönök lassan hizókúrát jelentenek.
Kedves dmolnár, igazad van abban hogy a nem szabad különbséget tenni cigány, hottentotta vagy magyar bűnöző között. Nagyon igaz. De miért tesznek különbséget bűnöző meg nem bűnüző között az előbbi javára? Ez a kérdésem.

Hát most olyan dolgokat írtál le, amikhez már nem tudok asszisztálni.. Nem és nem..  Szóval éljen az erőszak.. Akkor meg mi bajod van a gárdával? Gyilkoltak szépen nem? Gyerekeket is, meg dolgozó embereket is, oszt akkor? Joguk volt rá, írod, mert cigányokat gyilkoltak és "rendnek kell lennie". Sóbány a tyúktolvajnak, szabadláb a tőzsdecsalónak.. Igazad van... vagy mégsem? Olvasd el, ami írtál és borzadj el tőle..

A ferencvárosi proligyerekkel (aki mellesleg futballhulligán és igencsak mellesleg ugyanúgy segélyből és és ugyancsak lop), vagy a lopkodó haléktalanokkal nincs bajod? Ja, mert ugye nem ott élsz és hát izé.. Meg nem olyan cigányok.

Senkinek sincs joga ölni és rabolni, de akkor először azokra haragudj, akik milliárdokat lopnak és ezreket ölnek. Ja, hogy ahhoz mersz is kéne, meg azok erősek is, a cigányt meg, ha összeáll öt-hat "magyar" még jól el is lehet verni... Hova süllyedtél az indulataidban barátom?

Amúgy meg voltak idők, amikor az volt amit most itt követelsz.. és mégis voltak tolvajlások és gyilkosságok, stb. Igaz, voltak idők,amiror munkát kaptak és akkor ilyesmi éppen csak elvétve volt..

Ugyan már!?  Minket miért kergettek el a őshazából? Kellett a hely más népeknek. És mivel olyan "szerencsések" voltunk, volt még egy kis szabad terület, ahol aránylag gyér volt a lakosság és őket részben legyilkolva, részben uralom alá hajtva le tudtunk telepedni.

Őnekik (a romáknak) amikor elindultak mér semmi szabad terület nem maradt, mert ha igen, akkor most valahol ott élnének egy országban.. Így csak aránylag kis csoportokban szivárogtak ki az eredeti hazájukból és esélyük nem volt államalapításra.  ha elolvasod (miért nem nézel utána? A net korában ez már nem akkora gond) a történetüket, láthatod, hogy ahol kiközösítették őket, vagy netán üldözték, ott a probléma magja megmaradt, ahol  meg nem és áttértek egy másfajta politizálásra, (Spanyolország, vagy éppen Franciaország, esetleg Olaszország) ott az ottani közösségekkel az égvilágon semmi gond. (Franciaországban a kelet európából bevándorolt romákkal van gond).

A gond mindenütt ugyanaz mellesleg, csak a név és a bőrszín változik, vagy a vallás.. Mert ugye nem olyanok, mint mi...  A probléma megoldás korántsem az erőszak..

"vA sóbányával én is egyetértek, de MINDEN tolvaj számára, faji megkülönböztetés nélkül!!
Különös tekintettel a közveszély okozókra (kábellopás a vasútnál pl.)."

 

én csak ezzel értek egyet!

de ezzel teljesen!

Én már itt nem csodálkozom semmin! :(((

Ha még a főfő-főcigány mufti is ilyen korrumpált lehet:

 

Börtönbe küldik Kolompár OrbántEgy év tíz hónapi letöltendő börtönbüntetésre ítélték első fokon Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat korábbi elnökét gazdasági jellegű bűncselekmények miatt.http://nol.hu/belfold/eliteltek_kolompar_orbant A Flóri meg csak hallgat, mint az a bizonyos a fűben!Élvezi a parlamenti szék adta előnyöket...
De vajon MIT TETT a "víreiért" eddig?!
Miért CSAK a magyarok érzik szívügyüknek a cigányság munkához segítését?!

Kérdés:
Vajon egymástól is lopnak, vagy csak a magyaroktól?
Kedves PlalyA!
Egyszer már kérdeztem Tőled:
Lehet azt tudni, milyen arányú %-ban a börtönben lévők nemzetiségileg? 

A sóbányával én is egyetértek, de MINDEN tolvaj számára, faji megkülönböztetés nélkül!!
Különös tekintettel a közveszély okozókra (kábellopás a vasútnál pl.).

Kedves lilla!
Azt gondolom, hogy nem is azzal van a baj. Hogy nem látjuk a dolog lényegét. De igen látjuk. Mint már írtam neked, a gárdázásal nem az a baj, hogy van, hanem az hogy olyan amilyen.
Az a gond, hogy az erőszak, erőszakot szül (meg is jelent az ellen gárda)
Az a baj, hogy nem nekik a feladatuk a rend fenntartása, és a segítségnyújtás.
Nem az ő feladatuk Mari néni tulajdonának a védelme, Erre vannak szakavatott szervezetek, akiknek ez a feladata és a célja. Csak hogy, mi történik akkor, ha ez a szervezet képtelen ellátni a feladatát mert a társadalom lenullázta őket. Mi történik akkor, ha ez a szervezet már, önmagában sem bízik – akkor hogy bizzon benne az állampolgár és hogyan menjen hozzá segítségért.
Nincs eszköz, nincs erő és nincs semmi. Ki a felelős ezért. Hát mi állampolgárok. Nem jött ide senki sem, korbáccsal a kezében, hogy ha azonnal nem csináltok a BV intézetekből hízókúrát akkor agyba-főbe verünk titeket. Nem jöt ide senki sem azért hogy de a büdös nagy demokráciában, ha nem fogtok kivételezni ezzel meg azzal akkor aztán végetek van. Nem jött ide senki, hogy ha a bűnüldöző szerveket nem lehetetlenítitek el akkor végetek van mint a botnak. Ezt mind mi csináltuk önmagunk. Csak be kéne ismerni.
A marha nag jogvédelemmel, a liberalizmusnak a túlzásba vitelével, stb. Magyarországon a bűnözőnek nagyobb joga van, mint bárkinek. Miért. A cigány ha börtönbe kerül miért kapja a segélyt egyszámlára. Miért nemvonják meg tőle. Van ahol a demokrácia magasabb szinten áll mint nálunk, de az elitélt az elitélt nincs joga, fel van függesztve. Itt nálunk a rendőrnek nincs joga magát megvédeni ( akkor tüntetikki ha hagyja magát)Miért?
2006 ide vezethető vissza. Miért van az, hogy egy ügyvéd kérheti az eljárás semmissé tételét azért mert az egyébként magyar állampolgárságú terhelt, ( aki véletlenül szerb nemzetiségü) nem az anyanyelvén halhatta hogy milyen brutálisan gyilkolt meg négy embert és rabolt ki másik négyet.íállítólag Magyarországon a hivatalos nyelv a magyar. A büntető eljárás meg hivatalos eljárás. Nevetséges.dolgok ezek.
Más országokban ha a rendőr eljárás alá von, akkor e egyet tehetsz, a védelmedre felhozol tanúkat és igazolod hogy téved a rendőr amikor bizonyítani akarja, hogy elkövetted a selekményt. AZ nem bizonyítás, hogy „Azé viszel be mert cigány vagyok?”
Meg az sem, hogy „Lopni menetem, na és”
Kedves lilla. Én elitélem azokat a cigányokat is, akik nem tesznek semmit sem azért hogy sorsuk jobbra fordúljon. Ott ahol nincs munka, megértem a helyzetüket. De ahol van és lusta elmenni dolgozni, mert az fárasztó- ott nem értem meg őket. Teszek nagy ivben a kúlturájukra.Nem érdekel. Minden náció törekszik amunkából megélni, akkor ők miért nem törekednek erre. Mitől mások ők – és mitől van joguk arra hogy erre a másságra hívatkozva lopjanak gyilkoljanak és raboljanak.
A melegek mások, ők miért ne hívatkozhatnának arra hogy mások és lopnak, hogy ők a rendszerváltás vesztek csalnak és gyilkolnak. A másság nem igazolás erre a tevékenységre. Igaza van abban a dmolnárnak abban hogy ők a rendszerváltás vesztesei. De ez nem indok a bűnözésre. Abban is igaza van, hogy a szocializásiójuk megkeresi a legkevni elvenni kevéske ésbé ellenálló utat. Ez mind igaz. Ettől még Lakatos Alehandrónak nincs joga Mari nénit megölni, kifosztani és elvenni kevéske nyugdíját. Ettől még nincs joga Kolompár Xfaktorocskának az iskolában elvenni más gyerek uzsonnáját, tuháját, cipőjét vagy tolltartóját. Ezek nem magyarázatok erre.
Minden fronton nyitni kell – azt írod. Szerintem meg inkább zárni kell, be a börtönbe azokat akik a társadalmi normákat nem akarják tudomásul venni. Ja és olyan börtönbe ahol az emberi mivolta van felfüggesztve az elitéltnek. ( nem ember továbbiakban, még állatnak sem nevezhető – egszerüen nincs joga semmihez sem. Minden csak könyörület és adomány. Tévedés ne essék. Nem a közlekedési balaesetről beszélek, meg nem a tőzsdecsalásról – hanem a Mari néni kirablójáról, megerőszakolójáról és meggyilkolójáról. Nem kell megölni – á azt nem, de hogy tíz évig kökolonccal a lábán a Vielicskai sóbán ába sót bányásszon napi 24 órában, és még utána ott a túlóra- az tuti. Egészséges helyen van.nincs baci,nincs szmog, csupa egészséges körülmény. Ha netán felszólalással mer élni, hogy „Azé mer cigány vagyok” akkor szolgálatba kell állítani a „töménymarxizmus” nevű eszközt és elmagyarázni kézzel foghatóan, hogy igen azé, pontosan azé.
Csak hát a jogvédők………

megtiszteltél!

 

Értem én, hogy mit mondasz4 Sőt osztom is!

(azt tartják, hogy egy drogoshoz ne menj közel, ha épp be van lőve---bármennyire segíteni is szeretnél rajta! előbb várd meg míg fogadó lesz a segítségre.

Itt viszont most eme várakozásra nincs idő!

Minden fronton nyitni kell---

és elitélni a jobbikot  a bűnbak jelenlegi felmutatásáért.

Mert, ha elindulna valaki valami más felé--a létrehozott légkörben azonnal visszahátrál--és viszi magával a biztonságot is.Mindnyájunkét.)

Drága Lilla!

Ne haragudj, de hidd el nekem, MÁS a rasszista gondolkodásmód az ELMÉLETBEN, és más a GYAKORLATBAN!

Mit értek ezalatt?
Azt, hogy akit még nem ért a cigányoktól semmi atrocitás, az KÖNNYEBB SZÍVVEL védelmezi őket, mint akit kiraboltak akár az utcán, akár az otthonában, még akkor is, ha őt magát mondjuk nem verték meg... nem kínozták meg, nem zsarolták meg:

"Fel ne jelents, mert megtalállak! Vagy a gyerekeidet is! Tudod: SOK A ROKON!" :(((

Hát igen... Én SEM voltam rasszista, hisz tanítanom is kell a gyerekeiket, de AZ lettem... Gyakorlatilag...
Elméletben persze nem... Furcsa, de ilyen KETTŐSSÉG van bennem.

Továbbá:
A férjem 9-szer volt kamionosként Bagdadban Szaddam Husszein uralkodása alatt, és azt mondta első útja után:
"Eddig nem voltam rasszista, de ezen út után bizony az lettem! Szaddam Husszein nem kevesebbet mondott a TV-ben (volt köztük, aki már értett arabul), hogy az arab világot a FEHÉR RABSZOLGÁK fogják felépíteni! :(((

Ezért (is) drukkolok a MOSTANI "böszmeség miatti" magyar-örmény konfliktus miatt, mert ezek nem laca-facáznak, hanem idejönnek, és.... A többit sejtheted!

Emlékszem, mikor a balkáni háború folyt, még a Németországba menekülők ott sem voltak biztonságban!
Lányom kint él, és mesélte, nagy port vert fel, hogy egy egész násznépet megmérgeztek a "beépült" ügynökök... Szerencsére csak ketten hunytak el, a többieket a kórházban sikerült megmenteni.

Szóval a fanatizmusra hajlamos emberfajta FÉLELMESETESEN VESZÉLYES tud lenni!
Jobb nem rángatni a bajszukat "elbaltázott politikával"... :(((

Tudod, mikor iskolavezető voltam, gyakran kellett döntenem "diplomatikusan", és nem igazságosan... AZT - sajnos! - nem mindig engedheti meg magának az ember bizonyos posztokon!

(Ezért sajnálom pl. Martonyi Jánost, aki Horn tanítványként ÉRT a dolgához, csakhogy! 
Mindig akkor kérdezik már meg a véleményét - ha megkérdezik egyáltalán! - mikor már KÉSŐ!)

Mert ami egyik országban törvényes, az a másikban lehet törvénytelen... És fordítva!
MÁSOK az erkölcsi normák itt, és ott... Bezony! Illen "A" élet... Evvan!...

Nem kell messzire menni, lásd: 
Jókai Mór: Törökvilág Magyarországon c. könyv
 

  • 493
  • -408

azt olvastam nemrég, hogy a valódi rasszizmus minden pártban egyaránt jelen van.

Sőt! Nem is igen akar szakítani azzal!

Még elvi elgondolás --gondolatjáték szintjén--sem!

Hogy a rendőr ma nem tud kellő eréllyel intézkedni , azt bizony nem a jogvédők harcolták ki, hanem azok, akik a rendőrök bármely intézkedését kérdőjelezték sok évig--és még most is "folyamatban tartják" 2006. kapcsán

 

Így kapcsolódnak a dolgok!

most dmolnárral értek egyet: először kell szemléletformálni---amely persze törékeny állapotot hoz létre----majd utána lassan lassan hozzá alakul a többi is.

Persze a bűn üldözendő , meg annak elkövetője--minden egyéb tényező figyelembe vétele nélkül.

A mélyszegénység még nem bűn!

Bármely nációt sujtja is!

Kedves Zsadi!
Azért pusztultak ki mert ostobák voltak.
Ha okosak lettek volna, akkor elbújnak akkor amikor jött a jégkorszak és nem lettek volna akkora böhöm nagy állatok.
Ami az ideológia fejlődést illeti, azt hiszem eléggé gyorsan fejlődünk sőt időnkénttúl gyorsan is. Gondold el nem régen még az Ustenhez fohászkodtak azért hogy legyen eklég kenyér, meg minden. Ma meg azért hogy ne legyen elég mert akkor nem lesz termelés.( válság lesz)
Micsoda változás nem?

Javítok:

Az emberi ideológia az már sokkal lassabban fejlődik, ha fejlődik egyáltalán...

/Jajj, ez a laptrotty!! Meg már álmitos is vagyok, úgyhogy agyő! /

 

Na de kedves PlalyA!

Mi ez a pár ezer év az emberiség történelmében a dinoszauruszok 165 MILLIÓ éves "uralkodásához" képest?!
És ők ugyan hová a csudába fejlődtek?!
Tegnap volt egy kisfilm a Spektrumon "A dinók bolygója" címmel... Hogy abban mik voltak!

Tojástelep a növényevő óriásoknak, ragadozó óriás rablók... a krokodilok szinte semmiben nem különböztek a maiaktól, legfeljebb méreteikben. (Egyébként a cirkuszidomárok szerint teljesen idomíthatatlan állat, olyan buta!)
DE!
Mi a fenét csináltak 165 millió évig a zabáláson, meg a szaporodáson kívül!?
Naponta 60 kg húst meg kellett enniök! (Egy átlegembernyit!)

Most meg óriásit fejlődött a világ 50 év alatt is, politika ide vagy oda... akkor is!
Persze szinte csak MŰSZAKILAG! Az emberi ideológia az már okkal lassabban fejlődik, ha fejlődik egyáltalán...
Mostanában inkább valamiféle körforgást tapasztalhatunk, nemde?

Lassan újból 1929-ben érzem magam virtuálisan!...

Kedves Zsadi!
NA, igen. Általában hozzá szoktam tenni amikor ezt leírom, hogy én már biztosan nem érem meg. Valószínű, hogy az unokám sem. Bár ahogy trendet nézem az már nem biztos. Több ezer év kellett addig amig eljutottunk az őskori egyenlősdiből az osztállyá szerveződésen át az ókori Rabszolgatartásig. Több száz évnek kellett eltelni- tán ezer is volt, amig a Rabszolgatartásból kilépve eljutottunk a feudalizmusig. Néhány 100 év telt el és a feudalizmust felváltotta a Kapitalizmus (kb 1100 év- 476 -1640)
Aztán itt vagyunk 300 év és már arról beszélnek, hogy a kapitalizmusnak előbb utóbb vége.
Tehát gyorsul a termelési mód változása. Mit lehet tudni?

"Azt gondolom, hogy a megoldásirányába csak is az az út járható amely elvezet a kapitalizmus meghaladásához. Akkor beszélhetünk a megoldás feltételeinek a megteremtettségéről, Adig nem"

Mikor lesz még az?
Én is reménykedem benne, de ennek az istennek az idejáben biztos nem!
PlalyA kérlek, ébredj fel, mert belelóg a kezed a bilibe! :DDD

Amúgy nem nézek sorozatot, utálom az efféle kötöttséget, ezt a nyomorult Katedrálist kezdtem el nézni, mert nálunk forgatták, na és mert kölcsönkaptam a könyvet, és átkozottul hosszú, nincs lelkierőm nekilátni, szerencsére, mert csak mérgelődök a papok undorító ármánykodásai miatt.! :((( 

Úgyhogy olvasatlanul fogom visszaadni, tuti!

  • 481
  • -417

Kedves Dmolnár!

Nem adok igazat, mert igen is, NEM BEHURCOLTÁK ŐKET kávéültetvényeken dolgozni, mint a négereket, vagy  MINT A FIAINKAT A TÖRÖKÖK RABSZOLGÁNAK, JANICSÁRNAK!

Azt mondod:
Elkergették őket mindenhonnan!
Akkor újabb kérdés!

1. MIÉRT kergették el? ... ÉS MIÉRT PONT ŐKET?...

2. Ők milyen vendégmunkásnak jöttek ide?
Betétösszegyűjtőnek a nemzetközi parkolókban az autópályáinkon, mint a törökök a németeknél?

Mert a németnek az ilyen munka derogál?

Jobb élet? (Mellesleg az nekünk is jól esne...)

Ha jól hallottam, éppen mostanság kergették őket haza Párizsból... Pedig munkájuk is volt - állítólag...
Nem négereket, nem más nemzetiségeket, hanem cigányokat. Felszámolták a cigánytelepeket (lakókocsikban éltek.)

Bezzeg ha mi tennénk ilyet, rögtön rasszisták lennénk! A franciák miért nem?...
Ez az a híres egyenlő bánásmód EU módra?... :(((
 

Na mit szóltok, a hírhez. Turán a rendőrt megverték az eljárásba vont személy rokonai, ezért előléptették. A szóvivő szerint a szolgálati szabályzatnak megfelelően járt el, hogy nem védte meg magát.
Ez dili. Én a helyébe ott lövöldözöm agyon a rokonokat helybe. Mi az hogy nekem támadnak, mert intézkedés alá vonok egy hozzátartozójukat. Nevetséges az egész. Nem hogy azokat is bekaszliznák akik elkövették a dolgot, de még bátorítják is őket. A hülyeség teteje. A rendőr az rendőr, ah eljár akkor nincs muszsika. Mindenki befogja a száját és azt csinálja amit mond. Így sose lesz rend ebbe az országba. Sapanyolországba ( katalóniába) ha efgy nyári napon a legnagyobb sétáló utcán amikor millióan vannak kinjt, ha fütyül a rendür, kiürül a tér. Ugyan is mindenki menekül, nehogy őt fogja meg valamiért a rendőr. Ugyan is ott nincs pardon. Ha a rendőr azt mondja, hogy te hibáztál akkor hibáztál. ha ez nem tetszik akkor fordulhatsz jogorvoslatért a birósághoz, de nem a helyszínem, és nem úgy hogy hívod a rokonokat. SZerintem csak egyszer próbálnál ilyet, ott helyben kasztrálnának az biztos. De ez MAgyarország itt mindent lehet., sőt annak az ellenkezőjét is. Ha ne mondjam, hogy milyen nemzetiségüek voltak az elkövetők. Hát nem norvég nyugdíjasok és nem is svéd cserediákok.

Egyetértünk. A "népek olvsztótégelye" sem áll a helyzet magaslatán. A látszólagos nyugalom mögött ott is feszültségek vannak. Elég egy szikra (pl. Los Angeles 1992), és máris kitörnek.

Ez így van,ahogy mondod. Felesleges filmekkel példálózzni. Egyébként sem én példálóztam vele. Másrészről pedig a kivétel mindíg erősíti a szabályt . ( na persze ez vicc csak)
Ettől még a probléma fenn áll és egyéltalán nem lehet elmondani azt hogy az USA olyan nagyon fajelmélet ellenes lenne( Nem véletlen talán hogy ott működika legismertebb náci párt legálisan) De ez sem igazán számít.
Magyarországon viszont attól nem lesz a cigányok helyzete egyszerűbb, vagy kevésbé bonyolult, hogy ott mni van.
Én viszont nem szeretném azt ha itt is az lenne ami ott van. Tehát ezért sem igen érdemes csak a filmekre hagyatkozni.

  • 450
  • -405

Most viszont már csak kötözködsz. Az alakváltók nem főnökei Siskonak, hanem ellenfelei. Ráadásul semmilyen fajelméletet nem támaszt alá amit idéztél. Ráadásul a történet szerint Sisko nem csak az állomás parancsnoka, hanem ő a Kiválasztott, akit szinte istenkén tisztel a bajori faj.

A többi példára pedig nem mondasz semmit. Vagyis megdőlt az állításod, mi szerint MINDEN amerikai produkcióban a fehér ember a főnök.

De megismétlem még egyszer:szerintem felesleges az egész példálózás.

Kedves Apolitikus!
Ami a Voyagert illeti valóban, ugy van ahogy mondod. Viszont a Deep Space Nine sorozatnál már van egy kis bib. Emlékezz csak vissza. Valóban az állomás vezetője Sisko nem fehér, de ugyan akkor a Delta kvadráns urai az Alakváltók azok bizony azok. És ugyebár a történet szerint, ők az megfellebezhetetlen urak, őket szolgálják a harcosok, őket védik, ( emlékezz vissza az egyik részben lezuhan egy űrhajó egy alakváltóval, amit aztán a Siskoék elfoglalnak. És az amúgy félelmetes harcosok nem mernek rálőni az űrhajóra nehogy megöljék az istenüket.) Szóval azért nem teljesen igaz, amit állítasz.

Kedves plaiyA! Példát akarsz? Ajánlanám figyelmedbe a Star Trek sorozatokat. Ezek a szériák több évtizeden keresztül készültek, és egyértelműen követhető rajtuk az általad hangsúlyozott szemlélet változása.

Az első széria főhőse James T. Kirk kapitány valóban fehér férfi. Azonban a 90-es években készített Deep Space 9 főhőse Sisko parancsnok színes bőrű, a Voyager sorozat főszereplője Janeway kapitány pedig nő. És mindez nem a véletlen műve, hanem a sorozat alkotóinak szándékos törekvése volt.

A Kétszáz éves ember című mozifilmben, valamint a nemrég többször is ismételt Ötödik elem című filmekben az Egyesült Nemzetek vezetője színes bőrű, az egyikben ráadásul még nő is. Nekik pedig nincs főnökük.:)

Egyébként a filmekkel teljesen felesleges példálózni, nem vezet sehova.

Kedves dmolnár!
Mondanál pár példát, ahol olyan nagyon dívik az egyenlősdi. Gondolj csak bele. AZ USA több mint 300 éves történelmének egyetlen nem fehérbőrü elnöke Obama. Az összes többi az mind fehérbőrü volt.
Nem néztem a demokrata párti jelölőgyűlést, viszont láttam a republikánust. Na, ott a felvetésed nem volt igaz.
„.. Van ott elég nyomozó és rendőrfőnök, és sok más is, aki nem fehérbőrű”
Kedves dmolnár – én nem mondtam, hogy nincsenek okos és ügyes nem fehérbőrü emberek a filmekben- akár még rendőrfőnök islehet. De minden esetben megjelenik a fehér ember aki irányítja őket. Ha endőrfőnök akkor a polgármester. Ha a polgármester akkor a kormányzó stb.stb.
Azt sem mondtam, hogy nem lehetnek jó emberek, dehogy nem. De mellettük mindig ott a fehér ember. Aki prezentálja a felügyeletet. Csak ezt mondtam. Vagy tesség mondj filmeket, Hollywoody produkciókat, sikerfilmeket és nem csak krimiket, ahol ez nem így működik.

Hát ez így nem igaz.. Nézd át a filmeket (ne csak a krimiket, bár azokat is lehet), de bizony nincs igazad.. Van ott elég nyomozó és rendőrfőnök, és sok más is, aki nem fehérbőrű.. Meg még jó ember is.. Szóval ez most fajsúlyosan mellé ment.. Valóban az USA alkotott egy modeltt, ami a kapitalizmus keretei között részben működik.. Nem teljesen (mert ezt már leszögeztük és az így igaz), de működik.. Részben persze újratermelődik (mint ahogy a szegénység és a mélyszegénység is) és újabb csoportok kerülnek szembe hasonló problémákkal (most éppen a latin-amerikai népesség), de egy aránylag elfogadható szinten ez kezelhető.. Nem azt mondom, hogy automatikusan húzzuk rá az amerikai modelltt a mi helyzetünkre, de hogy el lehet rajta gondolkodni, az biztos.. (Nem tudom, nézted e a demokraták jelölő konvenciójának felvezetőjét.. Színre, nemre, felekezetre való tekintettel bizony, hogy a népesség arányában voltak.. Hihetetlen nem? Nők is, négerek is.. Ész megáll)

Húha.. Ez most nagyon mellé sikerült..

" A cigányság pedig csak úgy jött.... mindenféle kényszer nélkül."

Hát ezt honnan vetted? Gondolod, hogy egyzser csak kapták magukat, otthagyták a földjeiket és a hazájukat (volt nekik) és elindultak nyugatnak, keresztül a mint tudjuk vonzó és kényelmes hágókon és Afganisztán kies vidékein? Ne má.. zavarták őket, épp úgy mint minket a honfoglaláskor

"A cigányság sosem volt rabszolga! Sőt! A legnagyobb SZABADSÁGOT élvezte, amit ember élvezhet bárhol a világon... Talán nincs is ország, ahol ne élne belőlük."

Hát erre sem tenném le a nagy esküt.. Ámbár végül is, akkor a hajléktalan is szabad, mert nem köti öt semmi.. Bár tudomásom szerint mindig is lekezelt és igen sok helyen irtott, vagy legalábbis üldözött páriák voltak (már nem volt hely ahova le lehetetett volna őket telepíteni). Ebből a mondatból a sohasem volt rabszolga az egyetlen igaz. (megjegyzendő a polgárháború után a négerek - bár ugye inkább afro-amerikaiak - sem voltak rabszolgák és hát ettől az előitéletek ugyanazok voltak..

"Nem kötődnek sehová, nem tartanak magukra nézve semmit se kötelezőnek az adott állam társadalmi normáit illetően, ahol élnek. EZ (is) az egyik gond velük."

Ez is egy fajsúlyos tévedés, ahol meg volt a lehetőség (Spanyolország, Franciaország) ott igenis betartják. csak éppen egyenrangú állampolgárként kellene kezelni őket. De, mint írtam már, kevés időtől eltekintve se joguk, se vagyonuk, se semmijük nem volt és most is arrafele tartanak.. Legfeljebb megtűrt páriák..

"Itt nálunk pl. a román forradalom után úgy megszaporodott a számuk az onnan jövők miatt, hogy csak na!"

Mint ahogy a magyar vendégmunkások (és nem csak azok) száma megszaporodott Németországban és az Egyesült Királyságban.. Mennek arra (ők is) ahol valami jobb életet remélnek..

Szóval, csak óvatosan... Nem szemérmesen és "értelmiségi magaslatokból", de óvatosan és átgondolva..

nos ezt a véleményt nem ossztom, bár nem ezért hoztaam ide a példát.

 

Ott volt egy társadalmi akarat, hogy a ki kix klán után normalizálják a viszonyokat. Erre akarat volt.

és ma bizony mindenütt ott vvak--szűnő előitélet mellett.

 

Ha nincs akarat arra, hogy a bűn bűntetendő

és

 hogy van mélyszegénység

meg

 kötelező iskoláztatás--akkor ahhoz rendel forrást is--és 20 év alatt lesz mérhető változás.

Nos itt és most egyikre sincs akarat se meg forrás se.

Sszerintem csak egyszerre lehet megoldani a problémát

törvényi erővel és annak betartatatására való forrással---(abban lehet pozitív ösztönző is persze)

 

Kedves Zsadi!
Na igen, és mint már a lillának is leírtam, bármelyik sorozatot nézed meg, legyen az bár a legszímpatikusabb sorozat és szereplőgárda, mégis mindig a fehér felsőbbrendűségről szól a más nemzetiségek alávetettségéről, Nem hiszem hogy nekünk ezeket kéne követni. Ez nem hoz megoldást erre a kérdésre.
Azt gondolom, hogy a megoldásirányába csak is az az út járható amely elvezet a kapitalizmus meghaladásához. Akkor beszélhetünk a megoldás feltételeinek a megteremtettségéről, Adig nem. Bár lehet hogy tévedek, de nem hiszem.

  • 469
  • -436

Kedves lilla! Ezt nem kellett vgolna. Ugyan is ez egy tévedés, és ha erre akarunk menni akkor nagyon rossz fele mennénk.
Te hoztad elő, hát akkor nézzük csak meg. Minden filmsorozatban benne vannak a más nemzetiségüek mondod. Csak hogy a filmes szabályok szerint vannak a jók és vannak a gonoszak. A jók oldalán mindig fehér ember a főnök, a legjobb, az ész, a number ove. Vannak neki jószándéku beosztottaik akik més nezetiséghez tartoznak Általában Cubau, Costa Ricai esetleg Kolumbiai netán néha még Indián is feltűnik, de mindig csak " beosuztotti szerepkörben olyan végrehajtói szinten. ( és bár okosak, inteligensek, de irányításra szorulnak, és ezt természetesen egy fehér ember végzi) azaz akárhogy is van a dolog a fehér felsőbbségességet sugalja, azt hogy lehet bármilyen kiválló, de nem ér fel a fehér emberrel és állandó kontrollra és irányításra van szüksége, mert ha nincs akkor bizony "elkutyul" és zsenialitását rosszra használja ( persze ez a fehérek áltsl mehgalkotott jó és rossz szindrómája)
A másik oldal a Bűnöző oldal a rossz. Itgt már vannak nem fehér főnökök is jelezvény hogy ezek kikerültek a fehér ember áldásos irányítása alól és lám máris rosszra fordítják a tudásukat. Manapság legtöbbször arab, a legfőbb gonosz ( előtte meg orosz volt- divatban) Fehérben gonosz a legfeljebb valamilyen kolumbiai Kokainbáró lehet, de ő is inkább félvér és nem echte fehér. ( Az ugyanis legfeljebb fasiszta lehet- de gonosz az aztán nem.)
Így áll a helyzet, kedves lilla. Nem gondolnám, hogy ez az irány a helyes irány. Vgy szerinted igen?

  • 478
  • -391

Kedves dmolnár!
Ebben megint nem értünk egyet, de ez jó, mert meg tudjuk beszélni, és van arra lehetőség, hpogy a beszélgetés folyamás kialakuljon valami.
Azt írod, hogy azért nem felelősek, mert nem ők akarták: Ez szép, akkor én sem meg te sem vagy felelős azért hogy kapitalizmus van, mert nem mi akartuk. Vagy akkor a bűnöző sem felelős azért mert megölt valakit, hisz nem ő akarta megölni, csak már így szocializáűlódott.
Sőt akkor a nyilas az nem felelős azért mert olyat tett amit tett, mert így szocializálódott és tulajdonképpen ő egyetlen Zsidót sem akart elhajtani Matthausenbe, csak a körülmények, meg a szocializáció és a többi. Nem tudott kitörni abból a miliőből mert az roppant nehéz ezért aztán számolatlanul lőtte a Zsidókat a Dunába. kedves dmolnár, ugy alapvetően van igazság abban amit írsz, de nagyon megkapargatva meg nincs. Ugyan is ha egy cigány család azzal él, hogy ő ki akar törni a mélyszegénységből és ő mindent , meg hú meg sej. És el akarja kerülni hogy…. akkor minden lehetősége megvan arra hogy ezt megtegye. Lakást kap( amit egy más nemzetiségü nem kap) A gyereke ténylegesen ingyen jut iskolaszerekhez, és még dotálkják is, ha iskolába megy. Tehát el tudná kerülni a szocializációs problémákat. Hevesen a rendős szakközépiskola fizet a családoknak ( nem is keveset) ha a gyerek oda jelentkezik. ( aztán a második évre valahogy megritkul a tanulók száma harmadikra meg csak elvétve jut el egy egy gyerek – miért? Ne hogy az mond hogy a mélyszegénység az oka, inkább a környezet visszahúzó ereje. Szocializációs problémák. Igen- azok, de a szocializációs problémákon is lehet segíteni- ha akarják, de nem akarják.
Másrészről pedig ne feledd a szocializáció az nem más, mint a társadalomba való beilleszkedés. Egy tanulási folyamat, amelynek az a célja, hogy az egyén megtanulja megismerni önmagát és a környezetét, elsajátítja az együttélés szabályait, a lehetséges és elvárt viselkedésmódokat. Ha nem teszi akkor nem szocializálódott.
„Úgyhogy ilyen erővel mondhatnád, hogy végül is a kézlevágás anno jogos volt, mert hogy jött hozzá a paraszt, hogy lopjon az uraságtól? Ahelyett, hogy felemelkedni próbált volna..”
Nem mondhatom, mert a jobbágynak nem volt választási lehetősége. Hisz nagyon jól tudod, hogy tulajdon volt. A cigány meg nem az. A jobbágy élete és halála felett rendelkezett a földesúr. Nem tudott semmi mást csinálni- így nem hasonlítható össze a helyzetük.
Igen olvastam a Puszták népét. Ez megint csak egy kissé fals út. Az egy „mikrotársadalmi” közeg. És nem is a legszerencsésebb összehasonlítási alap. Gondold csak el „Pusztainak” lenni szégyen volt, mivel földönfutást, hazátlanságot jelentett, mert nem volt saját vagyonuk. Ha egy pusztairól azt akarták tudni, hova való, azt kérdezték, kit szolgál, nem hogy hol lakik. – de nem azért voltak földönfutók mert a kulturájuk olyan volt, hanem azért mert a gazdasági helyzetük nem tette lehetővé, ennek ellenére a pusztát minden ott élő ember, cseléd átmeneti területnek tekintette. Ha a szülők néha már el is vesztették a reményt, hogy kitörhetnek onnan, akkor is arra törekedtek, hogy legalább gyerekeiknek jobb legyen. Egy mai cigánynak minden lehetősége adott hogy kitörjön és nem él vele.Nem tekintiszégyennek, hanem természetes életformájának rtartja- ez az ő kulturája- nos ezért hibás ő is. Azok a cselédek ott a reménytelenségben is arra törekedtek, hogy kikerüljenek onnan, a ma cigánya a lehetőségek között sem törekszik arra hogy kikerüljön a helyzetéből. Nem szocializálódik hanem külön szocializációt készít magának. No ebben hibásak kedves dmolnár. Nem lehet őket egy napon említeni a „Puszták népével” - mert teljesen mások. Ez a baj.

  • 496
  • -441

Ooooóóóóó, kedves Lilla!

Nan KÉT hatalmas különbség!
 

1.-  A négereket kényszerből hurcolták Amerikába!

 -  A cigányság pedig csak úgy jött.... mindenféle kényszer nélkül.

2. A négerek RABSZOLGÁK voltak, s ilyen minőségben éltek, halálra dolgoztatták őket, holott addig a volt hazájukban (Afrika) szabadon éltek, s Amerikában meg kivégzés vagy súlyos büntetés várt arra, aki megszökött...

 - A cigányság sosem volt rabszolga! Sőt! A legnagyobb SZABADSÁGOT élvezte, amit ember élvezhet bárhol a világon... Talán nincs is ország, ahol ne élne belőlük.

Nem kötődnek sehová, nem tartanak magukra nézve semmit se kötelezőnek az adott állam társadalmi normáit illetően, ahol élnek. EZ (is) az egyik gond velük.

Szóval szerintem NEM MINDEGY!
Behurcoltatni valahová, vagy csak ÚGY ODAVETŐDNI, szabadon, önként menni, aztán vagy marad, vagy nem...

Itt nálunk pl. a román forradalom után úgy megszaporodott a számuk az onnan jövők miatt, hogy csak na! 

 

E téren az USA már "tudatformált".

Nem látsz egyetlen filmet sem, ahol néger szereplő ne lenne!

Sőt! Minden ssorozata a ma futók közül--sok rasszt képviselő szereplőkkel zajlik.

Lehet, hogy ez az első lépés?!

Kedves plalyA!

Én azt hiszem, alapjában véve még sem felelősek érte.. Mert nem ők akarták ezt a helyzetet.. Aki már abba szocializálódott, hogy másképpen éli az életét és nem munkával, azt bizony végtelenül nehéz visszatéríteni oda.. Most és ott azt mondod, hogy nekik is van ebben felelősségük, én meg azt, hogy ez így látszik ugyan (és ez az ott élőknek momentán a valóság), de ettől még közel sem igaz.

Nem tudom (bár szerintem feleslegesen említem) mennyire ismered a huszas évek szociológiai írásait a mélyszegénységben élőkről, és azt fogod látni, hogy szinte semmi különbség.. Aki egyszer a mélynyomorban szocializálódott az egyszer (és nem is túl hosszú idő alatt) eljut oda, hogy nem is akar abból kitörni..  Te is tudod, meg én is tudom.. Viszont kialakít egy életformát, amivel valahogy megél..

Úgyhogy ilyen erővel mondhatnád, hogy végül is a kézlevágás anno jogos volt, mert hogy jött hozzá a paraszt, hogy lopjon az uraságtól? Ahelyett, hogy felemelkedni próbált volna..

Olvasd el Illyés Gyula "Puszták népe" című írását (szerintem olvastad) és ott azt, hogy milyen iszonyatos erőfeszítésbe kerül kitörni abból a körből....

Annyiban persze neked is, meg Antalszegedinek is igazad van, hogy ezt a kérdést a jelen társadalmi és gazdasági rendszer nem fogja tudni megoldani teljesen, mint ahogy még sehol sem sikerült a kapitalizmus keretei között (se). Csakhogy azt az időt valahogy (vagy száz év talán, vagy még több) át kéne vészelni, lehetőleg a legkisebb szenvedést okozva..

  • 459
  • -414

Biztosan lehet, csak vedd figyelembe amit az antalszegedi írt, és mág mások. Innen fúj a szél. A jóléti társadalom nem képes ezt a helyzetet kezelni, mert atermelési mód nem ad rá neki lehetőséget. Egyik formája sem. A polgári SZocializmus sem tudja kezelni ezt a helyzetet mert a termelési mód nem ad rá lehetőséget. Itt a bibi. Nem véletlenül mondogatjuk itt többen,hogy a termelési mód mergváltoztatása vált szükségessé. N e h
ogy azt hidd, hogy ez csak magyar specialitás. Ezzel a problémával küzd Nyugat-európa( csak ott bevándorló kérdésnek hívják, de az alapfelállás ugyan ez, de lassan az egész világ. Azaz ha tetszik egyre közelebb kerűlünk ahhoz a helyzethez amiről Marx a 19.században azt mondta, hogy "ha majd a tőke nem tud a régi módon irányítani, a munkás meg nem akar a régi módon dolgozni"
Lassan eljön ennek is az ideje.Hogy ezt megusszúk apokalipszis nélkül azt viszont nem tudom.

  • 456
  • -397

Kedves "plalyA" !

Mindenek előtt köszönöm, hogy oly részletesen válaszoltál töprengő kérdésemre. Végül is nem tippeltem oly rosszul. Igaz, pap még nem voltál, gondolom nem is leszel, de az a sokoldalúság, amelyet tanulmányqaid során megszereztél, javadra válik. Szívesen olvasom írásaidat.

A témát illetően pedig meg kellett állapítanom, hogy van itt jó szándék rogyásíg, de a lényeg : a dolgok alfája és omegája : ez az erkölcstelen kapitalizmus valahogy kimarad a kétségtelenül jó szándékú megoldásokból. Közösségi társadalmat akarunk, amelyben az értelmes munka mindennek alapja, mert a munka emelte ki az embert az állatvilágból és ez fogja elvezetni abba a jobb, emberséges társadalomba. Csak ebben lesz megoldás cigánynak, zsidónak, de naplopónak és ingyenélőnek is egyaránt. Sajnálatos, de ennek az eszmének ma (még) nincs széles, társadalmi méretű, valóban forradalmi pártja.

Egyenlőre az a valóság, ahogy írod. Egyet is kell értenem álláspontoddal. Azért az élet nem áll meg, a haladás az ember álma, ahogy a vörös csillag, mióta ember néz az égre.

a távoli jövő előtt nem lehetne kicsit normalizálni a helyzetet?

Kedves antalszegedi!
Nagy igazságot takar a kérdésed. Igen volna megoldás, persze. Csak hogy az a mai balodalinak mondott pártok számára nem egy igazán vonzó megoldás. A DK liberális, az MSZP pedig abban érdekelt hogy fenntartsa a pártbürokráciát és a korrunpálhatóságot. Mint elég széles néptömeget megmozgató párt a tőkének is tzetszetős - mivel hatalmas reklámfelületet jelent- ezért bekeinvesztál. Így nem levésszer az MSZP az érdekeltségi körébe tartoz tőke érdekében lobbizik( ugy magyarosan kifejezve és írva) ha fel is merül annak a gondolata, hogy a termelési móddal kéne valamit kezdeni mondjuka távoli jüvőben ezt mint komenista eszmét azonnal elvetik. Így aztán vajon mikor fognak arra rádöbben hogy ebben a speciális kérdésben is tévednek - nem tudom. Talán ha Gazsi, meg Jónás az MSZP székházban Máriást játszik akkor.

  • 440
  • -429

Kedves lilla!
Nem durva. A Haza és Haladás Alapítvány tanulmányából idéztem neked ( By Bajnai Gordon) Igen, ad némi támpontot a bűnözésre is. De nem kifejezetten ez csak az ok. A sokat emlegetett családi hinterland is benne van az okok között. Az előítélet is, meg az össze többi.
Kedves liila, a gárdázók nem csak vonulgatnak, te ha azt hiszed, hogy csak azt csinálják nagyon tévedsz.( látod éppen olyan feltevés a részedről, mint az hogy integrálódni, vagy asszimilálódni – egyiket sem csinálják) Ha csak azt gondolod, hogy vonulgatnak igen rosszúl ítéled meg a helyzetet. Ezért vagy divat antiasszista. Vannak falvak ahol a gárdázók éjszaka járőröznek, és elkergetik nem csak a cigányokat de mindenféle bűnözésre hajlamos alakot. És így van. Mari nénit ők védik meg adott estben, mert a rendőrség nem ér el oda- nincs rá pénz. 6-10 falunak van egy KMB- e. Az, az, egy ember hogy tudná Mari nénit megvédeni. Ez a helyzet kedves lilla. Sajna a gárdázók nem csak menetelnek, és vonulgatnak, hanem aktívan „dolgoznak” is.
A gárdázás helytelen dolog. Nem nekik kéne a rendfenntartó szerepet elvégezni, hanem az erre hívatott szervezetnek. A gárdázás helytelen dolog, mert a megkülönböztetés a kirekesztés önmagában is helytelen, hát még az erre szakosodott szervezet.A gárdázás helytelen dolog, mert az erőszak erőszakot szűl. A gárdázás helytelen dolog, mert teret enged olyan eszméknek amelyek már egyszer-kétszer felégették a világot. Noincs más megközelítés – csak ez a megközelítés van. Nincs más szempont – ez a szempont van a gárdázás megitélésénel, illetve a másik szempont a Mari néni szempontja. A divatrasszisták szempontja a tudatlanságból és a probléma nem ismeréséből fakad.
Viszont ha nem a gárda, a Betyárseren a Magyar Nemzeti Arcvonal akkor lesz más, mert az önsegélyezés és önvédelem törvénye működik az emberekben.
Igen, vannak jó kezdeményezések, amelyek akár változást is hozhatnának, csak éppen nem hallani róluk ( például az amit a dmolnár leírt), nem propagálják őkert, mert az bizony némi más kérdést is felvet- azt meg ugye nem szeretik, illetve ahogy az antalszegedi leírta csak bizonyos balodali pártok hírdetik. Sem a DK, sem az MSZP nem tekinti magáénak. ( persze mert ez olyan kédéseket vet fl ami nekik kényelmetlen)
„te is azt (Ti is) azt mondtátok lópatkolók, meg kovácsok meg vályogvetők ...ezekre meg már nincs szükség--sőt vándor köszörűsre sem.”
Te nagyon tévedsz,.ezekre manapság szükség lenne. Csak hogy nincs se lópatkoló (illetve van csak az nem cigány) nincs vályogvető (mert azt nagyüzemi módszerrel csinálják üzemszerűen, az erre specializálódott gyárak, vándorköszörűs sincs, mert a Tesco gazdaságos kést nem érdemes köszörültetni, (nem is lehet) el kell hajítani és ujjat venni ( Fogyasztói társadalom hátránya)
Kedves lilla álomvilágban élsz, ébresztő ez nem a 70-es évek. Ma, már ha akarod helyedbe viszik a bőrárut, a török aranyat, meg mindent és ott csapnak be. Nem kell hozzá kimenned a vásárba, ma már ez nem egy vasárnapi programpont, hogy a család elment a hetivásárba, mint a 70-es években.
Látod te sem az alapkérdésre koncentrálsz, hanem a felépítményre. Az ok a termelési mód és az generálja a többit. Te is megragadsz a felszínnél. Hát ezért vagy divatrasszista. Nem más szempontból közelíted meg a kérdést, hanem a felszínt borzolod. és azt magyarázod, hogy évszázadok óta megtalálták az indokot, hogy meg lehessen különböztetni embereket egymástól. Igen kedves lilla. Ez így van. Évszázadok óta a termelési mód a hibás ebben. De mint azt te sem, oly sokan mások is sem jönnek rá erre, ezért felszínes magyarázatokba bonyolódnak és magyarázzák a bizonyítványukat – te is.

Kedves dmolnár!
Azt gondolom, hogy nem tévedek abban hogy ők is hozzájárulnak a helyzetükhöz. Ott van a bánya, ha akarnának akkor lehetne dolgozni. Sőt ne, csak a bánya, de az erőmű is. Ott is allandó a munkafelvétel. Csak hogy ez nem vonzó, mert ott rakkolni kell napi 10-12 órát. Akkor nincs daj,daj, nincs Aranyeső, mert kegyetlenül kiszívja az erőt örül hogy pihenhet. Nem lehet bandákba tömörülni és nem lehet egymást gyilkolni, mert nincs hozzá erő. Tehát volna éppen munka, csak hát persze az kellemetlen mert a bánbyába nem tudsz félrevonulni, nincs cigaretta szünet, hogy azzal vészeld át az egész napot.a gépeket ki kell szolgálni ( nem kezelni, csak kiszolgálni) a kotró ugyan is nemismeri a bőrszint( a hülyéje színvak) ő csak azt tudja, hogy aki ott van az kiszolgálja vagy sem. Tehát ő nem előitéletes, nem rasszista csak tesi a dolgát és elvárja mindenkitől hogy az is tegy aki körűlötte van. Ne3m mennek dolgozni a kotró mellé, mert az igen heéz munka és nem fizetikmeg - mondják.
Ugyan ez az erőmű - állandó munkafelvétel oda se mennek, mert ott is nehéz a munka. Tehát igen is tevőlegesen hozzájárulnak ahhoz hogy olyan legyen a körülményük mint amiben élnek.
A másik, hogy mennyit kapnak. ÍJát Halmajufra önjkormányzata az elmult héten osztogatott 100 000 ft-ot családonként, aztán az iskolakezdési támogatás, a CSP, a soros segély, a járulék, tart is a buli a héten, nem kell félni hogy jönnek lopni a telepre( a kábelek biztonságba vannak addig amíg tart a buli, a KMB-s is inkább kávézni jön)
Rossznyelvek szerint az Óvodába az Óvónők nem kaptak fizetésemelést- de a domboldalra kisosztották a rendkívüli sgélyt.8 Ez persze igy ebben a formában nem valós állítás - de ez megint egy alap ahhoz hogy tovább mérgesedjen az amúgy sem éppen kedves helyzet.) Kedves dmolnár nem tévedtem sajnos, A cigányok maguk is hozzájárulnak ahhoz a helyzethez amiben vannak, és ahhoz ius hogy az előítélet fennáll velük szemben. Ők pontosan olyan hibásak benne, mint az aki az előitélet rabja. REzt sajnos hosszó és kemény "munkával" érték el. Ők ugyan annyira ludasak a dologban. Nem azt mondtam, hogy egyedül csak ők az okai, hanem hogy ők ugyan olyan hibásak, mert nem teszenek ellene semmit, sem még akkor sem ha volna lehetőségük. Sőt ha valaki ki akar törni inkább visszahúzzák, nehogy már kitörjön abból a miliőből. EZ van

Nem durva, mert ez nagyjából így igaz.. Tudniillik nekik nem volt soha semmijük (föld, munka, stb.) és a kszocialistának nevezett világban sem volt például földjük, de volt munkájuk.. Nos abban a rövid időszakban nem voltak kitaszítottak a társadalomból.. Ám, amit az a negyven év felépített, ahhoz elég volt ö-tíz év, hogy szétverje.. Hiszen a szétment szövetkezetekből ők mentek ki egy árva garas nélkül, a megszűnt nagyvállalatokból is (bányászat, kohászat) ők kerültek elsőnek az utcára és azóta abban élnek, hogy vagy kerülöd a törvényt, ahogy bírod, vagy éhen halsz.. Kerülik hát, ahogy lehet.. Mára már ez egyes helyeken életforma lett valóban, de ez nem az ő hibájuk (ebben téved plalyA, hogy ők is tehetnek róla.. Majd megnézném, hogy mit csinálna, ha havi húszezerből kéne öt gyereket nevelni és munkát nem kapna se így se úgy.... Gondolom ő is lopna, méghozzá a legkisebb ellenállás irányába menve, azaz Mari nénitől).. Viszont az is igaz, hogy egymagában a pénz nem megoldás (mint ahogy az erőszak sem) . Régebben hoztam egy linket, az egy jó kezdeményezés.. De az is "csak" annyi, hogy százból kiemel négy -öt embert (családot), hogy talán.. Aztán arra talán lehet építkezni. A megoldás azonban a munka. (értelmes munka) és a munkáért járó tisztességes bér.. Még úgy se lesz könnyű a visszavezetés, de amíg az nincs, addig minden erőfeszítés gyakorlatilag nulla hozadékú..

Ahol van  munka (errefele van) ott ilyen problémák nincsenek, annyi a roma lump, mint a más.. Mellesleg itt próbálnak kitörni, még a mélyszegénységben élők is.. Próbálnak helyezkedni, munkát találni, néha picit a tövényesség határán mozogva..

Úgyhogy az indulat ( a megrabolt ember indulata) érthető, az is, hogy rendőrért kiált, meg büntetést követel, de azért a gondolkodó ember számára már nehogy ez legyen az út.. Mert tudjuk, hogy se a gárda vonulás, se a rendőri intézkedés ennek gátat nem fog vetni.. Legfeljebb pár napra, vagy hétre, de enni akkor is kell, élni azután is kell.. Ha így nem, akkor úgy..

És igen, a gárda akkor is találna valakiket bűnösnek, ha nem lopna senki.. Mert ők a saját silányságukat (kudarcaikat, amiket képtelenek feldolgozni, sikertelenségüket) próbálják ezekkel a jelszavakkal mentegetni..

Nem olvastam, nem is tudtam róla, hogy megjelent... (suny, suny..)

  • 474
  • -418

400 000 / 580 000--ből a mélyszegénységben élő---írod.

Nem durva ez?

akkor tán ez a bűnözési arányra is vet némi fényt

 

"De Mari nénit ők védik meg a cigány bűnözőktől.De Mari nénit ők védik meg a cigány bűnözőktől."

az alakzatban felvonulással?

a megfélemlítő glasszálással?

Nem védenek azok senkit semmitől.

Ez a hatalmas becsapás a dologban! Csak mondják--

miközben azok , akiket Te divatrasszistáknak mondasz egy egészen más megközelítésből mondják azt, hogy miért helytelen a gárdázás.

 

Ebben egyetértek, hogy a kettő nem találkozik ma a fejekben--éppen a szűkös számú munkahely és az előitélet miatt.

(((történet: (nem is túl régi)

amikor még divat volt bőráruért Törökországba vagy Olaszországba járni--volt kereskedő hajlamú cigány család , aki ezt választotta  jövödelemforrásnak. Csakhogy a ám szabályok kikerülésvel tették.

Nem volt nagy bűncselekmény csak 2-3 hónap elzárás járt érte.

Rendszeresen éltek eme jövödelmi forrással---egy-két út---2-3 hónap bőrtön--

de nem szorultak segélyre.Elhiheted--sőt---

Viszont nem okozott lelki traumát a" bűntetett előélet "--titulus számukra.

Ámbár a kereskedő világ--csak és kizárólag a "piacok" világába engedi be őket.

mert ott az előitélet: becsapnak--

 

te is azt (Ti is) azt mondtátok lópatkolók, meg kovácsok meg vályogvetők ...ezekre meg már nincs szükség--sőt vándor köszörűsre sem.

((egyszer megélezték az ollomat és horribilis összeget kértek, mert az elsőként mondott méltányos összeget cm-enként értette :)  a vállalkozó )

Szóval ez esetben ő sem kéregetett, ahogy a hajléktalan újságot áruló sem kéreget--amikor újsságot árul.

Mondhatnánk a történeteinket vég nélkül--

Hogy kire vetül

ellenérzés --az egy öngerjesztő folyamat----(a zsidókkal sem integrációs sem asszimilációs probléma nem volt aztán más okból --mégis--)

Azt hiszem itt a másság elfogadása   és annak kezelése nincs jól kimunkálva a politikusok által.

Mindig találnak bűnbakot , ha a saját tehetetlenségük elfedéséről van szó.

évszázadok óta.

(zssidók, cigányok , örmények, ...........bárhol , bármikor

 

Most reggel beszéltek a Kossuth rádióban valami féle "háttérbankokról", amelyke "láthatatlanok"...
OTT lehet az "Aranykulcsocska", nem Tolsztojnál, az biztos!
Mert nyilvánvaló, mindennek oka a PÉNZHIÁNY!

Minden vonalon!
Úgy mint:
- Munkahelyteremtés
- Egészségügy
- Oktatásügy

A többi hablaty csak PÚDER! :(((

Régi mondás:
"Ha pénz van, minden van!"
Kár volt feltalálni!
Állítólag a főniciaiak a ludasok ebben...

Volt idő, mikor nem létezett, s LESZ idő, mikor nem fog létezni...

 

"Minden bajnak oka az, hogy az a rendszer amelyben élünk a kapitalizmus eleve nem lehet jó. Élni, boldogulni szeretnénk Magyarországon, de hiába dolgozunk sokat, nem jutunk egyről-kettőre. Egyre kevesebb a pénzünk, egyre több az adósságunk. A munka - ha egyáltalán van - bizonytalan. Félünk a holnaptól, aggódunk a gyermekeink jövőjéért.                                              Ebben a rendszerben  a pénz az úr, a munkás csak profit termelésre való."

Ez  egy baloldali párt programjából való. A téma kapcsán el lehet rajta gondolkodni : ugyan hol lehet a megoldás kulcsa ?

  • 466
  • -394

Kedves lilla!
„Én személy szerint sokkal inkább szegénységproblémának fogom fel a dolgot , mintsem másnak.”
Én meg olyan kérdéscsoportnak, amelyet a jelenlegi politikai elit nem óhajt tudomásul venni, mert biz az a termelési mód leképzését jelentené. Éppen ezért szétszedik és tünerti kezelést alkalmaznak, bizonyítván azt hogy az egyiknek semmi köze a másikhoz. Pedig nem így van. A kérdés komplex. A cigányokat azért tehetik meg bűnbaknak, mert gazdasági gondok vannak nincs munkahely és a jövedelem az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez kevés. Viszont a pénzpumpálás láttán simán kialakul az a téves felfogás, hogy azért nincs pénz mert odaadják segélyre. Ez aztán máris megteremtette a rasszizmus alapját szolgáló megkülönböztetést és erre már lehet építeni a különféle dolgokat. Inne fúj a szél. A kádár rendszerben amikor nem segélyezés volt, hanem kötelező munka Akkor legfeljebb arra lehetett hívatkozni, hogy keveset fizetnek. Nem volt alap arra hogy a problémákért kitüntetett népcsoportot tegyenek felelőssé.

Így aztán a gárdázásnak sem volt térnyeráésre lehetősége, másrészről pedig törvényi úton azonnal elfojtották volna ha még lett is volna erre esély.
Valami hasonló rendszert kéne alkalmazni egyedül a pénz, vagy az erőszak nem megoldás, valami kombináció kellene..

Kedves Zsadi!
Azt gondolom, hogy nagyon jó, ha fortyognak az indulatok. Ez csak azt jelenti, hogy téma olyan, ami érdeklődésre tart számot. Unom már, hogy egymondatos kommentekkel szidjuk az Orbán adminisztrácuiót, elmondjuk, hogy milyen hülye meg hogy milyen mélyre sülyedt a gazdaság, és ezt már nem lehet tűrni. Miközben egyre csak lefele megyünk, senki nem tesz semmit azon kívül, hogy leírkáljuk, hogy milyen rossz, meg egyéb.
Nem merjük odamondogatni, sem a baloldalnak, sem a jobboldalnak, hogy milyen hülyék.
Az oknyomozás jelenlegi legjobbjának tartott( hozzáteszem, hogy nem alaptalanul) Kálmán Olga, csupa olyan kérdést tesz fel vendégeinek, amivel hogy úgy mondjam felborzolja az állóvizet,de igazán nem húsbavágó a dolog. Tehát felszínesen karcolgatja a témát, de arra vigyáz, hogy mélyebben ne menjen bele. ( Tényállás, hogy ha meg akarja tartania műsorát akkor nem teheti, mert ha kényelmetlen helyzetbe hozza a politikusokat akkor nem mennek el a műsoráába – tehát vigyáznia kell.) Viszont egyetlen esetben sem kérdezi meg, hogy ugyan kedves szocialista, Dk, Fidesz-s politikuskám mond már csak úgy egymásközt, mi a turóból akarnád finanszírozni nagyszerű ötletedet.
Ilyen ez a rasszizmus kérdése. Ráadásul ott még az is benne van a pakliban, hogy igazán nem a rasszizmusról beszélnek, csak a felszinről – divatrasszizmusról. Nem érintik a vele kapcsolatos kérdéseket. Pedig csak komplexitásában lehet vizsgálni az egészet és nem a felszínt. Beszélhetünk itt arról hogy a cigánynak joga van a munkahelyhez, meg a jövedelemhez meg az emberhez méltó élethez- ez mind igaz, de akkor bezséljünk arról is hogy ha van lehetőség akkor miéért nem megy el dolgozni, nem megy el a megélhetést megkeresni. Hány lakást kaptak már ingyen és bérmentve és lakták le pillanatok alatt hívatkozva arra hogy nekik ilyen a kultúrájuk. Ezekről miért nem beszélnek melette. Vagy rendben van hogy beszélnek a jogaikról, de miért nem beszélnek mellette a kötelességeikről is. Miért nem beszélnek arról, hogy amikor véletlenül késik a segéylosztás eszébe sem jut elmenni munkát keresni, mert hátha abból is megélne. Tele az orvosi rendelő velük. Életerős emberek kérik az igazolást, hogy ne kelljen menni dolgozni, ( aztán utána én meg találkozok velük, lopás közben- ahhoz nem betegek, csak a munkához,) Miért nem beszélünk arról, hogy azt mondják, hogy „hagyd már a magyart dolgozni, hogy legyen segély”
Csak az egyik oldlt emlegetjük- hát persze hogy visszatetszést szül.
Ugyan ez a gárdánál ( Tévedés ne essék nem védem őket, csak megértem)Fasiszták, rasszisták meg minden. Amit csak akarsz. De Mari nénit ők védik meg a cigány bűnözőktől. Csoda-e hogy Mari néninek nem rasszisták, nem fasiszták, hanem a megmentői? Erről miért nem beszélnek, mert akkor netán reklámot csinálnánaka Gárdának. Így nem? Dehogy nem. Csak a fene nagy divatrasszizmus ezeket nem engedi meg.
Zsadi.Magyarországon mélyszegénységben él közel 2 millió ember. Ebből mintegy 400000 a cigányok száma. Tehát ha így nézzük akkor az 1,6 millióhoz képest ez nem olyan nagy szám. Viszont ha azt nézzük hogy Magyarországon a Népszámlálási adatok szerint megközelítőleg 580 000 a cigányok, (vagy akik cigánynak vallják magukat) száma akkor már másképpen fest a statisztika azt hiszem. Nos erről sem szól a fáma, mert ez is sértenlé a Jogvédők és divatrasszisták „szűzies” lelkivilágát.
Nem az a kérdés, hogy joga van e a cigánynak, hanem az a kérdés, hogy mit kezdünk ezzel a komplex kérdéscsoporttal. Ez biz nem a divatrasszistáknak való feladat mert az első komolyabb probléma láttán megfutamodnak és csak a biztos távolságból mondogatják a hülyébnél hülyébb ötleteiket. Tilos a cigánybűnözésről beszélni. De akkor, amikor tízből 8 cigánybűnöző akkor miről lehet beszélni- Hottentotta bűnözésről? Ugyan már minek ámítjuk magunkat. Igaz hogy ahhoz, hogy erről beszélni lehessen a széplelkü liberalizmust, meg a Bad-godesbergi programot ki kell hajitani a szemétdombra. és elő kell venni a jó öreg máig igaz marxizmust – akkor és csak akkor lehet megoldásokat találni. De akarjukk-e? Ez a kérdés.

Ahol korábban éltem felszámolták a cigánytelepet /koloniát. (tetemes bauxit készletet kellett kibányászni a cigánytelep alól :)  )

Az ottani faluvezetés akkor 40 éve , úgy döntött  házhelyeket alakít ki a falu egy bizonyos pontján és kedvezményes eladási árat állapít meg--ezután aztán a telekvásárlás esetleges lett, azaz nemcsak cigányok vettek ott telket--egyébként is frekventált hely volt-----Emiatt megszünt a kolónia és cigányprobléma is 

Ott asszimilálódás követte az erős integrációt.

Mondjuk munkalehetőség volt.

Ahol ma élek szintén hasonló a helyzet.

 

Egyébként a kormányzat tett a probléma megoldásáért.

az oktatás terén sokat--ha a pedagógusok éltek a lehetőséggel.

azaz anyagilag lehetővé tette a "nivócsoportok létrehozását " azaz az osztálybontásokat.

 

Nem kezelte viszont külön a cigány gyerekeket  és a hátrányos helyzetűeket--

Mondom, ha éltek-e módszerrel.

 

Máskülönben meg igazad van!

ebben a mögöttünk lévő 22 évben csak az oktatás adott lehetőséget a gyerekeken keresztül  szemlélet módosításra.

Én különösen a kamasz gyerekek bandázásától --bandában elkövetett disznóságaitól rettegek. És itt most megint nem tennék éles különbséget etnikai alapon!

Hogy én kit és hol és miben tartok a mai helyzet kialakulásáért hibásnak a gazdasági helyzeten kívül?!

Nos :

elsősorban azt, hogy e tekintetben a szólásszabadság mértékét, és annak korlátlan biztosítását szorgalmazták a törvények megalkotása közben.

Egyáltalán nem vették figyelembe a búvópatakként itt lévő nagyon erős előitéletet--és a rejtetten ott lévő raszizmust sem. Most aztán korlát nélkül bukkant elő.

 

SZERINTEM a gyűlöletbeszéd törvényt létre kellett volna hozni--még úgy is, hogy évenkénti felülvizsgálatot tesznek  a szükségességét illetően. Mert bár a törvények rendelkezésre állnak a garázdaság minden formájának büntethetőségére--sem bejelentő sem tanú, sem intézkedő rendőr nincs aki  a csoportos garázdaság ellen hatalmi erejével fellépjen.

Ugyan az történt , mint a 16 éves tankötelezettségi korhatár esetében:

néhány deviáns gyerek miatt , akit nem lehetett másként kezelni--inkább mindenkire kiterjesztették a törvény hatályosságát.

Mindegy, hogy mivel magyarázzák--a szakma nem lépett fel erélyesen----mert maga is ""ezt"" akarta"""

Mert eszköze nem volt a deviáns kamaszok kezelésére. És itt megint nem cigányokról van  csak szó.

Nálunk itt és most legalábbis nem.

Ott ahol persze az etnikai arányok könnyebben megengedik a bűnbak képzést --ott persze mindez könnyebben megtörténik.

Én személy szerint sokkal inkább szegénységproblémának fogom fel a dolgot , mintsem másnak.

Ha a "magyarok" között elszegényedik valaki, akkor hajléktalan lesz (befogadó család híján)A szegénységét átörökíti ugyan (könyves környezet hiánya a gyerekek számára), de az a népesség , amellyel ez megtörténik --az kéreget--hajléktalan újságot árul stb--jelzi, hogy ő számít a segítségre

 

míg a cigányok   elveszik---mert ők "irgalomra" nem számíthatnak  az előitélet folytán.

 

sokat foglalkoztatott ez a kérdés,mert volt idő, amikor a legjobb barátom cigány származású volt.(meghalt)

  • 419
  • -436

Hajajjjajj!

Úgy tűnik, kezd itt is fortyogni az indulat!

Kedves PlalyA!

Te talán emlékszel még, hogy volt egy Amőba portál...
Na, hogy OTT én mit kaptam bizonyos BALOLDALI(!!!) emberektől, mert próbáltam objektív módon hozzáállni a már akkor (2007) kezdődő GÁRDA ügyhöz... 
Illetve próbáltam megérteni a velük szimpatozálókat, különösen egy bizonyos nick nevűt az Amőbán!
Aki éppen arrafelé él, amely falvakat itt felemlítettél.

5 éve már!!!
És ő már akkor ugyanezeket nehezményezte, amiket leírtál, s micsoda jeges vizet zúdítottak a nyakába!
Én megértettem a felháborodását, pártjára álltam, mert engem is két cigány rabolt ki az utcán este 7 órakor, kitépvén a kézitáskámat a kezemből! :(((
Na, sebtiben be is szereztem egy csomó "jóakarót"! :(((
Nekem rontottak, hogy milyen mélyre süllyedtem!!!!...
Hmmmm...
 

EMBEREK! 

Úgy tűnik, itt mindenki a "jogvédő szerepében" tetszeleg!!!
Kedveseim!
A párom, ha ilyet rizsát hallott a rádióban, TV-ben, azt mondta:

"Vidd őket haza, b... meg, és telepítsd le a szomszédságodba, és akkor védjed!"

Pedig nem volt rasszista, CSAK jól ismerte őket, itt is van belőlük bőven, és a férjem 2 évig rendőrjárőr volt... Tovább magyarázam?...

Kedves kommentelők!
Értsétek már meg, hogy egészen másként ítéli meg az az ember a bűneseteket és a bűnözőket, akik ÉRINTETTE voltak már!!!
Azóta nem merek egyedül kimenni sötétedés után!
Azon a bizonyos helyen még nappal is megfordulok, nem követ-e valaki?!

Még a tanítási munkámat is úgy vállaltam el, ha hazahoznak autóval.

Emiatt maradok le pl. sok kulturális eseményről is, mert NEM MEREK hazajönni sötétedés után a kultúrházból! 

Igazad van PlalyA!
A  TAPASZTALÁS A LEGJOBB OKÍTÓ.

Csak egy aprócska kérdés:
Hány %- a roma származású a jelenleg lopás, markecolás, gyilkossági kísérlet elkövetés miatti elzártaknak?  (Előre sejtem a választ...)

 

 

Kedves Dmolnár!

Hogy Te miket tucc!????????
DE! 
Kérlek, ne légy igazságtalan! :(
Mindannyian "emberből" vagyunk, nem vagyunk angyalok, s mint ilyen, mindenkinek van HIBÁJA....

Most, hogy felmérgesítettél, legalább kicsit utánakapartam, mert a zenegimiben a KORTÁRS költészetről szinte csak a nevek felsorolásáig jutottunk el... Mégis megragadott néhány verse, különösen azóta, hogy a neten csalinkázom... Gyakran használom a verseit a kulturális topicokban.

ITT olvastam róla:

http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1ci_Mih%C3%A1ly

Megtudni róla, hogy bizony ifjúkora óta mindig küszködött egészségi problémákkal, mégis VÁLLALTA a Vietnamba utazást! Én úgy hallottam, békemisszionáriusként utazott ki. 

EZT emelném ki ezzel kapcsolatosan:
"Sokat utazik külföldre, ezek az utazások hatással vannak gondolkodására és költészetére egyaránt. Kulturális delegáció tagjaként Vietnamban érte a halál. Halála után vita indult megítéléséről, bár folyamatosan jelenhettek meg kötetei. A rendszerváltás idején a bírálók hangja erősödött fel vagy elhallgatták. Személyét és munkásságát átértékeli halála után 34 évvel kiadott 1956-os naplója..."
 
Te talán olvastad?

Egy biztos!
Szabolcsi parasztgyerekként ismerhette az ÉLET ÁRNYOLDALAIT is... 

 

Kedves dmolnár!
Persze, hogy a kiláűtástalanság és a gazdasági problémák generálják, e kérdést. ebbe nincs is vita. Csak hogy ez ( mint minden ) általában kétirányu
Annó dacuma a háború előtt azért lehetett a társadalmat egy népcsoport ellen fordítani, mert ennek a gazdasági bajoknak az okaként megtették őket, és ők ugymond a gazdagságukkal ezt az érvet alá is támasztották.( Persze ez így fals dolog, mert a Kohn bácsi a sarki füszeres esetében ez nem volt igaz, hisz Kohn bácsi hasonlóképpen csóró volt mint akinek hintették a rizsát? de voltak olyanok akik nem olyanok voltak mint Kohn bácsi, akikkel lehetett példálódzani azaz megerősítették az indokokat) persze aztán már amikor elindult az őrület akkor már nem nézték hogy a Kohn bácsi is csóró. Csak az indok szuámított.
Ugyan ez igaz most is.
Nem nézik, hogy uram bocsá Lakatos Alehandró egész életében becsületesen dolgozott és nevelte a gyerekeit tiszteletre és becsületre( Ne nevess van ilyen is) de mivel cigány akkor őt is egy kalap alá kell venni a többivel. A cigányság pedig vajmi keveset tesz annak érdekében, sőt mondhatnám, hogy simán rájátszik - azért, hogy ez ne így legyen.
Beszéltünk már egy két nagyon jó kezdeményezésről, amely segít ezt a trendet megtörni. Azokat kéne propagálni és a gyakorlatban megvalósítását kiszélesíteni. Miért nem teszi a kormány – nem tudom. Miért nem tették idáig egyik kormány sem. Ne kérdezd nem tudom. Csak azt tudom hogy most megvan a gárdázást generáló indok és ok. aminek aztán mint egy öngerjesztő folyamatnak a következményeként lesz Fekete Sereg és egyéb néven nevezhető bandák és megy az adok-kapok harc, miközben az ártatlan lakosság pedig menekül, mert hol az egyik hol a másik veri el rajta a port.
Tarnazsadányba azt Mari néni azt látja csak hogy jönnek a cigányok kirabolják, aztán jönnek a gárdázók akik jól elverik a cigányokat és nem hagyják hogy kirabolják a Mari nénit. Kinek fog akkor mari Méni telefonálni legközelebb szerinted? Biztosan nem a Pintér Sándornak, mert az nem kezeli ezt a témát sehogy.
Van úgy hogy 6-10 faluban egy Körzeti megbízott van. A KMB-s azért lép be a polgárőrségbe, hogy a rendőrségi autóba legyen benzin. Tarnamérán a Polgármester vette meg a KMB-nek a festéket, hogy ki tudja festeni az irodát, - saját pénzen. A keritésre a festéket az Erki polgásmester vette, A kapura meg a Boconádi, mert nincs erre pénz.
Persze hogy a gazdasági helyzet és gondolk okozzák a problémát, csak éppenséggel Mari nénik sokan vannak ebbe a kisközségekbe és ők nem a gazdasági helyzetet okoljáők a nyomorúságukért hanem a cigányokat és a gárdát segítik kávéval, meg kajával. Ilyenkor hol vannak a jogvédők vajon.
Igazad van abba is, hogy máshol is (ahol történetesen nem laknak cigányok) ugyan ez a helyzet fennállhat. Csak van egy kis különbség. Ott nem élnek cigányok, tehát nincs kit felelőssé tenni népcsoport szinten. Azaz nem lehet azt mondani, hogy a magyarok lopnak, csalnak, és rabolnak, mert ő is magyar. Itt viszont nem ugyan az a népcsoport, itt könyebben mondja, hogy az cigány és azért csinálja.
Igen sokba fog ez nekünk kerülni. De azt gondolom, sem a pénz, sem az erőszak nem megoldás a problémára. Külön külön egyik sem megoldás. Valami más kellene, de nincs Az elmult 22 évben egyik kormány sem csinált érdemlegeset. Csak a szőnyeg alá seperte a gondokat. Most sncs igazi megoldás( illetve volna) csak azt meg nem lehet csinálni a fene egye meg, mert alapjaiban kérdőjelezi meg ezt az egész velejéig rohadt rendszert, azt meg ugye nem lehet ám csinálni mert akkor még valami nemszeretem dolog jön ki belőle. NA itt a rákfenéje az egésznek és marad minden a régiben, folyik a segélyezés meg az integrálódás, a gárdázás és menetelés. Ez van.

Kedves Mandarin!
Igazad van a felvetésben, meg nincs is igazad a felvetésben.
Igazad van azért, mert nem minden cigány akar ölni, raboli és lopni. Tehát nem lehet általánosítani. Ugyan is, ha van egy kivétel, akkor már nem igaz az hogy minden cigány ilyen. Ez tehát az egyik oldala.
Nincs igaqzad azért mert ez a mondatot kiragadtad a szövegkörnyezetéből és így természetesen az állítás az ellenkező értelmét nyerte el. Ugyan is arról van szó az említett témában, hogy a jogvédők akik csak a divatrasszizmust látják és azt is TV-ben, ott szörnyűködnek, miközben a mindennapok rasszizmusával nem mernek szembenézni. Írtam, hogy ide kéne jönni a jogvédőnek, itt élni köztük, a szomszédságukban és átélni a mindennapok rasszizmusát. Olyan vidám rasszista válna a marha nagy jogvédőből, hogy Toroczkay sírva könyörögne a receptért. Más az, amikor a TV-ben látod, hogy lefejezte, kiirtotta, megölte, elrabolta, stb és más az amikort ezt át is éled. Más az, amikor hallod, vagy látod a TV-ben, hogy egymásnak esnek a bandák, eldönteni, azt hogy kinek meddig terjed a felségterülete, kinek a kurvái, hol álljanak és üzzék az ipart, ezt megteszik fényes nappal, tekintet nélkül az eszközökre. Te aki semmiről sem tehetsz pedig dszenvedő alanya vagy ezeknek a „nézeteltéréseknek”. Vagy más dolog hallani, hogy ez a vállalat is tönkrement, meg az a vállalat is tönkre ment – és más dolog átélni, hogy lehúzol egy istenverte „gödörbe” ( Bányába) 12 órát aztán sietsz haza, mert 12 óra múlva megint ott vagy ugyan abba a gödörbe- és ez alatt a 12 óra alatt kéne megoldani a családod problémáit, gyereket kéne nevelned, elvégezni a kisebb nagyobb javításokat munkákat a ház körül, pihenni kéne, mert kipihenten lehet csak a gödörbe menni, mert ha nem akkor könnyen ott maradhatsz. Tudod ezt és gürizel, aztán pedig közli veled a munkáltatód, hogy bocsi de most nem lesz fizetés mert nincs pénz. Aztán pedig hallod, hogy a domboldalon ahol van a cigánysor megy a mulatozás, mert éppen kiosztották az aktuális segélyt, vagy CSP-t. Ne legyél akkor azonnal a mindennapok rasszzizmusával terhelt? Na ennek magyarázza meg a jogvédő, hogy a cigánynak joga van (Ami egyébként igaz) csak mellette ez is igaz Azonnal megkergetik a jogvédőt és ha megfogják úgy jár mint a vas. Vagy akkor magyarázzon az integrálódásról a jogvédő, amikor éppen ellopják a kábelt, vagy egy ilyen banda leszámolás után el kéne a sérülteket látni, de a mentős nem mer bemenni a cigánysorra, mert már megkéselték, megverték és kifosztották a Mentőautótját. Hát hogyne lenne rasszista. Más a negyedik mentőautója van, és nem biztos hogy nem lesz egy ötödik meg egy hatodik. Inkább megvárja a rendőrséget és majd ezzel együtt bemennek, vagy az után amikor a rendőrség már lakat alá dugta az aktuális erősembereket. Csak hogy közbe a sérült meghalt, elvérzett stb- ami megint csak tovább generálja az ellentétet.
Szóval erről beszélgettünk és ebben a miliőben hangzott, vagy iródott az inkriminált mondat. így ebben a kontexusban más az értelme mint ebből a szövegkörnyezetből kivéve. Nos ezért nincs igazad.

A felvetésed egy részére reagálok csak. Írod, hogy attól van gárda, mert ilyenféle jelenségek tapasztalhatók.. Érdekes.. Mert én úgy tudom, hogy ez a jelenség nem függ össze az "ilyen jelenségekkel". Miért voltak nyilasok? Az akkori zsidóság produkált volna "ilyen jelenségeket"? Nem hinném.. A kettőnek nem túl sok köze van egymáshoz. A valódi ok a gazdaság működésében keresendő. (Szerintem ezt te is jól tudod). Ahol a kilátástalanság eluralkodik, márpedig nálunk eluralkodott rendesen, ott a szélsőség mindig megtalálja a maga "ellenségét".

És, hogy őszinte legyek, engem nem érdekel se az integráció, se az asszimiláció kérdésköre. Legyenek olyanok, amilyenek, csak kapjanak munkát, normális fizetést és érezhető jövőképet, járható utat a felemelkedéshez.. Abban persze igazad van, hogy ez nics, de lehetne.. Minél tovább tat ez az állapot annál nehezebben lesz helyrehozható és a sokszorosát fogja igényelni időben és pénzben is a helyreállítás, mint amennyit a rombolás igényelt..  Különben menj el néhány nagyon szegény de a romáktól nem lakott helységbe.. Nagyjából ugyanezt tapasztalod, mert mit csináljon? Mi mást, mint szerezni, segélyosztáskor két napig valamiféle életet élni, aztán újra szerezni bármit, bármi áron.. (kurvákat meg nem csak a romák futtatnak, csak azok nem az útszélieket..)

"Lehet hogy az integráció a megoldás, csak az a baj, hogy a bibas nem akar integrálódni az istennek se, viszont lopni, ölni , rabolni- azt igen"

Te ismered őket mind, és tényleg mindegyikük Akar lopni és lop is; és tényleg mindegyikük meg akar ölni valakit; és tényleg mind rabló?

Ha már volt időd kivétel nélkül megismerni mindegyiküket ilyen mélységben, bizonyosan tudhatod hogy ez nem igaz.

Én is mondhatnám hogy a barna hajú férfiak megerőszakolják a lányaikat, mert szerintem általában barna hajú férfiak erőszakolják meg a lányaikat. Azonnal látnád, miért égbe kiáltó ostobaság ez.

Csakhogy a romák baját előítéletekkel súlyosbítani nem csak ostobaság, hanem embertelenség is. 

Csak ugye nem harc közben, hanem mert nem bírta a klímát.. (meleg és pára együtt, állítólag némi alkoholtartalmú ágenssel megfejelve...). De ettől persze a vers igaz...

Kedves PlalyA!

„Nem elég a jóra vágyni, Akarni kell – és nem elég akarni, de tenni, tenni kell”

Meg is halt érte Vietnámban... :(((

 

Kedves lilla!
Szívesen cserélnék veled, meg még néhány millióan biztosan.
Tudod azt mondom,a marha nagy jogvédőknek is, hogy ugyan jöjjenek már el – aztán éljenek már itt egy kicsit. Ha majd a gyereküknek elvették a cipőjét, táskáját, megverték, Őt este az utcán leütötték, kirabolták – na utána jogvédjen olyan marhára. Ott ahol ez nincs, nagyon könnyű tanácsokat adni annak aki benne él. De úgy próbálja meg hogy itt él. Olyan vidám rasszista lesz belőle egy-két hónap után, hogy a Toroczkay sírva könyörög az elveiért.
Lehet mindent mondani, de ide kell jönni egy segélyosztás után, aztán mondani nekik, hogy integrálódjanak. Megnézem azt a jogvédőt másnap reggel. Biztosan kiakasztották a bőrét száradni a vadonatúj játszótérre, kiszellőztetik, mielőtt kikészítik a bőrét az tuti.
Nem mernek bemenni a cigánysorra a mentők, mert megkéselik őket, vagy barátságosan a TESCO gazdaságos katanával fogadják őket. Először jönnek a rendőrök, a készenlétiek – szétverik a társaságot, majd mennek a mentők és ellátják a sérülteket. Szerinted ki a fene megy be közéjük egy egy vita esetén, amikor éppen arról folyik a vita, hogy melyik kurva kinek dolgozzon. És a vitában az évek igen súlyosak, tekintet nélkül széklábra, vagy vasdorongra esetleg éles lőfegyverre. Ilyen a helyzet. Már mondtam, nem a felszini divatrasszizmus a gond, hanem a mindennapok rasszizmusa az a gond. Azzal kéne valamit kezdeni, de addig amíg csak a TV-ből ismered meg a helyzetet addig nem is figsz megfelelő öntést hozni. „Ismerd meg, előbb a tényeket, elferdíteni ráérsz később is” (Mark Twain)
Kedves lilla! Lehet hogy az integráció a megoldás, csak az a baj, hogy a bibas nem akar integrálódni az istennek se, viszont lopni, ölni , rabolni- azt igen

  • 426
  • -392

Kedves Zsadi!
Ha megengeded, akkor most nem sorba válaszolok arra ami kérdést feltettél.
Munkamegosztás:
a „munka fogalmát mindig a lehető legtágabban értelmezzük, úgy, mint az emberiség totális természetátalakító képességének kibontakozását, valamint az e célból létrejött társadalmi szervezet működtetését (és a szervezeten belüli viszonyok újratermelését).
Vagyis lefordítva és nagyon-nagyon leegyszerűsítve a munkamegosztás azt jelenti, hogy ki az, aki lovagol és ki az, aki csutakol. Ugyan is, aki lovagol, az nem csutakol, és aki csutakol, az nem lovagol.

„én nem igazán értem a működési elvét, pedig 3 évig tanultam egyetemi tankönyvekből, akkor mennyire értheti Mári néni Tokodon?!”
Ó dehogy nem, ha rákérdezel el is magyarázza neked, olyan frappánsan, hogy csak na.
Hogy stilszerű legyek. Te és Hoffman Rózsa Összefutottatok a Duna Plázában.Mindketten toljátok a bevásárló kocsit. Addig amíg ő telepakolja a saját kocsiját, te igyekszel elbújni a sorok között, hogy ne hallják a gyomrod korgását, mert az sincs ám ingyen. Amikor végeztetek a sétával az ő kosara tele van a tied üres. Ő mondja, de jó hogy ennyi mindent meg lehet kapni a plázákban. Nem is értem, hogyan bírtátok ki a pátállam idején, hogy semmit sem lehetett kapni. Az lehet, mondod te, csak hogy akkor megáéltünk és nem korgott a gyomrom, most mindent lehet kapni, csak hogy most korog a gyomrom és éhen pusztulok, nem élek meg.
Na ez a kapitalizmus. Így működik. Te éhen pusztulsz, mert belőled sok van és pótolható vagy. Hoffman Rózsából meg csak kevés van és ő uralkodik rajtad. Megmondja neked ő, hogy hogyan tanítsd a gyerekeket zenére.

„Sokszor úgy érzem, van, aki semmi különbséget nem lát a lopós ingyenélő cigány, meg a pedagógus között... Ingyenélők! Seckó jednó... PONT!”
Ez nem csak a művészekre és tanárokra igaz,.Lassan már mindenkire akinek van munkahelye, mert akinek nincs, de az az isteni csoda esik meg vele, hogy szeretne de nam kap munkát az irígyli attól akinek van.
Ismered a történelmi leckét.
„Én nem szóltam akkor, amikor elvitték a zsidókat ……..
……….. Amikor engem vittek már nem volt, aki szóljon.”

„Ököljog... az lesz... Csak idő kérdése!
Aztán jön a káosz... Majd a letisztulás.”
Ököljog nem lesz – már az van.
Szervezkednek a cigányok, bandaháboruk vannak a 3-as főút mellett, hogy kinek a Kurvája, melyik lehajtónál foglaljon pozíciót. Menetelnek a gárdások, hogy melyik faluban tudnak egy kis cigányverést kiprovokálni, hogy aztán bezsebeljék az öreg, idős emberek háláját, mert van aki megvéd bennünket a cigányoktól. Na ez nem ököljog? És még hol van a vége? Mikor lesz itt letisztulás- nagyon soká. Még az Apokalipszis előtt állunk.
Reménykedni lehet, a remény hal meg utoljára. Csak az a gond, hogy tenni kéne a dolgunkat. Ismered.
„Nem elég a jóra vágyni, Akarni kell – és nem elég akarni, de tenni, tenni kell”

  • 447
  • -389

én olyan helyen lakom, ahol nincs ilyen probléma a környezetemben.

sem a faluban ahol lakom, sem az iskolában, ahol dolgoztam.

az integrálódás bizony az egyetlen járható út.

Ez egy egésznapos iskolában azt jelentetette, hogy általában közös tanórák voltak, de az oktatási hátránnyal rendelkező gyerekek---bármiféle hátránnyal bírók --külön folglalkozásokon vettek részt magyar nyelv és matemetika tantárgyak óráin.--akinek szükséges volt kapott logopédiai ellátást is.

 

Ők azt az anyagot tanulták, amelyre képesek voltak.

Vvolt, hogy csak a tananyag--volt amikor a taneszköz sem egyezett ezeken a foglalkozásokon.az évfolyamon  a többiek által használt könyvekkel., munkafüzetekkel

Az volt a cél, hogy gyereket és ne tananyagot tanítsunk.

 

sajnos ezek a gyerekek is csak a nyolcadik évfolymig jutottak el többnyire--akkor a környezetük "elnyelte "őket.

Volt olyan tanítványom, aki "kézből kézbe" lett átadva a magasabb iskolafoknak--mégis először magántanuló lett a középiskolában , aztán onnan is kimaradt. Pedig kíváló adottságai voltak.

Amikor egésznapos és 12 évfolyamos lett az iskola, akkor kicsit jobb lett a helyzet--de a kettős negatív hatást

a.biológiai lottó

b.hinterland hatása -- nehéz kivédeni.

 

És most nem feltétlenül cigány tanulókról volt szó részemről, hanem a hátrányos helyzetű tanulókról általában.

A cigány tanulóknál anyagi eredetű  problémát nem tapasztaltunk- mi nem!! -de a viselkedésük hozzáillesztése a többiekéhez bizony megdolgoztatott mindnyájunkat..Többnyire sikerrel jártunk addig az időig, amíg iskolában voltak.

Ezért volt megdöbbentő, hogy néhány deviáns tanuló miatt 16 év lett a kötelezően iskolában töltendő idő.

Képzetlenül a sok milliós gépek kezeléséhez oda sem engedik ezeket a gyerekeket később pedig a képzetlenségük miatt nem.

És körbeértünk.

az integrálódás bizony egyesülés--több rész(kisebbségek) egésszé összegeződnek  a társadalom egészében. Így lehetnének szervesen hozzátartozó nélkülözhetetlen = integráns részei az országnak.

((egyébként cigány hajléktalannal nem igen lehet találkozni, ugyanis ők gondoskodnak egymásról

így is úgy is

összetart és lehúz egyszerre)

 

 

 

 

Kedves PlalyA!

Hát a fene vinné ezt a nagy kapitalizmust úgy, ahogy van, piacostól, termelőeszközöstől, mifenéstől!
Már fél évszázada azt hallom, hogy rohad, és még mindig itten van! :(((
Ha én nem igazán értem a működési elvét, pedig 3 évig tanultam egyetemi tankönyvekből, akkor mennyire értheti Mári néni Tokodon?! 

Munkamegosztás...
Nincs is munka, mi a csudát osszanak meg?! Aajjajjj, miféle munka?!
Max. aktatologatás van! A dolog végét senki sem akarja megfogni, főleg az életerős fiatalság nem!
A tetőn ugrálni 50 fokban nem kellemes.
A 300 méteres mélyművelési sújtólég- és vízbetörésveszélyes bányában dolgozni nem kellemes...

"Milyen míly ez a GEDER?" - Kérdezte itt is a cigány a bányában.
- 300 méter.
- Jájj, az nágyon míly! :(

Az építkezésnél meg:
"Milyen magasra kell fölmászni?" 
- Tíz méterre.
- Jájj, az nágyon magas! :(

.....................

Milyen munkamegosztás hát?!... 

Így aztán - jobb híján nípeket (minket) osztanak meg... /Miközben ott fönn meg ELosztanak... egymás közt...Maradékon marakodnak, amíg van./

Megosztás... Persze!
Hogy te ezért vagy haszontalan, te meg azért...
Te álsérült vagy, te élősködő pedagógus, aki a VÁLLALKOZÓK nyakán élősködik!
Nemegyszer megkaptam már... Főleg művésztanárként.

Lengyel László politológus is azzal sokkolt egy továbbképzésen bennünket: "MAGUKRA, MŰVÉSZETOKTATÓKRA SEMMI SZÜKSÉG!"
Talán ŐRÁJUK van?! :(((

Sokszor úgy érzem, van, aki semmi különbséget nem lát a lopós ingyenélő cigány, meg a pedagógus között... Ingyenélők! Seckó jednó... PONT!

Ököljog... az lesz... Csak idő kérdése!
Aztán jön a káosz... Majd a letisztulás.

Én még reménykedem egy jobb korszakban (a neve bármi lehet majd, mert a kommunizmus már szitokszóvá vált!), amikor a munkát mindenki önkéntes erkölcsi kötelességének fogja tekinteni.
És nem lesz ember embernek farkasa.

Bár megérni már biztos nem fogom... De eljön!
Biztosan eljön, ha 100 év kell neki, akkor annyi... De eljön.
 

Kedves Zsadi!
Nos, látod megint oda lyukadunk ki ahonnan elindultunk, azaz körbe értünk. A kapitalizmusban a társadalom munkamegosztását alapvetően két tényező határozza meg.
A tervezett társadalmasítás, és a piaci társadalmasulás. Ezt már leírtam valahol (ja a belnul nick társunknkal váltottam erről néhány gondolatot.)
A tervezett társadalmasítás:
magába foglalja, a munkafolyamat tudatos szervezését, irányítását és ellenőrzését, a munkafolyamaton belüli feladatmegosztás kialakítását. Ez feltételezi, hogy a „munka fogalmát mindig a lehető legtágabban értelmezzük, úgy, mint az emberiség totális természetátalakító képességének kibontakozását, valamint az e célból létrejött társadalmi szervezet működtetését (és a szervezeten belüli viszonyok újratermelését).
Ebből viszont az is következik, hogy a tervezett társadalmasítás kiterjedhet a normatív szférára és a tőkére is.
piaci társadalmasulás, a társadalom objektív integrációja, melyben a munkamegosztást
ellenőrízetlen piaci mechanizmusok határozzák meg. A piaci mechanizmusokon
keresztűl, elért társadalmi integráció alapelve ezért valójában a bizonytalanság
belátható, hogy a piacgazdaságban elsődleges a piaci társadalmasulás és felülírja a tervezett társadalmasítást. Mivel a piaci társadalmasulásban benne van a bizonytalanság így a társadalmi csoportok integrálódása is bizonytalanná válik. Igaz ez akkor is ha az a társadalmi csoport egy népcsoportra értendő. Ebből következően tehát a hiba magában a kapitalizmusban van. Tovább fokozza ezt a hatást a liberalizmus. Már korábban is írtam, hogy a liberalizmus az nem baloldali értékeket követ. Volt szó már a szociálliberalizmusról, és most egy másik liberalizmusról is kell beszélni ezzel kapcsolatosan. Ez pedig a progresszív liberalizmus. Vagy progresszívizmus. Ennek az irányzatnak az legmarkánsabb kifejeződése az, hogy a társadalmi mozgásokban az evolució elvét követik, és azt tartják, hogy el kell elutasítani azt, hogy az államnak védelmeznie kell bizonyos változatlan, természetes jogokat. Másrészről pedig a szabadelvűség nem jelentheti azt, hogy szabadosság legyen. Viszont a korlátozás nélküliség először szabadossághoz, továbbiakban pedig anarchiához vezet. Csak a bolond gondolja azt hogy a z adott elvek nem korlátozzák egymást. Így például a szabadság és annak jogi garanciái korlátozzák a rendet, viszont a rend jogi garanciái a szabadságot korlátozzák. Felettébb igaz ez egy olyan társadalmi berendezkedésben ahol a munkamegosztás a piaci dinamizmusok szabályozatlan voltára épülnek és a bizonytalanság tényezőjét behozzák a társadalmi mozgások dinamikájába.
Azaz bármennyire is furcsa az hogy adott esetben a cigányok nem integrálódnak, vagy alkalmazkodnak elsősorban a termelési módnak tudható be. Persze ez így teljesen nem igaz, mert ők sem tesznek semmit annak érdekében, hogy ez az alkalmazkodás, ha minimális szinten is de elinduljon.
Hogy ezt kinek kéne elmondani – hát elsősorban azoknak a pártoknak, akik a piacgazdaság kritikájára építik mondandójukat. Ez lehet jobb és baloldali kritika is. De nem teszik. A jobboldalon, azért mert ezzel jól lehet fedezni azokat a hektikusságokat, amelyek a piacgazdaságban benne vannak, és ezáltal lehetőség van a térnyerésre( lásd a Jobbik- és a „szimpatikus” minden bajért a zsidók és a cigányok a felelősek” szindróma) A baloldalon pedig azért mert ezzel együtt fel kéne azt is vállalni, hogy a termelési mód kritikáját és a megváltoztatásának útját is bemutatom. Csak hát az a kérdés, hogy elvárható-e ez egy olyan párttól amely nem invesztál a jövőbe és csak a ma pártbürokráciájának, korrumpálhatóságnak a fenntartása a cél, illetve az ezt szolgáló ideológiákat részesíti előnybe. Milyen jólmutat mint szociálpolitikai megfontolás az integrálódás,alkalmazkodás projectje egy ilyen párt imge-én.
Vezetőin sajnos nem infantilisek, tudják, hogy mit csinálnak.

Kedves PlalyA!

Teljesen igazad van!
Csak hát a probléma felvetése kevés!
Problémafelvetéssel tele a padlás, mint a dícséretre szokás mondani...

Én úgy látom, jelenleg a cigányság olyan stádiumban van, mint a gyerek:

A JOGAIT ismeri, és követeli, de a KÖTELESSÉGEIRŐL nem vesz tudomást!
És amiről a gyerek nem vesz tudomást, az szerinte NINCS is! :(
Struccpolitika!

Vannak elméletek, amelyek szerint annyira MÁS a kultúrájuk, mint az európai emberéé, hogy szerintük nem számít bűnnek, ami nekünk (pl. a MÁS - tehát nem cigány - emberfajta kirablása, uram bocsá', megölése), ezért célozzák meg a (na, ezt kimodizzák, pedig ez az igazság!) teljes megsemmisítésüket bizonyos csoportok...
De így van ezzel az emberek jelentős része az arab világgal kapcsolatban is. 
Éppen szombaton emlegette valaki a buszmegállóban ugyanezt a "megsemmisítést" a jelenlegi politikai helyzet ázsiai szereplőire is...

Csakhogy!
Miért nem volt a cigányság ilyen "infantilis" (törvényt betartani nem akaró) a Kádár érában?!
Akkor tudták, hogy vannak KÖTELESSÉGEIK is? Pl. lennie kellett munkahelyüknek.

Milyen is a személyi igazolvány manapság? Mit tartalmaz? Jóformán SEMMIT!
Emlékszem, benne volt az is, házas-e valaki, hány gyereke van, és mikor születtek?
Jót derültem mindig a gyerekeiket a zeneiskolába beírató apukákon, mert szinte egyik se tudta, mikor született a csemetéje, hanem kapkodott a farzsebben lévő személyi igazolványához... :DDD

Mit is nézett az igazoltató rendőr először a személyi igazolványban?
Van-e munkahely? Nőknél is be kellett írni, hogy HTB...
Sokan azt se tudják mostanság, mit jelent, na meg a KMK... :(((
Nagy hiba volt megszüntetni a MUNKAKÖNYVET IS!!!

Igazad van, DOLGOZZANAK a pénzükért... És adózzanak ők is, mint minden becsületes állampolgár.
EZT kéne megértetni velük valakiknek, de KIKNEK?

A politikusoknak! Mit tesz ezért pl Farkas Flórián?... 
De úgy látszik, nekik jól jön ez a helyzet, mert figyelemelterelés arról, hogy az ország szekere igencsak rossz irányba halad!
Mintha a vezetőink is - ööööö - infantilisak lennének... :(((

De ez CSAK egy hozzánemértő zenész véleménye...
Bocs!

 

  • 427
  • -420

Kedves Zsadi!
Pont az a bajom, hogy az elmult 22-évben semmi sem történt ebben a kérdésben. Minden kormány szép szólamokat engedett el a szélben aztán a problémát besöpörte a szőnyeg alá.
Aztán pedig csodálkozunk akkor amikor szervezkedések alakulnak ki pro és kontra.
Nem csodálkozni kéne, hanem valamit csinálni, de gyorsan mert a mindennapok rasszizmusa ott feszül a köztudatban egyenlőre elfojtva.
Viszont minél jobban elfojtják, annál nagyobbat robban. Az állandó segélyezés és pénz tukmálás, nem megoldás, mint ahogy az erőszakos fellépés sem megoldás
Azt hiszem, hogy nevezhetjük akár alkalmazkodásnak is a lényeg a következő. Dolgozzanak a pénzükért és ugyan olyan elbánásban legyen részük, mint a magyaroknak, mindenféle értelembe. (egyenlőre csak előnyük van a nemzetiségi kérdésekből)
A kádári érában dolgozó emberek voltak,manapság pedig ingyenélők akik lopnak, rabolnak gyilkolnak.Elenyésző az a szám aki megpróbál munkából meg élni- a többiek azt is visszarángatják aki megpróbál kitörni közülük. Inkább visszahúzzák, mintsem törekednének a fejlődésre.) Nekem ez a problémám.

  • 409
  • -416

Kedves PlalyA!

"Sem nem integrálódnam, sem nem asszimilálódnak.
Nekem momentán mindegy lenne, melyiket csinálják, csak szünjön meg a lopás és rablás..." - írod.

Én meg azt mondom: Igazuk van, hogy egyiket sem akarják!
Miért is akarnának beolvadni, teljesen azonosulni azzal a néppel, ahol laknak?
Hiszen ezek a szavak ezt jelentik, nemde?
 

asszimiláció = 3. teljes hozzáidomítás vmihez, beolvasztás vmibe (pl. más országba, népbe)
integrálódik = egységesül, több rész egésszé összegződik

Ennek értelmében mit is kívánunk tőlük?
Nálunk váljanak teljesen magyarokká, a szlovákoknál szlovákokká, és így tovább.
Nem csodálom, hogy kapálóznak ellene! :(

Hiszen MI sem akartunk osztrákok, vagy németek lenni, éppen emiatt voltak a Habsburgokkal is az állandó konfliktusok, harc az elnémetesítés ellen, nemde?
És a környező országokban élő magyar lakosság is a lakhelyük szerinti országok (elcsatolások miatt!) beolvasztási tevékenysége ellen küzd manapság is folyamatosan, ugye?
Nem akarnak románok, ukránok, szerbek, stb. lenni. És igazuk van!

Miért kívánhatjuk akkor mi BÁRMELYIK nemzetiségtől, akik itt élnek, azt, amit mi sem szeretnénk?
Így is megy egyfajta "természetes asszimilálódás" a vegyes házasságok révén.
Sváb-magyar vagy román-magyar, szerb-magyar házasság.

Tudod, én a jelenlegi Szerbiában születtem, mert apámat oda helyezték munkahelyre.
Édesanyám - bár egyszerű parasztasszony volt - bölcs asszony volt, s felismerte, milyen kár, hogy MAGYAR PÖKHENDISÉGBŐL (!) nem tanult meg tőlük szerbül az alatt a másfél év alatt, amit ott töltöttünk, mert mikor jött a háború, és vele az oroszok, ha beszélni tudott volna velük, mindennel ellátták volna a családot. Így meg értette ugyan, mit beszélnek, de válaszolni nem tudott.

Azt szűrte le ebből, a cigány is műveltebb a magyarnál, mert ők legalább két nyelven beszélnek.
Mikor Észak-Szlovákiában egyik nyáron eltévedtünk a busszal, a kocsmában :DDD - a cigányok igazítottak útba bennünket, mert ők tudtak magyarul és szlovákul is.

Szerény véleményem szerint a legtöbb, amit lehet kívánni tőlük, az az ALKALMAZKODÁS.

Alkalmazkodás a választott ország szokásaihoz, elfogani ÉS BETARTANI az ottani törvényeket, stb.
De ugyanakkor biztosítani nekik, hogy megtarthassák a jellegzetességeiket.

És ami a legfontosabb: ADNI NEKIK MUNKÁT!

Alföldön, ahol laktunk, nem élt más nemzetiség a magyaron kívül, csak a cigány.
Igaz, kevesen voltak, de MIND dolgozott valamit:
Vályogvetéssel, kosárfonással, teknővájással foglalkoztak. De ott voltak az ún. "szegkovácsok" is, mert kitűnően értettek a lovakhoz!
(Állítólag a törökökkel jöttek Európába, mint lóápolók...)
Na és ott vannak a cigányzenészek! Ők egy külön kaszt volt, úriemberek voltak a többiekhez képest.

És mi történt?

Az általad "Módszerváltásnak" nevezett időkben megszűnt az ÖSSZES olyan szakma, amiből szépen, lopás nélkül megélhettek...

Valamit tehát kellene velük kezdeni, pl. kihasználni a KÉZÜGYESSÉGÜKET. 
DE!
Manapság szinte még a betanított munkához is (gépsorok kezelése) min. érettségi kell.
Hogy gondolta akkor a jelenlegi kormányzat a 16. életévig tartó tankötelezettséget?...
De ez már egy más téma...

 

  • 410
  • -399

Kedves Dmolnár!

Beleolvasgattam az anyagba (36 oldal nem kevés, főleg ilyen tartalmas írásban, gyakorlatból ismerem a pályázati programok nyelvezetét!...).

Nos, nagyon szimpatikus Ritók Nóra munkája!
És az idei év tapasztalatainak leírása tanulságos nagyon!
A rádióban a múltkor hasonlóról volt szó.

Igen, a MŰVÉSZETOKTATÁS AZ, AMIVEL FEL LEHET KELTENI ezeknek a gyerekeknek az érdeklődését.

Az ő esetükben nagyon is INDOKOLT az egésznapos iskolai foglalkozás!
Nem lehet másként megmutatni nekik, létezik a putris életmódon kívül másfajta életforma is, csak ha egész nap ott vannak az iskolában, persze SZÉP, TISZTA, ESZTÉTIKUS KÖRNYEZETBEN, ÉS MEGFELELŐ, ÉS SZERETETTEL TELJES TANÁROK (ez fontos momentum!) FOGLALKOZNAK VELÜK!

Ez azonban felvet egy problémát: SZEGREGÁCIÓ!

Azonban enélkül ez nem megy!
Be kellene látni ezt a politikusoknak is! (Mohácsi Viktória...)
Hiába ágálnak sokan ez ellen, igenis EGYMÁS KÖZT érzik jól magukat!
Mert a többi gyerek előtt gátlásosak, szégyenlik a szegénységüket, csúfolják, kineveteik (ennél rosszabb nincs!!!) őket, nem akarnak melléjük ülni (BÜDÖS! - nem ülök mellé!), stb.

Eleinte legalábbis szerintem is az a járható út, ha elkülönülten foglalkoznak velük. Akár másik épületben is.
Hangsúlyozom: ELEINTE!

Sajnos, nem olvastam az anyagot még végig, de el fogom olvasni, mert érdekel! :)

Nagyon jó, hogy a MŰVÉSZETOKTATÁST így kiemeli Nóra!
Jómagam zenetanár vagyok, s mégis szembesülnöm kellett tavaly tanévben szolfézs tanítás közben egy furcsa esettel:

Nem cigány az illető kislány, hanem (talán még nehezebb eset!) DISZLEXIÁS!
Nem őmellé nem akarnak ülni, hanem Ő nem akar senki mellé ülni!
Nem együtműködő! Nem akar részt venni a csapatmunkában! Öntörvényű!
Ugyanakkor csodaszép tisztán tud énekelni, remek hallása van! MINEDT TUD, mert okos!

Csak éppen zavarja őt a SOKASÁG.. (6-an vannak pedig csak!)
Odáig fajult a dolog, hogy már be se akart jönni órára... Kint állt az ajtó előtt.
Kiküldtem érte a legjámborabb kislányt, jöjjön be hozzám, beszélni szeretnék vele..
Nagy kelletlenül bejött...
Kérdeztem:
- A...a ! Nem szereted a zenét?
- Utálom! - mondta idegesen kiabálva.
- Hát mit szeretsz? Verseket? Vagy rajzolni?
- Például.... - mondta kelletlenül.
- Nagyszerű! - mondtam - akkor ülj le kérlek, és itt egy papírlap, rajzolgass, amit akarsz, és az óra végén  megmutatod nekem, jó?
- Jó. - mondta. Vette a papírt és egész órán rajzolgatott, mert volt nála színes is.

Óra végén odahívtam, hadd lássam, mit rajzolt?
Nem fogjátok elhinni! Leesett az állam!
Csodálatos képeket rajzolt az a 8 éves kislány MINDARRÓL, AMIRŐL SZÓ VOLT AZ ÓRÁN!
Azaz: FIGYELT!

Az óra anyaga a "Volt nekem egy kecském" kezdetű dal volt. Még arról is beszéltem a gyerekeknek, hogy a kecsketej milyen egészséges, és nem lehet tőle pl. TBC-t kapni.

És ott volt a lapon egy TÖKÉLETES kecskefej szarvakkal, egy TBC-s tüdő(!), s a patika kígyó emblémája...
A lapon hátul: SZERETETTEL TANÁR NÉNINEK!

Elhiszitek-e , hogy meg voltam hatódva?
Következő órán a leányzónak ajándékoztam egy rajzfüzetet, s telistele rajzolta szebbnél szebb képekkel év végére...

Azt hiszem, minden gyereket "meg lehet fogni", csak rá kell találni a megfelelő módra, MIVEL, HOGYAN? A művészetoktatás különösen alkalmas erre.

Bocsi, hogy hosszadalmas voltam...
 

 

 

  • 438
  • -390

Kedves lilla!
Momentán egyik sem működik. Sem nem integrálódnam, sem nem asszimilálódnak.
Nekem momentán mindegy lenne, melyiket csinálják, csak szünjön meg a lopás és rablás - akkor megszűnik, mert okafogyottá válik a gárdázás is. Legyen közbiztonság, este 8 után is ki merjek menni az utcára és biztó keret nagyrészét, hanem ők is munkabérből éljebekos lehetek abban hogy nem fogmakleütni, kirabolni.
Az árokparton ne derékig nőjenek a fák, hanem teljes magasságukig, ne a segély vigye el az ujraelosztható keret nahyrészét.Akkor majd beszélhetünk arról hogy mpst per pillanat mlyik a jobi) addig felelsleges.b( integrálódni, vagy asszimilálódni. Addig felesleges erre szót is fecsérelni.

  • 403
  • -418

--ha feltételezzük, hogy eme probléma a kultúrtechnikák alkalmazásának minősségében IS rejtőzik,

sőt magában a csoport által vallott személyes és társadalmi identitásban is

 

akkor el kell dönteni, hogy mit is tartunk kívánatosnak

a. asszimilációt (a többségivel)

b. integrációt (a többségihez)

Más technikák a probléma kezelésben.

Most kavarc van

még a jogvédők fejében iSZERINTEM

Kedves Antalszegedi!
Köszönöm a soraidat, és ne félj válaszolok rá. Ami azt illeti alapvetően Hívatásos katona voltam 30 egynéhány évig. Eredetileg, a Középiskolát Elektrotechnikusként végeztem el már olyan régen, hogy nem is emlékszem rá.
Aztán Katonaként Moszkvában tanultam és Mikrohullámú mérnök a polgári végzettségem, de van tanári diplomám is. Az MN-ben teljesítettem szolgálatot elég sok helyen. Voltam Parancsnok, törzsfőnök, de technikusként és Főtechnikusként, majd Technikai Helyettesként is dolgoztam. Rádiólokátorokat üzemeltettem és javítottam. Végezetűl, Diszpécserként mentem nyugdíjba 2001-ben.
Közben elvégeztem egy néhány egyetemet( akadémiát) és így az eredeti végzettségem mellé még pszichológusi, szociológusi végzettséget is szereztem. Aztán kezdtem mindent előlről. Ebben a vállalkozó világban. Civilbe egy üzem TMK-jában voltam karbantartó majd lettem projectmenagger – innen kerültem külföldre dolgozniHollandiába, majd Spanyolországba Automatizálással foglalkozom jelenleg, és boiztonsági őri tevékenységet folytatok( jól megférnek egymással, mert így van időm a ZSúmítógépek Vezérlőprogramját írni. Szóval ez vagyok én dióhéjban.
Ami a társadalmi problémákat illetve az arra való affinitásomat illeti. Azt gondolom, hogy egy Parancsnok nem lehet jó Parancsnok, ha ezzel együtt nem egy rossz pszichológus, vagy szociológus. Ez a magyarázata annak, hogy a kiegészítő szakok ezek az életemben. És az is igaz, hogy ezekkel a problémákkal már korán a pályám kezdetén szembesülnöm kellett.
iGen a gyerek alappéldája a szülőnek kellene hogy legyen, de ahol átlag 10 perc jut arra hogy a szülő a gyerekkel foglalkozzon ott ez nem valami sikeres dolog. Azt gondolom, hogy azért nem sikeres az integrálódásra való mindenféle dolog a szemben a parton( hogy vissza utaljak az írásomra) mert egészen mást lát a gyerek és azt a példát, viselkedés mintát követo. Valóban a munka megoldás lenne, ha volna tisztességes munka és fizetés. Ebben igazad van. Amíg ez nem lsz addig az integrálódásnak ez a formája semmit sem ér.
Tudod én a Maryizmust nem Magyarországon tanultam meg, és mondhatom megtanultam, de becsülni is megtanultam. Azt nem mondom, hogy az egyedűli üdvözítő csak is a kommunizmus lehet, de valami olyasféleség.
azért nem mondok ilyet mert Marx és Engels sem mondott olyat hogy ennek hgyan kll kinézni ezt rábízták az utókorr, hogy megálmodják. Azt hiszem igazuk volt. Nem zárták skatulyába az emberi szellemet, hanem teret engednek neki. Nagyon sokan szemükre vetik azt hogy erőszakosan kijelöltek valamilyen irányt és ez van. Azok akik ezt mondják azt kell mondanom nem ismerik a Marxizmust – leragadnak a Marxizmus-leninizmusnál, amely egy diktátori elme( a diktátort pojoratív értelembe értem) szüleménye és mindig a nagyhatalmi érdekeket szolgálta. Ezért tévedés azonosítani a kettőt. De nem vethetek senkinek semmit a szemére, mert Magyarországon sajnos ez volt az elfogadott ideológiai irányzat ezt kellett tanulni( Lásd Marxista Esti Egyetem) NSZK-ba kikerülve( Freiburgba) azt hittem nekem nem mondanak ebben a téméban újat- aztán mondtak. Ott kezdett el igazán érdekelni a Marxizmus addig én is mint oly sokan szükséges rosszként értékeltem. Furcsa helkyzet állt elő, mert rájöttem hogy milyen keveset tudok róla attól függetlenül hogy végig űlzem az Estit. Szóval így jártam. Örök tanulság hogy a Jó pap is holtig tanul, mégis hülyén hal meg. Fejfájára pedig azt írják, hogy „Tanulmányait befejezte”
Ez van.Azt gondolom eddig a Módszerváltás óta a domboldaliak problémájával egyetlen kormány sem foglalkozott átfogóan mindenki csak a szónyeg alá seperte a gondot. Pedig a gondok növekednek és kimásztak a szőnyeg alól- Sőt annyira megszaporodtak, hogy kitermelték az ellene fellépőket is. Sajnos. Most meg kapkodhatjuk a fejünket, hogy miért is van rasszizmus. Azért mert eddig nem tettünk semmit sem ellene. A látszat intézkedések kevésnek bizonyultak

Kedves "plalyA" !

Számomra elég sokoldalú írásaid ezek. Csak az tud ilyet írni, aki járatos a filozófiában, társadalom-tudományban és a politikai gazdaságtanban. Sokszor elgondolkodtam azon, ugyan mi lehet a képesítésed és mivel foglalkozol, avagy foglalkoztál. Lehetsz filozófus, menedzser vagy tanár, de akár kiugrott pap is. Persze ez a témáidat, ill. írásaid mondanivalóját illetően mellékes.

Vannak bizonyos alapállások.  Ilyen pl: "Aki nem dolgozik, ne is egyék." Aztán: "A munka nemesít." "Járj elől jó pédával" meg megannyi hasonló közhely és közmondás. Mindegyikben van igazság. Sorra venném őket, de akkor soha nem fejezném be. Ezért csak néhány témát emelnék ki.

Itt van mindjárt a mai ifjúság erkölcse. Azt mondod olyanok, amilyenné neveltük őket.  Nem mondom, a jó értelemben vett személyes példamutatás is szép, nemes vonás egy szülőnél. A baj csupán az, hogy mára már nem a szülő neveli a gyerekét, hanem a társadalom. Az adja az ismereteket, a követendő példákat és a társadalom juttatja kifejezésre az elismerést is. Mindezzel a szülő - ha megfeszül se képes teljes mértékben akarata, tisztessége szerint ellensúlyt képezni.

Aztán itt van az a szép, nemes közmondás: "Aki nem dolgozik, az ne is egyék." Ebben a társadalomban senki sem köteles dolgozni. Erkölcsös dolog ez? Nem, de ennek a társadalomnak ez, ill. ilyen az erkölcse. Megvetem a naplopókat, de a gyerek is meglátja, a maga éles eszével felfogja, hogy vannak akik dolog nélkül is jobban élnek mint az ő családja. Ő is meg tudja ítélni, hogy nem tisztességes, nem becsületes az ilyen társadalom.

Tovább: "A munka nemesít!" Rendkívül mély értelme van ennek a mondásnak. Ahol a népség dolgozik, ott a közerkölcsökkel, a kultúráltsággal sincs baj. Dehát ez a társadalom nem ad rá lehetőséget, hogy az ember gyarló hajlamait tisztességes munkával kűzdje le. Sőt! "Kaparj kurta, neked is jut." közmondás az uralkodó. Vagyis, ha érvényesülni akarsz, használd a könyököd, pejoratív értelemben a nyelved és mondj le a saját énedről.

Az ember társas lény, társadalomban él. Egyszerűen nincs más lehetőség az emberi életre. Ezért egyetlen megoldás lehetséges az emberi gondolkodás éa magatartás elfogadható módjára: a társadalmi berendezkedés jobbá tétele.

Mindezekkel nem mondtam újat. Magam is a kapitalizmus (mert ma ebben élünk) bűneinek tartom azokat az anomáliákat, amelyekről írásaidban szóltál. Ha a kapitalizmust felváltjuk egy jobb társadalmi formációval (amit jelenleg kommunistának ismerünk) ahol a munkának értelme és becsülete van, (ezt szeretném hangsúlyozni, mert ez a lényeg), az emberi magatartás és kultúra is megjavul. Ezt az elvet kellene a baloldal pártjainak felkarolni és ennek szükségét hangoztatni ahelyett, hogy avult polgári elveket és a saját kapitalistáinak érdekeit hangoztatják.

(Sajnálom, hogy én csak ilyen későn találtam rá ezekre a súlyos társadalmi problémákat tartalmazó írásaidra.  Ezért aztán már reagálásra sem számíthatok, de elmondtam ami éppen az eszembe jutott.)

 

 

  • 414
  • -388

 

Jó napot és estét kívánok Barátaim és itt is mindenkinek, eredményest, boldogot,;)

Jövök olvasni az írásaidat, ;)

  • 475
  • -420

Örülök, hogy sikerült jó beírást és megoldási lehetőséget találni. Persze ez se mehet egyik napról a másikra.. Apró lépésekben megy csak a dolog...

Igen nekem is működik. Nagyon jó érzés ilyet olvasni. Ebből kellene sokkal több.
Azt gondolom, hogy ez kölcsönös dolog. Az elején felvetett prpbléma halmaz, nagyon jól közelíti a helyzetet. Az Integráció ténylegesen adminisztratív jellegüvé vált-ebben a helyzetben pedig egyik fél sem mozdul. A Hivatal nem akar változtatni az adminisztratív jellegén, a cigányság pedig nem is tud,de nem is akar változtatni. Ahol van valami mozgás ott bizony van előrelépés is. Például ahol a cigányok alakítottak külön PV csoportot és betagozódtak a faluban meglévő PV csoport mellé a KMB-s irányításával- ott van előre lépés( Persze ehhez az is kell, hogy megfelelő komolysággal lássák el a feladatukat mindkét fél ) Viszont legtöbb helyen nem történik semmi.A gond ezzel van.Akik pedig olyanmarha nagy jogvédőnek tartják magukat és felelőtlenül nyilatkozgatnak, pontosan ezt az adminisztratív jelleget erősítik és semmi mást. Na ezekkel van tele a padlás.Nem a jogvédelem intézményével mint felépítménnyel van a baj, hanem azzal, hogy indokolatlan és felesleges a fellépés viszont ahol meg szükséges lenne ot meg nem történik meg.Lásd például a devecseri esetet-Vajon miért nem dübörögnekj a jogvédők, most.Már a gyülekezés pillanatában ott kellett vollna jogvédeni.Látod ezek azok a dolgok amikor azt mondom, hogy csak divatrasszizmus ellenesek és nem a valódi problémát akarják megoldani- ez párttól és vallástól független sajnos. De hát ez van.

  • 418
  • -431

Nekem működik...

No most drukkolj, hogy sikerüljön..a beillesztés..

Itt a link.

 

  • 480
  • -408

Nos, akkor nincs vita.. csak még egyet.. Az országos néphülyítés eredményeképpen ha valaki most a kapitalizmusmeghaladását tűzné ki wstratégiai célként, akkor minimum a "kommenista" jelzőt kapná és vesztene szavazót és mehetne a Munkápárt akárhány szintjére. Oszt akkor hogyan váltunk Orbánt? Sehogy.. Ez van, szomorú, de ez van...

Kedves dmolnár! Azt gondolom, hogy nem az a kérdés, hogy mi van napirenden és mi nincs. Az a kérdés, hogy mit teszek annak érdekében, hogy amit én szeretnék napirendre kerüljön. Viszont ha megelégszek azzal, hogy most nincs napirenden ezért nem is foglalkozok vele- akkor ugye bizvást mondhatom, hogy nem kerül napirender, vagy nem úgy kerül napirendre ahogy azt én elképzelem- és utánna haragudhatok a világra hogy miért is nem úgy került napirendre ahogy én szeretném.
Azaz azzal egyetértek, hogy egyenlőre azzal kell foglalkozni, ami van(ebben nem a váltsuk le orbánt,adjuk vissza meg állítsuk helyre problémakört értem) de úgy kell foglalkozni vele, hogy a távolabbi célomat szolgálja. Ugyan is akkor tudok következetesen előre menni. Ha adhoc programokat, intézkedéseket teszek- akkor nem érek el semmit sem.
Vagyis vissza a régi jól bevált útra. a stratégia cél a kapitalizmus meghatladása, de a taktikai lépések sorozata a jelenlegoi pronléma megoldás úgyí hogy az a stratégiai célt szolgálja. Ez a lényeg. Viszont ha nem ezt teszem- akkor továbbra is bolyongok, mint ama Hollandi aki sohasem tallta meg a boldogulás utját, mert hol erre hol arra "bolyongott"

  • 486
  • -422

Kedves plalyA!

Egy baj van, a kapitalizmus meghaladása nincs napirenden.. Az majd akkor lesz (nagyjábó egyet értettünk ebben valamikor), amikor a globalizáció teljessé válik és feltűnik az termelési módnak nem csak a csírája, hanem kedz súlya lenni.. Hol van az még?

Márpedig, ha a kapitalista termelési mód még nem haladható meg (pláne nem egyedül és egy ilyen kis országban) , akkor bizony nincs más hátra, mint hozott anyagból dolgozni, azaz azzal kezdeni valamit, ami van... Végleges megoldást nem jelent ugyan, de azért enyhíteni lehet a dolgokon.. (Bár válságról válságra újra dfel fognak ugyanezek a jelenségek erősödni).

Szóval az MSZP-t se tudom azért mélységesen elítélni, hogy nem a kapitalizmus meghaladása mentén próbál gondolkodni ebben a kérdésben (sem).

  • 454
  • -406

Kedves boxoló!
Aztán az sem ártana, ha azt is megmondanád, hogy mit tartassz te zavaros eszmének?( Azért azon el kéne gondolkoznod, hogy mi is az eszme)
Aztán azt is megindokolhatnád mondjuk, hogy mi azerő természetes hatalma. Ugyan is azt gondolom, hogy te pédául akármilyen tehetséges vagy sohasem lehetsz azonos megítélésü mint egy Rotschild csemete, vagy Ford leszármazott.( azt nem mondom, hoyg nem lehet annyi pénzed, de hogy nem fogsz azonos megitélés alá esni velük az biztos.)
Azt sem ártana ha elmondanád mit is értesz a piac természetes hatalma alatt( sak azért hogy értsem- hátha ugyan arról beszélünk csak más elnevezést használsz)
Ha ennyire benne vagy a fejtegetésbe akkor azt is elmondhatnád,hogy egy Vertikális Marketin Rendszerrel működő gazdaság hogyan maradhat életképes mondjuk a te elméleteddel ellentétben már több mint 10 éve.( Porto de la Soul- Dél Amerikába)
Szóval az odavetett dolgokat indokolnod kéne, mert különben a hülyeségtől semmi sem különbözteti meg,és mint tudjuk hülyéből sok van.Nem kell szaporítani őket.

Kedves boxoló!
GTudod én azt gondolom, hogy zezen az alapon amit leírtál akkor te simán lehetsz náci is.MI az hogy gydengébb társait. Ki dönti el hogy ki az erősebb, vagy gyengébb.Milyen kiválogatási elvre gondolsz?És mi az hogy zavaros eszmék. Ezt vajon ki határozza meg? Te? Milyen alapon? A nácizmus egy zavaros eszme volt? Akkor annak sincs létezési alapja ugye? MI lenne szerinted az ami nem zavaros eszme?
Mág nem jöttél rá, hogy a válságokat a pénz az erő és a piac természetes hatalma okozza? Akkor most ujat mondtam neked?
Mi az hogy mesterségesen tervezett gazdálkodás -magától érthetődően káoszba fulladt. Nem azért nem volt sikeres egész véletlenül, mert a pénz,az erő és a piac természetes hatalma maga a káosz -esetleg? Erre még nem gondoltál?
Arra sem gondoltál, hogy a szabályozatlan piac a maga hektikusságával és kiszámíthatalanságával az a káosz? Arra sem gondoltál még hogy ez a káosz eredményezi a túltermelési válságokat? Arra sem jöttél méég rá, hogy ezek a válságok pedig akkummulálják a szegénységet és nem az dönt hogy ki az erős, vagy gyenge.
Kedves boxoló azért még tanulnod kéne egy két dologot. Nem véletlenül mondtam, hogy még csak a csikófogaidat dobtad el.Gondolkozz egy kicsit másként. Nem ártalmas hidd el.

Neked is jobb lenne,ha szakítanál ködös ábrándjaiddal.Az ember ilyen,és ilyen is marad,gyengébb társait uralma alá hajtja.Láthatod te magad is,hogy a zavaros eszmék társadalomra való ráerőltetése micsoda problémákat okozott a múltban.Amikor a tehetség,a pénz,az erő,a piac természetes hatalma helyett mesterségesen tervezett gazdálkodást kívántak megvalósítani,ami a végén magától értetődően káoszba fulladt.

  • 490
  • -424

Azt gondolom, hogy nem az én tisztem, hogy téged felvilágosítsalak a termelési mód jelentéséről. Azt gondolom, hogy látszik, hogy te ezzel nemigen vagy tisztában, tehát feleslegesen akarnék neked bszélni mondjuk a deliberatív demokráciáról, vagy az elsoztásviszonyok megváltoztatásáról, esetlegesen a piaci társadalmiasulást háttérbe szorítani a tervezett társadalmiasulás előnyére. De lásd, ezek egyike sem marxista elgondolás,-mind jobboldali elképzelés és képzeld nem kell megváltoztatni az emberi természetet, de az sem volna egy hülye dolog. Azt gondolom, hogy kissé nem ártana tájékozottabnak lenned. A legtöbb közgazdásznak valamivel több a fogalma a termelés mibenlétéről, mint mondjuk neked.Tehát ez nem igazolja elméleteded.
Kedves boxoló, nem az a lényeg, hogy milyen formációval, hanem az hogy ebben atermelési módban nincs megoldása a problémának.
Olvasd el például Keynes mit írt a kapitalista tervgazdálkodásról mondjuk 1935-ben( az is a kapitalizmus meghaladása lenne-tehát nemújkeletü a dolog-és szerintem már meg lett volna ha nem jönközbe a II. világháború-de ez a magánvéleményem)
Az hogy te nem tudsz másban gondolkozni, mont kapitalizmusban és minden más neked marxizmus-az bizony a te szegénységi bizonyítványod. Ne terjeszd ezt a dolgot,mert csak magadat égeted.

Mi lenne ez a "másik termelési mód" kibuc?Vagy mi?Kórusban csalánt ültetnétek a répaföldön?Ködös szoba filozófusok képzelgéseinek ne ülj fel,kérlek,akinek a termelésről annyi tapasztalatuk van,hogy az apjuk birtokán látták a kertészt (nem a Pétert,vagy az Ákost) rózsákat ültetni.Nincs ilyen,nincs meghaladás.Ez egy emberi alaptermészetből fakadó dolog,lévén,hogy különbözőek vagyunk,ezért egyesek másokon uralkodnak.Akinek nagyobb ereje van,több esze van,jobb képességei,az dogoztatja a szerényebb tehetséggel rendelkezőket a maga javára.Ha ezt meg akarod haladni,ahhoz először az emberi természetet kellene meghaladni.Az állam feladata,csupán annyi ezzel kapcsolatban,hogy erősebb polgárai természetes uralmát törvényes keretek között tartsa.

Még az a szerencse, hogy a megoldásra való minősítésedet nem kell komolyan venni, és igazából nem hiszem, hogy felfogtad amit leírtam. Ugyan is sehol sem irtam le hogy mivel kéne felváltani a kapitalizmust. Ezt csak te találtad ki hogy marxista volna az hogy a kapitalizmus meghaladása az marxista szöveg. Inkább olvass erre vonatkozó szakirodalmat. Tipikusan jobboldali közgazdászok és politológusok, filozófusok véleménye szerint a kapitalizmust meg kell szüntetni és fel kell váltani más termelési móddal. Hogy csak néhány nevet említsek neked.( akik mellesleg a marxizmust is ugyan olyan hévvel támadják mint a jelenlegi kapitalizmust. Mondjuk Bordeau, Budget, Facoult, Giddens,Wellerstein természetesen a teljesség igénye nélkül.)
Azt hiszem kedves boxoló, a marxizmus ellenesség nálad már elérte a fixaidea szindrómát. Sürgősen fordulj orvoshoz, mert ez már kőros állapot és félek hogy valami szövődmény még visszamarad és az meg súlyos gondokat okozhat.
Egyébként én csak egy jelenségről irtam - amit a hétköznapok rasszizmusa cimmel lehet meghatározni és messze - messze más mint a divatrasszizmus. A kettőt nem szabad összekeverni. Te is mint a legtöbben csak a divatrasszizmust látjátok és finom lelkületetek ezt ismeri, miközben a mélyben meglévő mindennapi rasszizmust meg nagyivben elkerűlitek. Háborogtok, jó esetben azon, hogy félkatonai szervezetek léteznek, és menetelnek ami nem megoldás mint írtam, de ugyan akkor a szivetek csücske meg örül, hogy nem nektek kell esetlegesen megküzdeni a helyzettel- álságosak vagytok, mint az egész jobboldal általában.( persze ott is van értelmes és van kivétel-te nem tartozol közéjük)
Ez van.

Marxista halandzsanyelven megírt terjengős hozzászólásod minden realitást nélkülöz.Hagymázas ábrándjaid a "kapitalizmus meghaladásá"-ról a fantazmagóriák kategóriája.Kommunisztikus képzelgéseid álomvilága megvalósíthatatlan a világ és Magyarország szerencséjére.

Amúgy, jó kis blogot írtál,valóságosnak látszót,realistát.Gratulálok hozzá.

Kár elrontani ilyen idióta marxista halandzsák hozzáfűzögetésével.

  • 494
  • -413

Kedves dmolnár!
Igen ez az. Erre akartam rámutatni rzzrl az írással Amit az utolsó mondatodban megfogalmaztál.
"Megoldás, a kapitalizmus keretei között, sziintén nincs.. legalábbis én még nem láttam.."
A lényege ez. Ebben az a szomorú, hogy olyan magát baloldali pártnak mondó párt mint az MSZP nem jön erre rá. Még most is azt hiszi, hogy felszínes - mondjuk úgy a divat rasszizmus ellen kell harcolnia a kapitalizmus keretei között - és nem az a fő célja, hogy a mélyszegéynseéget feloldja mondjuk a kapitalizmus felváltásával, valamilyen más formációban.
Nos legaláűbb te hamar felfedezted( illetve tudtad, hogy mi lenne a megoldás iránya) De hallod a beszédeket, meg a politikusokat? Integrálódás eéősegítése, meg beilleszkedés, meg hasonló semmitmondó dolgok és programok amelyre csak a pénz megy el.
Keynes 1935-ben a következőket írta erről a helyzetről ( mert hogy ez nem új helyzet, hanem egy már régen meglévőnek egy változata)
"A kapitalizmus rámutat a túltermelés válságára, a szociálpolitika „terheire”, a termelő eszközök elavultságára, a munkanélküliségre, hogy bizonyítsa: át kell szervezni a termelést, versenyképessé tenni, tervgazdaságot folytatni. S mivel a kapitalista és munkás érdeke közös, mondván, hogy hiszen ha nincs termelés (profitot hajtó termelés), akkor nincs munka, s így a munkásnak is érdeke a virágzó és versenyképes termelés, — ezért ennek elérésére áldozatot kell hozni a munkásságnak „is”. Gyakorolnia kell az önmegtartóztatást, le kell mondania minden felesleges szükséglet kielégítéséről, ami a gyakorlatban munkabérleszállítást és a szociálpolitikai terhek leépítését jelenti.A tőkemozgás rizikóját és költségeit viselje tehát a munkás, — így kifizetődik a kapitalizmus számára a termelés átalakítása, a fokozott akkumuláció, amely ezek szerint a nyomor akkumulációján épülne."
Már pedig Keynest nem lehet azzal vádolni, hogy ő aztán kommunista lenne.
Azt gondolom, hogy ha az lenne a felszin alatti rasszizmus elleni küzdelem konklúziója amit tee is levontál- talán az MSZP ez irányú felfogása is megváltozna. Sajnos azonban te is csak egy vagy a sok ember közül, mint ahogy én. de ha sok ember rájönne erre a lényeges momentumra akkor lehetne előre lépni. Amíg azonban a felszini divatrasszizmus ellen harcolgatunk- addig a mélyben marad minden a régiben és utalva Keynesre - ennek bizony óriási árat kell fizetni- hisz társaddalompolitikailag ennek a következménye lett a II. világháború és a holocaust.
Sajnálom hogy más nem tudja ezt felfedezni. Ez az írás ezért született hátha felnyílik másnak is a szeme. Köszi.

Ja.. Kis városunkban, ahol élek.. Nehogy azt hidd, hogy itt nem élnek romák, sőt még elkülönülten is élnek, meg a szomszéd falukban is, de munka van, és ők dolgoznak. Aki meg nem, mert nem akar (finoman fogalmazva lumpen) az nem több, mint a nem roma..

Abban igazad van, hogy a több évtizedes (mert erről van szó sajnos) munkanélküliség és a nyomorba való taszítás utánmár kialakult egy életforma, ami nem a felemelkedésre játszik, hanem a túlélésre, mindegy milyen áron... Jobb megélhetésért való küzdés? Nos nekem rokonaim élnek Békésben, és ott a faluban szinte nincs is roma lakos.. Gondolod, hogy mindenki tisztességesen dolgozik? Meg ki akar törni? Segély, jétékterem, kocsma, segélyosztáskor nagy ivászat, utána semmi.... Már napszámot se akarnak vállalni.. Minek, jobb nem lesz, megélni meg így is megél (ugyanazt csinálja, mint az általad leírt romák, csak talán a ház környéke tisztább.. Talán..)

Mondottam.. Rendszeres munka kell.. nem segély.. Én mást nemigen tudok.. (mellesleg ugyanez a helyzet a néger kérdéssel Amerikában, vagy éppen az arabokkal Spanyolországban és a tötökökkel Németországban.. Aholy a kilátástalanság eluralkodik, ott mindenütt ugyanezek a folyamatok zajlanak le.. Mese nincs.. Megoldás, a kapitalizmus keretei között, sziintén nincs.. legalábbis én még nem láttam..)

 

  • 474
  • -415

Kedves dmolnár!
Először is kérdésem van.
Tudsz olyan területet mondani, ahol romák laknak és van elegendő munkahely?
Mert én ilyet nem nagyon tudok ebben az országban. Ha a térképre nézel ahol általában a romák többsége lakik ( Borsod, Szabolcs, Heves Jász- Nagykun SZolnok) nem nagyon tvan bővibe a munkahely. Nem a romáknak nem jut de más nemzetiségnek sem. Ebből következően ez a történet területileg az ország nagyobbik felére igaz.

Második kérdésem? Mitől ne lenne indulatos az a bányász akinek a vállalkozó munkáltastója nem nagyon tépi magát a kifizetéssel (azaz a bérét nem mindíg kapja ám meg 10-én) amikor azt látja, hogy a romáknak a segélyt 1-én ha törik ha szakad ki kell fizetni.( TÉVEDÉS NE ESSÉK NEM TŐLÜK SAJNÁLOM, HANEM A MÁSIKAT SAJNÁLOM, HOGY NEM KAPJA MEG.)
Nem én vagyok indulatos, hanem a szereplők. én azon gondolkozom és mérlegelek, hogy milyen érvek szólnak mellette és ellene.
Én megértem, hogy azt gondoljátok, hogy ez kissé dühös hangulatú írás, de hidd el nem az. Ez a valós helyzet. Mondjuk egy olyan megyében, vagy a dunántúlon ahol nagyon sok helyen nem élnek romák ez elképzelhetetlen és nem is értik azok akik ezt nem élik át. De egyrészről nehéz kitörni a domboldalról, mert a miliő nem enged és visszahúz. Másrészről pedig már nem is akarnak küzdeni, a jobb megélhetésért. Néztél már körül mondjuk egy borsodi nyoimortelepen a mocsok a bűuz, a hulladék mindenfele és esély sincs arra hogy ez megváltozzon. Még ott sem ahpol van munkahely hát ott ahol heted-hét határban nincs híre-hanva.
Pupunak is leírtam, neked is azt tudom mondani. Nem a felszinre a divatrasszizmusra kell megoldást találni, hanem a mindennapok rasszizmusára és ez sem pénzzel sem erőszakkal nem megy. Még a kettő kombinációjával sem. Kéne hozzá valami plusz, de egyenlőre csak külön külön van pénz és erőszak és a plusznak nincs még nyoma sem.
Persze a média és a jogvédők felesleges parázsfujása meg teszi rá egy lapáttal a dologra a tüzelni valót.
Erre szokták mondani gyere élj köztük 5 évet és akkor beszélj. de ott ahol se munka se jövedelem. Na akkor aztán lehet mondani az ellenpéldákat.
A bányába is dolgozik roma származásu, nincs vele semmi baj- csak hogy ők a kevesek akik ki tudtak törni. A többség viszont nem tud és nem is akar kitörni. A baj innen kezdődik. De hát ez van. Azt a pluszt kéne valahogy összehozni- a többi még csak meg is lenne. Csak aza plusz- az hiányzik de piszkosul.

Hát most ezen alaposan elgondolkodtam.. No nem az íráson (most azon túl, hogy úgy látom, vagy siettél, vagy a hosszú külföldi tartózkodás hagyott benned a helyesírásban mély nyomokat), mert az különben az általam is ismert vidéki helyzetkép egy részét festi le...

A kérdésedre pedig igen egyszerű a válasz. Munka kéne, megélhetés kéne... Ahol van, ott a kissebség , a romák is becsülettel dolgoznak és nem több köztük a bűnelkövető, mint nemzetiségnél.. Miért is lenne? De ahol nincs elég munka, ahol őket rakták először az utcára (nézd meg, a volt termelőszövetkezetekben ők nem voltak tulajdonosok, nem kaptak földet és nem kaptak kárpótlást se és amikor azok felbomlottak, mindenki vitt mindent, kivéve őket)  és először kellet megtapasztalniuk a mély nyomort és azt, hogy akkor van megélhetés (egyáltalán élet) ha a legalitás határán, vagy a kicsi bűnök utján járnak, ott ez van, amit leírtál..(A nagy bűnöket meg a kutya nem firtatja, meg ugye az nagy baj, sőt nemzeti tragédia, ha egy rendőrnőt egy roma öl meg, de ha egy rendőr teszi ugyanezt? Ugyan már csak nem csinálunk belőle cirkuszt?)  A megoldás nem egyszerű, mert visszaterelni őket a munka világába sem egyszerű.. Nem azért mert ha lehetne, nem dolgoznának, hanem azért mert nincs munka és nincs tisztességes bér.. Amíg az nem lesz, addig semmi se lesz...

Addig az egyik oldalon (a félrevezetett szerencsétlen hülyék oldalán) megy a masírozás és az erőszak, a másikon meg a jogvédelem és a tiltakozás... Mondjuk ez az olcsóbbik (olcsóbbik?) megoldás....

Persze megjegyzem, ez az írásod kissé valóban a PuPu által felvetett kérdésre is utal.... Talán túl sok benne az indulat.. .

Kedves pupu!
Az a gond ezzel, tudod hogy a kettő együtt egy egész. Mint látos az az alcíme, hogy az élet szine és visszája. Csak a helyszín a kitalált, a történetnek valós az alapja, mint ahogy a másiknak is. Te azt mondod, hogy nettó rasszista? Igen az, csak hogy ez a mindennapok rasszizmusa. AMivel meg kéne küzdenünk. De meg tudunk küzdeni? Adj ötletet, hogyan küzdjünk meg vele. A pénz nem segít az erőszak nem járható út. Akkor hogyan. Az előítéletek kemény falat vonnak fel, amely a szegénységből és a kilátástalanságból táplálkozik. Pont erről szól a dolog. Gondolod, az a bányász aki 12 órát lenyom a "gödörben" aztán rohan haza, mert 12 óra múlva ugyancsak a gödörbe nyomja a rokkot, jó szemmel nézi, hogy a domboldalon megy a dajdaj. Gondolod ennek te meg tudod magyarázni az integráció lényegét? Azt mondod nettó rasszista irás. Igen az. de ez a mindennapok rasszizmusa. nem a média által gerjesztett, a politikusok átal felturbózott, hisztériakeltés. Ez a mélyben meghúzódó állandóan munkálködó hétköznapok rasszizmusa. Sokkal veszélyesebb mint az a másik, mert az csak divat és akár el is múlhat. De ez nem. Ha nem teszünk ellene megmérgez, felfal. Ez az igazi rasszizmus- ez ellen kéne tenni valamit. Csak hogy ez ellen nem tesz senki semmit. Ez a baj. A másik szemelőtt van, könnyen kritizálják, és könnyen átlépnek rajta. Na ezt próbálják meg kritizálni ott a helyszínen. Ezen probálkozzanak meg átlépni. Nemtudnak, mert nem is ismerik, fel sem tételezik és különben is a bánypor úgy is eltakarja. aztán ha baj történik véletlenül, lehet széplelküen borzongani és kijelenteni, hogy nem is értem az embereket.
De én igen, mert mindennap tapasztalom és látom. Ennek a fényében már nem is olyan nettó resszist, hanem csak az élet maga. Viszont azt ne hidd, hogy ez egy speciális eset. Nem az. ez a valóságos rasszizmus. csak minden helyzetben más és más néven fut.A környezet változhat, a történés nem.
Természetesen mint ahogy a történetben "elgondolkozok" és próbálom a helyzetet "feloldani" más is ezt teszi. Ti már rengeteg "okos" dolgot leírtatok a felszínen látható rasszizmusról - arról amelyik divatrasszizmus. Erről nem nagyon írtok semmit. Miért? Talán féltek attól hogy meghaladja az erőtöket? Nem kell félni. Nem a divatrasszizmust kell csak megoldani, hanem ezt a mélyebben fekvő hétköznapi rasszizmust - mert ez a mélységben lévő hegye a divatrasszizmus. Olyan mint a jéghegy. 9/10-e nem látszik. Sajnos ti csak az 1/10-re lövöldöztök a pamflettekben - ugy mint az antiszemitizmusnál. Csak ez jobban elterjedt és nem cska a cigányok ellen szól. a másság ellen, amiről nem igen szoktak tudomást venni. A másság ellenesség is ide párosul. Ez van ébradj fel ez az igazi gond,és nem a divatrasszizmus. Így született ez az irás meg a párja is.Bocsi.

Nem is értem, hogy hogy kerül ide egy ilyen nettó rasszista írás, - biztos, hogy nem a Kurucinfóba szántad?

:O)))