SZABÓ LŐRINC:Enyém volt mégsem az enyém ma

Enyém volt s mégse az enyém ma, 
enyém ma is, és idegen
ha eszembe jut, újra hajnal 
ragyog az életemen.


Nézem s nem látom. Az arca 
csupa fény, felhő, remegés; 
virágzene: szóba fogni 
túl sok és túl kevés.
Virágzene, érthetetlen. 
Ki tudja, nem álom-e? 
Tűnt évek titka, merengő 
fény- és illat-zene.
Enyém volt s mégse az enyém ma, 
nem enyém, s örökre az, 
neki üzenek, a szíve tudja, 
s megdobban: úgy van, igaz!
Enyém volt és mégse az enyém ma, 
enyém ma is, és idegen
ha eszembe jut, újra hajnal 
ragyog az életemen.

 szóba fogni 
túl sok és túl kevés.
Virágzene, érthetetlen. 
Ki tudja, nem álom-e? 
Tűnt évek titka, merengő 
fény- és illat-zene.
Enyém volt s mégse az enyém ma, 
nem enyém, s örökre az, 
neki üzenek, a szíve tudja, 
s megdobban: úgy van, igaz!
Enyém volt és mégse az enyém ma, 
enyém ma is, és idegen
ha eszembe jut, újra hajnal 
ragyog az életemen. Louis Ribas: Tengerparton