SOÓS IMRE, a magyar Gérard Philippe

Soós Imre, a tragikus sorsú zseni

Zseni, mítosz, tragédia. Mintha egymásba kapaszkodnának ezek a szavak. Akikben pedig egyesülnek, gyakran csak néhány villanásnyit engednek magukból a világnak. 




Körhinta 

Vagy a világ engedi csupán rövid ideig ragyogni őket? Huszonhét évesen, feleségével együtt, holtan találták. Hamletet már nem játszhatta el, de néhány film, például a Körhinta még őrzi a perzselő tekintet, amelyben keveredik születés, halál, fény és árnyék. Hallottam én is, persze, mint annyian: élt egy őstehetség, úgy fél évszázada, ragyogott egy csillag a magyar színművészet egén. Amikor születtem, ő húsz éve nem élt már. Nevezik tragikus sorsú zseninek - távoli, misztikus szavak. Aztán újból megnéztem a Körhintát - kimerevítettem a képet - és hosszú percekig bámultam egyetlen pillanatot, Soós Imre arcát, amikor a film Mátéjaként megtudja, hogy szerelmét, Marit elveszik tőle. Minden ott sűrűsödött félelmetesen, igazian, megrázóan. Csupán ennyi kellett, hogy a mítosz valósággá váljon.

Lúdas Matyi a nagyvárosban





Szinte látja maga előtt az ember az alig tízéves, maszatos parasztfiút, ahogy szájtátva bámulja élete első mozifilmjét, és talán először megjelenik szemében az a híres-nevezetes, semmi máshoz nem hasonlítható csillogás: attól a perctől tudta, neki színésznek kell lennie. A szegény balmazújvárosi zsellércsaládból származó "hóbortos parasztfiú" - ahogyan ő beszélt magáról - 1946-ban, tizenhét évesen, a Színművészeti Főiskolára való felvételi napján járt először a fővárosban. Sokáig bolyongott, szégyellt útbaigazításért kérdezősködni, végül aztán úgy feltörte a csizma a talpát, hogy anélkül állt a vizsgabizottság elé. Így, csupasz, sáros lábbal szavalta el Petőfi: Szülőföldemen című versét olyan színészóriások előtt, mint Gobbi Hilda, Somlai Artúr és Bajor Gizi. Rögtön beleszerettek. Gobbi már akkor különösen szívébe zárta: tőle kapott cipőt, nadrágot, hogy megfelelően jelenhessen meg a főiskolai próbákon. Első filmszerepét már 1948-ban eljátszotta a Bán Frigyes rendezte Talpalatnyi Föld-ben, majd az egész országot meghódította sugárzó mosolyával, mindenre éhes szemeivel, mezítlábasan, ingben, gatyában: azt mondták, mintha Fazekas Mihály személyesen őt szánta volna Lúdas Matyijának. Egyik feladat jött a másik után: Dalolva szép az élet, Civil a pályán, Állami Áruház, Liliomfi... Dolgozott Keleti Mártonnal, Makk Károllyal, játszott Gózon Gyulával, Feleki Kamillal, Latabár Kálmánnal, Dajka Margittal és Ferrari Violettával, akibe az ő végletesesen szenvedélyes módján bele is szeretett.

Bánatos pozitív hős, szárnyaló Rómeó





De egyre jobban nyomasztották a sikerrel érkező terhek is, idegennek érezte magát a nagyvárosi művészvilágban. Hogyan ismerte volna ő Tolsztojt, Moliére-t, Maupassant-t, amikor jó, ha az egy Petőfit olvashatta a faluban! "Magam vagyok, és nem elég művelt ezekkel szemben" fakadt ki egyik húgának írt levelében. Érezni kezdte, beskatulyázzák a munkás-paraszt hős szerepébe. Szigethy Gábor így idézi az egyre inkább rosszkedvű színészt visszaemlékezésében: "Lassan, de veszedelmesen kialakult az úgynevezett Soós-figura: egy bárgyú, mosolygó pozitív hős, aki mindig vízparton sétál, mindig holdvilágnál, mindig énekel egy érzelmes dalt, egyik filmben sem csókolja szájon a szerelmét, viszont mindegyik filmben sportol, természetesen kiválóan, mindegyikben esztergál, mindig nagyszerűen, és a végén újít, valamint kicsit makacskodik, de megérti és követi a párt bátorító, jó útra térítő, okos szavát." 

Mindemellett azonban ott volt a színház, a klasszikusok, egy másik világ. A budapesti forgatásokkal párhuzamban 1952-től Debrecenben játszott, ahol végre fölfedezték benne az igazi színészt. Itt kapta meg élete talán legnagyobb szerepét (és még hány ilyen várt volna rá...), Shakespeare Rómeóját. A darab rendezője, Vámos László, aki nemcsak Soós Imre, de Rómeó karrierje csúcsaként emlegette az alakítást, így írt róla: "Színészetének varázsa a "nagyon"-ban volt: tudott nagyon szeretni, nagyon gyűlölni, nagyon szenvedni, már-már nem is emberi, hanem skakespeare-i mértékkel mérve, fehér izzásban." 

A magyar Gérard Philippe. Így emlegette az egyik francia lap 1955-ben, a Körhinta cannes-i bemutatója után. Óriási volt a siker, amelyben persze nagy szerepet játszott egy tiszta arcú, sugárzó tehetségű főiskolás lány is. Törőcsik Marinak ez volt élete első filmszerepe: "Elég volt belekapaszkodnom Imre tekintetébe, és máris tudtam, hol a helyem. Elámultam, amikor megnéztem a Lúdas Matyiban: ő már főiskolás fejjel, tapasztalatok nélkül is azonnal, mindent tudott. Valahogy így született. Kivételes tehetség, elbűvölő ember volt, egy tüneményes, varázslatos pacák. Hihetetlen II. Richard vagy akár Hamlet lehetett volna..."

"Tíz év múlva mi lesz belőlem?"





A külföldi elismerésekkel egy időben azonban itthon kezdett feje tetejére állni a világ. Az addig a rendszer szimbólumaként elkényeztetett színészt némelyek már "reklámparasztnak", a "népi demokrácia tévedésének" gúnyolták, tehetségét megkérdőjelezték, azt beszélték, csak a történelem emelte fel. 

Aztán 1955-től újra Pesten, a Madách Színházban játszott, ahol Dajka Margit szeretetébe kapaszkodott. A színésznő érezte, hogy Imrének komoly kétségei vannak, már saját magában sem bízik. "Tükörbe nézett és megkérdezte: - Tíz év múlva mi lesz belőlem? - Az Éjjeli Menedékhelyben és a Sári Bíróban játszottunk együtt. Mindig igyekeztem, hogy ott legyek a színfalak mögött, amikor a második felvonás elején bemegy a színpadra, s mondja: - Szép üdőnk lesz! - Erőt, szárnyakat adott nekem is, amilyen költészettel ő ezt mondani tudta."





Az előadás premierjére egy Hamlet-könyvet ajándékozott neki, ezzel az ajánlással:
"A jövő nagy Hamletjének! Dajka Margit." 
A néhány éve még életvidám, lelkes, huncut szemű fiú 1957-re már nyugtatókon élt, ivott, alig evett, egyre csak emésztette magát. Azt mondják, az utolsó szerelem is csak menekülést jelentett: egy budapesti klinikán ismerte meg feleségét, ahová gyógyszeres öngyilkossági kísérlet miatt szállították be egy próbáról. Dr. Perjési Hedvig a kezelőorvosa volt. Végletes szenvedély, hisztéria, durvaság és rögeszmés ragaszkodás jellemezte ezt a szerelmet, amelynek végső éjszakáján mindkettejüket holtan találták lakásuk konyhájában. Erről a különös kapcsolatról ír Részeg józanok című regényében a barát, Müller Péter, aki velük töltötte az utolsó órákat. "Úgy éjjel fél kettőkor hagytam ott őket, és hajnalban már nem éltek. Ennek a gyönyörű és infernális éjszakának az emlékéből, képzelet és valóság keverékéből született a könyv. A Madách Színházban ismertem meg őt, akkor már jócskán ivott, de így is egy ifjú angyal volt, szertelen, szárnyaló, tiszta, tehetséges, zseniális. Angyal, aki ebben a földi világban kicsit idegenül mozog. Sokan nem szerették, de az igazán nagy színészek rajongtak érte: Dajka Margit, Kiss Manyi, Pécsi Sándor... Ők rögtön felismerték benne az őstehetséget. A Madáchban is neki kellett volna játszania Rómeót, és a nagy hősszerepeket. Benne volt meg az ezekhez szükséges elementáris robbanóerő, az a halálba rohanó szenvedély, amit ő sajnos valóban meg is élt."

A helyszíni szemlén készült rendőrségi felvételen Soós Imre a küszöbön fekszik, véres ujjakkal, letörött körömmel: utolsó erejével még az életbe nyíló konyhaajtót kaparta, de már hiába. Huszonhét évesen, 1957-ben halt meg, egy nyitott gázcsap mellett. Sokan mondják, ő még biztosan élni akart. A legenda persze szívesebben rajzol egy szomorúan kerek közös öngyilkosságot, egy valódi Rómeó és Júlia-tragédiát. Máig nem tudni, mi a mítosz és mi a valóság, csak egy biztos: rettentő kevés, mégis rengeteg jutott Soós Imre fényéből a világnak. 
 

http://www.youtube.com/watch?v=ELLFGJFx4M4

Soós Imre - élt 27 évet 

"Hosszú útról visszatérni nem lehet..." - énekli Soós Imre...

 

 …

Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Ha én mezteztelenül tanúlok egy vagy több szöveget akkor úgy,szeretném megkérni hogy emlék műsorba ne a fütyim legyen a téma sajnos Soós Imre emlék műsorban csak a fütyije volt téma mélyen felháborító hogy ez maradt meg az emlékezetében és nem az emberisége jó szívűsége élet munkássága élet öröme egyéb vidámság csíny tevések.Mennyire beteg állatoknak neveztt ember(ek)vanak ki is zárva a televizíó készűlék,csoda hogy hányás nem lett.

Szia

Én is úgy látom kár érte élhetne mostanában is nem csak emlékezetbe rokonokéba,úgy emlegetni valakit hogy "a" paraszt felháborító kicsit sírtő számomra.Balmazújvároson lévő szobor nem is igaán őt akarja ábrázolni na igen ezt hívják szabad kezüségnek.

Sajnos mindenki szemébe "csak" paraszt volt a paraszt igen így emlegedték ami számomra valahol sértő valakiről így beszélni.

Köszi Nikkó, hogy figyelemmel kíséred ezt a kulturális csatornát is! :)))
 

Én láttam, és emlékszem, mikor felújították, csupa barna volt a kópia, még mérges is voltam miatta!
Tényleg úgy volt, mintha rá szabta volna a szerepet Fazekas Mihály...
 

Nekem örökre a Körhinta Bíró Mátéja marad. Lehet, hogy láttam a Lúdas Matyiban is, de az nem hagyott bennem akkora nyomot, mint a Körhinta. Nagyon nagy veszteség.

Kár érte rövid életében  is örök értéket    alkotott a Körhinta felejthetetlen  )  Sajnálom....

Nagyon nagy kár Soós Imréért, a magyar Gerard Philipe-ért... Tegnap lett volna 83 éves...
Az írást róla ma találtam. 
Nem is tudtam, hogy ő is Debrecenben volt színész, ahol jelentős szerepeket játszott, pl. Rómeót...