Gyóni Géza verse

 


CSAK EGY ÉJSZAKÁRA...

Gyóni Géza


Csak egy éjszakára küldjétek el ôket:
A pártoskodókat, a vitézkedôket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, -- hogy mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek.

Csak egy éjszakára küldjétek el ôket:
Gerendatöréskor szálkakeresôket.
Csak egy éjszakára:
Mikor siketítôn bôgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák;
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.

Csak egy éjszakára küldjétek el ôket:
Az uzsoragarast fogukhoz verôket.
Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Ugy forog a férfi, mint a falevél:
S mire földre omlik, ó, iszonyú omlás, --
Szép piros vitézbôl csak fekete csontváz.

Csak egy éjszakára küldjétek el ôket:
A hitetleneket s az üzérkedôket.
Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égô torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról,
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam... feleségem...

Csak egy éjszakára küldjétek el ôket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretôket.
Csak egy éjszakára:
Vakító csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gôzölve hömpölyget,
Hogy sírva sikoltsák: Istenem, ne többet.

Küldjétek el ôket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kínjára.
Csak egy éjszakára:
Hogy bújnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bôgve: Krisztusom, mi kell még!

Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
Hogy esküdne mind-mind;
S hitetlen gôgjében, akit sosem ismert,
Hogy hívná a Krisztust, hogy hívná az Istent;
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
-- Csak egy éjszakára küldjétek el ôket.

 

GYÓNI GÉZA
1884-1917

Egy ideig rendkívül népszerű, ma is sokan kedvelik. A nagyközönség és az irodalom úgy is könyveli el, mint az Ady fémjelezte modernség egyik legjellegzetesebb alakját. Juhász Gyula írta róla: "1914-ben a háború költőjeként indult a lengyel mezőkre, 1917 nyarán mint a nemzeti demokrácia és az emberi szolidaritás vértanúja esett el...