HULLÓ FALEVÉL - Yves Montand

Hulló falevél-Les feuilles mortes


Arcába mondtam, hogy nem szeretem,
Vártam, hogy erre majd mit mond nekem.
Gyötörtem, kínoztam szüntelenül,
Féltékeny voltam oly kegyetlenül.
Hazudtam néki, hogy más férfi vár,
Ha este randevúnk volt.
Szerettem volna, ha könnyet ejt már,
De ő csak nevetve fölém hajolt,
S azt mondta: "szeretsz te engem,
Jól tudom, érzem én."
S én ellöktem magamtól durván,
S ő döbbenten nézett reám.

A két szemét még most is látom,
Könny nélkül sírt, csak nézett vádlón.
Egy percig állt, sebzetten, bénán,
Nem szólt egy szót, csak elment némán.
Hervadt falevél lehullt a fáról,
S elvitte őt az őszi szél,
Mégis minden este visszavárom,
Mert szívem csak őérte ég.

Elmúlt a tavasz és elmúlt a nyár,
Szomorú szívem csak őreá vár.
Beláttam, hibáztam! Megbántam én!
Él bennem mégis egy halvány remény,
Visszatér hozzám, ha eljön az ősz,
És rájön, hogy szeretem őt.
Szerelmünk emléke mindent legyőz,
S éppen úgy szeret majd, mint azelőtt.
Már érzem a csókját a számon
És látom a lágy mosolyát.
A vétkemet százszor is bánom,
És várom a hívó szavát.

A két szemét még most is látom,
Könny nélkül sírt, csak nézett vádlón.
Egy percig állt, sebzetten, bénán,
Nem szólt egy szót, csak elment némán.
Hervadt falevél lehullt a fáról,
S elvitte őt az őszi szél,
Mégis minden este visszavárom,
Mert szívem csak őérte ég.

(Kozma József szerzeménye)

 

YVES MONTAND előadásában:
http://www.youtube.com/watch?v=Xo1C6E7jbPw



 

Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Kedves Zsadi!

Nem mondom azt, hogy nincs igazad, mert mondjuk úgy, hogy sajnos igazad van. Legnagyobb bánatomra.

Eszembe jut ugyan is az, hogy annak idején mennyit kellett gyürkészni az olvasást meg az írást – amikor kisiskolások voltunk. Aztán amikor a lányaim voltak iskolások szembesültem azzal a dologgal, hogy az idő nem mindig előnyére engedi a változást. 

Történt, hogy ellenőrizni akartam a lányom előmenetelét olvasás tárgyában. Elővettem az Olvasó könyvét, megkérdeztem, hogy hol tartanak, amikor megmutatta akkor mondtam, hogy rajta, lehet olvasni. A lányom, mint a vízfolyás úgy sorolta, hogy mi is van a könyvben. Egy kicsit büszke is voltam, hogy igen mennyire jó a gyerek az olvasásban. A probléma csak akkor lépett elő, amikor a tudás próbájaként megpróbáltam egy kis változtatást. Emlékszem az I betűt tanulták akkor éppen, és volt az Írógép a könyvben. Én fogtam magam és az ó betűt letakartam és mondtam, hogy na, akkor most olvasd el. Mire közölte, hogy úgy nem tudja elolvasni, mert azt nem mondta a Tanító néni. Akkor jöttem rá, hogy mekkora kárt okoznak az úgynevezett „képolvasással” a gyerekeknek. Azóta sem tud rendesen olvasni, nem is szereti a könyveket, éppen azért mert nem okoz neki örömet az olvasás.

Aztán amikor középiskolába kerültem és tanulni kellett a Műalkotások elemzése című tantárgyat – hát mit ne mondjak annál utálatosabb tantárgyat nem tudtam elképzelni (talán a hittan vetekedett vele kicsi gyerekként, de nem biztos)

Képzeld el, hogy ilyen feladatok voltak benne, hogy dolgozzuk fel Alpatov Művészettörténetének az ókori festészettel, építészettel, és szobrászattal foglalkozó fejezetet, különös tekintettel az Egyiptomi festészetben megnyilvánuló síkábrázolásból a térbeli ábrázolásra való áttérés tekintetében.

Szóval, mit ne mondjak, borzasztó volt. Aztán mikor felnőttként jártam a Múzeumokat és emlékemben visszaköszöntek a dolgok akkor jöttem rá, hogy igaz, hogy szenvedtem, de piszkosul, de volt valami értelme.

Az is igaz, hogy most már van net, amit megnézhetsz, és olyan dolgokat is megtudhatsz, amit egyébként sohasem tudnál meg – de ne haragudj ez nem ugyan az.

Talán emlékszel arra, amikor Sosztakovics Leningrád szinfóniájáról beszélgettünk. Meg is nézhettem volna, hogy miről szól, de az nem ugyan az, mint amit a zene hallgatása idéz fel benned. Vagy amikor Prokofjev Péter és a farkas művéről beszélgettünk. Nem ugyan az, ha én érzem, azt amit nekem a zene kifejez, mint ha elolvasom a neten. Ugyan ez igaz, ha festészetről van szó. Azt gondolom, hogy a személyes élmények mindig mélyebbek, mint ha csak olvasok róla. Gondold el Yves Montandal kapcsolatban említettem „A félelem bére” című filmjét. Az ismertető nem mondja el azt az élményt, amit átélsz, ha megnézed a filmet. Amikor viszik fel a teherautókra a Nitroglicerinnel teli kannákat, és megbotlik az egyik rakodó, vagy amikor az egyik autó felrobban és feltépi az olajvezetéket és az olajtavon át kell küzdeniük magukat, vagy amikor a hegyi úton visszafele „keringőzik” az autóval, és  azt a hatást amikor beleesik a szakadékba, miközben a barátnője a bárban ugyan arra a keringőre táncol  és elájul abban a pillanatban amikor a szakadékba hajt  a teherautóval a főhős. Ezeket nem lehet a neten megtapasztalni. Csak, úgy ha megnézed és átéled.

Vagy a Casablanca – vagy bármelyik híres film. Ezek a színészek nem öregszenek és nem is múlnak el soha, míg van olyan, aki veszi magának a fáradtságot és megnézi a filmet.

Ki az, aki el tudja felejteni, mondjuk ZentheFerencet a Tenkes kapitányában, vagy  Sinkovitsot az Egri csillagokban. Az, aki csak a neten néz utána.

Én, azért mondom, hogy az iskolában inkább ezzel foglalkoznának, és erre nevelnének nem pedig mindenféle hülyeségre.

Természetesen a ma divatos zenei irányzatokat sem árt ismerni.

Tudod az egykori Magyar Nyelv és Irodalom tanárom mondása jut eszembe. Akkor, amikor az irodalomról beszéltünk és szóba került Rejtő Jenő művei.

Azt mondta, hogy nem az a baj, hogy Rejtő könyveket olvas valaki, a baj az, ha csak azt olvassa. Ez igaz a mai modern zenékre is. Nem az a baj, hogy a mai modern zenéket hallgatja a fiatal, az a baj, ha csak azt hallgatja.

Nem biztos, hogy az a legcélravezetőbb, hogy egy szűk sávba bezárkózik a fiatal és se jobbra se balra nem néz. Így lehetséges az, hogy a mai fiatalság körében egyre népszerűbbek a szélsőséges nézetek tárháza. Igazándiból ezért értek egyet a Katiicabogárral.

Kedves PlalyA!

Nehéz Neked válaszolni, mert a műveltséged és az érdeklődési köröd is olyan sokrétű, hogy az embert szinte gátlásos félelem szállja meg, mielőtt valamit is leírna, nehogy korlátoltnak gondold, bár szerintem igenis hogy vannak korlátok...
Kinek ez, kinek az, kinek ezért, kinek azért nem volt módja magasabb szintű ismeretekre szert tenni bizonyos területeken.
A legnagyobb ellenségünk - én úgy vélem! - az IDŐ!

Szokás mondani, hogy az ember arra ér rá, amire akar...
De szerintem ez így nem pontos.
Talán úgy kellene mondani, hogy amire ki akarja az ember szorítani az időt, azzal rá is fog érni foglalkozni.
Aztán van az úgy is, hogy ami nekem fontos, az másoknak bagatell!

Aztán van olyan is, hogy VÉLETLEN (ami szintén nincs, mint filozófiai kategória, mint tudjuk!) belebotlunk valamibe, s elkerekedett szemmel nézünk rá: jé, ILYEN is van?!...

Én úgy gondolom, ez bármire érvényes a mi világunkban.
Művészetre, emberekre, természeti jelenségekre, tudományágakra, stb.

Az ember ezen a fránya interneten is folyton rábukkan valamire, amiről vagy akiről eladdig még csak nem is hallott, de attól, hogy én még sosem láttam, nem hallottam, attól még létezik.

Asszem, Tabi Lászó Népszabis viccrovata kezdődött ezekkel a szavakkal:
"Régi viccek nincsenek, csak öregemberek. Egy újszülöttnek minden vicc új."

Én nem vagyok olyan szigorú, mint Te, mondhatni, "megengedőbb" vagyok a fiatalság ismereteit illetően.
Ugyan mit mond egy mai fiatalnak Zsolnay Hédi, vagy Páger Antal, és lassacskán Darvas Iván neve!?
Emlékszel, mikor Berek Kati "kereste Petőfit" (Hofi még ki is figurázta!)?

Pár éve hallottam beszélgetést Oszter Sándorral... Ugyebár ő volt "minden idők setét tekintetű Rózsa Sándora"... Háááát, mikor a műsorban megkérezték az utcán a fiatalokat, legtöbbnek lilája se volt, ki ő?!
Még meg is bántódott a művészúr miatta...

Vajon mit mondana az utca embere, ki az az "Alexandriai Hüpatia"?! (Nemrég írtam róla is, festményt is hoztam.)
Még tán azt se tudnák, hogy nő! :(((

Hát ilyen a világ... 
Hírességek, különféle ismeretek jönnek, mennek, az emberek agyának memóriája meg - állítólag - jó, ha 5%-ban ki van használva.

S még valami:
A MAI fiatalok nagyon rászoktak arra, minek valamit tudni? Ott a net, és megnézem!
Emlékszem, 1978-ban a kislányom nem akarta kívülről megtanulni a szorzótáblát, mondván, ott a számológép... (És hol volt még a net?!...)

Úgyhogy nagyon úgy néz ki (a tapasztalatok is ezt mutatják), aki valóságosan is ismeri főleg a kulturális értékeket, és az azokat képviselő embereket, az ún "reneszánsz-embernek" fog számítani (á la Danny de Vito film)... Azaz ők lesznek a "bogaras kisebbség".

EZ VAN! Akár beletörődsz, akár nem.

Bár az is lehet, tényleg nem kell majd tanulni, mert átvitt értelemben "tölcsérrel" fogják hamarosan a tudást az emberi agyakba beletölteni! :P
Van benne hely elég! :DDD

 

Kedves Zsadi!

Abban igazat adok a Katiicabogárnak, hogy az általános műveltséghez szerintem hozzátartozik a francia sanzon ismerete. Ha felszínesen is, bagy hallomásból is- de akkor is.

Ezt úgy tudom modellezni, mintha a klasszikus zenéből valaki nem hallott már Beethovenről,

akkor igen csak erősen csökkent értékű lehet.

 Ugyan ez igaz a francia sanzonra- amely szerintem alapművek sorozata a sanzon műfajában. Olyan világhíreségek mint Edit Piaf , Gilbert Becaud, Yves Montand, Charles Aznavuor, Maurice Chevalier, Mireille Mathieu, Juliete Greco –a teljesség igénye nélkül a felsorolás- akik nélkül ez a műfaj elképzelhetetlen, vagy az oroszok közül Vertyinszkij, vagy Viszockij, de mi magyarok sem vagyunk ebbe a műfajba az utolsók. Gondoljunk csak Zsolnai Hédire, vagy Mezei Máriára. Szóval egy ilyen névsorból nem hallani, vagy nem beazonosítani egy műfajt azt hiszem nem éppen a legnagyobb fokú dicséretre számot tartható dolog. Attól hogy ma más zenei irányzatok vannak még a szépet a kiválót nem szabad a sutba dobni. Mint ahogy a filmművészetben sem volna szabad megfeledkezni Chaplinról, azért mert már az a kisember akit ő megszemélyesített nem létezik. Vagy éppen Yves Montand kapcsán „A félelem bére” emigránsainak a helyzete vajon miért nem tükrözi a manapság meglévő emigránsok helyzetét és kiszolgáltatottságát. Ha már az iskolába olyan nagyon akarunk erkölcstanról tanitani - akkor mellette, vagy esetleg benne - az egyetemes kultúra csodáit is tanítani kéne, függetlenül attól, hogy ez most magyar, vagy hottentotta. Bár, igaz az nem lehet, mert nem arról szólnak, hogy visszacsatoljuk Triannont.

Már pedig ugye ez manapság elengedhetetlen egy erkölcsös istenfélő keresztyén idol esetében – hogy az jóképű ferkó cirfázza ki a fejebúbját, annak a nem normális Erkölcstan tankönyv írójának és használja a hátát szánkópályának.

Remélem ez is tetszik. Nekem nagyon.

http://www.youtube.com/watch?v=BZkVH-YcS-s

Katicám drága, nem is azért írtam, ne bántsuk a fiatalokat, azt hittem, magára Yves Montandra gondoltad, vajon ismerik-e őt?

Az meg, hogy milyen a mai zene?
Háááát ... Nehéz megítélni, miért ilyen, amilyen, még nekem zenésznek is...
Az biztos, valahogy minden kornak meg voltak a maga kedvencei, és az IDŐ az, ami ítél felettük, mi a maradandó, s mit söpör el az "őszi szél"... :)))

És az embereknek az ízlésük is különböző...
Engem pl. ki lehetne kergetni a "Szomorú vasárnap" c. dallal...
Csak úgy kiragadtam egyet a sok "nemszeretem" közül.
Pedig ez eléggé régi nóta...
Az "Esős vasárnap" meg kedvenc... :DDD

 

Dehogyis Zsadi, nem bántom én a fiatalokat. Inkább arra gondoltam, hogy van a jelenlegi "divatzene" - aminek többnyire semmi dallama - és ha nem ismereik a "régi" szépet és jót - akkor nem is igazán ismerik a zenét...

Drága Katicám!

Gondolom, nem igazán...
DE!
Ne bántsuk a fiatalokat, mert bizony még nekem is újdonság volt, hogy Yves Montand, aki a francia elegancia és férfiasság megtestesítője volt, tulajdonképpen nem is francia, hanem OLASZ!
Nemcsak olasz származású, hanem SIMÁN OLASZ, hisz még OTT is született "IVO LIVI" néven.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Yves_Montand

Hát igen... Így most már jobban értem az énekesi tehetségét, és a mély érzelmeit is...
Egy valami az, amely valahogy nem illik az olaszságába:
A temperamentum! Ő olyan nyugodt embertípus volt, és - hogy is szokás mondani? - születetten intelligens, olyan, amit nem lehet tanulni, csak bizonyos mértékig...
Hatalmas "kisugárzása" volt...
Ahol csak megjelent, minden szem rászegeződött, bármennyi más híresség is volt jelen rajta kívül.
Az ilyenekre szoktuk mi zenészek mondani: FÉNYLIK A HOMLOKA! :))

Itt egy másik híres chanson tőle csodálatos Párizst ábrázoló festményekkel:
http://www.youtube.com/watch?v=14cZyY_7qlI
Yves Montand - La vie en rose
 

Azon gondolkodom, hogy vajon a fiatalok ismerik-e?

Én is, én is!

Egyetértek. Csodálatos színész - csodálatos énekes, meg egyáltalán.... Imádom :)

Gyerek voltam még, mikor itt járt Magyarországon, a rádió közvetítette a koncertjét, sosem felejtem el... Csodálatos a hangszíne, s az a lélekből szóló előadása a daloknak egyedülálló.