kisgalamb

"Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág, ami van, széthull darabokra." (József Attila)

Hát akkor…, ez az ügy is megoldódott

Nyomozás befejezve, az ügy – bűncselekmény hiányában - megszüntetve. Ért-e ezért bárkit is meglepetés? Nem hiszem. Ki ezért, ki azért már az ügy kirobbanásakor biztos lehetett abban, hogy Szabó László KDNP-s önkormányzati képviselő megússza az általa elkövetett… mit is? Kiskorú megrontása? Pedofília? Vagy pusztán csak a rábízott gyermek hiszékenységével történő visszaélés? A történet nyilvánosságra kerülésekor ezek a vádak hangzottak el a városban hol suttogva egymás között, hol utcán, rendezvényeken.

Bár az utóbbi időben az a jellemző, hogy az emberek eléggé elidegenedtek egymástól, általában a saját gondjaikkal vannak elfoglalva, azért egy kisvárosban nem sokáig maradhat valami titokban.

Kb. egy éve söpört végig – a városban cunamiként  a hír, hogy a tisztességben megőszült és megkopaszodott, jó családból származó, köztiszteletben álló 56 éves önkormányzati képviselő – aki akkor még  a város alpolgármestere is volt, valamint mindemellett általános iskolában tanárként is dolgozott - a rábízott diákjával szerelmi viszonyt folytat. A viszony még a kislány általános iskolás korában kezdődött, aki az ügy nyilvánosságra kerülésekor 16 éves volt.

Hogy derült ki? Bár már a városban sokan és sokat pusmogtak az ügyről, a kislány szülei csak akkor szereztek erről tudomást, amikor telefonjában véletlen meglátták, hogy milyen üzeneteket kapott a tanárától.

Feljelentést tettek, megkeresték a polgármestert is, aki már szintén hallott az esetről régebben is. A szülők a kislányt másik iskolába íratták, a KDNP-s úriember kilépett a pártból, lemondott alpolgármesteri tisztségéről, de maradt továbbra is önkormányzati képviselő. Azt mondták, ezt csak akkor lehetne megszüntetni, ha ő maga lemond a tisztségről. Ő ezt nem tette meg.

A városban működő pártok közleményeket adtak ki felháborodásukról, az egyházak is elítélték Szabó „bűnös cselekedetét”. Időközben a kislány is már „nagylány” lett és közölte, hogy ő nem áldozat, egyébként is ez az egész magánügy.

A rendőrség pedig nyomozott: kiskorú veszélyeztetése miatti bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Most pedig befejezték a nyomozást miszerint nem történt semmi büntetendő cselekmény.

Tehát teljesen rendben van, hogy egy általános iskolában tanító tanár szerelmi viszonyt folytasson a kiskorú tanítványával? Vagy ez csak a keresztény értékrendet valló tanárok életében természetes?

Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Hát persze, hogy azok között "természetes"!!!
Meggyónja, oszt jónapot! Elmond néhány miatyánkot és üdvözlégyet, és el van sikálva az egyház részéről.
"Isten megbocsájt, hisz az a mestersége!"
(Varnus Xavér után szabadon...)

A törvény meg... TÖRVÉÉÉÉNY?!
Ki(k)nek a törvénye?! Az attól függ, kI az illető!:(((
 

Mindenki tudja, hogy  aki  kormánypárti, mindent megtehet  bűntetlenül. Leszez  még rosszabb is, ha nem lesz kormányváltás, sülyedünk mi még  a béka hátsójánál is lejjebb.

 

Katám, nem azok "csinálták a nagy feneket" az ügynek, akik az ítéletet hozták.

Engem pl. nagyon felháborít, hogy idáig süllyedtünk, hogy egy tanár - büntetlenül - megteheti ezt a rábízott gyerekekkel. A mai napig ott van a képviselőtestületben is és éli nyugodtan az életét... A városban lassan feledésbe merül az ügy.

  • 107
  • -103

Azt mondja  meg  valaki., miért kellett  ekkora  nagy  "feneket"  csinálni  az ügynek, amikor  tudható  volt a  végeredmény. Most  már  csak arra  lennék  kíváncsi, a rend őrei kit  védenek?