Kataaa

Az élet rövid, de csodaszép, nehéz és izgalmas. Nemes érzés, hogy szerethetek, hogy szeretnek és becsülnek. Nem várom, de megérinti a lelkem.

Izzik, a puskapor

Egyre jobban izzik Orbán Viktor puskapora. Ágyúgolyó futamban rombolják szét az országot. Átszabták az alaptörvényt ami, többszöri módosításra sem felel meg a futam tervezetnek, hogy dübörgő tank módjára építi a diktatúrát. Az ellenzéket igyekszik kiszorítani a parlamentből, minden mozgásteret lefoglalni a baloldaltól. Munkáját megkönnyíti, hogy a baloldal saját magát oszlatja. Fel kéne ismerni, a sok kis párt alakítás, csak a kormányzó pártnak jó. Merjünk kicsit gondolkodni, merjünk kicsit lépni, merjünk kiállni az igazunkért.

Rólunk, gyermekeinkről, unokáinkról van szó. Érezhető nem vezet jó útra, vezető politikusaink egymás elleni kirohanása, szimpatizánsok „szerelme” a kedvencek iránt. Szorosra kell zárni a baloldalnak, nem pedig, egymásban keresni a hibát. Ez csak a kormányzó párt diadal menetéhez vezet.Akik a tiltakozások ellenére is szétverték a Kossuth teret, kiirtották a fákat. Lett helyette beton és beton. Pedig elég lett volna csak aszfaltot cserélni – szerintem. Több évtizedes fák is megmaradtak volna. Ja, persze kellett a felcsúti stadionba. Ami ugyan nem nyereséges, de nem is baj.

Nem messze a Szabadság tértől építik a fasiszta emlékművet. Anno, az elsők között voltak, akik követelték, hogy „Ruszkik haza”! Most meg (finoman kifejezve magam) benyaltak - gyarmatosították az országot!

Ki érti ezt?

Az egészségügyet magára hagyták. A betegek ezrei halnak meg idő előtt, megfelelő gyógyszer kezelés és felszereltség hiányában. Ebből a kilátástalanságból, a jobb életkörülmények miatt orvosok, ápolók sokasága hagyja el az országot . A betegek viszont maradnak, mi mást tehetnének..

Másfél millió gyermek éhezik...Egyre, többen élnek a létminimum alatt…Soha ilyen szegénység nem volt Magyarországon.

Miniszterelnök Úr! Tud ön erről? Van önnek szíve, vagy a bosszú annyira éget, hogy bármi áron, tönkre tegyen embereket?

Célja a baloldal leamortizálása – „egyenként vadásszuk le őket”. Ismerős mondat? Valamit tenni kell az utókor számára.

Elnök úr! Ne érezze, hogy önre úgy emlékeznek majd utódaink, nem azt tanulják a történelem könyvben, ( amit már át is írtak), hogy egy építő miniszterelnöke volt az országnak, hanem mint egy diktátor, ki emberéletet nem kímélve vitte az országot a kilátástalanságba.

Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Hát, ha úgy gondolod, hogy még nagyobb mocsokságokat fog csinálni, akkor igazad van, nekem nincsenek illúzióim. Viszont, hogy miből lehet békésen kijönni és miből nem, az már egy más kérdés. Ahogy az eddig eltelt majd öt évet nézem, mindenből békésen jött ki. Mert egyszerűen semmibe vette a tiltakozókat, azok meg egy idő után beleuntak. Igaz, nem is volt senki, aki az élükre állhatott volna a 2012. október 23. kivételével, amit azután a többiek (az MSZP nem kis szerepvállalásával) sikeresen szétvertek. 

Mi az a tömörülés? Legyen kevesebb párt? Vagy hogy gondolod. Amúgy mindegy minek hívjuk, tömörülésnek, összefogásnak, együttműködésnek. Csak lennie kéne. De én megmondom őszintén, még a leghalványabb jelét se látom. Azt igen, hogy miután állítólag megegyeztek abban, hogy egymást közt megbeszélik a dolgokat, pár "megmondó ember" elkezdett a sajtóban üzenni az MSZP reészéről. Aztán erre kaptak válaszokat, ami nem tetszett, erre megint üzentek.. A sajtóban.. Nehogy már valaki azt higgye, tényleg tárgyalnak és egyezkednek. Amúgy van egy olyan érzésem, hogy túl sok olyan ember van az MSZP háza táján, akik egész egyszerűen nem ismerik az önkontrollt se, meg a kommunikáció alapjait se. 

Orbán bosszúvágya is tévedés. Ő nem azért üldöztet embereket, mert haragszik rájuk, hanem azért mert veszélyesnek érzi őket. Már a hatalmára nézve. Tesz ő nagy ívben a hálára, vagy a haragra.. Ezért nem foglalkozott se Mesterházyval, se Szanyival, vagy éppen Botkával. Viszont retteg Gyurcsánytól, kissé kevésbé (most már tán még annyira se) Bajnaitól.. 

A Népszava kérdése meg nem a marakodás kérdése, hanem amit már leírtam. A "kéne egy baloldali újság, rádió, TV" szöveget ezerszer halljuk csak éppen mindenki, már akinek pénze van, úgy gondolja, hogy lehetőleg vagy közadakozásból legyen, vagy állami pénzből (minek költse a nehezen összekuporgatott milliárdjait). Ez nem az egymással való elfoglaltság kérdése, hanem sima töketlenkedés. Pontosabban nem is az, hanem csak annyi, hogy jól tudják, a befektetésből nem kapnak vissza majd jószerével semmit. Akkor ugye meg már annyira nem fontos... 

Amiről írsz, abban igazad van!

mondjuk nem 2006-ról szólt a beszélgetés!

:)

Köszönöm, már az első bejegyzésben is megnéztem. Azért ennyire nem kéne  visszamenni,  a végén  az lesz, hogy  2006-ért az MSZP a felelős. Szerintem nem, persze a csőcselék akik a balhét  csinálták, ugyan , kinek az utasítására  zúztak ? Bele gondolunk, a Fideszben sincs  ennyi elkötelezett szavazó...2014-t írunk, 2006-t már rég elkéne felejteni. Ha  mindig azoncsámcsogunk, még  húsz év elmúltával is az lesz a téma, ami csak a kormányzó pártnak jó.

 

 

Ami, Szanyi Tibor ATV -s szereplését illet, már rég meg kellett  volna tenni. Igaza van.

Kedves Plessatt!  Köszönöm a szimpátiádat. :) Nézzük kicsit  a kormányzó párt  oldalárról a dolgokat. Mennyi olyan ügyet csinálnak amitől az ember haja görbül, amiből úgy érzem hamarosan vesztesként  jönnek ki. Csak hát  a baloldalnak meg összekéne végre tömörülni. Sok kis párttal nem sokramegyünk. És látod, megint  csak a baloldali pártok, annak politikusaival vagyunk elfoglalva, ahelyett, hogy a Fidesz és kormányával foglalkoznánk. A  múltban történtekből már csak tanulni lehet, hogy ne ismétlődjön meg az, ami megtörtént.  Sokkal inkább kellne hangoztatni a jobboldali kormányzás negatív dolgait, amivel kiépítette a diktatúrát, de nem kéne engedni, hogy megszilárditsa. Erre szerettem volna felhívni a  figyelmet, hogy ne magunkkal legyünk elfogallava, hanem azzal, hogy leváltsuk Orbánt és diktatúráját. Vegyük már észre, kik irányítják az országot...

Jól mondja Potyka igen, Orbán Viktor puskapora izzik. Emélkezzünk csak, azt  mondta: puskaporszagot érez. Szerintem már izzik.,  rendesen amit  Orbán maga robbant. Folyamatosan olyan nemzetközi és hazai  ügyekbe keveredik, amiből, békésen nem lehet kijönni. Nem annyira az összefogásra gondoltam, mint inkább  a tömörülésre. Annyi kispárt van már a baoldalon, hogy  Dunát is rekeszthetünk vele.  Abban egyetértünk, hogy saját hatalma megtartása érdekében szinte mindent  rombol ami, az útjába lehet. DE ezzel együtt  úgy, hogy  a másikon kiéli, korábbi sértettségének bosszúját. Ettől én is tartok, hogy  a Népszava  eltűnik, félő, hogy nem csak a Népszava, ha a baloldali politikusok, pártok egymással vannak elfogllva, akár baoldal is.

No azért!! Nem tisztem a kapitány ur védelme, nekem is volt vele vitám. De amit az ATV-ről ki mert mondani, azt már rég meg kellett volna tenni az MSZP-nek. Hogy kevés a médiája a baloldalnak? Igen kevés, de olyan baloldali, mint Ők a nincsnél is rosszabb. Per pillanat már megint a Csintalan okoskodik a hírvitában, hirdeti a hülyeségeit, csinálja a kárt. Miért hivják ezt az árulót gyakran? Kárpótlásként? a hírtévés jó munkája elismerése képpen?

Aki nem csukott szemmel és füllel nézi ezt a genyóvá vált adót, az kénytelen észrevenni, hogy mennyire szarik a baloldalra és az MSZP-re a tulajdonosával egyetemben. Bizony, bizony folyamatosan megy a hálaadás , meg kell szolgálni a "főegyházi státuszt". Tessék véginézni a műsorvezető cseréket!! Nem sorolom, aki akarja látja. Csak egy példa a Somogyi, Somos műsorvezető duó műsorvezetése. Nem tünt fel semmi? Legalább a vélemények kapcsán produkált mimikát figyeljék urak, a letorkolásokat nem is említve. Kb annyira ellenzéki, mint a Shiffer András., vagyis képmutató

azért hallgasd meg linket is!

azt mondja az mszp támogatói már 2005-ben sem voltak baloldali gondolkodásúak egy felmérésük szerint

(akkor meg szekértáborok vannak? akkor meg mindeg gyötörjük itt egymást a baloldaliság okán való hablattyal?)

Kedves Kataaa!

Kedvellek, ennek ellenére a blogod címzése téves. Ahogyan mások is megfogalmazták, nem ízzik semmi. Sajnos. Ugyan is én nem látok semilyen látványos elégedetlenséget. Te látsz? Sajna, de az emberek tűréshatára nagyon kitolt, semmi jele annak, hogy valamit is megelégeltek. Amiket felsorolsz, azok helytállóak, mi mindannyian tudjuk ezeket, azonban az emberek nagy többsége még nem ugyanezt gondolja. És ez a bibi, ugyan is a többség nélkül...?

Ellenben azt hittem, hogy ha írsz egy blogot, akkor megírod és kiértékeled, hogy Szanyi kapitány már megint borította a bilit, nem tud ez az ember nyugton maradni, ahol csak tud, nem csak a FIDESZ-nek, de vastagon, az MSZP-nek is árt, ahol csak tud. Amikor alig van médiánk, akkor nekimegy az ATV-nek, gerjeszti a haragot, ! Szegény Tóbiás nem győzött magyarázkódni Kálmán Olgának, ráadásul Szanyi aljas módon szégyenbe hozta Tóbiást, mert annak felszólítására megigérte, hogy leszáll a témáról, ugyanakkor nem bírta ki és ezekután is küldött egy SMS-t az ATV-nek és tovább szemétkedett. Hát mi ez, kedves társaim, kedves Kataaa? Szerintem, van ez olyan ocsmány dolog Szanyitól, hogy inkább most erről kellett volna szólni. Persze, ha ezt egy jobboldali prominens csinálta volna, akkor most zengene a kapcsolat ! Pedig, igen is el kellene ezeket a cselekedeteket itélni, mégha MSZP-s prominens is követi el. Sajnálta szegény Tóbiást, ha helyében lennék nem hagynám ezt az ügyet, szigorú elbirálásba részesíteném Szanyit, mert az elmúlt időszakban rengeteget ártott a "hőbörgése" a pártnak. Emlékezzünk csak arra, hogy a választások előtt miket kiabált Gyurcsányra és így tovább. Ez az ember előttem rég levitézlett, de azt hiszem, hogy nem vagyok egyedül ezzel!

Habár ebben elméletben igazad van, de biztos vagy abban, hogy ennyire általánositani akarsz? Gondolj a főnök úrra...

ps: a baloldali gondolkodást néhányan szekértábor értelemben használják. Talán ez az úr is.

Úgy látszik ez egy ilyen hét.

A puskapor Kataa-nál Orbán Viktoré. Nem az elégedetlenségről, hanem a rombolásról ir.

a baloldali gondolkodású multimilliárdos meg nincs is, mert az meg már nem baloldali!

:)

http://www.atv.hu/videok/video-20140626-az-ellenzeki-politizalas-gyengesegenek-okai

tehát három-négy ciklus kell?

Nos, pár szót ehhez.

Egyrészt az "izzik a puskapor" kifejezés azt jelenti, hogy gyűlik az elégedetlenség és robbanás közeli állapotban van. Én ezt sajnos nem így látom. Sem a választások, sem az azóta eltelt idő felmérései nem azt mutatják, hogy bármi is "izzana".

A fogjunk össze sürgetése már elindult úgy 2012. október 23-án. Az sűlt ki belőle, hogy ki lesz a miniszterelnök jelölt és ha nem Mesterházy, akkor dögöljön meg a szomszéd tehene is. Az eredmény ismert. Hogy ebben melyik pártnak és melyik szervezetnek, vagy annak vezetőjének mekkora a felelőssége, nem az én dolgom megítélni, de az az érzésem ez a felhívás így elkésett. Akkor kellett volna, mert akkor még megvolt a hit, hogy lehet... Ma már? 

És végül. A mi nagy vezírünknek nincs bosszúvűágya. Rosszul ismeritek, mert azt hiszitek, normális emberrel áltok szemben. Fiatalkorában is hazudott és csalt, cinikusan és elvtelenül. Most is azt csinálja a hatalomért (az öncélú hatalomért) és a haveri kör (no meg saját maga) meggazdagodásáért. Nincsenek lelkiismereti gondjai és valószínűleg nem olvassa a Kapcsolatot sem. A cél nem az ország jobbítása, hanem a saját gazdagság növelése és a hatalom megtartása. A többi álmodozás ("most jól szembesítjük önnmagával", "No most jól megmondjuk, hogy a csahosai lopnak") értelmetlen, mert tudja és magasról tesz rá... Ő szólt nekik, hogy lehet..  

A Népszava meg el fog tünni, mert a baloldalinak, vagy demokratikusnak nevezett formáció egyetlen milliárdos (multimilliárdos) tagjának se van rá pár milliója, sírni ugyan sír (nem kerül pénzbe), felhívja a szerencsétlen bérből élőket, hogy gyüjtsenek (az se kerül neki pénzbe), de amúgy tesz az egészre.. 

Hát itt tartunk éppen most..

Igen, jó lenne, ha valaki a közösségi érdekekre is koncentrálna. Lenne mit tenni.