Kataaa

Az élet rövid, de csodaszép, nehéz és izgalmas. Nemes érzés, hogy szerethetek, hogy szeretnek és becsülnek. Nem várom, de megérinti a lelkem.

Szétverik a forintot is

Mint már annyi mindent, a forintot is szétveri a Fidesz kormány.  Az sem magyarázat, hogy a befektetők a Kínai gazdaság lassulásától tartanak, vagy Törökországban belpolitikai válság van, ami a deviza többségét tartja nyomás alatt.

Emlékezzünk csak – a Fidesz első kormányzásának idején a MNB elnöke (Járai Zsigmond) magasan tartotta az alapkamatot.  A Fidesz rábeszélésére, miszerint most érdemes devizában hitelt felvenni, sokan meg is tették.

Ma ismét a MNB bűnös abban, hogy nem az alapkamat magas, hanem a deviza árfolyama. Annyira faragják az alapkamatot, hogy nem tudni hol áll meg már amúgy is csillagászati ár.  Így a forint sehol nem számíthat vonzásra.  Nem beszélve a devizahitelesek problémáiról.

Ilyen brutális mértékű gyengülés nem volt hosszú ideje.  Semmi esély arra, hogy megállna a zuhanás a deviza piacon hazánkban, de még csak nem is lassít.  Úgy gondolom, Matolcsy úr megint elszámolta magát a szegények kárára.

Meddig lehet ezt még tűrni? 

Közeleg a választás – remélem, mindenki tudja hova tegye azt a bizonyos jelet…


 …

Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Kedves plalyA!

ebben a pillanatban épp 304.7507 Ft.

Először is: a görbét jól néztem, csak a 300 körüli érték 2010-ben, a 310 feletti érték pedig 2009-ben volt. Való igaz, hogy 2012 végére még 330 fölé is felugrott.

Mindaz, amit leírsz, nem vita tárgya, legfeljebb nézőpont kérdése.

Azt bátorkodtam leírni, hogy FELÉLTÜK a jövőt. Ebben benne van a jelenlegi és a két előző ciklus is.

Nyilván tudod, hogy az euró árfolyamának alakulása több tényezőtől és több résztvevőtől függ. A nemzetközi környezettől, a pénzbőségtől, a kormányzati gazdaságpolitikától, a monetáris politikától, és au ország kitettségétől, stb. Tehát nem lehet egy-két tényezőt kiragadni az összes többi figyelembe vételével.

Vagyis Kataaa- nak adott válaszomban burkoltan benne volt, hogy a  "Szétverik a forintot is" önmagában értelmetlen, és nincs ok aggodalomra. Az a kötáltánc, ami a jegybanki alapkamat, adópolitika, kötségvetési hiány, gazrdasági növekedés, szociális-, nyugdíj- és jóléti kiadások összhagját lenne hivatott szolgálni, nem írható egy ember felelősségére. Akkor sem, ha Orbánnak vagy Matolcsynak hívják az illetőt.

Bocsi egy hármassal több lett 330 FT, volt az Euró árfolyama.

Kedves Victorb!

Talán nem jól nézted azt az árfolyam görbét.Ugyan is 2010 áprilisában volr 300 Ft. az euró, aztán pedig lejjebb ment.

2010 juliusa és októbere között esett vissza, de 2011-ben amikor odáig volt az Orbán kormány  hogy megállította a z eladósodást( a magányugdíj pénztárak elllopott pénzével) akkor érte el történelmi magasságát 3330 Ft-ot.

Ami pedig a jövő felélését illeti. Tényállás hogy a Gyurcsány kormány egy elnyujtott visszafizetésen alapuló neoliberalista gazdaságpolitikát folytatott ezen nem vitázik senki. Tényállás az is hogy ennek a gazdaságpolitikának a célja a apitalista körülmények közti lehető legjobb  életszinvonalat célozza meg. Ezen nem lehet vitázni. Az már lehet vita tárgya, hogy  a dereguláció, a privatizáció jótékonyhatásának kihasználása, az adó csökkentése illetve az újratermelődő egyenlőtlenségek kezelésében az  esélyegyenlőség állami feltételekkel való megteremtése, milyen mértékig szolgálta a köz érdekét.

Vita tárgya lehet az is hogy az infláció elengedése és az államadósság küszöb felemelése milyen mértékben szolgálja az elosztás költségeinek áthárítását a gazdag rétegekre illetve bizonyos fokú jóléti illuzió fenntartását a tulajdonnélkűliek  irányába, amelyet időben széthúztak és kiterjesztettek. Ezeken lehet vitázni, de azon nem hogy ez mondjuk a jövő felélését jelentette volna  - ugyan is ez semmi esetre sem jelentette ezt.

Ez még akkor is igaz, hogyha a közben kirobbanó válság, amely a termelési mód alapját támadja (azaz magát a kapitalizmust) alapvetően bebizonyította azt, hogy a Jóléti állam illuziója egy lejárt lemez és a „Harmadik út” tulajdonképpen egy útkeresés volt, amely ebből a helyzetből kivezetést akarta volna meglelni. Bár azt is el kell mondani, hogy az elodázott válság alapvetően ezt nem tette lehetővé. ( Nyugati közgazdászok ezt a válságot a 80-as évek végére a 90 –es évek közepére várták csak a keleti blokk felbomlása jó 15-20 évvel kitolta a válság kitörését)

Amit meg az Orbán kormány csinált gazdaságpolitika címén, na az egy tragédia. Ha valaki, akkor ők felélték a jövőt.

A Költségvetési Tanács 2010 októberében prognosztizálta a helyzet alakulását

Akkor a következőketmondták-

-          egykulcsos 16%-os adó, a fokozatosan kivezeti a szuperbruttósítás intézménye  kibővíti a családi kedvezményt. Összességében a munkát terhelő elvonások változásai 2011-ben közvetlen hatásként 310 milliárd Ft-tal rontják a költségvetés eredményszemléletű egyenlegét, a további években pedig ez a hatás először 500, majd tartósan közel 800 milliárd Ft-ra emelkedik - hívja fel a figyelmet a tanács.

( sajnos igazuk lett)

-          Az elemzés szerint az egyéb adókat érintő javaslatok az első két évben 50 milliárd Ft-tal javítják az egyenleget, 2013-2014-ben viszont ezt a hatást a társasági adó kulcsának csökkentése átfordítja 100 milliárd Ft-os egyenlegromlásba. Mivel a pénzügyi szervezetek különadójának pontos szabályait is ez a javaslat tartalmazza, ez (a társasági adóból való levonhatóságot figyelembe véve) további 162 milliárd Ft egyenlegjavulást okoz 2011-ben.

( ez is bejött 2013-ban az állam adósság újra 80 %- főlé emelkedett)

- A társasági adó 2013-as csökkentése egyértelműen növeli a gazdaság hosszú távú növekedési potenciálját és a foglalkoztatottságot. Összességében a vásárolt fogyasztás növekedése 1,1 illetve 0,7 százalékponttal, a GDP növekedése pedig 0,2-0,2 százalékponttal gyorsul 2011-2012-ben, miközben a versenyszektor foglalkoztatottsága 2014-ig 0,5 százalékkal (kb. 15 ezer fővel) bővül. A beruházások növekedése kezdetben kissé lassul, majd a 2013-ban esedékes társaságiadó-csökkentés hatására jelentősen, közel egy százalékponttal gyorsul. Ezek a makrogazdasági hatások áttételesen javítják a költségvetés egyenlegét az első évben kb. 50 milliárd Ft-tal, a további években pedig 90-120 milliárd Ft-tal - így a tanács.

 

A javaslat teljes hatása a költségvetés pénzforgalmi egyenlegére így minden évben negatív, ezért a kötelező ellentételezés elvét nem teljesíti. Ha a törvény betűjével ellentétben figyelembe vesszük a már elfogadott ágazati különadók várható hatását, akkor a követelmény 2011-re teljesül, de középtávon a fenntarthatóság megőrzéséhez további, jelentős intézkedések szükségesek. A két törvénycsomag együttes hatásaként az egyenleg már 2012-ben is mintegy 200 milliárd Ft-tal romlik, 2013-ban és 2014-ben viszont már nagyságrendileg 700 milliárd Ft az elmaradás az alappályához képest.

-           

Kedves Victorb, ezek alapján tehát megállapítható, hogy az Orbán kormány előre tervezte az ország kirablását. ( Nem én mondom, hanem a Költségvetési Tanács amely a kormány mellett működik és a kormány részére készít elemzést egy-egy gazdasági intézkedés várható hatásáról) Az az érdekes hogy majdnem pontról pontra bejött nekik a dolog

Szóval, akkor kiélte fel a jövőt?

Nagy garral mindenfele híresztelik hogy Magyarország jobban teljesít és mi legyőztük a válságot, miközben a válság még csak ki sem teljesedett, és a jobban teljesít szlogen az meg egy csalóka álom. Etetés. Ez van kedves Victorb.

Tévedsz Kataa, jóval 310 Ft felett volt. most éppen 304.7362-on áll.

2010-re már kialakult a 84 %-os hiány, amiről minden józan közgazdász azt mondja, hogy visszafizethetetlen.

Van lehetőség jobban élni, ezt az MSZP már  megmutatta. Csak ennek az volt az ára, hogy az államadósság 54 %-ról felment 84 %-ra. Megettük a mát.

 

Nem kell az IMF-hez kuncsorogni, de mennyien is éheznek?  mennyien  élnek az utcán, mennyien veszítették el a  munkehelyüket, a megélhetésüket? stb....

2009- es euró árfolyam 270 ft körül volt a mostani 307  Ft-hoz képest....

 

Majdnem olyan magas az euró árfolyama, mint 2009-ben. 5 %-kal van csak alatta. De alatta van és nem kell az IMF-hez kuncsorogni. Úgyhogy ne keseredj el!